HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

Közösség

Utolsó kommentek

Címkék

21.század (1) 25 év (1) 3. világháború (3) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) álszentség (2) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) a gyerek érdeke (2) baloldal (2) bántalmazás (1) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) bio (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) Connor (1) Covid 19 (1) csábítás (1) csábító (1) család (7) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csoportnyomás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (17) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (5) diplomácia (3) Disney (1) divat (4) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (2) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (4) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (13) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (3) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (4) Euróoai Unió (1) Európai Unió (3) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (15) fenntarthatóság (3) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (84) filozófia (78) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (5) gazdaság (19) gazdasági válság (5) gazdasági világválság (1) gender (1) generáció (1) genetika (1) genocídium (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (3) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (4) gyerekvállalás (2) gyerek érdeke (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (7) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (3) halandóság (1) hangulatzavar (1) Han Solo (1) harcászat (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (13) házasság (3) hazugság (1) HBO (1) heteroszexualitás (1) Hidegháború (1) hidegháború (2) hiedelem (3) hierarchia (1) hipokrácia (2) hippi (1) hit (1) Hitler (2) Holokauszt (2) homeopátia (1) homoszexualitás (2) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) humán ökológia (1) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idő (1) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) II. világháború (1) III. világháború (1) illiberalizmus (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) ismerkedés (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (3) jövőkép (1) jövőkutatás (3) Jung (1) jutalom (1) Kádár (1) kapcsolatok (2) kapitalizmus (4) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) kína (1) Kína (2) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (16) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (4) környezetvédelem (4) Koronavírus (1) korrupció (1) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (18) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) különleges katonai művelet (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (2) Leia (1) lélek (12) lélektan (26) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (3) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (2) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (2) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) Mayer Máté (2) média (7) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (2) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (12) migráns (2) migránsok (2) mítosz (5) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (4) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkaerőpiac (1) munkahely (1) náci (3) nácizmus (2) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) NATO (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népirtás (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) norma (5) normák (4) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (4) ökológiai válság (4) ökologizmus (1) öko bolt (1) oktatás (2) október 2-a (1) oligarcha (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (2) öreg (1) öröm (1) orosz-ukrán háború (3) oroszok (2) Oroszország (5) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pandémia (1) pár (1) párbeszéd (1) párkapcsolat (16) Párkapcsolat (1) párkeresés (1) pártok (1) párválasztás (1) patológia (1) patrícius (1) pedofília (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (24) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (2) populizmus (4) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (41) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) Rákosi (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszer (1) rendszerhiba (1) rendszerszemlélet (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (3) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skynet (1) Skywalker (1) Snoke (1) Soros (1) sorozat (2) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (64) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (6) szabad akarat (2) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (4) szex (6) szexizmus (2) szexmentes kapcsolat (1) szexualitás (6) Szexualitás (1) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (2) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) Szovjetunió (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (3) szülői alkalmasság (1) szülők (2) szülőkép (1) szülőszerep (2) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalmi feszültség (1) társadalom (78) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (9) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) Terminator (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (17) transzperszonális (1) trend (2) Trianon (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (15) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Ukrajna (3) Ukrjana (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (2) vagyoni egyenlőtlenség (3) vagyonkoncentráció (5) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (4) vallás (9) valóság (1) valós vágyak (1) válság (9) változó világ (1) világcég (1) világháború (1) világjárvány (1) világkép (1) világnézet (1) világpolitika (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) vilápolitika (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) Westworld (1) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (7) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2019.03.26. 10:43 Mayer Máté

Hova tűnik a demokrácia? 2. – Tudatlanság és propaganda

A modern képviseleti demokrácia egyik alapellentmondása, hogy mi polgárok, akik papíron a hatalmat birtokoljuk, a legtöbb közéleti kérdéshez nem értünk, sőt, olykor annyira tájékozatlanok vagyunk, hogy egyedül állást sem tudunk foglalni bizonyos témákban. Elvben persze az oktatási rendszer fölkészíthetne a „hatalom gyakorlására”, de ma a legtöbb ország legtöbb iskolája ilyesmire alkalmatlan. A másik lehetőség a paradoxon feloldására, ha az aktuális kérdésekben mindig szakértők tájékoztatják a tömeget, mi pedig az így kapott információk alapján alakíthatjuk ki a véleményünket. Másrészt, mivel a konkrét döntéshozatalt választott képviselőkre bízzuk, így az is elég lehet, ha ők értenek ezekhez a kérdésekhez, vagy legalább őket tájékoztatják a releváns szakértők.

És ma papíron éppen ez történik, az iskolarendszer felkészít, a média tömegtájékoztat, a politikusok pedig szakértők segítségével alkotnak törvényeket. Látszólag tehát minden rendben van, a rendszer jól működik. A gyakorlatban mégis a polgárok egyre nagyobb része érzi úgy, hogy a politika eltávolodott a hétköznapi emberek problémáitól és a mi véleményünk alig számít a kormányok számára. A közmegítélés az, hogy a politikusok többsége korrupt, inkább nagyvállalatok „szakértőire”, lobbistáira hagyatkoznak a jogszabályalkotásnál, az ő érdekeiket képviselik pártfinanszírozásért, kenőpénzért, vagy egyéb önös haszonért cserébe. Sőt, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a politikusok nagy része úgy működik, mintha multik PR-osai lennének, nem csinálnak mást, mint a cégek érdekeit úgy próbálják kommunikálni a választók felé, mintha az a „nemzet érdeke” lenne – jó példa erre a 2018-as hazai túlóratörvény –, mert semmi máshoz nem értenek.

A bejegyzés sorozat előző részében a mai világrend aktuális válságáról írtam, ebben a cikkben pedig az úgynevezett tömegtájékoztatást venném górcső alá és egy konkrét témán keresztül mutatnám be, hogy ebből a szemszögből nézve hogyan működik ma a demokrácia az EU-ban és miként Magyarországon.

A migráció az egész nyugati világot foglalkoztató jelenséggé nőtte ki magát 2015 óta. A nyugat-európai államok vezetői, élükön Angela Merkellel kezdetben üdvözölték a népvándorlást, míg a kelet-közép európai kormányok, különösen hazánk, viszonylag hamar egy migrációt ellenző álláspontot vettek fel. A nyugati politikusok és az ottani média humanitárius kötelességnek tüntette fel a háborús menekülteken való segítést, gazdasági bevándorlókról, a szír polgárháború miatt elindult menekülthullámot meglovagoló, más országokból érkező migránsokról még véletlenül sem ejtettek szót. Másrészt azt kommunikálták, hogy a menekültekben óriási gazdasági lehetőség rejlik, az iparból hiányzó munkaerőt velük lehet majd pótolni, ráadásul az ott is problémaként látott népességfogyást is meg lehet így állítani. Ezekért cserébe pedig igazán nem nagy ár egy kis alkalmazkodás!

A kelet-közép európai országok népvándorlást ellenző politikusai és az itteni sajtó nagy része ezzel szemben nemzetbiztonsági kockázatként beszélt a kizárólag gazdasági migránsnak nevezett bevándorlókról, a valódi háborús menekültekről jóformán tudomást sem vettek. Ennek megfelelően úgy állították be az ideérkezőket, mintha mind potenciális terrorista, vagy legalább bűnöző lenne, de jobb esetben is olyanok, akik csak a szociális segélyeken akarnak élősködni, az adófizetők pénzéből ingyenélni, és részesülni oktatásból, egészségügyből, stb. A rájuk szánt pénzt pedig a becsületes polgároktól kellene elvenni.

Tehát mind a nyugati, mind a keleti uniós országok fekete-fehér képet festettek a jelenségről, ahol a másik érveit nem kell meghallgatni, mondván, az mind hazugság. A valóság azonban az, hogy itt nem egy jó és egy rossz állítás volt egymással szembeállítva, hanem két részigazság. Mindkettő attól lett hamis, hogy abszolút igazságként hirdették azokat. Nyugaton eltagadták, hogy a migráció alapvetően egy aszimmetrikus helyzet, ahol a migránsoknak nagyobb szüksége van ránk, mint nekünk rájuk. A befogadás, a segítség lehetőség, de nem kötelesség, különösen a nem ellenőrzött, illegálisan, hamis papírokkal, vagy papírok nélkül érkezők esetében nem az. (Azért sem kötelesség, mert Szíria nem határos az EU egyetlen tagállamával sem, vannak szomszédai, ahol béke van és az ENSZ menekültügyi egyezménye ezeknek az országoknak teszi kötelezővé a háborús menekültek befogadását és védelmét szabályozott feltételek mellett.) Nem beszéltek róla, hogy a többség valóban nem csupán menedékért, de egy jobb élet álma miatt érkezett, ráadásul nem is akármelyik EU országba, hanem az általuk preferált régiókba akartak eljutni. Hamisan azt kommunikálták, hogy a menekültek közt nincsenek terroristák, hogy az ideérkezők egyike sem jelent veszélyt – amit eleve nem tudhattak, mert megfelelő ellenőrzések nélkül, tömegével engedték be az embereket, olyanoknak is menekültstátuszt adva, akik nem lettek volna jogosultak arra. Szintén hamis volt az az állítás, hogy sok köztük a jól képzett szakember, amit megint csak nem tudhattak az ellenőrzések hiányosságai miatt. Ezen felül nem beszéltek arról sem, hogy a már generációk óta itt élő muzulmán polgárok és a helyi, többségi társadalom tagjai inkább párhuzamos társadalmakban élnek, mint hogy összekeverednének, ráadásul az Iszlám Állam harcosainak jó része éppen ezek közül a sokadik generációs, nyugaton élő arab származású fiatalok közül került ki, tehát a multikulti addigi gyakorlata sem működik jól.

Keleten arról hallgattak, hogy valóban vannak szép számmal olyanok, akik háború elől menekültek Európába és, hogy a többség se nem bűnöző, se nem terrorista. Amikor arab bevándorlók beilleszkedtek és hasznos tagjai lettek a társadalomnak, az szintén tabunak számított a helyi médiában. Aztán, ahogy jöttek az első hírek nőkkel szembeni erőszakoskodásról, azt nyugaton elhallgatni próbálták, nálunk pedig fölnagyították. Majd a terrortámadások már egységesen megjelentek minden állam híradóiban, de míg nyugaton ezek mellett továbbra is volt szó segítségnyújtásról és az integrációs sikerekről is, addig keleten csak a radikális eseményekről számoltak be, sőt, nálunk egyenesen úgy próbáltak bemutatni nyugati nagyvárosokat, mintha azokat teljesen tönkretenné a migráció.

Németországban azért kellett hallgatni a bűncselekményekről, mert népszerűsége csúcsán Merkel kancellár maga hirdette meg a willkommenskultur-t, kvázi „ő hívta ide a menekülteket és migránsokat”. Ha pedig kiderül, hogy nem mind jámbor, segítségre szoruló dolgos ember, az magára a kancellára ütött volna vissza – ahogy vissza is ütött azóta, bár még ő vezeti az országot, lényegében biztosra vehető, hogy már nem indul újra a kancellári székért, a politikai pályája a népvándorlással kapcsolatos politikája miatt tört meg.

Ezzel szemben Magyarországon az Orbán kormány népszerűsége épp a menekültválság kirobbanása előtt kezdett meredeken zuhanni a netadó ötlete nyomán. Már-már úgy tűnt, a Jobbik valódi kihívóvá nőhet a 2018-as választásokig. Erre a Fidesz ellopta a Jobbik szélsőséges politikáját a bevándorlással szemben, amitől a radikális párt hónapokig meg sem bírt érdemben szólalni a kérdésben és a kormány a saját sikereként kommunikálta, mikor az EU-Törökország egyezmény kapcsán a balkáni menekültútvonal lényegében lezárult, mondván, „a déli határkerítés állította meg a migrációt”. A népvándorlás új ellenségképet adott a kormánypárt szavazói számára, ráadásul sok olyan embert is meg lehetett így szólítani, akik amúgy nem szimpatizálnak Orbán Viktorral, vagy akár az egész politikai elittel sem, korábban sohasem mentek el szavazni. Ennek megfelelően meg is indult a szünet nélküli migránsozás, hiszen „a migráció rossz, mert veszélyes”.

A dolog odáig fajult, hogy jelenleg a Fidesz szinte már csak arról beszél, hogy az Unióban két tábor áll szemben egymással, a „bevándorló országok” és a bevándorlást elutasító országok, mint a V4-ek, köztük Magyarország. Szerintük abban van vita a két tábor között, hogy a bevándorlás jó, kívánatos-e, vagy veszélyes és káros, ezért elutasítandó. Valójában arról nincs egyetértés, hogy a migráció a „mi” problémánk-e, vagy az „övék”. Vagyis van-e nekünk felelősségünk az útra kelt milliókkal szemben, kell-e rajtuk segítenünk, aminek lehet esetleg eszköze a befogadás is ideiglenesen, vagy tartósan? Vagy ez az ő saját gondjuk, nekünk pedig azzal kell törődnünk, hogy a helyi polgároknak mi a legjobb, akár azon az áron is, hogy az Unión kívülre szorítjuk a migrációt választó embereket, többé-kevésbé sorsukra hagyva őket. (Mert azt valahol minden vezetőnek tudnia kell, hogy közép- és hosszú távon sem a Közel-Kelet, sem Afrika, sem Ázsia számos részén nem lehet igazán „helyben segíteni”. Azért nem, mert egyre inkább nem az lesz a gond, hogy nincs elég kórház, iskola, meg betonút, hanem az, hogy a klímaváltozás miatt lassacskán lakhatatlanná válnak a Földön bizonyos régiók, a maradék erőforrásokért pedig helyi frakciók vívnak élet-halál harcot, amit ráadásul a nagyhatalmak beavatkozása csak még inkább a végtelenbe nyújt.)

Vagyis a tömegtájékoztatás mind nyugaton, mind keleten politikai érdekek mentén torzított a kérdésben (mint minden más kérdésben is) és a polgárok felvilágosítása helyett a szavazók manipulálása a cél. Ennek a célnak alárendelve hívtak „szakértőket” a műsorokba és a politikusokat is jellemzően jobban érdekli a tényleges problémánál az, hogy miként húzhatnak belőle politikai hasznot. Hogy mennyire sok mindenről nem tájékoztatnak egy-egy kérdésben, arra is jó példa a migráció, különösen annak tálalása a hazai közéletben:

A magyar kormány szerint tehát a bevándorlás rossz és ennek megfelelően a Fidesz politikusai arról beszélnek, hogy szeretnék megállítani és „helyben kezelni” a népvándorlást. Ezért a már említett kerítésépítés mellett Nemzeti Konzultációt hirdettek a témában, sőt a kormány népszavazást is tartott egy ezt is érintő kérdésről, a hozzá járó plakátkampánnyal. Emellett Brüsszelben folyamatosan képviselik a be nem fogadás politikáját, illetve szorosabbra fűzték a kapcsolatainkat a bevándorlást szintén elutasító közép-európai államokkal (V4-ek), immár pénzügyi segítséget is küldenek azoknak az észak-afrikai országoknak, amelyek a Földközi-tenger mentén fekszenek és megállíthatják határaikon a migrációt.

Mindez látszólag következetes válságkezelés, hisz ide nem engedik be a migránsokat és a küldött pénzzel „helyben kezelik a problémát”. Sőt, nagyban az EU sem tesz igazán mást, a közös határőrség felállításának tervével és a Törökországnak küldött euró milliókkal szintén a határok lezárása és a „probléma helyben kezelése” történik. Hol itt a baj?

Ha a kormánypropaganda logikáján belül maradunk, akkor sehol, hisz mindez tökéletes válasz a 21. század egyik legnagyobb kihívására, amire más országok is csak irigykedhetnek. Ha szempontot váltunk, akkor viszont már egészen másképp fest a dolog. Mikor menekültek és migránsok tömegei lepték el a pályaudvarainkat, akkor releváns kérdés volt a befogadás/visszaküldés dilemmája és sürgető válaszokat kellett találni erre a földindulás-szerű jelenségre. 2018-ban azonban már nincs szükség tűzoltásra, akik bejöttek, azokkal bajlódnak a nyugati cél országok és szeretnék kvótarendszerben elosztani őket az Unióban, ami egy hosszadalmas jogi és diplomáciai vita. A „helyben kezelés”, vagyis a pénz küldése Törökországnak és az észak-afrikai országoknak arra elég, hogy az oda áramló tömegeket táborokban túszul ejtsék és erővel ott tartsák egy darabig. Most tehát a hosszú távú megoldások keresésének lenne itt az ideje.

Ha valóban „meg akarjuk állítani a migrációt”, akkor elengedhetetlen a jelenség okainak feltérképezése, vagyis annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy „miért indulnak el egyáltalán az emberek?”. A kormányunk legtipikusabb válasza erre: Soros György. És ennek megfelelően mindent megtesznek a milliárdoshoz köthető szervezetek lejáratására, illetve korlátozására a plakátkampánytól a civiltörvényen át a CEU elüldözéséig és ki tudja, még meddig. A „Soros-szervezetek” azonban – már ha érintettek voltak egyáltalán a kérdésben –, legfeljebb addig mentek el, hogy a már ideérkező embereknek nyújtottak segítséget az orvosi ellátástól, a tolmácsoláson és jogi segítségen át a térképek osztogatásáig, vagy akár egészen addig, hogy arról adtak nekik tájékoztatást, hogy miként lehet kijátszani a hatóságokat a származásukkal kapcsolatban, hogy ideiglenes menekültstátuszt kapjanak – legalábbis volt ilyen hír, kérdés, hogy igaz-e? Egyikre-másikra persze lehet azt mondani, hogy csúnya dolog, de abban talán mindenki egyetérthet, hogy ez csak megkönnyítette a már ideérkezők dolgát, nem emiatt indultak útnak.

Ritkábban, de az embercsempészeket is okként szokta azonosítani a kormánypropaganda. Ők azonban a civilekhez hasonlóan csak az idejutás „eszközei”, akik pénzt csinálnak egy olyan jelenségből, amit nem ők indítottak el, csupán meglovagolják azt – ami természetesen nem menti fel őket mindazon szörnyűségek alól, amiket elkövetnek. A kérdés tehát továbbra is áll: „Miért indult el egy ilyen nagyarányú népvándorlás?”

A kormánypropagandától még egy választ szoktunk hallani, mégpedig, hogy a willkommenskultur, vagyis Merkel kancellár már említett befogadás párti politikája a hibás. „Kitártuk a kapukat, mire ők megindultak.” Ez a magyarázat már valóban foglalkozik azzal, hogy miért indultak el afrikai és ázsiai milliók Európa felé, de képzeljük el, hogy a willkommenskultur mintájára Magyarország egyszerre kitárja kapuit a kanadaiak előtt, amit lépten-nyomon még hangoztatunk is – attól most tekintsünk el, hogy viszonylag nyitott ez a kapu jelenleg is. Mennyien jönnének vajon ide lakni? Kb. 0 fő? A Fidesz válasza tehát egy újabb kérdést vet fel: ha valóban a willkommenskultur a hibás a migrációért, akkor miért olyan csábító a harmadik világ lakói számára Európa? A válasz nyilván az, hogy mert itt jobban élünk és a sok gazdasági bevándorló az életszínvonalunkra ácsingózik. Oké, de miért élünk itt jobban? Mert ott nagy a korrupció, nagy a nyomor, a kormány sokszor nem stabil és nem képes megvédeni a helyi haduraktól, terrorszervezetektől és bűnbandáktól a polgárokat, mert a lakosság, ha van is munkája, kvázi rabszolgaként dolgozik a mindenféle egészségügyi és környezetvédelmi szempontot mellőző gyárakban, vagy bányákban.

Rendben, de ez miért alakult így? Talán, mert alsóbbrendű emberek élnek ott, akik olyanok, mint az állatok és csak erre képesek? Vagy, mert a gyarmatosítás szétverte a helyi kultúrákat, illetve közösségeket, olyan mesterséges államokat hozva létre, ahol különböző nemzetiségű, nyelvű, kultúrájú és vallású embereket kényszerítettek össze és ezeknek az államoknak a vezetőit a világcégek lefizetik, hogy kizsákmányolhassák a természeti kincseiket és a lakosságukat, amit végső soron mi, nyugati emberek pénzelünk, mikor megvesszük az így megtermelt árukat? Vagy az igazság valahol a két véglet között van?

Ezek már a Fideszre, de ránk nézve is kínos kérdések, nem is szeretjük tárgyalni őket. Hisz a nagyfokú korrupció, az uram-bátyám elven szerveződő gazdaság, a mérhetetlen vagyonkoncentráció az elit kezében, a társadalmi mobilitás ellehetetlenülése – a szerencsés kevesek kivételével esély sincs arra, hogy valaki anyagi státuszát tekintve előbbre jusson tisztességes eszközökkel, akárcsak annyira, hogy saját lakása legyen –, a lakosság kizsigerelése a vállalatok által kormányzati támogatással és beleegyezéssel nem csak a harmadik világban, de nálunk is komoly elvándorlást indított el, ami máig is tart! Az egyik ok, tehát a korlátlan vagyonosodás egy véges erőforrásokkal bíró rendszerben, ami leegyszerűsítve azt eredményezi, hogy mikor valakinek egyre több pénze lesz, az együtt jár azzal is, hogy másoknak meg egyre kevesebb marad, amin osztozhatnak, mivel a Föld egy véges erőforrásokkal bíró rendszer.

De ne csak a kormányoldalt hallgassuk meg! Az ellenzék a népvándorlás okaként sokáig a szíriai polgárháborút nevezte meg, azt sugallva, hogy minden ideérkező háború elől menekül – ami nem volt igaz. De ha el is fogadjuk ezt az érvelést, akkor is kérdés, hogy miért is tört ki az a polgárháború? Mert 2011-ben a közel-kelet népei megunták a diktatúrákat és az Arab Tavasz keretében fellázadtak, hogy demokráciában élhessenek és ennek az egyik hadszíntere a szír konfliktus? Vagy, mert a felmelegedés miatt egyre inkább élelmiszer behozatalra szoruló arab országokban a 2008-as világválság hatására megugrott az élelmiszerek ára és az etnikai és vallási ellentétektől már eleve pattanásig feszült térségben ez adta meg az utolsó szikrát, hogy a polgárok kormányellenes tüntetésekbe kezdjenek, nem is beszélve arról, hogy időközben az USA és Oroszország között kirobbant újabb hidegháborúban a nagyhatalmak játszótérnek kezdték használni a helyi konfliktusokat, kiváltképp Szíriában? A két állítás persze egyszerre is igaz lehet, ami még érdekesebbé teszi a képet. A demokratikus viszonyok hiánya egy kiszámítható, békés jogállamot bizonyára még vonzóbbá tehet. (Ahogy ez itthon is látszik, bár jóval kevesebben, de azért is vándorolnak magyar állampolgárok külföldre, mert a Fidesz épp lebontja a demokráciát és bábszínházat csinál a demokratikus intézményekből.) A jog és létbiztonság hiánya tehát szintén okai lehetnek a migrációnak, ha az elit túl mohó, ami részben össze is függ a már tárgyalt korlátlan vagyonosodással. Másrészt az orosz, amerikai és európai államok, illetve cégek tartották hatalomban azokat a diktátorokat, akik ellen a Közel-Keleten fellázadtak, vagyis a tovább élő „gyarmati viszonyok” is felelősek azért, hogy nem tudtak stabilizálódni a harmadik világ egyes államai.

Sőt, ahogy utaltam rá, a szíriai polgárháború azért húzódik ilyen sokáig, mert főként Amerika, Oroszország, Törökország és Irán de kisebb részben néhány EU-s ország is beleavatkozik a konfliktusba, valamelyik helyi frakciót pénzelve és katonákkal, fegyverekkel is támogatva, ami sokakat menekülésre késztet a szülőföldjükről. Vagyis a menekülthullámról közvetlenül is tehet Putyin Oroszországa, de Obama Amerikája is, ami mind a kormánynak, mind az ellenzék jó részének kínos, tekintve, hogy egyik és másik államférfit nagy barátjuknak tartják.

Azután a felmelegedés és a 2008-as válság megint csak érzékeny kérdéseket vetnek fel. Ha véletlenül nem Donald Trumpnak van igaza és mégiscsak van klímaváltozás – az mindig is volt, mert természetes folyamat J –, aminek a fölgyorsulásáról és radikális mértékéről mi, emberek is tehetünk, akkor kimondhatjuk hogy a nyugati életformánk miatt egyre nagyobb területek válnak lakhatatlanná és az ott élők, ahelyett, hogy szép lassan szomjan halnának, migránsokká lesznek és új hazát keresnek. De félreértés ne essék, az eddigi menekülthullámokban a klímaváltozásnak még csak kisebb, közvetett szerep jutott. A felmelegedés miatt szűkülő ivóvíz és élelmiszerkészletek még nem elsődleges okai a népvándorlásnak, de a jövőben 100 milliókat érintő jelenség egy a mainál sokkal súlyosabb menekültkrízis rémképével fenyeget. Ha pedig a globális felmelegedés is oka a migrációnak, még ha csak közvetve is, akkor a kormány minden erejével köteles lenne harcolni ellene.

Köztársasági elnökünk föl is karolta a témát és lépten nyomon kampányol a zöld gondolat mellett. Eközben azonban a megújulók helyett Paks 2-be ruházunk be olyan brutális orosz hitellel, ami „orosz gyarmattá tehet bennünket”, hogy az újabb gázvezetékekről már ne is beszéljünk. Bár ma már támogatottabb itthon a napenergia felhasználása, mint Orbán előző ciklusa alatt és a kormány ígérete szerint az új energiastratégia még nagyobb hangsúlyt fektet majd rá, de sokáig még adókkal is hátráltatták, főleg a lakosság napelemes beruházásait. A szélenergia kihasználása máig kevéssé pártolt, nemrég még konkrétan tiltott volt – mert elcsúfítja a tájat a sok szélturbina, meg „különben se mindig fúj a szél”. A szén-dioxid kibocsátási kvótákból inkább pénzt szeretnénk csinálni, mint a kibocsátás mértékét csökkenteni. A zöld rendszámos autók terjedését támogatja ugyan a kormány, közben viszont sikerrel igyekszik idehozni minden nagy autógyártót, akik a gyáraikban többnyire azért nem ilyen kocsikat készíttetnek – immár akár évi 400 órát is túlóráztatva az ott dolgozókat –, hogy a gyártás során termelt káros anyagokról már ne is szóljunk. Erősen megtizedelték a bürokráciacsökkentés égisze alatt a környezetvédelmi tárcát. Vannak viszont támogatások a háztartási gépek energiahatékonyabb gépekre cserélésére, és a középületek zöld szempontok mentén való felújítása is zajlik. Sajnos azonban ezzel párhuzamosan csak igen korlátozottan halad a lakóházak szigetelése és fűtéskorszerűsítése. A légi forgalom csökkentése helyett az utasokkal packázó (tehetősebb) magyar turisták érdekében lép fel a kormány és a fogyasztáscsökkentés és életszínvonal visszafogás sincs terítéken, épp ellenkezőleg, a fenntarthatatlan nyugati gazdaságok szintjéhez szeretnénk „fölzárkózni”. A környezetvédelem a külpolitikában sem jelenik meg szempontként: egyik nagy barátunk, Oroszország kőolaj és földgázexportra építi a gazdaságát, de a törökök sem a környezettudatosságukról híresek, Lengyelország épp kiirtja Európa utolsó őserdejét, Trump pedig még a klímaváltozás létét is tagadja, folyamatosan vonva el a pénzt a környezetvédelmi politika minden szegmensétől. Egyedül talán Kína tesz értékelhető lépéseket a zöldítés felé, bár lassuló ütemben és ők is inkább alapoznak szénre, mint megújulókra.

A világgazdasági válság – ami mellesleg már a sokadik hasonló a 18. század óta – pedig arra világít rá, hogy ha nem a ma uralkodó neoklasszikus közgazdászoknak van igazuk, miszerint az állam rossz gazda és a mindig növekvő piaci liberalizáció a gyógyír mindenre, akkor talán érdemes lenne itt is szemléletet váltani. A folyamatos túltermelésre alapozott gazdasági modell a felelős a klímaváltozásért és a gyarmati viszonyok részleges fenntartásáért, tehát részben a migrációért is. A szabadpiac-pártiság erőltetése mára nem a verseny szabadságát, az innovációk tárházát és az egyre jobb minőségű termékek bőségét hozta el, ahogy az ígéret szólt, hanem egy olyan fokú globális vagyonkoncentrációt és nagyvállalati erőfölényt a nemzetállamokkal és pláne a polgárokkal és egyben munkavállalókkal szemben, ami magában is megteremti a társadalmi mobilitás gátját, veszélyezteti a demokráciákat világszerte, sőt, magukat a nemzetállamokat is, a környezetvédelem ügyét pedig folyamatosan elszabotálja a mindig előrébb sorolt vállalati érdek. Eközben egyre kötöttebb a verseny, amibe egyre nehezebb beszállni új vállalatoknak, egyre kevesebb az innováció és egyre silányabb minőségű tömegtermékeket találunk a boltok polcain egyre magasabb árért.

Ennek megfelelően a Fidesz a helyi vállalkozásokat támogatja a multikkal szemben, minden lehetséges fórumon szorgalmazza a nemzetközi trösztellenes törvények szigorítását és a versenyhatóságok szerepét hangsúlyozza itthon és külföldön is a tőkekoncentráció megállítására és vagyonosodási limit bevezetését követeli az Unióban és az ENSZ-ben. Ja, nem. Bár a mikro- és kisvállalkozásokat ma tényleg igen kedvező adózás segíti, ennél azonban nagyságrendekkel jelentősebb, hogy „stratégiai partnerséget” kötnek a multikkal, hogy nálunk termeltessenek, az ő érdekeik mentén csorbítják a munkavállalók jogait (a munka törvénykönyvének módosítása, túlóratörvény) és saját tőkésosztály megteremtésén fáradoznak, állami segítséggel felpörgetve a hazai tőkekoncentrációt (oligarchák) – plusz a tehetőseknek kedvező egykulcsos adórendszer is a vagyongyarapodást segíti. A 2010-es évek elején még a multik ellen kardoskodó kormány mára ezeknek a cégeknek hajbókol, amiről alig esik szó a közéletben.

Végül a túlnépesedés is oka a népvándorlásnak, mert azokon a területeken, ahol a klímaváltozás már ma is súlyos problémákat okoz, ráadásul még egyre többen és többen is lesznek. Vagyis az éghajlatváltozás és a vagyonkoncentráció miatt egyre szűkülő erőforrásokon egyre többen kénytelenek osztozni. A túlnépesedésnek egyébként két fő oka van: egyrészt a fogamzásgátlás hiánya, vagy akár elutasítása, részben tudatlanságból, de leginkább kulturális, illetve vallási okokból, másrészt a nyugati egészségügyi és élelmiszersegélyek, amik arra nem elégségesek, hogy jól tartsák a lakosságot, de arra igen, hogy a nyomorgók elérjék a fogamzó képes kort és néhány utódot a világra hozzanak, mielőtt meghalnak. (Tudom, hogy ez elég kemény megfogalmazás, de szándékosan írok így, mert nagyon fontosnak tartom eloszlatni azt a tévhitet, hogy a tartós segélyezés egy krónikus válsághelyzet esetében jó, humanitárius dolog. Nem az, csak a nyomort és a függő, gyarmati viszonyokat konzerváljuk általa! A segélynek akut helyzetekben, például környezeti katasztrófák után igenis helye van, de ha egy gazdaság nem működik, azt segélyekkel nem lehet beindítani.) Ehhez képest a túlnépesedés problémaként való azonosítása leginkább nem létezik, ha mégis felmerül, akkor is sokan számos okból vitatják, hogy valóban túlnépesedett volna az emberiség. Ennek megfelelően a kérdés a magyar közéletben sincs napirenden, itthon csak a népességfogyás miatt aggódnak honatyáink.

Azután a kérdésben tájékozatlan, következésképp tudatlan polgárok véleményét erősen szájbarágós kérdésekkel „kérték ki” a Nemzeti Konzultáció és a népszavazás eszközeit felhasználva. (Valójában ezek propagandaeszközök, nem a „nép” véleményére kíváncsiak ilyenkor, épp ellenkezőleg, ezekkel a fogásokkal befolyásolni szeretnék az arra fogékonyak nézeteit, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy amúgy ki mit gondol a témáról.) Hogy a dolog mennyire hatékonyan működik, azt jól mutatja, hogy a főként a migránsozásra alapozott kampánnyal a Fidesz 2018-ban ismét kétharmados győzelmet aratott az országgyűlési választásokon.

Hát ennyi mindenről nem tájékoztat a tömegtájékoztatásért felelős sajtó és így (nem) működik a demokrácia itthon és külföldön. A tudatlanság és a médiában rejlő manipulációs potenciál pedig melegágyai az álhíreknek. Ha elveszítjük a bizalmunkat a hagyományos sajtótermékekben és politikusokban, akkor alternatívák után nézünk, de mivel a legtöbb polgárnak nincs, nem is lehet közvetlen tapasztalata a világ számos történéséről – mondjuk a GDP-ről, az afrikai közállapotokról, vagy épp a gyógyszer lobbi tevékenységéről –, így csak az érzelmeinkre hagyatkozhatunk a döntésben. Választhatunk magas szakmai színvonalat képviselő médiatermékeket és jogos, megfontolt kritikát képviselő politikusokat, de álhírplatformokat és populista demagógokat is.

A megelőző korokban a cenzúra tiltást, elhallgatást jelentett, a 21. század cenzúrája viszont az információkkal való elárasztás és a félretájékoztatás. Az információtengerből lehetetlen kimazsolázni, hogy mi lényeges és mi nem, a tudatlanság és a rendszerben való gondolkodás képességének tömeges hiánya miatt pedig csak az érzelmeinkre, a bizalmunkra alapozhatunk, hogy kitől és milyen információt fogadunk el hitelesnek.

Tehát minden azon múlik, hogy kiben bízunk, a bizalmunkat pedig leginkább úgy lehet elnyerni, ha olyasmiket képvisel az adott médium, illetve politikus, ami egybevág a világlátásunkkal. És mivel a többség, ahogy írtam, igen keveset tud a rendszer működéséről, illetve konkrét közéleti témákról is, ezért inkább leegyszerűsítő sablonokban gondolkodunk, amihez közelebb áll az álhírgyártók és a populisták szintén leegyszerűsítő érvelése, mint a több szempontot mérlegelő, rendszerszemléletű, minőségi rendszerkritika. Ahogy Platón fogalmazott, a „a demokrácia a csőcselék uralma” és sajnos nem járt messze a valóságtól…

De a sok probléma után jöjjön néhány megoldási javaslat. Ha hiteles, független tömegtájékoztatást szeretnénk, azt nekünk, magunknak kell megfinanszíroznunk, ahogy több hazai és nemzetközi példából is láthatjuk – ilyen, mondjuk az Index közösségi finanszírozása. Persze emellett is szükséges, hogy utánaolvassunk, elmélyedjünk témákban, lehetőleg több forrást is megismerjünk. Az életformánk környezeti hatásairól és a zöldebb megoldásokról sokat megtudhatunk például a 7köznapi kalauz című könyvből. Az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről nagyon gondolatébresztők Yuval Noah Harari professzor könyvei. Annyi ideje és energiája szinte mindenkinek van, hogy ezeket elolvassa!

Váljunk tudatos hírfogyasztókká, olvassuk, nézzük és hallgassuk kellő kritikával a híreket! Nem kell ahhoz magasan iskolázottnak lenni, hogy átlássuk és megértsük annak a rendszernek a működését, amiben élünk, ugyanakkor jó volna, ha erre sokkal jobban törekedne az oktatási rendszer is. Civilként szerveződhetünk, nyomást gyakorolhatunk a kormányzatra, hogy releváns tudást tanítsanak már az általános iskolában is. Tanárként beleszőhetjük a tananyagba, hogy, mondjuk mi módon működik a hitelezés és hogyan a világgazdaság. Megtaníthatjuk, hogy amit eszünk az hogy készül, hogy jut el az asztalunkra és hogyan hat a szervezetünkre és a környezetünkre. Beszélhetünk róla, hogy miként épül föl az állam, milyen jogaink vannak, milyen törvények vonatkoznak ránk és ezek hogy születnek meg, stb. Politikusként mindezt hatékonyan segíthetjük a megfelelő jogszabályi keretek megteremtésével és főként a szükséges pénzügyi források biztosításával az oktatási rendszernek, illetve a közmédia függetlenségének szavatolásával.

A bejegyzés sorozat következő részében ránk, állampolgárokra fogok fókuszálni és annak járok utána, hogy milyen módon járulunk hozzá mi magunk ahhoz, hogy elveszítsük azt a kevéske hatalmunkat is, ami van, „hogyan bontjuk le közösen a demokráciát”.tudatlansag_es_propaganda

3 komment

Címkék: média politika közélet társadalom demokrácia filozófia válság elmélkedés hatalom lobbi filo túlnépesedés migráció vállalati kultúra Spanyolviasz vagyonkoncentráció


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr3014717031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RózsaJudit 2019.04.03. 22:35:08

„A túlnépesedés egyik oka a nyugati egészségügyi és élelmiszersegélyek, amik arra nem elégségesek, hogy jól tartsák a lakosságot, de arra igen, hogy a nyomorgók elérjék a fogamzó képes kort és néhány utódot a világra hozzanak, mielőtt meghalnak.”
Ez nem „keményen” hangzik, ez kegyetlenül, embertelenül hangzik! Nem igazán veszi emberszámba ez a mondat a nyomorgókat, pusztán rosszakaratú tárgyakként tekint rájuk, amelyek nem átallanak még szaporodni is a köz kárára! Mire gondoljunk ennek olvastán: hagyjuk kínok közt elpusztulni ezeket az embereket, mert ők már nemkívánatosak ezen a bolygón, mert pont rossz helyre születtek?
„…éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok.” Máté () Evangéliuma. Aki éhes, annak enni kell adni, mérlegelés nélkül, azon az alapon, hogy ő ember! És minden más, ennél termékenyebb, hatékonyabb, racionálisabb segítési forma csak ez után jön, persze jöjjön.
Az állatvédő csoportok egyik típusa jutott eszembe, akik missziójuk szerint begyűjtik a közterületekről a gazdátlan állatokat, ivartalanítják őket, majd visszaviszik ugyanoda, ahol találták, a kóbor állatok etetését pedig kifejezetten ellenzik. Én még az ilyenfajta állatvédelemmel sem tudok egyetérteni. Rendben van a szaporulat megelőzése, de a már élő állatok szenvedését lehetőségeinkhez mérten szintén enyhíteni kell!
Ez messzire vezet: jogunk van eldönteni, ki maradhat életben, jelen esetben épp földrajzi-születési alapon? Azonnal beugrik a történelmi párhuzam, amikor magukat felhatalmazottnak minősítő állami vagy katonai vezetők az általuk nemkívánatosnak tartott népeket kiiktatták. A fenti sorok, bár szerzőjüknek nyilván a legtávolabbról sem állt szándékában, ezeket az asszociációkat keltették bennem.

Mayer Máté 2019.04.04. 17:59:05

@RózsaJudit: Kedves Judit!

Köszönöm a hozzászólását! Igaza van, ez egy kegyetlen, embertelen mondat és valóban nem azért írtam, mintha "rosszindulatú tárgyaknak" tekinteném a harmadik világ, főként Afrika éhező, nyomorgó tömegeit, épp ellenkezőleg, velük nagyon is együtt tudok érezni.
Maga a jelenség és a túlnépesedés azonban legalább 4 szinten embertelen:
1.) Amikor afrikai értelmiségiek a '60-as, '70-es években elkezdtek azon gondolkodni, hogy miként lehetne kihúzni a kontinens országait a ma is tapasztalható nyomorúságból és néhányan felvetették, hogy föl kellene számolni az egykori gyarmattartó országok és vállalataik felé a függő viszonyokat, ezeket az embereket meggyilkolták. Afrika éhezői, legalább nagy részben nem azért éheznek, mert ne tudnák megtermelni a saját élelmüket, hanem, mert európai üzleti-politikai köröknek érdekében áll a félig szétvert törzsi keretek fenntartása, a földjeik elvétele és ott a helyi ásványkincsek bányászata olcsón. Legalábbis leegyszerűsítve ez a helyzet. A segélyszervezetek ebbe a világképbe tökéletesen beleillenek, nem fölemelni, önfenntartásra képessé tenni szeretnék a helyieket, hanem nyomorban tartani, hiszen, ha a nyomor megszűnik, rájuk sem lesz többé szükség, a segélyezés pedig nagy és korrupt üzletté nőtt.
2.) A túlnépesedés egyrészt azért embertelen, mert a túlszaporodott emberiség élelmezése - bár jelenleg az élelmiszeripar nem erre törekszik, hanem a jóléti társadalmak élelmiszerbőségének fenntartására, ahogy arra a sorozat egy későbbi bejegyzésében kitérek - ipari mezőgazdaság és állattartás nélkül jó eséllyel már nem lenne lehetséges. Az ipari élelmiszerterhelés pedig kegyetlen szenvedést jelent a haszonállatként tekintett jószágokra egész életük során, pusztítja a biodiverzitást a folyamatosan növekvő mértékben termelés alá vont területeken - az esőerdőket ma például főleg azért vágják ki, hogy az állatoknak takarmányt és egyéb haszonnövényeket termesszenek a helyén. Ez a folyamat pedig végső soron előbb-utóbb lakhatatlanná teszi a bolygót, így a többi élőlénnyel szembeni kegyetlenségén túl mindenki pusztulásával is fenyeget.
3.) Maga a természet is "embertelen", ha szabad ilyet mondanom, hisz az éhezés és éhhalál a 19. századig még Európában is a hétköznapok részévé vált újra és újra. Az ember "természetes állapota" nem a jóllakottság, hanem az éhezés, ami furcsán, idegenül cseng a mai jóléti társadalmakban, miközben a Föld lakosságának jelentős része számára továbbra is realitás. Itt tulajdonképpen nem csak emberek, hanem maga a természet is dönt arról, hogy ki éljen és ki haljon meg. A jólétért, az ételbőségért pedig, ahogy az előző pontban írtam, mindannyian nagy árat fizetünk.
4.) A nyomorban élő tömegek, éppen a nyomor beszűkítő logikája miatt mindezt jellemzően nem látják át, csak a napi túlélésért küzdenek. Olyan életet élnek, amit mi itt "Nyugaton" nem tartanánk emberhez méltónak. Ezért is embertelen ez a jelenség.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy jó, humánus dolog hagyni meghalni a harmadik világ nyomorgóinak egy részét, sőt, ha a bolygó erőforrásait jóval egyenlőbben osztanánk el, akkor valószínűleg jó részükön lehetne segíteni. A segélyezés jelen gyakorlatát azonban jó volna megtörni és egy sokkal tágabb kontextusban elkezdeni kezelni a problémát. Azért használtam kegyetlen hangnemet, mert így talán jobban észrevehető az egész kérdés embertelensége, amiről máshol részletesebben írtam.

RózsaJudit 2019.04.05. 21:32:25

@Mayer Máté: Köszönöm, fontos adalék volt ez a kiegészítés a cikkhez.
süti beállítások módosítása