Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu/atom
blfr4@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2024/02/16/hipokracia_2_a_racionalis_ember_es_a_trendek
Hipokrácia 2. – A „racionális ember” és a trendek
2024-02-16T08:19:04+01:00
2024-02-16T08:19:04+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>A szegényebb társadalmi rétegbe tartozók miért fogyasztanak több cukros üdítőitalt, mint a tehetősebbek? Miért olyan népszerű a metal zene Skandináviában és miért marginális a világ többi részén? Miért a homokóra testalkatú nőket és a V alkatú férfiakat tartjuk vonzónak napjainkban az Euro-atlanti kultúrkörben, míg a középkorban ugyanitt miért a túlsúlyos emberek voltak a szépségideálok? Miért a sportautókat gondoljuk menőnek a családi autókkal, és pláne a tömegközlekedéssel szemben? Miért magasabb, mondjuk a pszichológus hivatás presztízse, mint az építőmunkásé? Egyesek miért hitbuzgó hívők, mások miért ateisták? Miért arra a pártra szavazunk egy választáson, amelyikre?</p>
<p>Látszólag semmi nem köti össze a fenti kérdéseket, és mégis, van egy közös ok a mindegyikre adható válaszok mögött, ami így hangzik: „<strong><u>mert az a trendi az adott szubkultúrában</u></strong>”. <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/9999/12/31/hipokracia_2_a_racionalis_ember_es_a_trendek" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">A hipokrácia bejegyzéssorozat előző részében</a></span> a hiedelmei csapdájába zárt emberrel és a „hétköznapi hipokráciával” foglalkoztam, ebben az írásban pedig arra fókuszálok, hogy mi a szerepe az érzelmeinknek, az irracionalitásunknak – vagy ha tetszik a csoportnyomásnak és a megfelelési kényszernek – abban, hogy a narratíváink foglyai vagyunk.</p>
<p>Az embert szeretjük racionális lényként ábrázolni, ezért, mikor a fenti dilemmákat feszegetjük, többnyire racionális válaszokat keresünk. Például az első kérdés esetében mondhatjuk, hogy a cukros italok és ételek olcsóbbak, mint az egészségesek, de kiemelhetjük, hogy az alacsonyabb iskolázottság – ami az egyik oka, de a következménye is a szegénységnek – általában kevesebb egészségügyi ismeretet, és rosszabb egészségmagatartást jelent. Kitérhetünk a társadalmon belüli komoly egyenlőtlenségre, ami az oktatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférést illeti a különböző társadalmi csoportok között, sőt, taglalhatjuk a média szerepét is, ahogy Kertesi Gábor, közgazdász is tette, egy remek podcast-beszélgetésben a Partizánon – mindenkinek jó szívvel ajánlom a figyelmébe!</p>
<p>És ebben a több szempontú elemzésben kétségkívül rengeteg igazság van. De meggyőződésem, hogy leginkább azért isszák a cukros üdítőket a szegényebbek, mert a körükben népszerű celebekkel (valóságshow szereplőkkel, sportolókkal, valamint zenei előadókkal) reklámozták nekik ezeket. Azután néhány, ebbe a rétegbe tartozó hangadó elkezdte inni az ilyen löttyöket, mire hamar menővé vált a szubkultúráik egy részében – de nem minden szegényebb szubkultúrában.</p>
<p>És miért ezek a médiaszereplők és sportolók voltak népszerűek a körükben? Természetesen ugyanazért, amiért a cukros üdítők népszerűvé váltak: <strong><u>divatból</u></strong>. Ha tudományosabban akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk erre, hogy szocializáció, de, bár én is sokat használom a fogalmat, ebben az esetben szerintem nem pontos, mert nem mutatja meg <strong>az ilyen értékválasztások teljesen irracionális jellegét</strong>.</p>
<p>És mielőtt valaki azzal vádolna, hogy lenézem és primitívnek akarom beállítani kevésbé tehetős embertársainkat, gyorsan hozzáteszem, hogy a méregdrága, limitált szériás, tervezői divatcikkek pont ugyanezért népszerűek a tehetősek körében: <strong><u>divatból</u></strong>. Jobb-e 1.500.000 forinttal egy menő táska, mint egy 15.000 forintos, „olcsó” másolat? Dehogy jobb! Még csak nem is feltétlenül tartósabb, ráadásul jó eséllyel ugyanúgy Bangladesben varrták össze, talán pont ugyanabban a gyárban és még az is lehet, hogy hasonló alapanyagokból. Akkor miért fizet valaki olyan sokat érte? Mert az a divat a szubkultúrájában, mert státuszszimbólum. A valahova tartozás érzését nyújtja: „ha én az 1.515.000 forintos táskát veszem meg, akkor az elithez tartozhatok!”</p>
<p>Ha metal rajongó vagyok, akkor a metalosok közé tartozom, ha homokóra/V alakom van, akkor a vonzó emberek közé, ha sportautóm van, menő vagyok, ha pszichológus vagyok, akkor is, ha hiszek egy felsőbb hatalomban, akkor a hívők közösségének tagja lehetek és ha X pártra szavazok, akkor a bal/jobb oldali emberek táborának vagyok a része.</p>
<p>A felsorolást végtelen hosszan lehetne folytatni, de alapvetően arról van szó, hogy <strong>teljesen önkényes, irracionális szempontok alapján hozunk meg rengeteg döntést és ítéletet az életünkben</strong>. Az egész világlátásunk hemzseg az esetleges, szubjektív, érzelmi alapú és sokszor egészen logikátlan állításoktól, csak ennek sokszor nem vagyunk a tudatában. Olyannyira, hogy még a racionalitás talaján álló tudomány sem mentes az ilyesmitől. Azt például, hogy melyik kutatót mi érdekel, mit kutat szívesen, gyakran épp ilyen szentimentális alapon választja ki: „Az édesanyám meghalt rákban és akkor eldöntöttem, hogy a rák gyógymódjának kutatására szentelem az életem.” Könnyen megérthető érvelés? Persze, és teljesen érzelmi alapú, amivel nincs is semmi baj.</p>
<p>Természetesen az érzelmek nem azonos mértékben befolyásolják az embereket függően az érzelemszabályozási képességük mértékétől. Mint ahogy nem mindannyiunkra hat egyforma erővel a csoportnyomás sem. Nem egyforma mértékű megfelelési kényszer munkál bennünk, ezért vagyunk jó páran, akik nagyobb távolságtartással tudunk lenni a divathullámokkal, vagyis a trendekkel szemben. De ettől még mindannyiunkat befolyásol az a szociális mező amiben élünk, kivált belőlünk érzelmeket, amikből gondolatok fakadnak, ezeket összefűzve pedig már a világlátásunkat alakítjuk ki – nem kis részben nem tudatosan, inkább érzelmi alapon álló gondolatokból, hiedelmekből és előítéletekből.</p>
<p>Vagyis összességében azt állítom, hogy <strong>fajunk minden tagja nagyobb részben irracionális lény.</strong> Ha megvizsgáljuk a napi cselekedeteinket, akkor rengetegszer tetten érhetjük az irracionalitásunkat, de még akkor is, ha az emberi történelmet vesszük górcső alá.</p>
<p>Miért a szénhidrátban és zsírban gazdag süteményt vettem meg a boltban, a rostban, vitaminban és fehérjében gazdag lencsesaláta helyett? „Mert, mondjuk rossz kedvem volt és fel akartam magam vidítani valamivel.”. Míg racionálisan az utóbbi lett volna a jobb döntés, a testünknek egyértelműen a saláta tápanyagaira volt nagyobb szüksége, mi érzelmi alapon a sütit választottuk – részben azért is, mert evolúciósan arra szelektálódtunk, hogy finomnak találjuk az édes dolgokat. Az emberiség, ha egyszer tudja, hogy klímakatasztrófák felé száguld, miért nem változtat radikálisan a politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedésén, illetve az életmódján, hogy elkerülje azokat? Ha racionálisak lennénk, ezt tennénk, de nem vagyunk azok és éppen ezért van kis hatásfoka az intellektusunkat célzó üzeneteknek, ha viselkedésváltozásról van szó.</p>
<p>Egy másik példával: minden dohányos tudja, hogy a függősége rákot okoz – persze csak akkor, ha rendelkezik az erre hajlamosító génkombinációval –, és hiába dörgöljük még egymilliószor az orruk alá a dobozra nyomtatva, vagy felvilágosító előadások és műsorok formájában ezt a tényt, attól nem fognak leszokni. Míg, ha valaki megijed a saját közelgő halálától, egy csapásra leteszi a cigit. Vagy, ha egy közösségben ciki lesz a dohányzás, hirtelen ugrásszerűen lecsökken a dohányosok száma – és átváltanak e-cigire, ha az meg közben menővé, státuszszimbólummá válik.</p>
<p>Megfigyelték ezt a jelenséget a marketing szakemberek is. Ha logikusak lennénk, elég lenne a lehető legjobb döntések alapján reklámozni, mivel azonban irracionálisak vagyunk, túl sok tényező, túl nagy véletlenfaktor alapján hozunk döntéseket, ezért a tényleges viselkedésünk megfigyelésével jobban lehet ránk reklámokat optimalizálni.</p>
<p>Szocioökonómiai státuszunk megmondja, hogy milyen életmód és azon belül milyen táplálkozási-, öltözködési-, médiafogyasztási-, közlekedési- és képmutatási szokások, vagy épp milyen vágyak és függőségek megfelelőek „a mi szintünkön”. És sokan valóban ezeknek megfelelve élnek, ha tetszik, valahol a kasztjuk foglyai, aminek még a tudatában sincsenek.</p>
<p>Legalább ennyire érdekes, hogy mindezt hogyan szoktuk társadalmi, de kisközösségi szinten is kezelni: <strong>moralizálással</strong>. A máskülönben önkényes, esetleges és érzelmi alapon álló értékrendünkre támaszkodva lépten-nyomon ítélkezünk egymás felett: <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/11/11/a_lustasag_lelektana" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">aki a sorozatnézést választja az edzés helyett az lusta</a></span>, aki inkább cukros üdítőt iszik az igénytelen, aki nagyon más szubkultúrába tartozik, mint mi az minimum fura, de inkább nyomi, aki nem a szépségideálnak megfelelő külsővel él az csúnya, aki más pártra szavaz, az birka, vagy épp hazaáruló, aki sportautóban száguldozik – pláne ha férfi – az biztosan kis pénisszel rendelkezik, stb. Ezt a listát is végtelen hosszan lehetne folytatni. De mit érünk el mindezzel?</p>
<p>Egyrészt önigazoló funkcióval bír a moralizálás, hogy mi, normálisok, meg tudjuk magunkat különböztetni a másmilyenektől, a nem normálisoktól. Másrészt, ha a megbélyegzésem tárgya felveszi a vele szemben megfogalmazott ítéletet, akkor bűntudatot, vagy szégyent fog érezni, összességében kisebbrendűségi érzést kelt ez benne, amivel rövidtávú viselkedésváltozást és megfelelést el lehet ugyan érni, de tartós, attitűd szintű változást aligha. Mondjuk, kifelé azt fogja képviselni, hogy a kibeszélős műsorok megvetendők, de titokban továbbra is nézni fogja a Mónika show valamelyik újabb kori klónját, és közben időről-időre szégyenkezni fog emiatt.</p>
<p>Érdekes paradoxon, amit terápiában nagyon sokszor megfigyelhetek, hogy az önmagunkkal szembeni moralizálás célja, hogy „jobb emberek legyünk” – hisz önmagunk felett is igen gyakran szoktunk moralizálva ítélkezni –, az eredménye viszont az, hogy szorongóbbakká, bizonytalanabbakká, gátoltabbakká válunk, magunkat kevésbé értékesnek látjuk másoknál és ezt vagy mások felé való megfeleléssel kompenzáljuk, vagy magunkba roskadunk. A megfelelésben, vagy az önsanyargatásban azután kimerülünk és éppen ahhoz a viselkedéshez nyúlunk egy kis enyhülésért, ami miatt magunkkal szemben kritikusak vagyunk: például elítélem magam azért, mert iszom, de a szégyen és a bűntudat érzése olyan erős emiatt, és annyira nincs más eszközöm ezekkel szemben, hogy iszom, hogy elnyomjam őket.</p>
<p>„Mi akkor a megoldás?” – kérdezik ilyenkor sokan. Ha az egész témát nézem, akkor a felvilágosítás, az ismeretterjesztés mellett és a moralizálás helyett <strong>az együttérzés, a megértés, az empátia az, amivel érdemi módon és a kívánatos irányban hatni lehet az érzelmeinkre, azon keresztül pedig a viselkedésünkre.</strong> Az eszünk mellett tehát az érzelmeinkre érdemes hatni, azokkal is érdemes foglalkozni.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2024%2F02%2F16%2Fhipokracia_2_a_racionalis_ember_es_a_trendek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2024%2F02%2F16%2Fhipokracia_2_a_racionalis_ember_es_a_trendek%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2024%2F02%2F16%2Fhipokracia_2_a_racionalis_ember_es_a_trendek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipokrácia 2. – A „racionális ember” és a trendek"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2024/02/16/hipokracia_2_a_racionalis_ember_es_a_trendek#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/18326821" border="0" /></a><br /></p>
divat
társadalom
filozófia
trend
ember
pszichológia
filo
hiedelem
álszentség
Spanyolviasz
Mayer_Máté
hipokrácia
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2024/01/16/hipokracia_1-hetkoznapi_hipokracia
Hipokrácia 1. – Az álszentség uralma, és a hétköznapi hipokrácia
2024-01-16T06:39:10+01:00
2024-01-16T06:39:10+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>A szatirikus címválasztással egy olyan, általános és talán az emberiséggel egyidős jelenségre utalok, ami minden korban és kultúrában megtalálható, meghatározza a gondolkodásunkat, azon keresztül pedig a viselkedésünket. Nevezetesen, <strong>mindannyian a hiedelmeink, történeteink, vagyis a narratíváink foglyai vagyunk.</strong> Vannak egyéni, illetve családi hiedelmek, amik csak ránk és esetleg közvetlen környezetünkre hatnak és vannak kollektív narratívák, amik hatalmas embertömegek értékválasztásait befolyásolják. Ezeket az értékválasztásokat és hiedelmeket azután hajlamosak vagyunk tényként, axiómaként, az emberi természet sajátjaként, és megváltoztathatatlanként kezelni… csakhogy a hétköznapok gyakorlata ezektől sokszor eltér, sőt, akár ellentmond nekik, mivel olykor teljesen életidegenek, a kultúránk mégis álszent módon harsogja a valósággal adott esetben köszönőviszonyban sem lévő elveket.</p>
<p>A hipokrácia, az álszentség uralma bejegyzés sorozatot egy görbe tükörnek szánom, amibe, ha belenéz a kedves olvasó, reményeim szerint jobban megértheti az embert, mint fajt. Megláthatja benne, hogy milyen <strong>álszentek vagyunk</strong> és azt is, hogy ennek mi a haszna és mi az ára ránk nézve. No, nem azért, hogy azután közösen ítélhessük el a homo sapienst. Épp ellenkezőleg! Meggyőződésem, hogy a világunknak sokkal több empátiára és kevesebb moralizálásra lenne szüksége, az empátia pedig általában a megértéssel kezdődik. Az ember nem azért álszent, mert gonosz, vagy erkölcsileg romlott, esetleg alulfejlett, hanem mert a hiedelmei fogja és akár a racionalitással és a mindennapi tapasztalatokkal szemben is védelmezi ezeket a hiedelmeket. Ha azonban rálátunk a hiedelmeinkre, tudjuk, hogy azok csak hiedelmek, nem pedig tények, akkor meg is változtathatjuk azokat.</p>
<p>De félreértés ne essék, ha változtatunk is a narratíváinkon, az ember továbbra is a narratívái fogja lesz, csak az új narratívák fogja. Ez nem valamilyen evolúciós csökevény, inkább fajunk adottsága. És, ha már nem tudjuk levetkőzni, érdemes lehet megtanulni élni vele, hogy ne egy szűk, uralkodó elit hatalom-technikusainak játékszereiként tengessük az életünket, hanem mind többen aktívan beleszólhassunk a világunk alakításába. Mert <strong>a világunkat a hiedelmeinken keresztül változtathatjuk meg</strong> és erre a változásra az ökológiai katasztrófák, a szélsebesen fejlesztett mesterséges intelligenciák és egy mindig a fejünk fölött lebegő atomháború árnyékában, úgy gondolom, nagyon is szükségünk lenne.</p>
<p>Mielőtt azonban a makro szinttel, a kultúrával foglalkoznánk, nézzük meg mi van kicsiben, hogy működik a „hétköznapok hipokráciája”! Ha megkérdeznénk, 10-ből 9 ember azt állítaná, hogy több értékes tartalmat, például dokumentumfilmeket szeretne látni a TV-ben. Ehhez képest a gyakorlatban, ha sugároznak is ilyeneket, valahogy a valóságshow-k, kvízműsorok, szappanoperák és zenés produkciók nézettsége mindig összehasonlíthatatlanul magasabb, mint a dokumentumfilmeké.</p>
<p>Sokszor cikinek érezzük bevallani, hogy hódolunk ilyen „bűnös élvezeteknek”, mégis, a vallott elvvel szemben („Értékes tartalmakat szeretek fogyasztani.”) a kevésbé magasröptű produkciókat részesítjük előnyben az életünkben. És ha azt képzeljük, hogy a TV már a múlté és az internet korában megváltoztak a tartalomfogyasztási szokások, nos, akkor részben igazunk van, de a változás épphogy nem ellentétes, hanem még inkább radikális eltolódást jelent a „trash” – vagyis szemét – tartalmak irányába.</p>
<p>Sztereotip módon feltételezhetnénk, hogy a kevésbé iskolázott és esetleg hátrányos helyzetű társadalmi csoportokra igaz csupán a fenti állítás. És valóban, az iskolázottság és a szociális réteghelyzet befolyásolja, hogy ki mit fogyaszt inkább. De nem abban az értelemben, ahogy a sztereotípia alapján várnánk: iskolázottság és szocioökonómiai szempontok szerint besorolva a nézőket nem abban térünk el egymástól, hogy ki fogyaszt több és ki kevesebb „szemét tartalmat”, hanem, hogy ki milyen szemetet néz.</p>
<p>De vegyünk egy másik példát! Amíg a „trash tartalmakat” csak cikinek érezzük, addig a pornófogyasztást egyenesen morálisan megvetendőnek tartjuk. És mi következik ebből a gyakorlatban? A pornogáfia a teljes nyugati világban legális, ha felnőtt szereplők vesznek benne részt és az online pornóoldalak nézettsége a sorozat-streaming szolgáltatók nézettségével vetekszik. Kijelenthetjük, hogy embertársaink nagyobb része kisebb-nagyobb rendszerességgel pornófogyasztó, erről azonban tabu beszélni, sőt, szégyellni való, ha valakiről kiderül.</p>
<p>Kicsit még a témánál maradva, ha bárki pénzért áruba bocsátja a testét, azt prostituáltnak hívjuk, de, ha kamerák előtt teszi ugyanezt, akkor már színész a megnevezés, ha pedig csak egy, jellemzően dúsgazdag partnernek adja el magát, akkor sugar baby-nek/sugar boy-nak kell mondanunk. Mellesleg egy apró, idevágó érdekesség: nem ritkán azok, akik nyilvánosan megvetik a szexmunkásokat, gyakori és visszatérő vendégeik.</p>
<p>Nagyon hasonló a helyzet a szexuális mássággal szemben is, akik nyilvánosan elítélik az LMBTQI+ személyeket, azok a négy fal között nem egyszer maguk is ilyen kapcsolatokba bonyolódnak, majd szégyentől és bűntudattól terhesen élnek a hétköznapokban, vagy fordítva, akik közszereplőként a toleranciát hirdetik, azok magánemberként simán lehetnek homofóbok, transzfóbok, vagy, ha a faji előítéletek kérdését is idehozom, rasszisták.</p>
<p>Azután ott van <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/06/11/monogamia_486" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a hűség és hűtlenség témája</a></span>. A megcsalás megvetendő cselekedet a közbeszédben és mégis gyakorlat sokak hétköznapjaiban. Vagy mondhatnám, hogy ma illik elítélni a gyermekekkel szemben alkalmazott fizikai erőszakot a szülők részéről, de azért a gyakorlatban el-elcsattan egy-egy „makarenkói pofon”. A sort pedig olyan hosszan lehetne folytatni, hogy mennyi mindenben vagyunk álszentek egymással és önmagunkkal szemben az élet nagyjából minden területén, hogy a végén mindenki magára ismerhetne valamelyikben.</p>
<p>A célom azonban nem az, hogy beledörgöljem a kedves olvasó orrát az önhazugságaiba, sokkal inkább azt szeretném ezeken a példákon keresztül megvilágítani, hogy hogyan hatnak ránk lélektani értelemben az álszentségeink. Egyfelől a már említett szégyen, bűntudat, de minimum szorongás és zavar érzését éljük meg, mikor belső ellentmondásainkkal szembesülünk. Az önbecsülésünket és az énképünket is rombolhatja, mikor saját hipokráciánkkal találkozunk. Azután haragudhatunk magunkra, vagy épp a világra, aminek nem felelünk meg, illetve félhetünk a lebukástól. Ezek tükrében gyarlónak, bűnösnek láthatjuk magunkat, amit aztán igyekezhetünk elrejteni és kompenzálni, jóvátenni. Mindezeket tekinthetjük pszichológiai értelemben az álszentség árának.</p>
<p>De ha csak ára lenne és haszna nem, akkor bizonyosan nem „térnénk le a helyes útról”. És most egy pillanatra tekintsünk túl azokon a nyilvánvaló hasznokon, hogy mondjuk a trash tartalom érzéstelenít, kikapcsol, ahogy a pornó is, ezáltal hatékony pillanatnyi szorongásoldó, vagy, hogy a tiltott gyümölcs édesebb, mert izgalmas azt leszakítani, hogy a vágyaink beteljesítése kielégítő, hogy a szülő a kiosztott pofonnal a feszültségét és tehetetlenségét is oldja egy pillanatra, stb..</p>
<p>Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy <strong>mi haszna van egyáltalán életszerűtlen elvek közé szorítani az életünket</strong>, sokkal izgalmasabb válaszokat kaphatunk. <strong>A normák fogódzót adnak a valóság értelmezéséhez, leegyszerűsítik számunkra ezt a végtelenül összetett és bonyolult világot</strong>. Ha van egy értékrendszerem arról, hogy mi jó és mi rossz, mi egészséges, mi beteg, mi normális és mi deviáns, stb., azzal rengeteg időt és energiát spórolok meg. Elég ugyanis ezekbe a skatulyákba beleszuszakolni a körülöttünk lévő végtelen számú történést, és máris egy szép, letisztult, fejben könnyen kezelhető világot kapunk. Nem kell minden egyes jelenséget és szereplőt több oldalról megvizsgálnom, megértenem, vagy akár együttérezni vele, elég csak betenni, mondjuk a jó-rossz tengely valamelyik kategóriájába és kész.</p>
<p>Másrészt a normák abban az értelemben is fogódzók, hogy megtudhatjuk belőlük, hogy mit tart a közösségünk értékelendőnek és mit tilt, így <strong>segít nekünk a szocializációban</strong> és a társas eligazodásban. Ezekből tudhatjuk például, hogy ölni bűn, de háború esetén a katonakorú, egyenruhába bújtatott polgároknak az „ellenséggel” szemben kötelesség. Vagy, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen, ha elvesszük a másét az lopás, de ha a hatalmon lévők veszik el a javainak az államérdek.</p>
<p>Erre az eligazodásra azért is van szükségünk, mert valójában <strong>az életünkben mindennek csak relatív értéke van</strong>. <strong>A normák</strong> ehhez képest <strong>abszolút értékké tesznek</strong> <strong>bizonyos választásokat, amivel a biztonságérzetünk nő</strong>, el tudjuk magunkat helyezni a társadalmi ranglétrán, tudjuk, hogy mit tekinthetünk fejlődésnek és mit kell tennünk annak érdekében, hogy előrébb lépjünk.Vagyis az értékrendszereink <strong>célokat is adnak </strong>nekünk.</p>
<p>Egyéni szinten tehát ilyen sok és sokféle előnnyel jár, ha normák szemüvegén keresztül szemléljük az életet, de a kultúra és különösen a hatalmon lévők szempontjából további előnyökkel is jár. Narratíváink és értékrendszereink által szabályrendszereket és a szabályok által irányítható emberi közösségeket kapunk. Másrészt az elveink rendszerigazoló funkcióval is bírnak, az <strong>„igazságos világ”</strong> képét sugallják, "ami nem is lehetne másmilyen". Ezzel pedig állandóságot teremtenek. Ha elhisszük, hogy mindenki azt kapja, ami neki jár – ennek árnyoldala az áldozathibáztatás –, ha a rendszerszintű bajokért mindig van egy jól azonosítható csoport, akiket felelősnek kiálthatunk ki – bűnbakképzés –, ha azt gondoljuk, hogy van ráhatásunk a történésekre, hogy választhatunk, sőt, azt, amerre a világ tart, mi választottuk – a kontroll illúziója – és, ha azt valljuk, hogy az ember természetes állapota az, ahogy ma él, ez az emberi természetből egyenesen következik és nem következhet belőle más – ennek szélsősége a tanult tehetetlenség –, akkor a világ, amelyben élünk, a létező világok legjobbika és felesleges a fennálló rend elleni lázadás. Elég csak a deviánsok megrendszabályozása, a bűnösök megbüntetése, a tanulatlanok kitanítása, mert a rendszer alapvetően úgy jó, ahogy van. Mindez pedig <strong>a rendszer és benne a hatalom stabilitását, megkérdőjelezhetetlenségét</strong> is magával hozza.</p>
<p> De most akkor jó nekünk, hogy vannak normáink, segítik az életünket, vagy nem, éppen hogy megnyomorítanak? – tehetnénk fel a kérdést. A válasz pedig az, hogy attól függ, hogy <strong>empátiával közelítünk-e önmagunkhoz és másokhoz egy-egy normaszegés esetén, vagy moralizálunk, a normáink adta trónusról ítélkezünk a „bűnösök” fölött?</strong> A magam részéről mindenkit biztatnék az előbbire. Ettől a világ tényleg egy sokkal jobb hellyé válhatna.</p>
<p>A bejegyzés-sorozat következő részeiben <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/06/24/disney_tarsadalom" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">az „igazságos világ” illúzióját</a></span>, a kultúránk szintjén jelentkező hipokráciát szeretném tüzetesen megvizsgálni és annyit már most spoilerezek, hogy a világunk rengeteg aspektusból nézve igazságtalan, vagy legalábbis nem abban az értelemben igazságos, ahogy a szót a hétköznapokban használjuk...</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2024%2F01%2F16%2Fhipokracia_1-hetkoznapi_hipokracia%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2024%2F01%2F16%2Fhipokracia_1-hetkoznapi_hipokracia%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2024%2F01%2F16%2Fhipokracia_1-hetkoznapi_hipokracia%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipokrácia 1. – Az álszentség uralma, és a hétköznapi hipokrácia"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2024/01/16/hipokracia_1-hetkoznapi_hipokracia#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/18303791" border="0" /></a><br /></p>
társadalom
filozófia
filo
hiedelem
álszentség
Spanyolviasz
Mayer_Máté
hipokrácia
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2023/03/09/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_3_a_lehetseges_kovetkezmenyek
Az ukrajnai háború és a gazdasági világháború alakulása 3. - A lehetséges következmények
2023-03-09T07:40:24+01:00
2023-03-09T07:40:24+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p style="text-align: left;">Az orosz-ukrán háború vélhetően még jó ideig velünk marad és hatásai jóval a konfliktus lezárulta után is meghatározzák majd a világunkat. Vagyis <strong>teljesen félrevezető lehet az az érvelés, hogy a békekötéssel „minden visszatérhet majd a régi, normális kerékvágásba”</strong>. <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2023/02/24/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">A cikksorozat első részében a háború okait és a felelősség kérdését</a></span> jártam körül, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2023/02/28/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_2_a_hadi_helyzet" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a második részben arra kerestem a választ</a></span>, miért tarthat még ez a konfliktus és ki nyerheti azt meg, a mostani, lezáró részben pedig négy kérdést szeretnék körbejárni: Meddig tart még a konfliktus?, Eszkalálódhat-e a háború?, Mik az érintett felek céljai? És milyen hosszú távú hatásai lehetnek a „különleges katonai műveletnek”.</p>
<p>Az első három kérdést egyben tárgyalnám, mert mind erősen összefügg a többivel. Ha a harcoló felek céljait nézzük, ahogy én látom, <strong>a Putyini stratégia az előremenekülés és a háború eszkalációja annak reményében, hogy legalább valami, otthon győzelemként eladható eredményt érjenek el</strong> addig, mire mind az orosz, mind az ukrán sereg kimerül a 2023-as offenzívákban, valamikor ez év második felére. Így szeretné megtartani hatalmát, vagy legalább elérni, hogy szépen vonulhasson vissza és ne egy puccs, vagy forradalom váltsa le, csak a rezsimjén belülről vegye át valaki a helyét, aki őt magát később sem vonja majd felelősségre, a Putyini rendszer pedig az országlása után is fennmarad.</p>
<p><strong>Ukrán részről szintén egy minél kedvezőbb fegyverszüneti pozíció kiharcolása lehet a cél</strong>. Bár az ország teljes felszabadítását hangoztatják, az ukrán politikai és hadvezetés sem idiótákból áll, és az oroszokhoz hasonlóan bizonyára tisztában vannak a lehetőségeikkel, hogy, hacsak radikálisan meg nem nő a nyugati támogatás, nem lesznek képesek mindent visszaszerezni. A minél nagyobb támogatásért persze – érthető módon – folyamatosan lobbiznak, de a 2023 elején bejelentett fegyverszállítmányok azt jelzik, hogy a Nyugat, részben a rövidtávon korlátozott kapacitásai miatt is inkább egy hosszabb távú felfegyverzés, átfegyverzés forgatókönyvét ajánlja – nem kis részben a nyugaton már elavult, leselejtezett haditechnikák, mint a Leopard-1-es harckocsik 2024-re vállalt átadásával. Tehát abban már most látszik a nyugati elköteleződés, hogy valóban hosszabb távú együttműködésben gondolkodnak a mai vezetők, de az is kirajzolódik, hogy nem egy csúcskategóriás sereg felállítására törekednek, inkább arra, hogy Ukrajna képes legyen kitartani hosszú időn keresztül is, illetve elegendő elrettentő erőt képviseljen, hogy az oroszok ne merjenek egyhamar újra támadni. Ha ebben nem áll be fordulat, akkor még középtávon sem reális, hogy egy esetleges következő konfliktus során az ukránok visszaszerezhetnék a most elvesztett és ebben a háborúban vissza nem szerezett területeiket, ugyanakkor az is valószínűtlen, hogy az oroszok a négy papíron elcsatolt megye teljes területét meghódíthatnák, nem is beszélve az ország többi részéről, vagy akár egy oroszbarát bábkormány Kijevbe ültetéséről. <strong>Vagyis jó eséllyel egyik harcoló fél sem lesz képes elérni a közvetlen céljait ebben a háborúban.</strong></p>
<p>Az oroszoknál is látszik ugyanakkor a rövid távú célok mellett – a Donbasz elfoglalása/felszabadítása – egy hosszabb távú stratégia megjelenése. Az ország gazdaságát egyre inkább igyekeznek átformálni hadigazdasággá, hogy akár egy elhúzódó konfliktust, akár egy következő orosz-ukrán háborút képesek legyenek megvívni. Az erőltetett militarizálódásnak azonban mind gazdasági, mind technológiai-tudásbeli korlátai vannak orosz oldalon, így valószínűtlen, hogy annál többre futná, mint, hogy az orosz sereg elavult technikai eszközökkel ellenfele tudjon lenni a nagyobb részt középtávon szintén, főként ósdi technikával felszerelt ukránnak. Bár a konfliktusban jelen vannak csúcstechnológiát képviselő eszközök is mindkét oldalon, ezek aránya viszonylag kicsi és nem látszik, hogy ez változna a jövőben.</p>
<p><strong>A konfliktus intenzív szakasza a tartalékok kimerülése miatt tehát váratóan idén az év második felében véget ér</strong>, ami persze nem jelenti automatikusan a harcok végét. Vagy egy alacsonyabb intenzitású konfliktusként folyik tovább a háború, akár évekig, vagy fegyverszünet megkötésére kerülhet sor az akkori frontvonalak mentén, de a békekötésre belátható időn belül nincs esély. Ahogy az előző bejegyzésben írtam, végül a befagyott konfliktus a legvalószínűbb kimenetel jelenleg.</p>
<p>Addig természetesen várható a további eszkaláció, mind az újabb fegyverek bevetése, mind a nagyobb létszámú seregek összeütközése, mind a brutalitás tekintetében, de annak igen kicsi a valószínűsége, hogy akár katonai világháborúvá szélesedjen ez a konfliktus, akár atomfegyver bevetésére kerüljön sor. Más országokra azért kevéssé esélyes, hogy átterjednének a harcok, mert az oroszok az ukránokkal se bírnak, és gyakorlatilag nincs és a vesztességeiket látva egy bő évtizedig nem is lesz ahhoz elegendő katonai erejük, hogy másokat megtámadjanak. A NATO, vagy akár Kína Oroszországra támadása is valószínűtlen, mert arra az oroszok atommal felelnének, és amúgy sem áll érdekében egyik blokknak sem egy ilyen háború megindítása.</p>
<p>Végül az atomfegyverek használata Ukrajnán belül leginkább épp az előbbi logika fordítottja miatt nem valószínű. Mivel az atom bevetése nem csak az adott területet, de jóformán az egész világot radioaktív szennyezésnek tenné ki – kis mértékben –, ezért más országok sem egy helyi háború belügyeként kezelnék azt. Az USA világossá tette, hogy ebben az esetben már nem szankciókkal, hanem konkrét katonai csapásokkal felelnének, különös gondot fordítva a közvetlen felelősök megölésére, és Kína, illetve India ezen a ponton többé gazdasági eszközökkel sem támogatná Oroszországot, akár a szankciókhoz, de a helyzet súlyossága esetén – stratégia atomtöltetek bevetésekor – az oroszok elleni katonai akciókhoz is csatlakozhatnának. Az atom bevetése olyannyira ellentétes mindenki más érdekeivel, olyan erős vörös vonal, hogy ebben az esetben még a mainál is durvább példa statuálása lenne a cél, ami minden bizonnyal atomháborúhoz és a civilizáció végéhez vezetne.</p>
<p>Fontos lehet megérteni, hogy <strong>csak a megfelelő válaszcsapástól való félelem tartja vissza az országokat az atomfegyver bevetésétől az elmúlt 70 évben</strong>. Paradox módon ez a viszontfenyegetés a világ stabilitásának záloga és leginkább most is ebben bízhatunk – meg persze a komplex katonai protokollokban, amik meggátolják, hogy egy épp megőrölő vezető egy személyben atomháborút indíthasson.</p>
<p>Másfelől harcászati szempontból sem lenne jó ötlet atomhoz, vagy radiológiai, netán biológiai fegyverhez nyúlni. Ezek egyike sem csodafegyver, nem arra való, hogy megfordítsák vele egy háború menetét, hanem arra, hogy megsemmisítsenek egy különösen nagy erőkoncentrációt – az ukrán erők elszórtan álltak fel a front mentén –, vagy megakasszanak vele egy ellenséges támadást. Ha az orosz front összeomlik és az ukránok megállíthatatlanul közelednek az orosz határhoz, vagy benyomulnak a Krímbe, akkor előfordulhat, hogy komolyan megfontolják orosz oldalon az atom bevetését, de erre egyelőre nem látszik képesnek az ukrán hadsereg.</p>
<p>Azért is bajos lenne ezeknek a tömegpusztító fegyvereknek a bevetése, mert közel van Oroszország és a „felszabadítani” kívánt orosz ajkú lakosság a bevetési területen él. Őket sem kímélné sem a nukleáris, sem a radiológiai, sem a biológiai csapás. Mindezeket egyébként is megelőzné egy eszkaláció a tömegpusztító fegyverek bevetését illetően is. Vagyis előbb vetnének be vegyi fegyvert az oroszok, mint atomot a protokolljaik szerint. Ilyenre már Mariupol ostrománál egyébként volt epizodikus példa (foszforbombák), de tömeges, kiterjedt alkalmazás nem történt. <strong>Amire tehát a tömegpusztító fegyverek bevetése esetén számítani lehet, az inkább a vegyi fegyverek bevetése</strong> az előrenyomuló ukrán erők ellen, ha azok esetleg képesek mélységben áttörni az orosz arcvonalat az oroszok szerint veszélyes irányban, és nem elég a hátországi tartalék a front mögött a megállításukra.</p>
<p>Ha kissé tágabban tekintünk az eseményekre, a gazdasági világháborúban leginkább érintett, illetve a gazdaságilag legerősebb felek céljai és érdekei is igen lényegesek a folytatásra nézve. <strong>Kína és India már elérte a célját, a nekik tartósan alárendelt Oroszország</strong> a háború befejeztével is kénytelen lesz nyomott áron adni számukra az olajat és ha kiépülnek a gázszállítási útvonalak az évtized végére, akkor a földgázt is.</p>
<p>Béke esetén ugyanakkor a világgazdasági válság enyhülése kedvezőbb gazdasági környezetet teremtene mind Kína, mind India számára, így részükről a mielőbbi fegyverszünet egyértelmű cél, ahogy ezt Putyin értésére is adták ’22 őszén. Szempontjukból egyedül az kérdéses, hogy Putyin rendszere túléli-e a háborút? Nekik az a jobb, ha igen, mert ezzel az elittel már jól kiépített kapcsolataik vannak, függő helyzetben tarthatják azt, míg egy zűrzavaros átmenet akár kedvezőtlenebb végeredményt is hozhat. Ha, mondjuk egy ultra-nacionalista, a mindenkitől való függetlenséget minden elé soroló szélsőséges csoport kerül hatalomra az Kína és India érdekét sértené, akárcsak az, ha egy nyugatos, az ország modernizálása iránt elkötelezett garnitúra váltja a Putyini rezsimet – utóbbira igen kis esélyt látok – netán, ha Oroszország szétesik és ilyen-olyan kisebb államalakulatok sorává bomlik, és a térség destabilizálódik, az még rejthet magában veszélyt Oroszország „fő szövetségesei” számára is.</p>
<p><strong>A Nyugat részéről az eddigi világrend, a status quo fenntartása/visszaállítása az elsődleges érdek</strong>. Épp ezért fontos számunkra, hogy Oroszország nem nyerheti meg a konfliktust, hogy példát statuáljunk vele, azt üzenve mindenkinek, de főként Kínának és Iránnak, hogy hasonlóan járnak el velük szemben is, ha háborút indítanak. Közben azonban a Putyin-rezsim összeomlása, annak minden hibája mellett szintén nem feltétlen érdeke a nyugati vezetőknek sem. Főleg a közel-keleti példákból tanulva egy rossz diktátor (pl. Szaddam Husszein) is adott esetben jobb és kezelhetőbb, mint egy bizonytalan helyzet és egy polgárháború, ami a teljes térséget destabilizálja. Ezért Oroszország nem is veszíthet, legalábbis nem teljesen. A kérdés inkább az, hogy milyen mértékben bukjon el?</p>
<p><strong>Világszinten nézve ugyanis Oroszország egy olyan gyengülő középhatalom, aminek túl sok atomfegyvere van</strong>. És egy zűrzavaros polgárháborúban kérdéses, hogy mi lenne ezeknek a sorsa. Valójában az atomháború kockázata nem most, egy új hidegháború idején, vagy egy helyi konfliktus során magas, ahol az atomhatalom vesztésre áll, hanem egy polgárháborúban. Ezt tehát mindenki szeretné elkerülni. Ha meg is jelennek olyan idealista vélemények, hogy jó volna, ha a nép megdöntené a Putyini rezsimet és demokratizálná Oroszországot, ennek nincsenek meg a társadalmi alapjai és előfeltételei, sokkal inkább egy még fasisztább, vagy egy kommunista típusú radikalizálódásnak.</p>
<p>Az 18-19. században sokszor nevezték Törökországot „Európa beteg emberének”, utalva ezzel arra, hogy az Oszmán Birodalom maradékai nagyobb terület felett gyakorolnak uralmat, mint amit gazdasági és katonai ereje megengedne. Most azt mondom, <strong>Oroszország a világ „beteg embere”</strong>, a fenti értelemben. Felemelkedni belátható időn belül biztosan nem fog, sőt, valószínűbb, hogy tovább veszít a hatalmából és csak az a kérdés, hogy ki, vagy mi veszi át a helyét. A legkisebb esélyt ugyanis arra látom, hogy „az orosz nép” levonva a háborús vereségből a konzekvenciákat felhagy az imperializmussal és a társadalom és a gazdaság militarizációjával, alapvetően reformálják meg a korrupt államapparátust és a gazdaságot fenntartható és versenyképes irányba modernizálják. Egy ilyen változás hiányában pedig szükségképpen tovább veszítenek majd világpolitikai pozícióikból.</p>
<p>Ha áttérünk a lehetséges következményekre a patthelyzet-fegyverszünet forgatókönyv, vagyis a legvalószínűbb kimenetel, a befagyott konfliktus esetében valami ilyesmire számíthatunk:</p>
<p>Oroszország meggyengül, elszigetelődik és az újraélesztett birodalom helyett egy Kínának és Indiának kiszolgáltatott, egyre inkább vazallusszerű állammá válik, egyre keményebb terrort alkalmazva saját polgáraival szemben, hogy a hatalmat fenntarthassa a rezsim – bár mostanra biztosra veszem, hogy maga Putyin bele fog bukni a konfliktusba, ez nem jelenti automatikusan a rezsimje végét is, simán lehet, hogy egyszerűen egy újabb Putyin-szerű figura váltja majd az elnöki székben, ahogy fentebb írtam. <strong>Mindezek mellett Oroszország elkerülhetetlenül elveszti maradék szövetségi rendszerét – Fehéroroszország kivételével –, de talán pontosabb, ha azt írom, a „baráti” Kína kiszorítja onnan</strong>.</p>
<p>Ukrajna az államiságát megőrzi, de teljes függetlenségét nem nyeri el, a nyugatnak erősen kiszolgáltatva, Oroszország által folyton fenyegetve, egy állandó háborús állapotra berendezkedő, sanyarú sorsú ország jövőjét élheti, aminek, főként élelmezési és energetikai szempontból tartós és súlyos kihatása lesz a világ számos más részére is. Egy ilyen fegyverszünet esetén biztosra veszem, hogy mind Ukrajna, mind Oroszország készülne a következő háborúra és csak idő kérdése lenne, hogy valamelyik fél a másikra támadjon – hasonlóan az I. világháborút lezáró békékhez, vagy a 2014-’15-ös ukrán-orosz háborút lezáró fegyverszüneti megállapodáshoz. Ebben az esetben Ukrajna belátható időn belül nem csatlakozhat sem az EU-hoz, sem a NATO-hoz, ami csalódást és egy ponton akár a Nyugattól való elfordulást is hozhat az ukránokban. Ennél valószínűbb talán, hogy egy majdani békét épp azért köt meg a két fél, mert Oroszország belemegy az ukrán EU csatlakozásba, ha bizonyos területekről lemond Ukrajna és valamilyen demilitarizált státuszt kaphat az ország, amit az EU országai és az USA is szavatol, így biztosítva, hogy az oroszoknak a jövőben eszükbe se jusson újra támadni és ezzel kirobbantani egy katonai világháborút.</p>
<p>Tágabb keretben értelmezve az eseményeket a gazdasági világháború elnyújtja és elmélyíti a karantén szabályok keltette gazdasági világválságot. Ebben a gazdasági válságban ráadásul további tényezők is összeérnek. Egyfelől az egyre súlyosabbá váló ökológiai válságok is mélyítik, másrészt számomra az látszik, hogy a kapitalista világrend mindezektől függetlenül is ebben az évtizedben éri el növekedési korlátait energetikai, de főként bizonyos nyersanyagok (ritka földfémek) kimerülő készletei miatt. Ha pedig nincs olcsó energia és nincs olcsó nyersanyag, az megnöveli az élelmiszerek és a munkaerő árát is – amit ma is láthatunk –, ekkor pedig nincs többé profit sem, ami a további növekedés gazdasági motorja lehetne. (Már amennyiben lennének nyersanyagok és elegendő energia ennek kiszolgálásra.)</p>
<p>Az itthon sokat ostorozott szankciós politika véleményem szerint még hosszú időn át fennmarad és az EU és Oroszország viszonyát akkor is meghatározza majd, ha feloldják azokat. Arra gondolok pl., hogy, ha nem sújtja embargó az orosz olajat, nyugaton már akkor sem veszik majd olyan sokan, részben a technológiai átállás miatt, ami az olaj elhagyását célozza, részben azért, mert akkorra más országok készleteihez is hozzáfér az EU és nem lesz ráutalva az orosz szállításokra.</p>
<p><strong>A szankciók, de főként a gazdasági világháború ráadásul a globalizáció végét is jelenthetik</strong>. Az utóbbi években mind több ország hoz haza mind több ipart, a nemzetközi ellátási láncok sérülékenységét látva. A nemzetbiztonsági érdekek már a háború előtt is elkezdték ebben felülírni a gazdasági szempontokat. Másként fogalmazva pár világcég rövidtávú profitjánál fontosabbá vált, hogy a nemzetállamok közép és hosszú távon minél kevésbé legyenek kitéve a gazdasági összeomlások kockázatainak. Ez még nem egy öko-lokális politika, de később akár annak is lehet az alapja.</p>
<p>Másfelől a háború katonai értelemben is ráirányította a nemzetbiztonsági szempontokra a figyelmet. <strong>Minden ország őrült fegyverkezésbe kezdett, amivel az amúgy is szűkülő erőforrásokat és energiát arra használják, hogy fegyvereket gyártsanak bármi más helyett</strong>. A fent említett gazdasági-ökológiai válságfolyamatokat tehát ez a megközelítés felgyorsítja.</p>
<p>A fegyverkezés természetesen egyrészt könnyen megérthető, másrészt igen elkeserítő. Annak a valószínűségét, hogy az emberiség összefogva, érdemben fel fog tudni lépni a saját maga okozta ökológiai krízisek sorával szemben igencsak lecsökkenti. De, ahogy arról már korábban is írtam, az ökológiai összeomlásokra való felkészülésnek az is egy módja, hogy fegyvereket halmozunk fel és az „apokalipszis” után elvesszük az erőforrásokat azoktól, akiknek még van, a haderejük viszont gyengébb.</p>
<p>Egyben egy olyan középtávú jövő képét is fellebbenti az orosz-ukrán háború, amelyben a megsokasodó erőforrás-háborúk és a nyomukban megjelenő népvándorlási hullámok kötik majd le mindannyiunk figyelmét és az államok erőforrásait, így elterelve a szót és a fókuszt a nagyobb képről, az ökológiai válságról és annak kezeléséről, ami miatt mindez történik. Vagy egyszerűbben szólva, <strong>ha folyton háborúzunk és migrációs válságokat kezelünk nem marad energiánk az ökológiai válsággal foglalkozni</strong>.</p>
<p>Már most is jól látszik – sokadszorra –, hogy az ENSZ nem tudja betölteni azt a nemzetek feletti ellenőrző szerepet, ami összefoghatná fajunkat globális krízisek esetén. Még egy ilyen, az ökológiai válsághoz képest aprócska válságot, mint az orosz-ukrán háború sem képes úgy kezelni a szervezet, hogy, mondjuk a harcok idejére kiteszik az agresszort az ENSZ BT-ből és nemzetközileg szankcionálják azt, hogy így kényszerítsenek ki egy sokkal gyorsabb fegyverszünetet, majd pedig békekötést. Hogy várhatnánk akkor, hogy az ENSZ fogja össze a nemzetállamokat – és a nagyvállalatokat – az ökológiai válsággal szembeni küzdelemben? Épp ezért a szervezet reformja egyre égetőbb.</p>
<p>A bejegyzés végén külön is szeretnék kitérni a konfliktus magyar vonatkozásaira. A háború legközvetlenebb hatásai a kárpátaljai magyarok romló helyzetén, a menekülthullámon és a gazdasági válság súlyosbításán keresztül is sújtják hazánkat. A háború kikényszeríti továbbá, hogy elkerülhetetlenül csökkentenünk kell a függőségünket az orosz energiától. Itthon is felerősíti továbbá a nemzetbiztonsági szempontokat, újabb lökést adva a fegyverkezésnek és a haderőreformnak. Bár ma még nincsen szó a kötelező sorkatonaság visszaállításáról, ha nem sikerül rövid időn belül vonzóvá tenni a hivatásos katonai pályát, egy ponton ezt a döntést is meghozhatja a kormány, annál is inkább, mert a központi ideológiától ez a fajta „hazafiasság” finoman szólva sem áll távol. Egyedül a lépés széles körű népszerűtlensége jelent ma visszatartó erőt.</p>
<p>A belpolitikára áttérve a hazai sajtóban szinte egy az egyben az orosz propagandába ütközünk, ami példátlan a nyugati országok körében és egyre komolyabb feszültséget teremt hazánkkal szemben a szövetségi rendszereinken belül is. Minderre azért lehet szükség, mert az Orbán kormány külpolitikája teljes mértékben megbukott, mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, viszont ennél nagyobb baj a rezsim számára, hogy a bő évtizede a „hanyatló Nyugattal” szemben felépített ideológiája és az abból fakadó belpolitikája, ezzel pedig a hatalma is megrendült.</p>
<p>Sokan talán meglepődve olvashatták az előző mondatot a negyedik, minden korábbinál erősebb kétharmados választási győzelem után, pedig valójában ez a helyzet. Magyarország az első Fidesz kétharmad, vagyis 2010 óta fokozatosan egy olyan külpolitikát épített fel, amelyben igyekezett nagyobb távolságot tartani az EU-val és valamelyest az USA-val szemben is, közben azonban itt-ott engedményeket is tett a Nyugat felé – lásd pl. német autógyáraknak adott óriási állami kedvezmények és támogatások, vagy a magyar munkavállalókat hátrányosan érintő törvénymódosítások –, így próbálva növelni a mozgásteret, vagyis a „nemzeti szuverenitást”. Ehhez pedig olyan, erős országokra volt szüksége, melyek ellenpontot képezhetnek a „Nyugattal” szemben, mint Oroszország és Kína – ezeknek a hatalmaknak azonban hazánk csak addig érdekes, amíg az EU és a NATO tagja. Másfelől olyanokra is szüksége volt, akik az Unión belül velünk közösen képezhetnek egy pólust, ellenpontozva a német-francia túlsúlyt, ez lett a Visegrádi négyek felelevenítése</p>
<p>A háború kitörésekor az európai diplomáciában is végbement egy paradigmaváltás, innentől háborús logika mentén értelmezik az események alakulását, ahol „valaki vagy velünk van, vagy ellenünk”. Ez Orbánnak jól ismerős, hisz a belpolitikáját is erre a logikára építette fel. És azzal, hogy az EU-n belül rajtunk kívül mindenki Ukrajna mellé állt – ha nem is mindenki egyforma lelkesedéssel (lsd pl. Románia és Horvátország) –, és a NATO-n belül is meglehetősen erős az Ukrajna melletti kiállás, Magyarország egyszerre veszítette el Oroszországot és a Visegrádi négyeket – főleg a lengyel-magyar viszony megromlása látványos –, miközben Kína sosem látott bennünk olyan stratégiai partnert, aminek Orbán szerette volna beállítani hazánkat.</p>
<p>Most üt vissza az is, hogy a Fidesz kikormányozta magát az Európai Néppártból és nem tudott új pólust létrehozni a gazdasági szövetségen belül. Még Giorgia Meloni, új olasz miniszterelnök hatalomra jutása sem hozott ebben az elszigetelődésben változást, aki pedig személyesen jó viszonyt ápol Orbánnal. A miniszterelnök ideológiai testvérei, mint Erdogan, Putyin, Trump, vagy a brazil Bolsonaro mind megbuktak, vagy válságba kormányozták a hazájukat és épp most buknak meg. A nemzetközi porondon igencsak fogyott Orbán körül a levegő.</p>
<p>A történet számára talán fájóbb oldala, hogy belpolitikáját hosszú ideje a Nyugattal való szembenállás, a Brüsszellel szembeni szabadságharc mentén tematizálta. Most pedig abba a kellemetlen helyzetbe kormányozta magát, hogy vagy „behódol Brüsszelnek és Washingtonnak” és az EU és a NATO teljes jogú tagja maradhat, vagy egy ponton korlátozzák a hozzáférésünket a közös javakhoz – az EU-ban már eljött az első ilyen pont a magyar támogatások felfüggesztésekor. Ha azonban a Fidesz leteszi a fegyvert és így hozzájut a forrásokhoz, azzal a választóik jó eséllyel nem lesznek elégedettek és idehaza is pozíciót veszíthet a kormány.</p>
<p>Másfelől Orbán hatalmát a folyamatos gazdasági gyarapodás alapozta meg idehaza. Ez a gyarapodás most véget ért és még olyan, „szent teheneket” is meg kellett vagdosni, mint a rezsicsökkentés, hogy a gazdaságot működtetni lehessen – úgy-ahogy. A Fidesz ’22-es választási ígéreteiről sorra derül ki, hogy nem tarthatóak, személy szerint külön kíváncsi vagyok rá, hogy a családtámogatási rendszert mikor kezdik majd szűkíteni. <strong>A kérdés tehát úgy is feltehető, hogy vagy „feladják a harcot Brüsszellel szemben” és azért veszítenek szavazókat, vagy kitartanak, egyre kevesebb forrás érkezik ide, egyre súlyosabb lesz a gazdasági visszaesés és ezért veszítenek – még több – szavazót.</strong></p>
<p>Ugyanakkor ebben a pillanatban még belföldön nem fenyegeti közvetlen veszély a kormány hatalmát. Amíg a DK és a Mi Hazánk a két legerősebb ellenzéki párt és stabil a gazdaság – ha recesszióba is fordul –, addig Orbán e tekintetben nyugodtan alhat. Ugyanis ez a két párt nemcsak a legtöbb szavazóval bír ellenzéki oldalon, de ugyanott a legnagyobb elutasítottsággal is bír. Más szóval <strong>a lakosság jó része jobban utálja Gyurcsányt és Dobrevet, illetve a szélsőséges jobboldali-konteóhívőket, mint Orbánt</strong>. Ugyanakkor, egy súlyosbodó gazdasági válság még hozhat ebben fordulatot. A magam részéről a legnagyobb növekedési potenciált ellenzéki oldalon a Mi Hazánkban látom. Ugyanis a Fidesz radikalizálódása miatt 10-15 éve még szalonképtelen állítások tömege vált a politikai fősodor részévé, így fokozatosan legitimálva a radikális jobboldalt, és a Fidesz szavazókhoz legközelebb a Fidesz után a Mi Hazánk áll. Ha csalódnak a Fideszben, nagy valószínűséggel nem az ellenzéki összefogás – ha akkor épp lesz még olyan – irányába pártolnak majd el, hanem vagy egészen elfordulnak a politikától, vagy a Mi Hazánk táborához csatlakoznak. Másként mondva <strong>a Fidesz tábor jó részét a Fideszen kívül még a Mi Hazánk tudja megszólítani</strong>.</p>
<p>Vagyis közép és hosszú távon arra számítok, hogy itthon politikai válságot eredményez majd a karantén szabályok, majd az orosz-ukrán háború nyomán fellépő és vélhetően tartósan velünk maradó gazdasági visszaesés, amit az ökológiai-válság, az új hidegháború és az elhúzódó gazdasági világháború biztosan tovább súlyosbítanak, nem beszélve az esetleges további válságokról. Ha sok dologban nem is, abban biztosan egyetértek a miniszterelnökkel, hogy <strong>a válságok évtizedére érdemes készülnünk</strong>.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F03%2F09%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_3_a_lehetseges_kovetkezmenyek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F03%2F09%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_3_a_lehetseges_kovetkezmenyek%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F03%2F09%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_3_a_lehetseges_kovetkezmenyek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az ukrajnai háború és a gazdasági világháború alakulása 3. - A lehetséges következmények"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2023/03/09/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_3_a_lehetseges_kovetkezmenyek#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/18067552" border="0" /></a><br /></p>
történelem
háború
társadalom
oroszok
filo
gazdasági_válság
Oroszország
Ukrajna
Spanyolviasz
orosz-ukrán_háború
különleges_katonai_művelet
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2023/02/28/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_2_a_hadi_helyzet
Az ukrajnai háború és a gazdasági világháború alakulása 2. - A hadi helyzet
2023-02-28T07:05:45+01:00
2023-02-28T07:05:45+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p style="text-align: center;"><strong>Orosz-ukrán háború</strong></p>
<p>Az immár 12 hónapja tartó ukrajnai háborúról/különleges katonai műveletről rengeteg elemzés látott napvilágot, melyek közül jó néhány mítoszokat is épített köré. Ezektől és a rengeteg dezinformációtól nem könnyű megítélni, hogy pontosan mi miért történik és főleg, hogy mire számíthatunk. <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2023/02/24/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">A cikksorozat előző részében a háború okait és a felelősség kérdését jártam körül</a></span>, ebben a részben pedig két kérdésre kísérlek meg részleges választ adni: Hogyan lehetséges, hogy még mindig tart a háború?, illetve Ki nyerheti meg a konfliktust?</p>
<p>Akik orosz szemüvegen át nézik az eseményeket, sokszor utalnak rá, hogy az orosz a világ 2. legerősebb hadserege és az ebben a rangsorban a katonai művelet kezdetén 22. ukránoknak esélyük sincs ellenük. A konfliktus alakulását kezdetben akár tudatos orosz stratégiának látták, majd mostanra egy Nyugat vs. Oroszország konfliktussá terebélyesedő proxy háborúként értelmezik, de számukra a kimenetel, vagyis az oroszok győzelme nem lehet kérdéses. És valóban, a konfliktus kezdetén tényleg úgy tűnt, hogy néhány nap, maximum 1-2 hét alatt ledarálja az orosz haderő Ukrajnát, aztán kiderült, hogy erről szó sincs.</p>
<p>Akik az ukrán oldallal szimpatizálnak, azok hajlamosak az ukránok hősiességével magyarázni a háború mai állását, ahol a Nyugat anyagi és katonai segítsége csak a jogos önvédelem legitim támogatása. Ebben az olvasatban ez Dávid és Góliát küzdelme, ahol végül az előbbi győz majd és a világ rendje ezzel helyreáll. Az orosz agresszor bűnhődni fog, Putyin megbukik és a ruszkiknak hatalmas jóvátételt kell fizetniük az ukrán nép felé. Ha ránézünk a hadi helyzetre, az elmúlt hónapokban valóban azt láthatjuk, hogy a hazájukat védő ukránok bátran dacolnak a haditechnikai számbeli fölényben lévő támadókkal és időnként sikerrel szorítják vissza azokat.</p>
<p>Azonban, amikor a két hadsereget összehasonlítják, több gyakori tévedés is el szokott hangozni. Egyrészt az orosz sereg minden vonatkozásban sokszoros számbeli fölényben <em><u>lenne</u></em> az ukránnal szemben, ha a teljes orosz hadsereg támadna, de nem ez a helyzet. (Oroszországnak kb. 2 millió kiképzett, harcra kész katonája volt a háború kezdetén, ebből viszont csak kb. 850 ezren szolgáltak ténylegesen is a seregben. Ukrajna a konfliktus megindulásakor kicsivel kevesebb, mint 200 ezer aktív, besorozott katonával és maximum kb. 1 millió fős mozgósítható tartalékkal kezdte a harcokat.) Február 24-én egy kb. 180-200 ezer fős támadó erő állt szemben egy hasonló nagyságú, védelemre berendezkedett ukrán erővel szemben és az azóta küldött utánpótlásokkal is csak a vesztességeket igyekeztek pótolni az oroszok, a számuk tehát inkább csökkent, mint nőtt volna a szeptemberi részleges mozgósításig, miközben az ukránok teljes körű mozgósítást hajtva végre, azóta 1 millió fő körüli létszámot tartanak fegyverben. <strong>Az ukránok tehát hónapok óta számbeli fölényben vannak a harctéren</strong>, rácáfolva ezzel az „annyian vannak, mint az oroszok” mondásra. Ugyanakkor az oroszoknak számszerűen több fegyverük van a fronton – hisz eleve sokkal nagyobb volt az arzenáljuk.</p>
<p>Részben erre reflektálva orosz részről időnként elhangzott még az ősszel is a „még el sem kezdtük” szlogen, de a teljes orosz sereg bevetéséhez széleskörű társadalmi támogatásra lenne szükség, ami jól láthatóan nincs meg. (Ha Oroszországot támadás érné, kb. 42 millió embert tudnának maximálisan besorozni, ami majdnem annyi, mint Ukrajna teljes lakossága a háború előtt, de egy oroszok által indított invázióhoz ennek csak a töredékére számíthat Putyin, maximum a fent említett kb. 2 millió főre.) Másfelől az orosz vezetésnek gondolnia kell Oroszország védelmére is egy esetleges támadással szemben, így, bár sok katonát kivontak a katonai körzetekből, nem engedhetik meg maguknak, hogy a szó szoros értelmében a teljes hadsereget Ukrajna ellen küldjék.</p>
<p>Ennek megfelelően az orosz offenzíva hamar elakadt és a harcok azóta sem az orosz elit szája íze szerint alakulnak. Épp ezért az első hónapok kudarcait és hihetetlen orosz vesztességeit látva, az orosz vezetés előbb egy bújtatott mozgósításba kezdett, pénzért próbálva visszacsábítani a seregbe a kiképzett oroszokat – és elítélt fegyenceket, külföldi zsoldosokat, meg a megszállt területeken kényszersorozott férfiakat is az arcvonalba dobtak –, ez azonban nem hozta meg a várt eredményt, sőt.</p>
<p>Mivel zsoldosnak nem jelentkeztek elegen – ez is a kellő társadalmi támogatottság hiányának egy megnyilvánulása – és a frontok elkezdtek összeomlani az ukrán ellentámadásoktól, Putyin részleges mozgósításra kényszerült szeptember 21-én. Ennek a lépésnek azonban súlyos politikai költségei vannak magára Putyinra nézve is. Ráadásul a részleges mozgósítással ugyan 300-500 ezer embert végül besoroztak a seregbe, ezzel párhuzamosan azonban <strong>Oroszország több (potenciális) katonát vesztett az intézkedéssel, mint előtte 8 hónap ukrajnai háborúskodással</strong>, ugyanis 400-850 ezer orosz menekült külföldre néhány hét alatt, akik már nem lesznek besorozhatók. Ez a szám pedig a háború kezdete óta elvándorolt kb. 350 ezer fővel együtt már igen komoly érvágás még egy ilyen népes birodalomnak is.</p>
<p>A másik gyakori, orosz szempontú tévedés, <strong>az orosz sereg kifogyhatatlan készleteinek a mítosza</strong>. Igaznak tűnt ugyan a tavaly tavaszi becslés, hogy ha például minden tüzérségi lőszerét ellőné az orosz sereg, akkor 20-23 hónapig napi 1 millió lövést tudnának leadni. Brutális szám. Azonban jelenleg komoly gondot okoz nekik a temérdek lőszer – és persze üzemanyag, alkatrész és ellátmány – frontra juttatása. Ráadásul az ukrán tüzérség sikeresen pusztítja is ezeket a készleteket, így lassan nyilvánvalóvá kezd válni azok végessége.</p>
<p><strong>Hatalmas az orosz hadi arzenál, de a logisztikája gyenge lábakon áll</strong>, sebezhető és ezt az ukránok ki is használják a háború elejétől kezdve. Másrészt a vesztességeket látva talán nem túlzás Rácz András, biztonságpolitikai szakértő kijelentése, hogy ha ebben az ütemben vesztik el eszközeiket az oroszok, 2023 év végére kifogynak több fegyvernem esetében is a haditechnikából – pl. elfogyhatnak a tankok.</p>
<p>Ehhez szorosan kapcsolódik <strong>a modernizált orosz sereg világszínvonalú felszerelésének mítosza</strong> is. Mint minden nagy létszámú tömeghadsereg a világon, az orosz is főként elavult, 20. századi technológiára épül, ami mellett ilyen-olyan arányban jelen vannak modernebb eszközök is. Ennek egyik oka, hogy hadsereget modernizálni drága, a másik, hogy korlátozottak a gyártási kapacitások, amitől igen időigényes a folyamat, a harmadik a korrupció, amire még visszatérek. A gyártás ráadásul ki van téve a globális ellátási láncból adódó sérülékenységeknek is. A mostani szankciók miatt fellépő mikrochip hiány miatt az oroszok precíziós rakétákat már csak igen korlátozott számban képesek készíteni, de a Krím, 2014-es elcsatolásakor életbe léptetett akkori szankciók is elégségesek voltak ahhoz, hogy Oroszország ne tudja kellő mértékben modernizálni sem a szárazföldi, sem a légierejét, és ma képtelen, mondjuk az ósdi T-72-es tanknál modernebb eszközt gyártani saját erőből, azt is csak igen korlátozott számban. <strong>Bár az oroszok nyár óta 24 órás termelésre állították át a fegyvergyáraikat, közel sem képesek pótolni az eszközvesztességeket.</strong> (Természetesen ez nem jelenti a teljes orosz gazdaság hadigazdaságra való átállítását. A hadiállapot bevezetésével még komoly további gyártási potenciálok válnának elérhetővé, miközben egyúttal az ország gazdaságát hosszabb távon csődbe is vinnék vele.) A haditechnikai szankciók tehát jól működnek, amitől ráadásul mi egyáltalán nem szenvedünk.</p>
<p>Próbálnak persze az oroszok hozzájutni a modern chipekhez csempészet útján is, de így jóval kevesebbet és jóval drágábban tudnak csak beszerezni, mint a hivatalos csatornákon. Az energiaexportjukkal meg pont fordított a helyzet, az olajat és a gázt is próbálják a szankciókat kijátszva értékesíteni csempészek bevonásával, de azt meg csak jóval a piaci ár alatt tudják adni és szintén csak jóval kisebb mennyiségben, mint a hivatalos kereskedők révén, ez pedig lassan fojtogatja az orosz gazdaságot.</p>
<p>A modernizációt aláásta továbbá a híresen magas orosz korrupció is, ahogy arra fentebb utaltam, ami miatt sok-sok rubel milliárdból nem Armatákat, Kindzsalokat, Kalibr-eket, SU-57-esket, T 90-eseket, meg T-14-eseket vettek, hanem luxusjachtokat, fényűző ingatlanokat és ki tudja még mi mindent, amik egy háborúban semmit sem érnek. Természetesen Ukrajna is egy híresen korrupt ország, de szerencséjükre az orosz korrupció mértéke nagyobb az ukránnál, ezen pedig Zelenszkij elnök 2023 elején még inkább igyekszik változtatni, a széleskörű személycserék legalábbis erre utalnak.</p>
<p>Orosz oldalon a korrupció miatt eltűnt például másfél millió egyenruha, és részben ezzel is magyarázható, hogy valahogy sosem jutott pénz a lekonzervált, tartalékban lévő haditechnika karbantartására. Drónokból pár hónap alatt kifogytak, a technikai vesztességeiket alig tudják pótolni és intelligens rakétákból is igencsak leapadtak a készleteik, de még a sima lőszerek egy részéből is rosszul állnak a hírek szerint, ezért szégyenszemre Irántól és Észak-Koreától kénytelenek bevásárolni mindabból, amit egyáltalán nem, vagy csak igen sokára tudnának legyártani saját erőből.</p>
<p>A modernizálás másik útja, hogy a meglévő, 20. századi fegyverrendszereket tuningolják fel. Tették ezt az oroszok is, de a meglévő fegyvereik alapvető sérülékenységeit és korlátait így sem tudták kiküszöbölni. Másfelől hiába van papíron az oroszoknak tízezernél is több tankja, ezek jó része nincs bevethető, de akár működőképes állapotban sem – ami egyébként minden hadseregre igaz a világon – ráadásul ezek nagy része súlyosan elavult. Valójában becslések szerint kb. 2800 működő tankja lehetett Oroszországnak a háború előtt, aminek legalább a 60%-át (!) tavaly novemberre már elvesztették a fronton. Vagy kilőtték őket az ukránok, vagy hátrahagyták a visszavonuló orosz katonák és ma már az ukránokat erősítik.</p>
<p>Mindezeken felül <strong>az orosz sereg szervezeti felépítése is elavult</strong>. Elődjét, a szovjet tömeghadsereget a Nyugat és főként az USA elleni 3. világháborúra hozták létre és leginkább a nukleáris arzenálra, a létszámfölényre, illetve a tüzérség elsöprő erejére építettek. Mára azonban a hatalmas, mozgósítható katonatömeg eltűnt, részben a Szovjetunió felbomlása és a szövetségi rendszer elvesztése, részben a katonai pálya kevéssé vonzó volta miatt. (Ebben a háborúban pedig úgy tűnik, meg is semmisül az egykori szovjet blokk fegyverarzenálja, amivel a 3. világháborút kellett volna megvívniuk.)</p>
<p>Eközben korszerűtlen, sokszor nem kellően rugalmas az orosz hadvezetés sem. Számos parancsnok a régi, szovjet iskolában képződött, nem frissítette a tudását, sőt, sokan közülük súlyos alkoholisták, adott esetben valakinek a valakijei, ezért töltik be posztjukat, nem a katonai alkalmasság alapján, így a szovjet dogmáktól való eltérést hiába is várnánk többségüktől. A katonai művelet élén váltogatott parancsnokok egyre-másra vallanak kudarcot – nem független attól sem, hogy a politika folyamatosan beleszól a háború alakításába, megfelelő eszközöket viszont nem ad a kitűzött célok eléréséhez.</p>
<p>Ráadásul a hatalmas vesztességek különösen sújtják orosz részről a tiszti állományt, ennek következtében már hónapokkal ezelőtt tiszthiány alakult ki, amit egyhamar biztosan nem tudnak orvosolni, hisz sok éves képzést néhány hónap alatt nem lehet lefolytatni. Ez az oka annak is, hogy a szeptemberben sorozottak nem kis részének emlékeztető képzését Fehéroroszországba volt kénytelen kiszervezni a Putyini vezetés – hisz kiképzőtiszteknek is híján vannak.</p>
<p>Ezen felül az oroszok az iszonyatos vesztességek, az elmaradó zsold, az akadozó ellátmány, a hadvezetési hibák és a háború nem kellő megindokoltsága, céltalansága miatt sokkal motiválatlanabbak az ukránoknál. Ez pedig rengeteget levon a harcértékükből. Így, mikor a legyőzhetetlen orosz sereg mítoszát építgetjük, azt azért tegyük hozzá, hogy <strong>Ukrajnában nem az orosz hadsereg, csupán annak egy része harcol, java részt elavult fegyverekkel, elavult harcászati elvek szerint, sokszor gyenge kvalitású parancsnokok alatt és motiválatlanul, ellátási nehézségektől sújtva.</strong></p>
<p>Hogy érzékeljük az orosz vesztességek mértékét, érdemes lehet megemlíteni, hogy jelenleg már nem az az orosz sereg harcol Ukrajnában, ami februárban megindította a támadást. Azért nem, mert <strong>az inváziós sereg mára megsemmisült</strong>! A bevetett haditechnika szinte teljes egészében odalett és a katonák is meghaltak, vagy megsebesültek – utóbbiak egy része persze azóta visszatérhetett a frontra. Ezzel pedig a bevethető és valóban harcképes egységek és felszerelések jó része elpusztult a harcokban. Ma jóval gyengébben képzett katonák váltják az elesetteket, vagy sebesülteket és egyre ósdibb és rosszabb állapotú fegyvereket küldenek harcba az oroszok. Előbb a „roncstelepekről” helyezik ismét aktív állományba a nem ritkán 60 éves (!) felszerelést, aztán hamarosan a múzeumaikat is kiüríthetik, hogy legyen mivel harcolni az ukránok ellen, ha továbbra is ilyen ütemben veszítik el az eszközeiket. És itt nem túloztam! Másfelől a kétségbeesésüket jelzi, hogy az eddig tartalékolt, kisebb számú, csúcskategóriás eszközeik jó részét is a frontokra küldik a 2023-as tavaszi offenzívára készülve, vagyis azt a tartalékot, amivel egy esetleges NATO támadást kellene tudniuk visszaverni.</p>
<p>Oroszország ezzel <strong>a háborúval nemhogy a nagyhatalmi státuszát nem tudta ismét megszilárdítani, de egy bő évtizedre biztosította azt, hogy ne legyen képes katonailag veszélyeztetni egyetlen erősebb szomszédját sem</strong>. Minimum ennyi időre lesz ugyanis szüksége már most, hogy legalább nagyobb részben visszaépítse az elvesztett katonai kapacitásait – és a háború még nem ért véget.</p>
<p>Összegezve tehát <strong>az orosz hadsereg a hírénél sokkal gyengébb és méretben kisebb, elavult, főként 20. századi haderő</strong>, aminek az egyre inkább modernizált, 21. századi ukrán sereggel szemben egyedül a bevetett haditechnika darabszámában van fölénye, de sem létszámban, sem kiképzettségben, sem hadvezetésben, sem hírszerzésben, sem technikai színvonalban nem múlja felül azt. Mindezek következtében <strong>itt egy szimmetrikus háborúról beszélhetünk</strong>, ami sajnos általában sok évig eltart. Ráadásul akkorák az orosz sereg vesztességei, hogy annak pótlására fegyverzet tekintetében elégtelenek a tartalékai és a gyártási kapacitása sincs meg hozzá.</p>
<p><strong>Velük szemben egy 2014 óta folyamatos háborúban edződött, mostanra megkeményedett, nem kis részben több nyugati kiképzésben is részesült és nagyon motivált ukrán sereg áll, akiknek nincs vesztenivalójuk, hisz legyőzetésük esetén Ukrajna megszűnne</strong>. Sőt, egyre több modern, nyugati fegyverrel vannak felszerelve, részben olyan parancsnokok irányítása alatt, akik jól képzettek a 21. századi kevert és gerilla hadviselésben is, ráadásul a nyugati hírszerzési adatok ismeretében folyamatosan nyomon követhetik az oroszok minden csapatmozgását, akik így nem igen tudnak meglepetést okozni nekik. És ha mindez nem lenne elég, a nyugati stratégák még szorosan együtt is működnek az ukrán kollégáikkal, annyira, hogy a sikeres, ’22 ősz eleji ukrán ellentámadást az amerikaiak tervezték meg mesterséges intelligencia támogatásával.</p>
<p>Az ukránok a háború első napjaiban helyesen mérték föl, hogy nyílt ütközetben kevésbé van esélyük az oroszokkal szemben, de az utánpótlási vonalakat támadva elérhetik, hogy az orosz ágyúkból ideiglenesen kifogyjon a lőszer, a harckocsikból az üzemanyag, stb.. Ezzel a taktikával pedig lassan, de biztosan el is kezdték felőrölni az oroszokat, akiknek láthatóan nincsenek hatásos válaszaik sem erre a taktikára, sem a nyugati fegyverek egy részére, amik messze felülmúlják az orosz megfelelőiket.</p>
<p>A Javelin tankelhárító rendszer zsenialitása például abban áll, hogy egy 250 ezer dolláros rakétával egy alig kiképzett katona pillanatok alatt ócskavasat tud csinálni egy 4,5 millió dollárba kerülő T-90-es orosz csúcskategóriás tankból, vagy egy ósdibb 1,5 millió dollárba kerülő T-72-es tankból és persze megöli a hónapokon át, drágán kiképzett személyzetet is. Hasonló a helyzet a Stinger légvédelmi rakéta és a helikopterek összecsapásánál is. De a 3,5 millió dolláros HIMARS rakétarendszer 150 ezer dolláros rakétái is dollárban kifejezve a saját költségükhöz képest sokszoros pusztítást végeznek az orosz lőszerraktárak felrobbantásakor, de a parancsnoki állások megsemmisítésekor is, a kiképzési időt és költségeket alapul véve. Egyedül az olcsó, iráni drónok és az ukránoknak juttatott drága légvédelmi rakéták esetében fordított a helyzet.</p>
<p>Ezeket a számokat pedig azért hasznos látni, mert a hosszabb, modern háborúk, mindig anyagháborúk, a háborúhoz meg, mint tudjuk, 3 dolog kell: pénz, pénz és pénz. Így, ha az egyik fél a másik fél egyre több pénzét „égeti el”, míg az ő költségei mérsékeltebbek maradnak, a végén megnyerheti a háborút. Itt érdemes kitérni rá, hogy, ha erre a konfliktusra úgy tekintünk, mint a Nyugat és Oroszország háborújára – ahogy az orosz propaganda szereti láttatni a különleges katonai műveletet –, úgy egy 40.000 milliárd dollár össz-GDP-t termelő blokk áll szemben egy 4.000 milliárd dolláros birodalommal. Oroszországnak tehát esélye sincs a győzelemre, amíg nem változnak a körülmények.</p>
<p>Természetesen az ukrán vesztességek is hatalmasak. Ahogy a támadó orosz sereg is megsemmisült, úgy a konfliktus kezdetén védekező ukrán erők jó része is elesett, vagy megsérült és szintén nagyok a technikai vesztességeik is. Az ukránok azonban, mint fentebb írtam, teljes mozgósítást rendeltek el már az invázió kezdetén, eleve több volt a harcedzett tartalékosuk, mert a 2014-es konfliktus óta folyamatosan forgatták a behívottakat a fronton, a frissen sorozott katonáikat pedig nem a frontra küldték meghalni – mint olykor az oroszok –, hanem nyugati országokba, főleg a britekhez kiképzésre és ezt a gyakorlatot máig folytatják. Összességében elmondható, hogy Ukrajna sokkal jobban megbecsüli a katonáit és jobban is bánik velük, mint Oroszország, amihez a Nyugat minden segítséget meg is ad, ugyanakkor további személyi tartalékai már csak igen korlátozottan vannak, amit a kényszersorozások újabban felreppenő híre is jelez.</p>
<p>Másfelől ukrán részről a saját hősiességük szerepének hangsúlyozása a sikereikben (és olykor nem létező hősök kreálása, pl. Kijev szelleme) kissé túlzás, mivel a Nyugat katonai, pénzügyi, hírszerzési és stratégia tervezési támogatása nélkül nem lennének képesek kitartani az oroszokkal szemben, hiába hősiesek. Éppen ez adja Ukrajna fő sérülékenységét a konfliktusban, amit Putyin is felismert. Ha a Nyugat apránként kihátrál az ukránok mögül, az oroszok még most is győzhetnek. A harcok elhúzódásával és főként annak gazdasági hatásaival egyre többen érzik magukon a gazdasági világháború következményeit úgy is, hogy nem Ukrajnában élnek, ez pedig el is kezdte csökkenteni az ukránokat támogató politikák népszerűségét. Az ukrán infrastruktúra támadása részben szintén ezt a célt szolgálhatja: minél több erőművet rongálnak meg, annál több euróba és dollárba kerül a nyugati adófizetőknek, hogy legalább részben működőképes állapotban tartsák Ukrajnát. Ugyanis nemcsak a katonai segítségnyújtás, de az ukrán államcsőd elkerülése is elég költséges vállalkozás. Ugyanakkor ez az ár töredéke annak, mint ha nyugati katonáknak, esetleg nyugati országok területén kellene háborút viselniük Oroszországgal szemben. Ez a logika áll igen nagy részben a további támogatás fenntartása mögött.</p>
<p>Kijelenthetjük, hogy Nyugaton a háború támogatottságának a csökkenés, hasonlóan az Oroszországon belüli elégedetlenség növekedéséhez eddig elmarad attól, hogy fordulatot hozzon. Más szóval <strong>Nyugaton és Keleten sem utálják még eléggé ezt a háborút, hogy megkísérelnék kikényszeríteni vezetőikből a változást</strong>.</p>
<p>Vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy „egyik oldal se nyert még eleget”, és teszem hozzá halkan egyik se vesztett még eleget ahhoz, hogy feladja a céljait. Ukrajna esetében ez egyenlő lenne az államiság feladásával, amit nehezen tudok elképzelni, ezért is folytatják a küzdelmet a brutális vesztességek ellenére is a végsőkig, az oroszok esetében pedig ez Putyin hatalmába kerülne, aki szintén nem fog önszántából lemondani róla, de most is úgy vélem, ez könnyebben megtörténhet, mint az ukrán államiság feladása. A Nyugatnak pedig egyrészt túl „jó üzlet” ez a konfliktus több szempontból is, hogy rövid időn belül kihátráljon belőle – pl.: <strong>az ukránok végzik el a nyugati katonák helyett az orosz szárazföldi haderő megsemmisítését, garantálva ezzel a Nyugat biztonságát egy étvizedre</strong> –, de elég ijesztő ahhoz, hogy ne adjon meg minden eszközt, amit az ukránok kérnek. Másrészt a Nyugat számára a háború befejezése orosz győzelemmel az eddigi világrend feladását, a Nyugat vereségét és a világ destabilizálódását is jelentené, amit a többség szerint nem engedhetünk meg magunknak.</p>
<p>Mindezek együttesen az okai annak, hogy miért tud még mindig folyni a háború. Másrészt oka az is, hogy van még hadianyag mindkét oldalon és bár több gazdaság válságba, recesszióba került, vagy legalábbis stagnál/alig növekszik, még pénz is van, hogy további hadianyagot termeljenek – ha a gyártó kapacitások mindenütt végesek is.</p>
<p>Ha áttérünk a második kérdésre, hogy ki nyerheti meg a konfliktust és elolvassuk az elemzéseket, akkor sokszor vágyvezérelt gondolkodással találkozunk. Akik az ukrán oldalt támogatják, azok elkerülhetetlen ukrán győzelmet vizionálnak, akik az oroszt, azok végül orosz sikert, ahogy a bevezetőben már írtam. A józanabbnak tűnő hangok azért egy harmadik forgatókönyvet szoktak emlegetni és a magam részéről – sajnos – én is ezt tartom reálisnak. Ez pedig <strong>egy befagyott konfliktus</strong> képe, <strong>amit senki nem nyer meg, de senki nem is veszít el teljesen</strong>. Oroszország részlegesen eléri célját azzal, hogy Ukrajnát destabilizálja és ebben az állapotban is tartja, a NATO és EU csatlakozást lehetetlenné teszi, közben azonban aránytalanul magas árat fizet ezért mind gazdasági, mind politikai, mind katonai értelemben. (Ha kicsit cinikusan fogalmazok, ezt a háborút az USA, Kína és India nyerhetik meg.)</p>
<p>Ha összehasonlítjuk a vesztességek alakulását orosz és ukrán oldalon, katonai értelemben azok is egy döntetlent vetítenek előre. Az ember vesztességek aránya a sérülteket is ide számolva 2:1 Ukrajna javára – persze itt csak becslésekre támaszkodhatunk. És, ha számításba vesszük a maximálisan bevethető seregek méretét – 2 milliós orosz és 1 milliós ukrán erők –, akkor válik láthatóvá, hogy egyik oldal sem lesz képes legyőzni a másikat, hacsak radikális változás nem következik be a frontokon.</p>
<p>Ezt támasztja alá továbbá az is, hogy az oroszok fölényét bizonyos fegyvernemek esetében a beérkező nyugati fegyverek fokozatosan kiegyenlítették, így mára ukrán oldalon minden orosz húzásra van hatékony válasz. Annyit azonban nem kap Ukrajna ezen fegyverekből, hogy azzal alapvetően meg is tudja fordítani a háború menetét, eddig legalábbis.</p>
<p>Épp ezért látni kell, hogy ennek a háborúnak az alakulása elsősorban a Nyugat kezében van. Egyfelől bármikor felvonultathatunk olyan erőket Oroszország NATO határaira, amivel egy esetleges támadást lebegtetve arra kényszeríthetjük az oroszokat, hogy jobban megosszák erőiket és csapatokat vonjanak ki Ukrajnából. Másrészt a Nyugat bármikor adhat annyi és olyan fegyvert Ukrajnának, amivel megnyerhetik a háborút, de ki is hátrálhatunk Ukrajna mögül, akkor pedig Oroszország nyer. A másik oldalon az oroszoknak nincs meg ahhoz a kapacitásuk, hogy a nyugati segítséget egy ponton túl ellensúlyozzák, hiába lennének számszerű fölényben teljes mozgósítás esetén, egy ponton túl géppisztolyokon, RPG-ken és gránátokon kívül mással nem tudnák felszerelni az erőiket, ez pedig egy modern háborúban édeskevés a sikerhez, hiába vannak sokan. Ha Kína fegyverszállításokkal is beáll az oroszok mögé és ezzel belép a konfliktusba, azzal a gazdasági világháború eszkalációját kockáztatja és ezzel vélhetően csak azt érnék el, hogy a Nyugat minél inkább felpörgetve a fegyvergyártást még több fegyverrel ellensúlyozza a kínai fegyvereket a harctéren.</p>
<p>A cikksorozat lezáró részében azt járom majd körül, hogy milyen lehetséges következményei várhatóak a háborúnak, külön kitérve a magyar vonatkozásokra is.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F02%2F28%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_2_a_hadi_helyzet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F02%2F28%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_2_a_hadi_helyzet%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F02%2F28%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_2_a_hadi_helyzet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az ukrajnai háború és a gazdasági világháború alakulása 2. - A hadi helyzet"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2023/02/28/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa_2_a_hadi_helyzet#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/18060136" border="0" /></a><br /></p>
történelem
háború
filo
3._világháború
harcászat
Oroszország
Ukrajna
Spanyolviasz
orosz-ukrán_háború
vilápolitika
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2023/02/24/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa
Az ukrajnai háború és a gazdasági világháború alakulása
2023-02-24T06:51:45+01:00
2023-02-24T06:51:45+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>’22. március végén <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2022/03/25/iii_vilaghaboru_728" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">írtam egy bejegyzést az akkor 1 hónapja tartó ukrán-orosz háborúról és a kiber- és gazdasági frontokon 3. világháborúvá szélesedő válságról</a></span>. Ebben a három részes cikksorozatban arra vállalkozom, hogy az azóta történtek fényében a konfliktusról és a lehetséges jövőbeli kifutásairól egy tágabb áttekintést adjak, kitérve a magyar szempontokra is.</p>
<p><strong>Okok és felelősök</strong></p>
<p>A mindannyiunk életére kiható háború értelmezésében itthon igen hangsúlyos szerepet kap az okok és a felelősök keresése. Kik azok, akik miatt zuhan a forint, elszállnak az energiaárak és elszáll az infláció? Kik miatt lehetnek energia ellátási problémák idén – de főleg jövő – télen Európa-szerte és kik azok, akik miatt éhínség fenyeget a Harmadik Világ több pontján?</p>
<p>A közbeszédben ma 2 domináns narratíva szilárdult meg:</p>
<p>1.) A szovjet birodalmat feltámasztani vágyó Putyin imperialista, területszerző háborút indított Ukrajna ellen, hogy beolvassza az országot részben, vagy egészben Oroszországba. A konfliktusra készülve fél év alatt tudatosan elkezdte drágítani az energiahordozók árát, amik a háború kitörésével csak még inkább kilőttek. Ráadásul Putyin nem csak az olajat és a gázt, de a gabonaféléket is fegyverként használja, így próbálva rákényszeríteni akaratát a világ más országaira. A mindannyiunkra veszélyes orosz rezsim megállítása most mindent felülíró nemzetbiztonsági kérdés, így Oroszországot nagyon helyesen szankcionálta a Nyugat, aminek sajnálatos mellékhatásai voltak az energiaárak további emelkedése, az elszálló infláció és az energetikában az ellátás-biztonsági nehézségek.</p>
<p>2.) Az orosz nemzeti érdekekre és nemzetbiztonságra fittyet hányó NATO a rendszerváltás óta veszélyesen közel terjeszkedett Oroszország határaihoz és Putyin csak az ukrán csatlakozást akarta kivédeni ezzel a megelőző csapással. Ráadásul az Ukrajnában élő, nagyszámú orosz ajkú testvérüket is megsegítik így a nacionalista ukránokkal szemben. A háború oka ebben a megközelítésben a felelőtlen, tudatosan provokatív, imperialista amerikai külpolitika, Putyin is ennek az áldozata. Közben a felelőtlen szankciós politikával egyre inkább függő helyzetbe hozzák Európát is az USA-val szemben. Amíg Oroszországot alig érintik ezek az intézkedések, az EU saját maga számára gazdasági válságot teremt, Európa lábon/tüdőn lőtte önmagát. A szankciók nem működnek, hisz nem voltak képesek megállítani a vérontást.</p>
<p>Elsősorban politikai meggyőződéstől függ, hogy ki melyik nézetet fogadja el és látszólag áthidalhatatlan értelmezésbeli szakadékok vannak a két nézőpont közt. És itt a szakadék nem csupán arról szól, hogy kinek van igaza, ki érti jól a valóságot, de már arról is, hogy egyáltalán mi a valóság. Korunk nyugati társadalmainak politikai megosztottságára pedig egyre inkább ez a jellemző. <strong>Míg a 19. és 20. század nagy részében a politikai vita főleg arról szólt, hogy ki értelmezi jobban a valóságot és ki ad rá jobb választ, ma egyre inkább az a kérdés, hogy mi a valóság.</strong></p>
<p>Ez az oka annak, hogy sokszor nincs és nem is képzelhető el érdemi párbeszéd a különféle oldalak hívei közt. <strong>Mondhatnám, hogy pszichotikusak a közállapotaink</strong>. Hisz aki pszichózisban van, másként értelmezi a valóságot, mint a körülötte élők, és ennek az értelmezésnek megfelelően cselekszik, ami belülről logikus és érthető, kívülről azonban őrültségnek tűnik.</p>
<p>A magyar közgondolkodásra lefordítva, ha, mondjuk attól rettegek, hogy migránsok verik szét a kultúránkat, kiszorítanak az állásainkból, az otthonainkból és végül a Kárpárt-medencéből is, azzal, hogy velünk ellentétben teleszülik azt – ráadásul még meg is vernek, ki is rabolnak, meg is erőszakolnak és akár meg is ölhetnek –, akkor érthető válasz erre a kerítés, a határőrség megerősítése, a vészhelyzet fenntartása, a szigorú fellépés a bevándorlókkal szemben és az idegengyűlölet erősödése, mint az állam és a társadalom egészséges önvédelmi mechanizmusa.</p>
<p>Ezzel szemben, ha nincstelen, szervezetlen, kétségbeesett embereket látok, akik az életük kockáztatása árán menekülnek a nyomor és/vagy a háború elől, akkor humanitárius kötelességemnek érezhetem a segítségnyújtást, a befogadást, a segélyezést és az olyan közjavak megosztását, mint a szociális védőháló, az oktatás és az egészségügy. Bármelyik megközelítést is vallom a magaménak, a „másik oldal” cselekedeteit érthetetlennek, értelmetlennek, károsnak, bűnösnek és bolondnak fogom látni, ahogy őket magukat is, arctalan, homogén masszaként. De hogy jön ez a háború okaihoz és felelőseihez?</p>
<p>Úgy, hogy, ha a fent említett első megközelítést tartom reálisnak, akkor az ukránok felfegyverzését, és segélyezését, valamint az Oroszország elleni szankciókat tarthatom helyesnek, míg, ha a második nézőpontot vélem a valóságnak, akkor a háború mielőbbi, bármi áron való lezárásában, egy gyors orosz győzelemben reménykedhetek, amit csak szükségtelenül lassítanak az ukrajnai fegyverszállítmányok és a szankciók. „Miközben ez nem a mi háborúnk, mi is szenvedünk tőle, amíg tart.”</p>
<p>Egymás nézőpontja ugyanúgy, mint a bevándorlós példában, itt is érthetetlen, felelőtlen, bűnös, vagy akár őrült. Meglátásom szerint azonban a háború kapcsán lehet érdemben tolmácsolni a két tábor közt. Van ugyanis néhány, alapvetően közös eleme a két értelmezésnek. Mindkettő imperialistákról beszél, csak az első esetben Oroszország, a második esetben az USA az imperialista. Mindkét álláspont hivatkozik a nemzeti érdekre, de míg az első Ukrajna nemzeti érdekét, addig a második az orosz nemzeti érdeket és áttételesen a saját nemzeti érdekünket látja megsértve. Végül mindkét nézőpontban felmerül a nacionalizmus, mint a probléma része, csak az elsőben az orosz nacionalisták azok, akik erőszakosan tiporják az ukrán érdeket, addig a másodikban épp fordítva, az ukrán nacionalisták sértették meg súlyosan az orosz kisebbség jogait – más kisebbségek, többek közt a Kárpátaljai magyar kisebbség jogaival együtt.</p>
<p>Ha kellő távolságból figyeljük ezeket az értelmezéseket, feltűnhet, hogy itt többnyire nem egymást kizáró, hanem valójában egymást kiegészítő szempontokkal találkozunk. Az ukrán-orosz háború hátterében 4 birodalom összeütközése zajlik. Az USA, az EU, Oroszország és Kína mind imperialisták, de amíg az USA-nak, az EU-nak és Kínának elég a térségben gazdasági és kulturális befolyás révén terjeszkedniük, addig Oroszország ezekben a dimenziókban folyamatosan alulmarad, és most fegyverrel próbálja kikényszeríteni az akaratát – hasonlóra „fanyalodott” az USA is a Közel-Keleten az elmúlt évtizedekben, vagy korábban Vietnamban. És ahogy az EU fokozatosan és egyre nagyobb mértékben alárendelt helyzetbe kerül az USA-val szemben, úgy Oroszország még ennél is inkább vazallusává válik Kínának.</p>
<p><strong>A NATO terjeszkedés nem az orosz nemzeti-, hanem az orosz birodalmi érdeket sértette meg</strong>, ahogy sértette Oroszország amerikanizációja is, ami a szankciók és főként a vállalati szankciók révén most ideiglenesen visszább szorult. Az Ukrajna létét fenyegető háború nyilvánvalóan sérti az ukrán nemzeti érdeket, de persze szimpatizálhatunk az agresszorral és mondhatjuk, hogy az orosz birodalmi érdek az ukrán nemzeti érdeknél előrébb való. (Ebben az esetben azért nem baj, ha eszünkbe idézzük <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/12/04/trianon_581" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Trianont</a></span>, vagy <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/11/11/a_rakosi_es_a_kadar_rendszer" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">’56-ot</a></span>, ahol szintén birodalmak érdeke ütközött nemzeti érdekekkel, csak ott épp a mi sérelmünkre.)</p>
<p>Végül igaz az is, hogy Ukrajna nem volt a nemzetiségi jogok bajnoka és ma sem az – gondoljunk például a Kárpátaljai magyarok életét is megkeserítő néhány éves nyelvtörvényre, ami ellen még a magyar parlamenti ellenzék is egységesen kiállt. És ettől ugyanúgy igaz, hogy az oroszok által elfoglalt területeken az ukránok nemzetiségi jogait semmibe veszik. Konkrétan tagadják, hogy létezne ukrán nép, így annak kultúrája, önkormányzatisága, iskolái és kulturális élete sem lehet. Hogy az igazukat kikényszerítsék, milliókat deportálnak Oroszország kietlen zugaiba, hígítva ezzel az etnikai összetételt – ami megint csak ismerős lehet a magyar történelemből, Trianon és a második Trianon után a szomszédaink is előszeretettel deportálták, vagy száműzték a frissen polgáraikká lett magyarokat és a saját etnikumukhoz tartozókat költöztették a helyükre, így románosítva, szlovákosítva, stb. azokat a részeket.</p>
<p>A háború okai közt mindenképp kitüntetett szerepben van tehát az imperializmus, ami láthatóan nem valami idejétmúlt, 20. századi ostobaság, hanem – sajnos – nagyon is egy velünk élő politikai realitás. Ok a nacionalizmus és a liberalizmus is, hisz, ha a nemzetek szinte önként hajtanának fejet a birodalmak érdekei előtt, az orosz befolyásolási igény nem váltott volna ki ellenállást Ukrajnából még 2013-ban, az nem torkollott volna háborúba és most nem lennének harcok a szomszédunkban. Végül ok az is, hogy a NATO nem fogadta tagjai közé a csatlakozni vágyó Ukrajnát 2014 előtt, mikor Putyin Oroszországa még gyengébb volt, mert az oroszok nyíltan sohasem mertek volna megtámadni egy NATO tagországot – és ez ma is így van. Végül ok az orosz energiafüggést erősítő EU-s energiapolitika is, ami lehetővé tette, hogy az eladott gázból, olajból és nukleáris fűtőelemekből Putyin és köre elég pénzt keressen a hatalmon maradáshoz és a hadsereg részleges modernizációjához. Mint a közel-keleti olajmonarchiák esetében, az oroszok esetében is igaz, hogy <strong>a világpiacon kelendő fosszilis energiahordozóikból befolyó bevételek lehetővé teszik, hogy ne reformálják meg ezeknek az országoknak az egyébként versenyképtelen gazdasági szerkezetét, ezen keresztül a társadalmát és a politikai rendszerét, hanem fenntartsák a diktatúrát/autokráciát</strong>.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F02%2F24%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F02%2F24%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2023%2F02%2F24%2Faz_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az ukrajnai háború és a gazdasági világháború alakulása"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2023/02/24/az_ukrajnai_haboru_es_a_gazdasagi_vilaghaboru_alakulasa#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/18057106" border="0" /></a><br /></p>
politika
történelem
háború
diplomácia
világpolitika
filo
3._világháború
Oroszország
Ukrajna
Spanyolviasz
orosz-ukrán_háború
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2022/08/17/lehet-e_husegesnek_lenni_egy_szexmentes_parkapcsolatban
Lehet-e hűségesnek lenni egy szexmentes párkapcsolatban?
2022-08-17T06:32:59+02:00
2022-08-17T06:32:59+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Korábban részletesen írtam <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/03/11/a_vagy_kemiaja" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">az emberi szexuális vágy összetettségéről</a></span> és körüljártam a hűség és hűtlenség kérdéskörét is <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/05/28/monogamia_187" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a monogámia történetén keresztül</a></span>. Sokáig azt gondoltam, elmondtam mindent a témában, amit még érdemes. Aztán pár éve kértek tőlem egy nagyinterjút pszichológusként, ahol a szexmentes párkapcsolatok problematikáját jártuk körül. Igen gondolatébresztő, mély beszélgetés volt, utána mégis maradt bennem egy hiányérzet. Azóta forgatom magamban, hogy megírom ezt a bejegyzést.</p>
<p>A címben szereplő kérdés nemcsak egy kattintásvadász mondat, de egy nagyon összetett jelenségkört is takar. A munkám során, de a hétköznapi életben is többször találkozom azzal a párkapcsolati helyzettel, mikor az egyik fél teljesen lemond a szexualitásról, vagy lényegesen kisebb az igénye rá, mint a társának, aki ettől szenved, közöttük és bennük is konfliktus keletkezik, az elköteleződés és a hűség azonban továbbra is elvárt. Vagyis nincs mindkettőjük által legálisnak elfogadott kilépés ebből a problémából.</p>
<p>Az érem másik oldala, amikor van ugyan rendszeres szexuális élet, de az degradálódik a „házastársi kötelesség” szintjére. Az alaphelyzet tehát ugyanaz, de itt a szexre nem, vagy kevésbé vágyó fél szenved inkább, ez teremt benne és közöttük is konfliktust, az együttlét azonban elvárt, így <strong>itt sincs legális lehetőség a változtatásra, csapdahelyzetben vannak</strong>.</p>
<p>Előrebocsátanám, hogy ebben a posztban nem nagy megfejtéseket fogok írni – erre a helyzetre úgy gondolom nincs univerzálisan jó megoldás –, inkább empatikusan, több oldalról szeretném körbejárni a kérdést, mert úgy hiszem, az többet segít.</p>
<p>A párkapcsolat szexmentessége több módon is előállhat. Egyrészt az élethelyzet okán, aminek legegyszerűbb és leggyakoribb esete a terhesség utolsó időszaka és a gyerekszülés utáni hónapok. Ennél már ritkább és bonyolultabb, ha a felek távkapcsolatba kényszerülnek, mondjuk egyikőjük külföldi munkavállalása miatt, vagy, ha valamelyikük börtönbe kerül, netán katonai szolgálatra jelentkezik/kötelezik háborús helyzetben. Ugyanígy az élethelyzet az ok, ha az egyik fél krónikus, súlyos egészségügyi problémával kerül szembe, például nyaktól lefelé lebénul, ami miatt képtelenné válik a szexre. Ha belegondolunk, a terhesség kivételével ezek igen nehéz dilemmák, és a pillanatnyi körülmények egy idő után megváltoznak ugyan, addig azonban – nem csak a szex hiánya miatt – nem könnyű velük együtt élni egyénként és párként sem. A krónikus egészségügyi problémák ezzel szemben örökre úgy maradnak, így itt alapvetően szükséges sok mindent, így a párkapcsolatot és a hűség kérdését is újragondolni.</p>
<p>Mindegyik itt felsorolt és fel nem sorolt alaphelyzet megérne egy önálló bejegyzést, most azonban egy alapvetően más okból szexmentessé váló párkapcsolatról szeretnék írni. Ugyanis amiatt is eltűnhet a szex egy kapcsolatból, ha az egyik fél „úgy dönt”, hogy nem hajlandó szexelni. A döntés szót azért tettem idézőjelek közé, mert ez sokszor nem egy tudatos döntés, nem az akaraton múlik, sokkal inkább elveszik belőle a vágy globálisan, vagy csak a társa iránt. Még ebben a helyzetben sem egyetlen jelenségről beszélünk, egész más az oka és mást lehet vele csinálni, ha globálisan nem érez valaki vágyat és akkor, ha „csak” a társára nem vágyik. A mögöttes okok is igen sokfélék lehetnek, szexuális bántalmazástól önértékelési problémákon át a nevelés és a látott minták hatásán túl kapcsolati konfliktusig egészen sok minden, már csak ezért sincs rá univerzális megoldás. A kérdést tovább bonyolítja, hogy miként tekintenek erre a dilemmára a felek, ezt problémának, vagy normalitásnak látják-e („a kapcsolatokból egy idő után elmúlik a szenvedély”)? Ha problémának látják, mindketten annak látják-e, vagy csak az egyikük? Illetve, ha annak látják, hogyan magyarázzák? („Ilyenek a nők/férfiak!/Már nem is szeretsz!/Én nem vagyok elég vonzó., stb.”) Mindegyikből más következik és így a kérdéskörhöz is másként lehet nyúlni.</p>
<p>De kezdjük kicsit távolabbról. A szex az állatvilágban egy teljesen ösztönös viselkedési forma, abban – az emberszabásúak kivételével – semmi tudatosság nincs. Az állatok a szexelést nem tanulják, hanem az ehhez szükséges tudást öröklik, az kvázi „a vérükben van”. Náluk a szex kizárólag a fajfenntartás eszköze. Az ember (és az emberszabásúak) esetében más a helyzet. Mi a szexuális viselkedést tanuljuk – például pornófilmekből –, vagyis szocializáció útján szerezzük meg a készségeket. Nálunk a szex az utódnemzésen túl, elsősorban örömszerzési, kapcsolat meg- és fenntartási, feszültség levezetési, kommunikációs, illetve szeretet és kötődés kifejezési funkciókkal bír. Ettől sokkal változatosabb az emberi szexualitás az állatinál, de sokkal sérülékenyebb is.</p>
<p>Ha párzási időszakban összeeresztünk, mondjuk egy hím és egy nőstény macskát, akik még sohasem párosodtak előtte, tudni fogják, hogy mi a dolguk és valószínűleg párosodni fognak. Az embernél ezzel szemben nincs, vagy legalábbis rejtett a „párzási időszak” – bár nők a peteérés környékén megnövekedett szexuális vágyról szoktak beszámolni. Mi bármikor lehetünk együtt, viszont alapból nem tudjuk, azt hogyan kell csinálni és mivel tabunak, cikinek számít a téma, a legtöbben kérdezni sem merünk, így <strong>innen-onnan összeszedett, ilyen-olyan minőségű ismeretek alapján szexelünk, amiről aztán mélyen hallgatunk</strong>.</p>
<p>Nem ritka azonban, hogy a társunk a mi szexuális teljesítményünkről már nem hallgat ilyen szemérmesen, azt kipletykálja a barátokkal/barátnőkkel és, ha ezzel szembesülünk, akkor ezt általában határátlépésnek, árulásnak, kvázi hűtlenségnek szoktuk bélyegezni. A pletykálkodásnak ugyanakkor, mivel a téma különben tabu, fontos szerepe van abban, hogy bővítsük az ismereteinket és főként abban, hogy meg tudjuk ítélni, hogy a mi élményeink a párunkkal „normálisak-e?”. Ha nem pletykálunk, akkor a már említett pornográfia felé fordulnak sokan, míg mások a romantikus regényekből/filmekből tanulják meg milyen a „normális” szexuális élet. Esetleg utánaolvasnak szakmai, pszichológiai fórumokon, de ez már jellemzően csak akkor történik, mikor valami egyértelmű bajt észlelnek.</p>
<p>Érdekes tehát a szex tabuja, a médiában kendőzetlenül találkozhatunk szexszel, beszélni viszont a saját szexualitásunkról kevésbé szoktunk, ami okoz nehézségeket akkor, ha gond lesz a szexszel a párkapcsolatban és azt kezelni szeretnénk. Ezért terápiában először mindig a kommunikáció felől közelítünk. Azt nézzük meg, miként beszél a pár a szexuális életükről – beszél-e róla egyáltalán –, mi az ő narratívájuk erről és az közös-e, vagy két különböző értelmezést használnak. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy a szexről való őszinte beszéd önmagában nem visz el a szexuális zavarok megoldásához, csak lehetővé teszi, hogy egyáltalán elkezdjük kezelni azokat.</p>
<p>De térjünk vissza a szexmentes kapcsolatok problémájához. Mint írtam, az emberi szexualitás sérülékeny: fáradtság, betegség, kapcsolati konfliktus, egyéni, vagy kapcsolati szorongás, gátlásosság, félelmek, szégyen, undor és bűntudat is megakaszthatja bennünk a vágyat eseti jelleggel. Nem, vagy nem csak erről van azonban szó ott, ahol eltűnik, vagy nagyon lecsökken a kapcsolati szex. Amit ezen a ponton nagyon szeretnék kihangsúlyozni, hogy <strong>ez nem egy normális jelenség, nem a felnőtt élet, vagy a hosszú távú kapcsolatok természetes velejárója</strong>.</p>
<p>Az igaz, hogy míg a szerelem idején segít bennünket a biológia és nagyon megemelkedik a szexuális vágyunk a társunkra, addig a szerelem elmúltával ez természetesen lecsökken. Az is igaz, hogy a kor előrehaladtával az emberek szexuális vágya kisebb-nagyobb mértékben csökken, és ahogy öregszünk ez úgy lesz egyre hangsúlyosabb – bár ebben nagy egyéni különbségek vannak. Az a kevésbé ismert tény is igaz, hogy az összeköltözés viszonylag hamar a szexuális vágy csökkenéséhez vezet – ha a másik folyton ott van körülöttünk, általában nem fogunk fantáziálni róla, ami viszont a vágy egyik fontos alapja lenne. Ezen felül sok kevésbé vonzó helyzetben és öltözetben is látjuk, megszokjuk, hogy ott van, amitől talán átkerül kicsit a „testvér” kategóriába és némiképp szexuális tabu alá kerül. Sőt, az is igaz, hogy, ha sok a konfliktusunk, ha sérelmeket gyűjtünk és őrizgetünk az évek alatt az elég negatívan hat a másik vonzóságára a szemünkben és így a vágyra is. Végül az is igaz, hogy a túlpörgetett, túl gyorsnak megélt nagyvárosi élet, amit ma a legtöbben élünk, szintén negatívan hat a vágyra. Olyannyira, hogy pszichológus kollégák világszerte arról számolnak be, hogy a tartósan együtt lévő párok átlagosan egyre kevesebbet szexelnek.</p>
<p>Többek közt mindezek miatt szoktuk mi párterapeuták azt mondani, hogy érdemes időről időre „dolgozni a kapcsolaton”, vagyis tudatosan olyan helyzeteket teremteni, amik felkelthetik a másik vágyát és a saját vágyunkat, illetve kigyomlálni azokat a helyzeteket, amik blokkolhatják azt. A fent felsoroltak egyikéből sem következik azonban, vagy legalábbis nem közvetlenül, ha elmúlik a vágy a kapcsolatból. <strong>A vágy csökkenése és elmúlása közt minőségi különbség van.</strong></p>
<p>Az egyik, könnyen érthető eset az, ha kiszeretünk a társunkból, de összeköt a sok közös emlék, talán 1-2 gyerek és a kötődés érzése is. Ezt veszélyesebb kommunikálni, mint azt, hogy nincs vágyunk felé, mert ebből az következne, hogy válunk, míg utóbbi egy közös probléma, amit közösen kezelhetünk. Nem lehetetlen persze újból beleszeretni a másikba, ha nem is olyan forrón, mint az elején, de magától biztosan nem fog menni. Elég fontos itt, hogy mi mit akarunk, hogy miként szeretnénk változtatni ezen a helyzeten.</p>
<p>Szintén könnyen érthető, ha az egyik fél számára a szex valahogy sosem volt egy igazán élvezetes dolog. A nők kb. 20-40%-ának az önbevallós kérdőívek alapján sosem volt orgazmusa, többek számára a szex fájdalmas kötelesség, ami a hiányos szocializációból, de megerőszakolás élményből is fakadhat. Ezzel állítható párba a teljesítménykényszeres, szorongó, illetve gátlásos férfiak merevedési, vagy orgazmus problémája is. Ők sokszor csak, vagy főként önkielégítés útján szexelnek, a kudarctól való félelmükben elutasítják a társukkal való együttlétet. Itt megint egészen más megközelítésre van szükség akkor, ha ezt problémának látják. És kezelhetetlen akkor, ha valaki azt képviseli, hogy ő ilyen, aszexuális, őt így kell elfogadni. Amennyiben a kapcsolat elején ezekkel együtt van rendszeres nemi élet, a szexre kevéssé, vagy egyáltalán nem vágyó fél eljátssza, hogy van vágya, netán akkor még tényleg van, időközben múlik el, akkor a nem érintett fél átverve érezheti magát, ami kicsit még tovább bonyolítja a problémát.</p>
<p>Végül ott van az a forgatókönyv is, mikor a szexmegvonás büntetés, a kapcsolati játszmák része. Ezzel legtöbbször nők szoktak élni hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan és rendszerint egy meg nem bocsátott sérelmekkel teli, sok haraggal és csalódással tarkított történet bújik meg mögötte.</p>
<p>A kérdéskör másik oldala a hűség dilemmája. „Köteles vagyok-e hűségesnek maradni a párom felé, ha ő elutasítja a szexet?”, vagy megfordítva „Elvárhatom-e a hűséget a másiktól, ha nem tudok/nem vagyok hajlandó vele lefeküdni?”. Ennek kapcsán a következőket tartom fontosnak mérlegelni.</p>
<p>Egyrészt, mikor elköteleződünk egymás mellett, „arra szerződünk”, hogy fenntartjuk az akkori kapcsolati helyzetet. Ami természetesen nem lehetséges hosszútávon, mivel mindketten változunk, így a kapcsolatunk is változni fog. Ebből pedig a gyakorlatban az következik, hogy újra és újra döntés elé kerülünk, hogy megújítjuk-e az elköteleződésünket, vagy inkább felbontjuk azt. <strong>Az elköteleződés tehát egy dinamikus folyamat, nem egy egyszeri döntés</strong>, pedig sokszor gondolkodunk róla így – a kultúránk is ezt sugallja, többek közt azzal a mesei mondattal, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.”. Ha eltűnik a szex a kapcsolatból, az egy igen erős váltás, ha pedig tartósan fennmarad, az a fenti döntés elé kényszerít.</p>
<p>Másrészt, ha nincs szex egy kapcsolatban, akkor az definíció szerint nem párkapcsolat többé. Ettől még lehet értékes, fontos és mély kötelék, ahogyan egy barátság, vagy számos családi viszonyrendszer is az, de mivel nincs „áterotizálva”, a férfi-női dimenzió elveszik és ez minőségileg változtatja meg a kapcsolatot.</p>
<p>Harmadrészt, ahogy szexre kényszeríteni sem szabadna senkit, úgy a szexről való lemondásra kényszerítés is igen problémás. A szexre vágyó fél szabad döntése természetesen lehet a szexről való lemondás a kapcsolat fenntartása érdekében, de csak ebben az egy esetben van ez rendben.</p>
<p>Ha a szexre nem, vagy jóval kevésbé vágyó fél azt mondja a társának, hogy „ez a te problémád, nekem nincs vele dolgom.” „Ez normális, ilyenek a felnőtt párkapcsolatok, már sosem lesz minden úgy, mint az elején. (Ez utóbbi igaz.) Nőj fel, ne légy gyerekes!” „Ha nem fogadsz el így, nem is szeretsz.”, és hasonlókat, az egy nagyon méltatlan kapcsolati helyzetet teremt, amiből középtávon csak kilépni lehet.</p>
<p>Ha ezzel szemben van kölcsönös empátia és szeretet, megpróbálhatják feloldani a közös problémának látott helyzetet, akár a csökkent, vagy megszűnt vágyat gátló tényezőkkel foglalkozva, akár a kapcsolatot ideiglenesen, vagy tartósan kinyitva, ha ezt morális értékeik megengedik. (Utóbbi persze rengeteg új helyzetet és így lehetséges problémákat teremt.)</p>
<p>Végül, igen gyakran a felek a kapcsolat fenntartása érdekében hallgatólagosan elfogadják az eltávolodást, látszólag szépen, konfliktusmentesen élnek, közelebbről figyelve azonban nincs közöttük intimitás, amiről nem ejtenek szót, azt a szőnyeg alá söprik és ki-ki egyénileg kezeli a helyzetet. Az így keletkezett feszültséget illetve hiányt orvosolhatjuk szeretői kapcsolattal, a gyereknevelésbe meneküléssel, a munkánk, vagy valamilyen hobbink túlhajszolásával, rendszeres önkielégítéssel, de szerhasználattal és viselkedésfüggőségekkel is.</p>
<p>Remélem, a fentiekben elég teljes képet sikerült adnom a jelenségkörről ahhoz, hogy empatikusan lehessen rátekinteni. Ha bármit kihagytam, szívesen veszem, ha kiegészítitek kommentben.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F08%2F17%2Flehet-e_husegesnek_lenni_egy_szexmentes_parkapcsolatban%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F08%2F17%2Flehet-e_husegesnek_lenni_egy_szexmentes_parkapcsolatban%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F08%2F17%2Flehet-e_husegesnek_lenni_egy_szexmentes_parkapcsolatban%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Lehet-e hűségesnek lenni egy szexmentes párkapcsolatban?"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2022/08/17/lehet-e_husegesnek_lenni_egy_szexmentes_parkapcsolatban#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/17909791" border="0" /></a><br /></p>
szex
szexualitás
párkapcsolat
pszichológia
filo
Spanyolviasz
szexmentes_kapcsolat
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2022/06/08/okologizmus
Ökologizmus, avagy milyen lenne a zöld jövő?
2022-06-08T06:09:53+02:00
2022-06-08T06:09:53+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p><span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2022/05/31/lehet-e_fenntarthatoan_elni_egy_fenntarthatatlan_vilagban" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Sok korábbi írásomban</a></span> <span color="#0000ff" style="color: #0000ff;"><span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/10/25/a_joleti_allam_vege" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">kritizáltam</a></span> <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/05/13/fenntarthato_gazdasag_232" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">a fennálló gazdasági </a></span></span>és <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2016/09/19/fenntarthatatlan_fenntarthatosag" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">részben</a></span> <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/06/miert_nem_megy_nekunk_a_kornyezet_vedelme" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="color: #0000ff;">a politikai</span></a> <span style="color: #000000;">és</span> <a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/11/12/a_gyerek_erdeke_az_elheto_kornyezet" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">társadalmi világrendet</a></span> az <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/08/27/zold_mitoszok" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">ökológiai válság szempontjából</a></span>, <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/02/21/egy_uj_vilagrend_fele_a_jovo_utjai" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">több helyen</a></span> <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/22/normak_fenntarthatosag_es_kiutak" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">alternatívákat is említve</a></span>. Ebben a bejegyzésben ezeket az alternatívákat igyekszem összefésülni és egy rövid felsorolásban megmutatni, hogy miket lehetne, miket kellene tenni a valódi változás érdekében, vagyis mivel járna, ha, mint faj, mint emberiség komolyan vennénk a fenntartható fordulatot.</p>
<p>Globalizáció helyett <strong>öko lokalitás</strong>ra épülő gazdaságra van szükség és nem csak a mezőgazdaságban, de az iparban és az energiatermelésben is. Illetve profitorientált túltermelés és divat helyett <strong>szükséglet alapú termelés</strong> kell és a beépített elavulás elhagyása, vagyis kevesebb és drágább, de tartósabb cucc, amiket helyben állítanak elő, helyi alapanyagokból, helyben megtermelt megújulókból, vagy atomenergiából származó árammal, jellemzően helyi cégek és akkor, amikor ezekre lakossági igény merül fel, nem a raktárkészletre termelés megy. (Az ökolokalitás alól a ritkafém igénye miatt egyedül az high-tech ipar lehet kivétel, semmi más.) Mindehhez elengedhetetlen az <strong>energiatermelés diverzifikációja</strong>, tehát sok kis, helyi szél, termál hő és naperőmű, néhány atomerőmű mellett a mosatni koncentrált energiatermelés helyett. Amint pedig akár az energiaraktározás problémája megoldódik, akár az atommal szemben tisztán és fenntarthatóan működő fúziós erőmű technológia, működő formában megvalósul, vagy más zéró emissziós, az üzembiztosságot szolgáló technológiai fejlesztés ezt lehetővé teszi, kivezethető az atomenergia is az energiamixből.</p>
<p>Kevesebb és <strong>energiatakarék</strong>osabb kütyü kell, a virtuális magányba zárkózó, széteső társadalmak helyett pedig újraéledő, <strong>önellátó</strong> kisközösségek. Illetve <strong>energiahatékonnyá</strong> tett épületek, szigeteléssel és a fűtés és villamos rendszerek megújuló szempontú korszerűsítésével, vagyis a mainál lényegesen kevesebb energiaigénnyel. Hangsúlyozom, hogy kisebb alapanyagigénye és szeméttermelése miatt, ahol csak mód van erre, ott nem új épületek felhúzására, hanem a <strong>meglévő épületállomány felújítására</strong> volna szükség. Városiasodás helyett <strong>ruralizáció</strong> szükséges, más szóval vidékre költözés, a városokon belül pedig helyi mezőgazdaság az ott élők élelmiszerszükségletének kielégítésére, illetve legalább kerületi szintű lakóhely, munkahely, szabadidős tér koncentráció, hogy ne kelljen ingázni, messzire utazni semmiért, az inkább csak lehetőség legyen, amivel olykor élhetünk.</p>
<p>A nagyipari, gépesített, műtrágyázó, vegyszerező és a földet szántó mezőgazdaság helyett a szántás és vegyszer mentes alternatívákra lenne szükséges áttérni, a talaj termőképességének megőrzéséhez, javításához, vagyis pl. <strong>permakultúrás termelés</strong> kell, a mainál jóval nagyobb munkaerőigénnyel a mezőgazdaságban – már csak ezért is indokolt a tömeges vidékre költözés. Az étrendben a <strong>húsevés radikális csökkentése</strong>, a növényi étrend felé mozdulás tűnik kikerülhetetlennek. Ezeken túlmenően személyautó helyett <strong>közösségi közlekedés</strong> és <strong>közösségi autózás</strong>, illetve <strong>kerékpározás</strong>, repülőutak helyett helyben nyaralás kell. Mindehhez szabad piac helyett <strong>öko védővámokra</strong> volna szükség. És valószínűleg a nemzetállami és szövetségi keretek rovására a helyi közösségek erősödnének.</p>
<p>Elengedhetetlen továbbá a gazdasági növekedés fétisével való leszámolás, <strong>nem inflálódó</strong>, arany, vagy más, véges erőforrás alapú, így <strong>véges pénzhez való visszatérés</strong>, a jelenlegi fiat pénznek nevezett, fedezet nélküli pénzek kivezetése mellett. Indokolt lehet továbbá kis, helyi, csak helyben érvényes, deflálódó pénzek bevezetése is, a kereskedelem helyben tartására. Emellett a tőzsdék reformja, vagy felszámolása is kikerülhetetlen. Ebben kevéssé érzem magam tájékozottnak, de az biztos, hogy a kereskedést és a spekulálást erősen korlátozni, keretek közé szorítani szükséges, a profitorientált, növekedés fókuszú szemlélet helyett a fenntarthatóság jegyében.</p>
<p>Mindez történhet demokratikus, a mainál egyenlőbb társadalmat eredményező keretben, amit sok zöld gondolkodó az egyedüli útnak tart és ezért egészen sok ideológiát igyekszik a fenntarthatósághoz kapcsolni, de elvben megvalósulhat zöld <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/02/25/demokracia-diktatura" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">diktatúrák révén</a></span>, a mai egyenlőtlenségek mellett is. Vagyis <strong>a zöld jövő nem feltétlenül lesz <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/04/08/a_demokratikus_es_a_diktatorikus_tarsadalom" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">részvételi demokrácián alapuló</a></span>, gazdaságilag és jogilag egyenlősítő, a kisebbségek jogait garantáló, a mainál szabadabb és igazságosabb</strong>.</p>
<p>A kérdés számomra csak az, hogy mindezt belátásból, az ökológiai válság nyomását érzékelve, magunktól lépjük-e meg, vagy az ökológiai összeomlások erőszakkal és sokkal több emberélet árán kényszerítik ki, adott esetben a mainál sokkal rosszabb életlehetőségek és kilátások között egy egyre lakhatatlanabbá váló bolygón? Úgy hiszem – és tévedhetek persze –, hogy ellentétben a neoliberális kapitalisták állításával az előbb elmondottak azok, amiknek valójában jelenleg nincs alternatívája.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F06%2F08%2Fokologizmus%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F06%2F08%2Fokologizmus%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F06%2F08%2Fokologizmus%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Ökologizmus, avagy milyen lenne a zöld jövő?"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2022/06/08/okologizmus#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/17850867" border="0" /></a><br /></p>
jövő
gazdaság
zöld
társadalom
filo
fenntartható
jövőkutatás
fenntarthatóság
ökológiai_válság
Spanyolviasz
humán_ökológia
ökologizmus
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2022/05/31/lehet-e_fenntarthatoan_elni_egy_fenntarthatatlan_vilagban
Lehet-e fenntarthatóan élni egy fenntarthatatlan rendszerben?
2022-05-31T06:38:49+02:00
2022-05-31T06:38:49+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>A címben szereplő kérdés ma talán a legfontosabb alapdilemma zöld témában, mert valójában arról szól, hogy tudunk-e fenntartható kapitalizmust építeni, vagy rendszert kell váltatnunk a túlélésünk érdekében. A rövid válaszom erre a kérdésre az, hogy nem, nem lehet fenntarthatóan élni egy fenntarthatatlan rendszer keretei közt. Ezt pedig egy képzeletbeli öko bolt példáján keresztül szeretnék szemléltetni.</p>
<p>Tegyük fel, hogy Éva, lelkes zöldként úgy gondolja, a fenntarthatóság ügyét azzal mozdítja elő, hogy nyit egy helyben termelt, fenntartható öko-bio cuccokkal kereskedő, csomagolásmentes üzletet, hogy alternatívát teremtsen. Barátai segítségével, fáradhatatlanul felkutatja azokat a termelőket, akiknek a portékáit árulni tervezi, közben megleli a tökéletes üzlethelyiséget is, céget alapít, beszerzi a szükséges engedélyeket és minden spórolt pénzét beletéve, bankhitellel meg is nyitja a kis öko boltot.</p>
<p>Éva tehát elfogadja a rendszer kereteit és ezeken belül igyekszik zöld alternatívát kínálni. A siker nem is marad el, az aktív közösségi média jelenlétnek és pár influenszernek hála, az ökológiai válságot szívükön viselő vásárlók szépen lassan elkezdenek szálingózni és a vállalkozás önfenntartóvá válik. Éva fizeti a hitelt és lelkesen hirdeti zöld rendezvényeken, hogy így is lehet.</p>
<p>Az ötlet annyira jó, hogy egy ilyen találkozón Tomi is meglátja ebben a lehetőséget és hamarosan hasonló üzletet nyit, ugyanabban a városban. Éva üdvözli Tomi kezdeményezését, jó kapcsolat alakul ki köztük, a példájukat pedig egyre többen követik, a városban egymás után nyílnak a csomagolásmentes zöld boltok, már-már úgy tűnik, egy kiskereskedelmi zöld forradalom bontakozik ki a településen, ám Éva egyszer csak azt veszi észre, hogy régi jó vásárlói egyre ritkábban jönnek hozzá és a bevételei kezdenek elapadni. Hogy a saját életét is finanszírozni tudja és a hitelt fizethesse tovább, kompromisszumos megoldásként néhány drága, helyi termelő helyett olcsóbb nagybeszállítókat keres, akik bio és öko portékákkal nagykereskednek. De hiába a kínai bambusz fogkefe, a közel-keleti szappan és a dél-amerikai olajos magvak, a vásárlószám-csökkenés csak nem marad abba és egyre nagyobb pénzügyi lyukakat kell betömnie, hogy a vállalkozás fennmaradhasson. Közgazdász barátai ekkor a segítségére sietnek, haveri alapon végeznek egy hevenyészet piackutatást, amiből kiderül, hogy a vásárlók azért fogynak, mert hol ebben, hol abban az öko boltban vásárolnak, vagyis a boltok száma ugrásszerűen megnőtt, a vásárlóközönség számbeli növekedése azonban egy ponton megállt. Úgy tűnik, még több embert csak igen lassan és körülményesen lehetne meggyőzni, hogy változtasson a vásárlási szokásain, tehát az öko boltok piaca túltelítetté vált, mindannyian azért a néhány vásárlóért versengenek, aki nyitott a zöld alternatívára.</p>
<p>Éva megfogadva barátai tanácsát, árversenybe kezd, csökkenti a profit-rátáját, hogy hátha így több vevőt tud visszaédesgetni és bővíti a termékpalettát is vegán szépészeti cikkekkel és öko témában workshopokat is szervez, hogy közösséget építsen. Az erőfeszítései meg is térülnek és ismét az övé lesz a város vezető öko boltja, néhányan bezárnak, Tomi azonban felveszi a kesztyűt és beszáll a versenybe. Ő is bővíti a termékpalettát Évinél nem kapható cuccokkal, vászonzsákokkal és fair-trade ruhákkal, valamint afrikai és dél-amerikai fair-trade édességekkel. Évi erre, piaci pozícióját kihasználva megpróbál jobb árat kizsarolni a beszállítóiból. A nagykerekkel persze nem sokra megy, de néhány kiskereskedő szomorúan belemegy az alkuba, míg mások összevesznek vele. Tomi le is csap a kiábrándult kistermelőkre és kizárólagossági szerződést köt mindegyikkel, garantált felvásárlási áron.</p>
<p>Ekkor a világgazdaság szól közbe, egy hirtelen jött recesszió miatt a forint erősen inflálódni kezd, szinte semmissé téve Éva eddigi eredményeit, Tomi a kizárólagossági szerződéseket és a garantált felvásárlási árat lobogtatva azonban továbbra is jó pénzért szerzi be a portékákat, nem törődve azzal, hogy egyesek így csődbe mehetnek a beszállítók közül. Aki próbál kitáncolni, azt perrel fenyegeti, aki nem teljesít, azt be is perli.</p>
<p>Éva kétségbeesésében elzálogosítja a lakását, minden termékből a legolcsóbbat veszi, már az sem baj, ha nem öko-bio, vagy nem helyi, csak csomagolásmentes legyen, mivel ezt érzi a legerősebb hívó szónak és több terméke árát annyira leviszi, hogy már vesztességgel adja el azokat, de a taktika bejön. A többi öko bolt nem bírja a versenyt és bezárnak, Tomi is csődbe megy és Éva leuralja a piacot. Újabb hitelekből felvásárol néhányat a bezárt üzletek közül, ezzel garantálva monopol helyzetét a városban, ha valaki megint ördögi módon öko boltokat szeretne nyitni az Ő piacán, az Ő vásárlóira lesve.</p>
<p>A példa nyilván sarkos, leegyszerűsítő és itt-ott pontatlan is, de talán jól érzékelteti a lényegi problémát, hogy miért nem lehet piaci alapon fenntarthatóan működni. Főszereplőnk, Éva fokozatosan adja föl az elveit a gazdasági túlélés érdekében és a zöld ügy helyett egyre inkább a financiális fenntarthatóság kerül a fókuszába. Tegyük hozzá, érthető módon. Hisz Éva nem csak zöld aktivista, de immár vállalkozó is és láng lelke őt kezdi mardosni, ha „nincs mit ennie”. A fenntarthatósággal ugyanis a jelenlegi rendszer keretei közt gondolkodva az a baj, hogy nem eléggé versenyképes. Ezért nem hiszem, hogy néhány rendszerszintű és alapvető gondolkodásbeli változás nélkül lehetséges lenne a fenntarthatóság elérése. A kapitalizmusban az csak egy szlogen, <a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/08/27/zold_mitoszok" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="color: #3366ff;">csak marketingfogás marad.</span></a></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F05%2F31%2Flehet-e_fenntarthatoan_elni_egy_fenntarthatatlan_vilagban%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F05%2F31%2Flehet-e_fenntarthatoan_elni_egy_fenntarthatatlan_vilagban%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F05%2F31%2Flehet-e_fenntarthatoan_elni_egy_fenntarthatatlan_vilagban%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Lehet-e fenntarthatóan élni egy fenntarthatatlan rendszerben?"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2022/05/31/lehet-e_fenntarthatoan_elni_egy_fenntarthatatlan_vilagban#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/17844515" border="0" /></a><br /></p>
zöld
társadalom
bio
kapitalizmus
öko
filo
gazdagság
fenntarthatóság
ökológiai_válság
Spanyolviasz
öko_bolt
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2022/03/25/iii_vilaghaboru_728
III. világháború
2022-03-25T07:12:24+01:00
2022-03-25T07:12:24+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p><strong>A III. világháború 2022. február 24-én kitört</strong>. Mindenki azt hitte, hogy a következő világháború atomháború lesz és az emberiség pusztulását hozza majd. A valóságban azonban nem repkednek atomrakéták, de még hagyományosak is csak Ukrajna fölött. Nem látunk nagyszabású hadműveleteket sem világszerte, a hagyományos háború borzalmait egyedül az Ukrajnából érkező felvételeken nézhetjük, vagy a környező országokba tömegével menekülő emberek nyomorúságát követve.</p>
<p>A globalizáció és az információs technológiák fejlődése révén ma egy egészen másfajta világháború tárul elénk. Ez a világháború gazdasági háború és a fő frontvonalak nem a Kijev, Harkiv, Szumi, Csernyihiv, Mikolajiv és Mariupol körül felállított zord harcállásokban húzódnak, hanem kényelmes, légkondicionált irodákban, fűtött parlamenti üléstermekben és ergonomikus székekkel teli tárgyalókban. Ez a világháború kiberháború, amit nem keménykötésű, maszkulin, terepszínbe öltözött katonák, hanem sokszor nyeszlett, vagy épp túlsúlyos, nem ritkán akár metroszexuálisnak is nevezhető informatikusok vívnak, jelentős részben civilként, még csak nem is katonai egyenruhában. És ez a világháború propagandaháború, kőkemény pszichológiai hadviselés, amit újságírók, TV és rádióbemondók, divatos influenszerek és rutinos propagandisták folytatnak trendi göncökben, homokzsák fedezék helyett tökéletes smink mögül.</p>
<p>Ma azt láthatjuk, hogy az utóbbi években gyengélkedő USA, ami a világuralmi pozícióját egyre inkább elveszíteni látszott, úgy roppantja össze a "kemény és erőtől duzzadó" Oroszországot, hogy ehhez egyetlen katonát sem kell bevetnie. Bident sokan felelőtlennek nevezték, mikor tavaly ősszel pedzegetni kezdte Ukrajna NATO tagságát. Akik az orosz vezetés – vagy legalábbis a propagandájuk – szemével nézik a most zajló háborút, azok az amerikai elnök, a NATO és bizonyos EU-s vezetők felelősségét szokták kiemelni a konfliktusban, mondván, ők hajszolták bele Putyint, hogy támadjon. És még ha ez így is lenne, a szempontjukból nézve ebben semmi felelőtlenség, vagy szeleburdiság nem volt, csak színtiszta számítás.</p>
<p>Az oroszok egyre inkább átvették az utóbbi időben a közel-kelet rendteremtője tisztet az USA-tól és Amerika levesébe annyiszor és olyan ügyesen köptek bele, hogy az arab országokban az USA befolyása megcsappant, az épp futó háborúit elvesztette. Ezen felül sikerült megosztani az EU-t, már 2014-ben a szakadár ukrán „köztársaságok” támogatásával destabilizálni tudták Közép-Kelet Európát, érdemben befolyásolták az előző amerikai elnökválasztást és tető alá hoztak egy Oroszország-Kína szerződést, amivel egy egyre erősebb új pólus körvonalazódik az USA-EU-Egyesült Királyság tömbbel szemben.</p>
<p>Ehhez képest Putyin ukrajnai inváziójánál nem sok dolog jöhetett volna jobban a Biden adminisztrációnak. Ennek ürügyén profi diplomáciai hadmozdulatokkal napok alatt hoztak létre egy soha nem látott nemzetközi szövetséget az oroszokkal szemben – még a mindig független Svájc, sőt, még Szingapúr is beszállt! –, amit minden bizonnyal már hónapok óta rakosgattak össze, másként nem lett volna ennyire gyors és egységes a Nyugat válasza. És itt mutatkozik meg igazán a soft power-nek nevezett kulturális befolyás ereje. Amerikának nem kell fegyvert tartania az ukránok fejéhez, hogy az ő szövetségi rendszeréhez akarjanak csatlakozni, de az EU-nak sem. Sőt, nem csak a szövetséges országokban, de még Oroszországban is az amerikai álmot kergeti a lakosság. És ez az, amiben az USA minden riválisa gyenge.</p>
<p>Senki nem akar orosz, vagy kínai életet élni, pláne nem afgánt, iránit, észak-koreait, venezuelait vagy kubait. Ebben a világháborúban pedig azt láthatjuk, hogy a soft power legyőzi a hard power-t, a nyers katonai erőt. Mert az orosz csapatok most ugyan lassan, de biztosan felőrlik az ukrán erőket, de Ukrajnát nem fogják tudni sokáig megtartani a széleskörű és kemény lakossági ellenállás miatt, ez a következő Afganisztán Oroszország számára.</p>
<p>Ráadásul ezzel a háborúval az időnként vonakodó, máskor rivalizáló EU-t, védelmi képességei korlátozottsága miatt most nagyobb mértékben függő helyzetbe hozhatja az USA, és teheti ezt a segítséget nyújtó, szívesen fogadott nagytestvérként – nem lepődnék meg, ha rövidesen újraélednének az USA-EU szabadkereskedelmi tárgyalások, de ezúttal sikerrel végződnének.</p>
<p>Sőt, még a nagy rivális Kínát is kellemetlen helyzetbe hozta ez a háború, mert, mint Putyin utolsó komoly szövetségese, ugyan érdekében áll az orosz győzelem, de nem mindenáron. Így, amint azt látják Pekingben, hogy Putyin már nem ura a helyzetnek és a háború burkolt támogatásának már nagyobb a költsége, mint a haszna – vagyis az, hogy így kapnak egy Kínától függő, annak alárendelt Oroszországot –, abban a pillanatban fognak kihátrálni mögüle. Mert Kína most még lehet nevető harmadik a konfliktusban, a nyugati szankciók hatása később ér el hozzá, mint ahogy visszaüt magára a nyugatra is, de a csőd felé száguldó Oroszország túl nagy és nem hiszem, hogy Peking hajlandó lenne hosszabb távon finanszírozni. Az már Kínának is túl drága.</p>
<p>Vagyis, ha valóban az indította Putyint Ukrajna lerohanására, hogy Biden belengette az ukrán NATO tagságot, akkor ez Joe – vagy a tanácsadói – részéről egy zseniális húzás volt, legalábbis az ő szempontjukból. Nekik politikailag nem drága, sőt még jól is jön a sok kifolyt ukrán vér, pláne a kifojt orosz vér. Küldik is a fegyvert és ellátmányt bőven az ukránoknak, akik lényegében helyettük győzik le Putyint, még akkor is, ha a háborút magát katonai értelemben elvesztik, mindezt egy tényleges amerikai háború költségeihez képest fillérekért. Mert ezzel a háborúval Putyin nem egyszerűen lábon lőtte, de hasba szúrta magát.</p>
<p>Bár még csak burkoltan, de a Nyugati vezetők már jelezték Oroszország felé, hogy csak egy út van nekik ebből a konfliktusból kifelé és az <strong>Putyin beáldozása és a feltétel nélküli kivonulás Ukrajna teljes területéről</strong>, beleértve a Krímet, Luhanszkot és Donyecket is. És vélhetően ez is fog történni, ha nem a következő hónapokban, akkor a következő 3-4 évben, mert Putyin nem fog feltételek nélkül kivonulni jóvátételt fizetve - mert ő csak így kerülhetné el a vesztét, vagyis ő így is, úgy is belebukna a konfliktusba. Közben persze borzalmas, helyrehozhatatlan károkat és traumákat okoznak Ukrajnának és az eddigieknél is súlyosabb belső válságokba és szenvedésbe taszítják Oroszországot is.</p>
<p>Sokan ma azt latolgatják, vajon eszkalálódik-e a konfliktus, lesz-e belőle katonai világháború, atomháború. Bár kizárni nem lehet, ennek kisebb esélyét látom, mint az orosz elnök bukásának. Igen valószínűnek tartom, hogy ha Putyin van olyan kétségbeesett, hogy megnyomatná azt a bizonyos „gombot”, akkor lesz a közelében olyan, aki még időben fejbe lövi. Oroszország esetében számomra az a kérdés, hogy katonai puccs, az oligarchák hatalomátvétele, vagy forradalom söpri majd el Vlagyimirt – mert amint nem tudja az államkasszából kártalanítani a nyugati szankciókban megtépázott gazdasági elitet, amint az látszik, hogy a hatalma meggyengült, és ahogy egyre inkább húzódik a háború és egyre nő a feszültség az egyenruhások között is, úgy fog bekövetkezni valamelyik.</p>
<p>De arra a kérdésre, hogy fog-e eszkalálódni ez a világháború, a válasz egyértelműen igen, gazdasági, kiberhadviselési és propaganda háború értelemben legalábbis mindenképp. Mert ez a világháború abban is más, mint az előzőek, hogy ezt már nem csak országok, de cégek is vívják. Az elsők, talán erkölcsi kötelességüknek érezték, de talán csak a marketing potenciált látták meg abban, ha demonstratívan kivonulnak Oroszországból. A többiek számára ez már gazdasági kényszer volt, hisz választaniuk kellett az épp a gazdasági összeomlás felé robogó orosz piac és az ehhez képest kisebb gazdasági válságra készülő nyugati között. A többségnek nem volt nehéz a döntés.</p>
<p>Mert ez a világháború az előzőekhez hasonlóan anyagháború, csak itt nem a hadianyagot öntik számolatlanul a csataterekre és az emberanyagot áldozzák föl minden mértéken fölül, hanem a gazdasági erőforrásokat, a tőkét és a fizikai javakat. Mikor elemzők arról írnak, hogy rövidtávon az EU számára is nagyon fájna a leválás az orosz gázról és olajról, ezért úgysem lépik meg, akkor csak azt felejtik el, hogy épp háború van és most nem a hagyományos közgazdasági logika, hanem a háborús logika érvényesül egyre nagyobb mértékben. Eszerint nem az a fő kérdés, hogy egy lépéssel mennyi pénzt és politikai tőkét nyerünk és mennyit veszítünk, hanem, hogy mennyit veszít a másik. És ha azt látják, hogy a Putyin éra végét az hozná el, ha egyszerre leállítanák a gáz és az olajvásárlást az oroszoktól arra az időre, amíg ez az átmenet végbemegy, akkor le fogják állítani.</p>
<p>Biztos vagyok abban, hogy az illetékesek az elmúlt hetekben keményen számoltak és tárgyaltak, hogy lássák, hogy mennyi ideig húzzuk ki orosz gáz és olaj nélkül és ezeket honnan és hogy lehetne ideiglenesen pótolni. És biztos vagyok abban is, hogy ezt mára pontosan tudják. Ahogy abban is, hogy őket egy fikarcnyit sem érdekli a rezsicsökkentés.</p>
<p>Mert ennek a világháborúnak, az előzőekhez hasonlóan minden országra, így hazánkra is hatása lesz. Hisz épp egy újabb gazdasági válság küszöbén vagyunk. A kérdés csak annak a mértéke és időbeni elnyúlása. Bár jól hangzik kampányszlogenként az ellenkező állítás, a háború költségeit a magyar emberek (is) meg fogják fizetni. Itthon több szempontból is különösen komoly következményekre számíthatunk.</p>
<p>Amikor a konfliktus kezdetén a kormány röviden arról beszélt, hogy újra kell gondolni a külpolitikát, akkor igen szemérmesen fogalmaztak. Mert ezzel a háborúval a Fidesz előző 12 évének kül- és gazdaságpolitikája omlik össze a szemünk előtt. Az elmúlt években mesterségesen is gyengített forint megroppant és a Covid válság után másodszor tapasztaljuk meg, hogy mik a hátrányai a saját nemzeti valutának az Euróval szemben – azzal együtt mondom ezt, hogy nem vagyok Euró párti. Az autógyártás alkatrészhiány miatt a következő hónapokban leáll jóformán az összes itthoni üzemben, ami megint egy, a Covidhoz hasonló csapás az iparban és a hazai termelés kitettségét és sebezhetőségét mutatja – egyben a Fidesz elhibázott kül- és gazdaságpolitikájának szimbóluma. A mezőgazdaságunk egyik fontos felvevőpiaca Oroszország volt, de talán Ukrajna és részbe az oroszok kiesésével a termelésből attól legalább nem kell tartanunk, hogy nem találunk vásárlót ezekre a termékeinkre a világpiacon. És ezek csak a legközvetlenebb hatások.</p>
<p>Hamarosan minden nagyon megdrágul majd, mert tarthatatlan lesz a rezsicsökkentés, a hatósági áras benzin, de még az építőanyagok ára is. Utóbbi, mármint az építőipar a kormánypárt másik nagy kedvezményezettje volt az elmúlt években, mindig kitehették a kirakatba, hogy az ő vezetésük alatt milyen látványosan fejlődik az ország. Nos, ez a fejlődés most megáll és az életszínvonalunk meredek zuhanásba kezd a következő hónapokban, amin nem változtatna egy újabb, családtámogatás köntösébe burkolt állami támogatás sem az építőiparnak, ahogy a hatósági árak is csak ideig-óráig. Ezután az történik majd mindennel, mint most az ármaximált termékekkel, a kereskedők először korlátozzák a megvehető mennyiséget, azután már ők sem kapnak a nagykerből vesztességgel és hiánycikké válik minden ilyen jószág - hacsak az adóforintjainkból nem kezdi kompenzálni őket a kormányzat, kockáztatva, hogy ezek a forintok máshonnan hiányozzanak. Mert hiába lesz olcsó a csirkefarhát, ha nem lehet majd kapni – a boltban legalábbis, mert ezzel párhuzamosan felélénkülhet itthon a feketepiac, ahol az ár sokszorosáért beszerezhető lesz minden, ami a boltokban hiánycikk. És eddig csak azokat a hatásokat soroltam, amik szinte biztosan bekövetkeznek – bár a választások után valószínűsítem, hogy a hatósági áraknak rövid úton búcsút inthetünk.</p>
<p>Ami a Fidesz számára talán ezeknél is nagyobb csapás, hogy Putyin elszigetelődésével elvesztették a legnagyobb ellensúlyt, akihez dörgölőzve kritizálhatták a nyugati szövetségeseinket. Ráadásul, ami békeidőben különutasság, az háborúban árulás. Most nincs se Brüsszelezés, se Sorosozás, se Von der Leyenezés, meg Bidenezés – vagy legalábbis erősen lehalkították – és ez így is marad akkor is, ha a ’22-es választást megnyerik Orbánék.</p>
<p>Mert a Putyinhoz való túl közeli viszony most keményen visszaüt hazánkra. A V4 nevű véd és dacszövetségen belül, ami eddig is recsegett, de Orbán legnagyobb külpolitikai sikere volt, most igen gyorsan szigetelődik el Magyarország. Lengyelország, akik az Unióban a Fidesz utolsó komoly szövetségesei voltak a magyar oroszpártiság miatt, most nem véletlenül nem küldtek különvonatot a március 15-i Békemenetre. A miniszterelnök úr az elmúlt években azon dolgozott, hogy új politikai pólust hozzon létre az EU-n belül, aminek ő lehet az erős embere, ehhez képest a mostani világháború miatt az Unió bohóca lett, egy olyan még megtűrt, de nem szeretett figura, akivel ciki barátkozni, és akit büntetlenül lehet ütni.</p>
<p>Mindez olyan környezetben éri hazánkat, amikor a jogállamisági mechanizmust elindítják az országgal szemben, nem kapunk meg komoly Uniós forrásokat - még ha a menekülthullám miatt ideiglenesen mégis - a Fidesz, nyugaton elfogadhatatlan politikája miatt – meg azért, mert Orbán elítélésével ott szavazatokat lehet szerezni. A keleti nyitás pedig épp az orosz invázió miatt teljes kudarc. A Fidesz most már csak Kína segítő kezében bízhat, ha fenn szeretné tartani különutasságát és, ha Peking hajlandó is segíteni, annak biztosan magas ára lesz, amit a magyar emberek fognak megfizetni, ahogy az eddigi manővereket is – Budapest-Belgrád vasútvonal a piaci ár sokszorosáért, Fudan egyetem, ha megvalósul, minden bizonnyal a piaci ár sokszorosáért, vagy épp Paks II az oroszok felé a piaci ár sokszorosáért, stb.. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan már most is látszik az enyhülés az Unió irányába.</p>
<p>Egy dologban bízhat most a kormánypárt, hogy azzal, hogy az elmúlt években szinte teljesen megfojtották az ellenzéki sajtót, Márky-Zajék nem tudják célba juttatni az üzeneteiket a bizonytalanok és a Fidesz szimpatizánsok felé, csak a saját szavazóikhoz. Így hiába szajkózzák, hogy a Fidesz politikusai Putyin bérencek, hogy Orbán is tehet a bezuhanó forintról, hogy sok kritikájuk jogos volt a Fidesszel szemben, többek közt, hogy nem kéne német autógyárak összeszerelő üzemévé változtatni az országot, hogy az orbáni politika miatt nem kapunk uniós támogatást, stb., ezek a mondatok épp azokhoz nem érnek el, vagy nem hisznek benne, akik megfordíthatnák a választás eredményét és így még ennyi kudarc árnyékában is a Fidesznek van több esélye nyerni 2022-ben. (Ha mindez nem lenne elég, amiatt is, mert az ellenzék nem eléggé egységes és meglehetősen sokat hibáznak, meg persze Gyurcsány egykori Putyin barátsága sem mutat most túl jól.)</p>
<p>Tágítva a világháború perspektíváját térben és időben Oroszország számára nem is a mostani szankciók és nem is az esetleges ideiglenes olaj- és gázvásárlási stop az igazán fájó következmény, hanem az a következő 10 éves Uniós terv, hogy az EU országai leváljanak az orosz energiahordozókról. Kína ugyan pótolni tudja a kieső vásárlókat, de a gáz esetében csak hosszabb távon és olyan alkupozícióból, amivel durván lenyomhatják az oroszok árait, ez pedig egy elhúzódó orosz gazdasági válságot vetít előre még jóval a háború vége után is.</p>
<p>Ahogy arra az ENSZ is fegyelmeztetett a napokban, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten éhínségre számíthatunk a kieső orosz és ukrán élelmiszerek, főleg a gabona exportja miatt. Ez pedig még nagyobb menekültválságot vetít előre, mint a 2015-ös – ami persze megint adhat majd muníciót a Fidesznek – megspékelve az Ukrajnából a háború elől menekülők tömegeivel. És ezek a menekültek egyértelműen klímamenekültek lesznek, hiszen ott már nincs elég termőtalaj az éghajlatváltozás miatt, ezért szorulnak az orosz és ukrán gabona behozatalára, anélkül a területeik lakhatatlanok.</p>
<p>Emellett egy új gazdasági világválság küszöbén állunk, egy olyan világgazdasággal, ami alig lábadozik még a Covid kapcsán hozott karantén intézkedések gazdasági hatásaiból. Közben Kínában ingatlanpiaci összeomlás van, lassul a növekedésük – pedig Kína a világgazdasági növekedés motorja az utóbbi években –, nem véletlen tehát, hogy több elemző is a világgazdaság csökkenését várja.</p>
<p>Az élelmiszer, az energiahordozók árának megugrása és a klímaváltozás miatti félelmek nyomán a „természet megdrágulása” miatt a világban ma uralkodó, neoliberális gazdaságpolitika súlyos válságba kerül. Ennek alapja ugyanis az „olcsó”, vagyis kizsákmányolt természet és munka. Ha az elit folytatni akarja a (köz)gazdasági növekedést – márpedig akarja –, akkor az alkalmazottak és bedolgozó alvállalkozóik béreit és jövedelmeit tudják még inkább lenyomni, az államok jóléti szolgáltatásait még inkább lerohasztani, illetve a klímacéloktól elfordulva ismét "inflálhatják" a természetet. Mindháromra látszanak már példák, ahogy a Covid kapcsán kibontakozó kis gazdasági világválságból is a tőkés elit profitált, komoly dollár milliárdokkal növelve vagyonát, míg „a néppel”, vagyis a kevésbé tehetősekkel fizettették meg annak költségeit, ha tetszik, <strong>még a válságon is a mi kárunkra gazdagodtak</strong>.</p>
<p>Visszatérve, a világháborúnak rövidtávon számos vesztese lesz, talán az egyik legjelentősebb a környezetvédelem. Azzal, hogy a fosszilis tüzelőanyagok közül legkisebb károsanyag kibocsátással járó földgázról gyorsan le szeretne válni az EU a nemzetbiztonsági és politikai kockázatok miatt, szinte borítékolható, hogy legalább a következő években távolodni fogunk a párizsi klímacéloktól, de hosszabb távon ez még jól is jöhet. Ha a megújulókra és a kutatás-fejlesztésre az eddigieknél lényegesen több pénzt költ az EU – és az USA, de Kína is –, akkor hamarabb jöhet el egy olyan technológiai áttörés az energiaraktározásban, aminek a segítségével lehetségessé válik, hogy a mindig ingadozó termelésű szél- és napenergiából stabil energiaellátást biztosítsunk, kiváltva a fosszilis és a nukleáris energiát. De később az is a zöldülés felé mozdíthat, ha a szabad kereskedelem helyett visszatérnek egyre szélesebb körben a védővámok, lassul a világkereskedelem és rövidülnek a termelési láncok.</p>
<p>De talán számomra az egyetlen igazi pozitívuma a III. világháborúnak – ha lehet ilyet mondani egy ilyen tragédia közepette –, hogy, akárcsak a Covid első hulláma alatt most ismét <strong>a világ gazdasági és politikai vezetői képesek voltak rövid idő alatt olyan radikális döntéseket meghozni, amik nem a pillanatnyi gazdasági racionalitás talaján állnak</strong>. Ez persze aggasztó is lehet egyben, hisz attól még, hogy egy döntés nem gazdasági racionalitáson alapszik és radikális, még egyáltalán nem biztos, hogy előremutató is – lásd magát az orosz inváziót. Azonban elv szintjén éppen erre lenne szükség az ökológiai összeomlás elkerüléséhez, mert az eddigi normalitás termelte ki az ökológiai krízist, ahogy, hogy csak a közelmúltat nézzük, 9/11-et, a Közel-Kelet háborúit és forradalmait, a 2008-as világválságot, de ezt a világháborút is. Szóval talán nincs minden rendben ezzel a normalitással…</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F03%2F25%2Fiii_vilaghaboru_728%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F03%2F25%2Fiii_vilaghaboru_728%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2022%2F03%2F25%2Fiii_vilaghaboru_728%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=III. világháború"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2022/03/25/iii_vilaghaboru_728#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/17788062" border="0" /></a><br /></p>
gazdaság
történelem
háború
társadalom
környezetvédelem
filo
3._világháború
gazdasági_válság
gazdasági_világválság
Magyarország
EU
Európai_Unió
Oroszország
NATO
Spanyolviasz
Ukrjana
III._világháború
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2021/11/11/a_rakosi_es_a_kadar_rendszer
"A múltból tanulj és ne benne élj!" - A Rákosi- és a Kádár-rendszer
2021-11-11T07:05:55+01:00
2021-11-11T07:05:55+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Miközben a Rákosi-korszak és az '56-os forradalom megítélése viszonylag egységes a magyar politikai gondolkodásban, addig a Kádár-rendszerről két, egymástól markánsan különböző, párhuzamos narratíva él. Egyesek egy hazaáruló, a szovjeteket elvtelenül kiszolgáló, a népet megnyomorító rezsimként gondolnak vissza rá, másokban egy a mainál kiszámíthatóbb, biztonságosabb, tervezhetőbb élet emlékeként él és boldog nosztalgiával tekintenek a Kádár-korra. És megint mások egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, vagy, mert egyszerűen nem szólítja meg őket, vagy, mert a mindennapi megélhetésre koncentráló nyomorgók, akik helyzetük okán nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy elvont dolgokkal múlassák <span style="color: #0000ff;"><a href="http://spanishwax.blog.hu" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">az időt</a></span>.</p>
<p>Ezzel a négyféle hozzáállással megítélésem szerint leírható a magyar társadalom hozzáállása minden más közügyhöz is. De függetlenül attól, miként tekintünk egy korszakra, vagy eseményre, az hat az életünkre és különösen igaz ez a megelőző rendszerre, ami örökségében minden más történelmi epizódnál erősebben van jelen a mindennapjainkban.</p>
<p><span style="color: #0000ff;"><a href="http://spanishwax.blog.hu" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">A bejegyzés sorozat előző részében a hidegháború témáját jártam körül</a></span>, ami a Rákosi- és a Kádár-kor tágabb kulisszáit is adta, ebben az írásban pedig a magyar vonatkozásokra koncentrálva szokás szerint párhuzamokat keresek a múlt és a jelen között, illetve tanulságokat a jövő számára.</p>
<p>A korszak megítélésének ellentmondásossága már a rendszer kiépülésének első lépéseitől jelen volt. Egyesek a második világháború végén a szovjet csapatok bejövetelét az országba felszabadulásként, mások megszállásként élték meg. Ez a kettősség pedig nagyon is érthető, ha tudjuk, hogy mennyire sokféle élethelyzetben voltak akkor is a polgártársak. Egy a nyilasok fogságából kiszabadított ember számára valóban felszabadulás lehetett a szovjetek érkezése, ahogy egy addig hátrányos helyzetben lévő baloldali gondolkodású személynek is, míg egy orosz katonák által megerőszakolt nő, vagy egy rangjától és pozíciójától megfosztott helyi vezető joggal láthatta azt megszállásnak.</p>
<p>A mai közbeszédben egymás megértése talán azért is nehéz, mert hajlamosak vagyunk csupán a saját nézőpontunkból vizsgálni egy kérdést, majd azt általánosítani, végül pedig egészen felfoghatatlanná válik a számunkra, hogy a másik egyáltalán hogyan gondolkodhat másként ugyanarról a kérdésről. Hogy egy nagyon hétköznapi példát hozzak, egy vagyonosodó, felső-középrétegbeli számára például a lakópark építések egy fejlődő, erősödő ország képét mutathatják, ahol a dolgok jó irányba tartanak, hisz neki ez vagy új otthon, vagy jövedelmező befektetés. Eközben egy átlagember számára elérhetetlenül drágák ezek az ingatlanok és inkább csak a "kapun kívülről" szemlélheti a beruházást, amit joggal nem érezhet róla szólónak, őt megszólítónak, miközben a saját lakhatási gondjaival mintha kevésbé törődnének a hatalmon levők. Egy ilyen ember számára a jó GDP adatok és a hasonló beruházások talán úgy látszódhatnak, hogy az ország egy kis része számára mennek csupán jól a dolgok, mindenki mást kihagynak a sikerből.</p>
<p>Visszakanyarodva, a szovjet megszállás megítélése azért kulcskérdés a korszak megértéséhez, mert mind a Rákosi-, mind a Kádár-rendszer ebből merítette a legitimációját. Más szóval, ha nincsenek itt az orosz katonák, akik túszul ejtették a magyar államot – akárcsak pár hónappal korábban a németek –, akkor Rákosi és Kádár talán sosem juthatnak hatalomra, vagy ha mégis, sokkal előbb leváltották volna őket.</p>
<p>Ezt a tényt ugyanakkor mindkét vezető szerette volna a szőnyeg alá söpörni, hisz mennyivel vonzóbb az országot a háború pusztításai után újjáépítő, vagy a viszonylagos jólétet megteremtő, jó, atyai vezető képében tetszelegni, mint egy bábkormány élén álló, bármikor lecserélhető figuraként, aki a megszállókat gátlástalanul és elvtelenül kiszolgálja. Hogy az imént említett, vonzóbb látszatot fenntartsák, a szovjet és a többi, szovjetek által megszállt ország vezetőihez hasonlóan azt hangoztatták, hogy szocializmust építenek. Vagyis fogtak egy ideológiát, amivel igazolni próbálták a működésüket, miközben ténylegesen az orosz imperializmust építették csupán. Ez a kettős beszéd, hogy nem lehet kimondani, ami valójában történik, hanem helyette valami magasztos képet kell hizlalni, a rendszerváltás után is megmaradt, kezdve a privatizációnak nevezett lopássorozattal.</p>
<p>Másfelől, itthon a szocializmus és a külföldi megszállók kiszolgálása erősen összefonódó képzetek. Túl azon, hogy a szocialista ideológia hagyományosan kevésbé tartja fontosnak a nemzetet, mint a jobboldali elgondolások, itthon ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a jobboldali gondolkodású polgárok számára a baloldali eszmék mindig is valami idegen szívű, nemzetietlen képződménynek tűnnek. És persze az sem segített, hogy az elmúlt 11 évben az ellenzék pártjai gyakorta az EU-tól vártak és várnak segítséget a 2/3-al kormányzó Fidesszel szemben, mivel nekik maguknak nincs elegendő politikai erejük a kormánypárt ellensúlyozására.</p>
<p>A fent említett kettős beszédet a pszichológiában double-bind kommunikációnak nevezik és több kutatás is azt találta, hogy skizofrének családjában a szülők nem ritkán ezen a módon kommunikálnak a gyerekeikkel, akik így kettős valóságban nőnek fel. A skizofrén analógia pedig sajnos korunk közgondolkodására is részben igaz: a kormánypárti és ellenzéki szavazók párhuzamos valóságokban élnek és gondolkodnak. Jóformán csak abban értenek egyet, hogy, ha a másik tábor kerül hatalomra, vagy folytatja a kormányzást, akkor eljön a világvége, ami számomra különösen ijesztő.</p>
<p>Nem egyszerűen értékrendbeli különbségről van itt szó, hanem ténylegesen egész másként látják a realitást az egyik és a másik tábor képviselői, egymást pedig egyre inkább démonizálják. Ez a folyamat pedig már jó párszor vezetett polgárháborúhoz, vagy népirtáshoz a történelemben...</p>
<p>A szélsőséges, paranoid gondolkodás még a 2000-es évek közepén is csak a konteó hívőket jellemezte, akiktől minden magára valamit is adó ember elhatárolódott. Ma pedig az a main stream, hogy mögöttes összefüggéseket, háttérhatalmi szervezkedést keresünk számos folyamat mögött és vezető politikusok érvelnek éppen úgy, mint az összeesküvés-elmélet hívők, csak őket nem kinevetik, hanem megválasztják ezért.</p>
<p>A Kádár korra visszatérve, a diktatúra idején folytatott kettős beszéd következtében lett a birtokos parasztból kulák, aki a nép ellensége, az '56-os forradalomból fasiszta zavargás, a hiánygazdaságból szocialista jólét, vagy épp Kádár Jánosból, a forradalom véreskezű leverőjéből és az államot eladósító politikusból a békét és a jó életszínvonalat megteremtő János bácsi. A sort nagyon hosszan lehetne még folytatni, és ahogy egyre tovább élt a társadalom e kettős beszédet hallgatva, talán egyre nehezebbé vált a valóság és a propaganda szétválasztása. Különösen azt nem lehetett könnyű felismerni, hogy a '60-as évektől megemelkedő életszínvonal nem a Kádár kormányzat, vagy a jól működő szocializmus eredménye volt, hanem a Nyugat sikere. Hisz nyugaton annyira jól ment a gazdaságnak, annyi felesleges pénz termelődött, hogy tudtak hitelezni még a válságba jutó szocialista blokk országainak is. Itt azután ezekből a hitelekből pótolták azt, amit a szocialista tervgazdaság nem tudott megtermelni.</p>
<p><strong>Ez az eladósodás a Kádár-rendszer legtovább ható öröksége</strong>, amit még az unokáink is nyögni fognak. A rosszul elköltött hitelek miatt omlott végül össze a rendszer gazdaságilag, ezért voltunk csőd közeli helyzetben a rendszerváltás idején, ezért volt szükség a privatizációra és a Bokros-csomagra, de még a 2008-as gazdasági válság hatásai is enyhébbek lettek volna másfajta történelmi előzmények után.</p>
<p>Az is a kádári örökséghez tartozik, hogy a magyar társadalomban már addig is meglévő ellentétek bal és jobb oldal között tovább mélyültek. Az egykor vagyonos polgárok, illetve leszármazottaik, akiket a diktatúra idején kifosztottak, kitelepítettek, vagy akár bebörtönöztek, vagy megöltek, a rendszerváltás után kártalanítást és a velük, vagy felmenőikkel szemben jogsértést elkövetők felelősségre vonását várták volna. Előbbi azonban csak féloldalasan tudott megvalósulni - csőd szélén volt az állam, így nem futotta tisztességes kárpótlásra -, a felelősségre vonások pedig máig váratnak magukra.</p>
<p>Nem egy pártállami tisztviselő a hatalom közelében maradhatott, néhányukból a '90-es években vállalkozó lett, aki privatizáció címén lopta ki az állami vagyont, így alapozva meg saját tőkéjét és gazdasági súlyát, mások demokratikus politikussá vedlettek és főként a Szocialista Pártban politizálva, majd választást nyerve töltöttek be ismét vezető állami tisztségeket.</p>
<p>A felelősségre vonást és teljes kártérítést hiába váró egykori elit ugyanakkor kevés együttérzést kapott a sérelmeivel kapcsolatban az akkori politikai baloldalról, <span style="color: #0000ff;"><a href="http://spanishwax.blog.hu" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">ahogy a nyilas és a náci rémtettek áldozatai és leszármazottaik</a></span> meg a jobboldalról számíthattak mérsékelt empátiára. Egymás sérelmeinek az el nem ismerése pedig királyi út kicsiben ahhoz, hogy egy párkapcsolatot a szakítás felé kormányozzunk. Ha társadalmi méretekben tesszük ugyanezt, akkor pedig beleütközünk egy olyan problémába, hogy igen bajos elválni, mivel a különköltözés nem megvalósítható, hisz mindenkinek ez a hazája. <strong>Kicsit ilyennek látom a mai magyar társadalmat is, mint egy elvált házaspár, akik még mindig egy fedél alatt laknak és folyton marják egymást.</strong></p>
<p>Számomra a Kádár-kor és a rendszerváltás további fontos tanulsága, hogy mit várnak a polgárok leginkább a politikusoktól: <strong>"emeljék az életszínvonalat, különben meg hagyjanak minket békén". </strong>Rákosi kemény diktatúrája, hogy sok mindenbe beleszólt, hogy rettegésben és alacsony életszínvonalon tartotta a polgárokat csak addig volt fenntartható, míg a sztálini Szovjetunió támogatta ebben - meg persze ezt is várták el tőle. Igaz ugyanakkor az is, hogy az ország újjáépítésével, a gazdaság újjászervezésével is neki kellett bajlódnia, így finoman szólva sem voltak ideális körülményei a kormányzáshoz. Ahogy azután eltűnt mögüle az erő '56-ban, a népharag gyorsan elsöpörte a gyűlölt szovjethű klienskormányt.</p>
<p>Kádár hozzá képest más tészta volt. Talán elődje hibáiból tanult, talán a saját józanabb, politikusabb alkata miatt, mindenesetre Magyarországból a Keleti Blokk kirakat országát hozta létre. Persze a keze alá dolgozott az is, hogy a háború utáni újjáépítés egy jó részét elődje idején elvégezték már, illetve az akkori szovjet vezetés eleve sokkal puhább diktatúrát épített, mint Sztálin Rákosi idején és sok támogatásra számíthatott Moszkvából.</p>
<p>Cserébe nem várt mást a polgároktól, csak, hogy ne foglalkozzanak közügyekkel, azt hagyják szépen a vezetésre. Ez a mentalitás pedig szintén máig erősen átszövi a közgondolkodást minden politikai oldalon.</p>
<p>Azután nagyon erősen formálta az ország arculatát és társadalmát is az erőszakos urbanizáció. Panel lakótelepek sorát húzták föl és vidékről, illetve az agglomerációból tömegeket költöztettek be a nagyvárosokba munkásnak. Amivel végső soron előidézték egy sor természetes kisközösség felbomlását, amik helyett a lakótelepeken élők nem igen hoztak létre újakat. Nem is voltak ehhez megfelelő közösségi terek a hatalmas tömbházakban. Mindezzel pedig a társadalmi önszerveződés koporsójába ütöttek be néhány fontos szöget.</p>
<p>A gyors ütemű városiasítás mellékhatása az is, hogy máig Budapest egyes részei infrastruktúrájukat és a tömegközlekedésüket tekintve erősen „vidéki jellegűek”, a város erőszakos terjeszkedését ugyanis nem követték az infrastruktúra átgondolt fejlesztései és ezzel napjaink városvezetőinek kell(ene) bajlódnia.</p>
<p>Az építészetben és más művészeti ágakban minden szempontot felülírt a funkcionalitás, megteremtve véleményem szerint a legrondább, leginkább tájidegen mementóit a kornak, melyek máig megosztó viták tárgyát képezik a művészvilágban, legutóbb a budai vár átépítése kapcsán. A széles közvélemény azonban talán nem hullat túl sok könnyet, mikor a szocreál "remekei" lekerülnek a falakról, a polcokról és elbontásra ítéltetnek az utcákon.</p>
<p>Ugyanakkor ebben az időben vált általánossá szinte mindenütt a közvilágítás, a csatornázás és az iható csapvíz bevezetése is. A Kádár-rendszer bizonyos vonatkozásokban modernizálta, a kor technológiai színvonalára emelte az országot – az ipart leszámítva, ahol korszerűtlen megoldásokat erőltettek, ez is vitt el bennünket a csődig.</p>
<p>A teljes foglalkoztatottság kényszerű megteremtése az általános munkamorálnak nem tett jót, ami ma felemásan jelenik meg. Azok az emberek, akiket bekényszerítettek a gyárakba és irodaházakba, vagy ki a földekre, de ott lazsálhattak, később a rendszerváltás legnagyobb vesztesei lettek. Java részt ők alkotják ma azt a mélyszegénységben élő Magyarországot, amivel egyik kormányunk se tudott érdemben mit kezdeni és az ő valóságuk szinte elképzelhetetlen egy nagyvárosi polgár számára. Másrészt, a fusizás lehetősége a '60-as évek második felétől az anyagilag előrejutni vágyó ember számára megteremtette a legális utat a saját autó, a tóparti nyaraló, a munkamánia és a kiégés felé. Ma ugyanilyen túlteljesítő, túl sokat dolgozó mentalitással járnak tömegek a multi cégek irodáiba dolgozni, hogy megteremtsenek egy olyan életszínvonalat, amit, Kádár kori elődjeikhez hasonlóan <span style="color: #0000ff;"><a href="http://spanishwax.blog.hu" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">nem tudnak kiélvezni</a></span>.</p>
<p>A társadalomra visszatérve a nők rendeleti úton történő emancipációja is megtörtént. Papíron a Kádár-rendszer óta a nők és a férfiak egyenjogúak hazánkban. Csakhogy ez sokkal inkább azt jelentette a gyakorlatban, hogy mindkét nem egyformán jogfosztottá vált. Mindenki szavazhatott, de csak az állampárt jelöltjére. Mindenki vállalhatott munkát, vagy tanulhatott, ami elvárássá is vált a nőkkel szemben. A feudalizmus végével egyre tarthatatlanabbá váló egykeresős családmodellt ekkor váltotta fel a kétkeresős modell, ami jót tett a gazdaságnak és a nők munkaerő-piaci helyzetének és rosszat a gyermekeknek. Ekkortól vált általános gyakorlattá, hogy a gyereknevelést a bölcsődékre, óvodákra és iskolákra hagyta egyre több család, hogy el tudják látni kötelező feladataikat a munkahelyükön.</p>
<p>Fontosnak tartom kiemelni, hogy ez a fajta megoldás nem egyszerűen lehetőségeket teremtett a nők számára, nem döntési szabadságot hozott magával, hanem rákényszerítette őket, hogy dolgozzanak. Meggyőződésem, hogy ennek a gyakorlatnak a visszacsapása ma a magukat konzervatív-kereszténynek valló nők egy része felől, hogy az anyasághoz való joguk, az anyai helyzetük megerősítéséért kardoskodnak.</p>
<p>A korszak ágyazott meg annak a fajta <span style="color: #0000ff;"><a href="http://spanishwax.blog.hu" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">korrupciónak</a></span> is, aminek egy részét máig nyögjük. Azzal, hogy az ország szerényebb anyagi lehetőségei és a szocialista gazdaság és társadalompolitika miatt itt nem az alsóbb rétegek emelkedtek fel a középréteg szintjére, hanem mindenki lesüllyedt az alsó középréteg szintjére, megjelent az orvosoknál a hálapénz, mint fizetés kiegészítés. A rendőröket meg lehetett vesztegetni bizonyos, kisebb horderejű ügyekben. A hivatalnokoknál ajándékokkal el lehetett érni a gyorsabb ügyintézést és a kedvezőbb elbírálást, stb.. Ahogy a szocialista nagyvállalatok esetében nem volt elvárás a gazdaságos működés biztosítása, a párthűség már annál inkább, úgy hozzá nem értő, de végletekig lojális vezetők egész sorát sikerült kitermelni, akiket persze nem ritkán ismeretségi alapon választottak ki és ez a gyakorlat sok esetben ma sincs másként…</p>
<p>Végül a határon túli magyarság és az országban élő magyarság közti szakadék is a rákosi-i és a kádári örökség része. Ahogy nem volt szabad <span style="color: #0000ff;"><a href="http://spanishwax.blog.hu" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">Trianonról, vagy a határon túliak helyzetéről</a></span>, jogsérelmeikről beszélni, úgy született meg ebben a kérdésben is egy kettős narratíva. Egyesek, akik személyesen kevésbé voltak érintve, vagy meggyőződésből követték a központi ideológiát, vakká váltak a határon túl rekedt magyarok helyzetére és számukra Trianon is egy meghaladott történelmi eseménnyé vált, amin "jó lenne, ha mindenki túltenné magát végre". Az ő érzéketlenségük a rendszerváltás után a jobboldaliakban a baloldal nemzetietlenségét erősítette.</p>
<p>Ezzel párhuzamosan egy másik narratíva a trianoni jogsérelem orvoslásáról nem tett le és a határon túliak érdekeit igyekezett szem előtt tartani. A rendszerváltás után a jobboldali pártok számára idővel politikai eszközzé is váltak a határon túli magyarok és az ő vélt, vagy valós érdekeik. Ennek bővebb kifejtését a fenti linkre kattintva találja a kedves olvasó.</p>
<p>Ezzel a bejegyzéssel zárom le egy időre a blogon a "múltból tanulj és ne benne élj!" sorozatot. Remélem, hűséges olvasóim továbbgondolásra érdemes mondatokkal és kissé árnyaltabb, a mai közbeszédhez képest részletesebb képekkel gazdagodtak általa!</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F11%2F11%2Fa_rakosi_es_a_kadar_rendszer%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F11%2F11%2Fa_rakosi_es_a_kadar_rendszer%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F11%2F11%2Fa_rakosi_es_a_kadar_rendszer%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t="A múltból tanulj és ne benne élj!" - A Rákosi- és a Kádár-rendszer"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/11/11/a_rakosi_es_a_kadar_rendszer#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16752392" border="0" /></a><br /></p>
történelem
társadalom
filozófia
szocializmus
filo
Rákosi
Kádár
Szovjetunió
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2021/10/28/hideghaboru_659
„A múltból tanulj és ne benne élj!” – Hidegháború
2021-10-28T07:41:06+02:00
2021-10-28T07:41:06+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>A világ nyugati felén ma annyira természetesnek vesszük, hogy képviseleti demokráciában élünk, hogy a szabad piac elvén működik a világgazdaság, hogy a fogyasztói társadalom vesz minket körül, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, hogy mindez másként is lehetne. Ahogy abba sem szoktunk belegondolni, hogy amit ma majdhogynem természeti törvénynek tartunk a politika, a gazdaság, vagy a társadalom működése kapcsán, az legnagyobb részt csupán a 20. század folyamán alakult így.</p>
<p>Kb. 85 évvel ezelőttig például <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/05/12/holokauszt_744" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">az euro-atlanti kultúrkörben ugyanolyan elfogadott, main stream ideológia volt a rasszizmus</a></span>, mint ma a tolerancia és nem csak a náci Németországban, meg a csatlósaik között, de a liberális elveket valló szövetséges országokban is. Sőt, ha az USA fekete polgárjogi mozgalmaira gondolunk, azt is kijelenthetjük, hogy bőven a ’70-es évekig rendben volt rasszistának lenni abban az Egyesült Államokban, ami ma a tolerancia egyik zászlóshajója a világon.</p>
<p>Napjainkban természetesnek tartjuk, hogy békében élünk, „a civilizált országok” lemondtak a háború lehetőségéről a külpolitikájukban. (Ezért is keltett óriási megdöbbenést Oroszország Grúzia, majd Ukrajna elleni háborúja az elmúlt években.) Hajlamosak vagyunk mindezt erkölcsi fejlődésnek látni és úgy értékelni, hogy „civilizálódtunk”, tanulva a 20. század két világháborújának borzalmaiból, valamint a diktatúrák kirekesztő és elnyomó gyakorlataiból. A valóságban azonban arról van szó, hogy az atomfegyverek megjelenésével a világ nagyhatalmai számára egy újabb világháború a kölcsönös, teljes megsemmisülés rémével fenyeget, és ettől való félelmükben tartózkodnak egymás közt a nyílt konfliktustól, nem azért, mert a világ mai vezetői morálisan fejlettebbek lennének, mint 1914-ben, vagy 1939-ben voltak. A többi ország pedig jórészt azért nem háborúzik, mert ezeknek a nagyhatalmaknak a vazallusai – vagy, ahogy ma mondjuk, a szövetségesei – és rájuk is vonatkozik az atom pattnak nevezett helyzet, uraik beleegyezése nélkül ugyanis nem illik háborút indítaniuk.</p>
<p>A demokrácia, a szabad piac, a fogyasztói társadalom, vagy épp a tolerancia eszménye addig „maradnak hatalmon”, amíg a mindenkori elitnek ez érdekében áll. Ahogy láthatjuk is a gyakorlatban a jobboldali populista államokban, mind a tolerancia, mind a demokrácia könnyedén zárójelbe tehető, vagy úgy fordítható az értelmezésük, ahogy a vezetésnek az épp előnyös. De ugyanígy baloldali vezetésű államokban a toleranciába nem férnek bele a szélsőségesnek bélyegzett vélemények, amiket törvényekkel kell tiltani, vagy egyszerűen figyelmen kívül lehet hagyni azokkal a személyekkel együtt, akik ilyet képviselnek. És ez nem is valamiféle újdonság. Az ókori Athénban is megfért egymás mellett a demokrácia eszménye a lakosság nagy részének kirekesztésével a hatalomból, a középkor keresztes háborúiban a keresztényi szeretet és a népirtás, vagy a gyarmatosítás idején a modernizáció és civilizáció gondolatának terjesztése tömegek rabszolgasorba taszításával.</p>
<p>A történelemben ugyanis általánosan igaz, hogy minden korban és kultúrában van olyan uralkodó eszme, ami leírja mi normális és mi nem az, hogy hogyan kellene élni és hogyan működik a világ és van emellett egy gyakorlat, ami több ponton eltér az eszmétől, esetenként ellent is mond annak. Harari professzor többek között ezeket az uralkodó eszméket nevezi elképzelt rendeknek <em>Sapiens</em> című sikerkönyvében és meggyőzően érvel amellett, hogy ilyenekre szükségünk is van annak érdekében, hogy nagy tömegben tudjunk együttműködni mi, emberek. Ezt az állítást én sem vitatom, de fontosnak tartom láttatni, hogy ezek az eszmék, vagy elképzelt rendek azok, amik: a képzeletünk termékei és csak azért léteznek, mert hiszünk bennük, nem objektív igazságok, vagy természeti törvények.</p>
<p>A <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/05/12/holokauszt_744" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">Holokauszt</a></span>, illetve <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/12/04/trianon_581" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">Trianon</a></span> kapcsán a bejegyzés sorozat előző részeiben igyekeztem több oldalról is bemutatni, hogyan működik a mindenkori uralkodó eszmét támogató emlékezetpolitika, vagyis a történelem „kreatív értelmezése” az aktuális győztesek szája íze szerint. Ebben az írásban a hidegháború hagyományostól eltérő megközelítésével folytatnám a sort, kiemelve az akkori elképzelt rendek hazugságait és máig ható örökségeit, illetve tanulságait, amikre legutóbbi, <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/10/07/korrupcio_es_rendszerhiba" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">a korrupcióval és rendszerhibákkal foglalkozó írásomban már utaltam</a></span>.</p>
<p>Különösen fontosnak tartom ezt a visszatekintést, mert véleményem szerint semmilyen más történelmi korszak öröksége nem hat annyira elevenen a mai gondolkodásunkra, mint a hidegháború logikája. Valahogy az iskolai történelemórákon mégsem szokás ezzel az időszakkal foglalkozni, az "időhiány miatt" szabadkoznak rendre a tanárok. De talán azért sem, mert rengeteg aktuálpolitikai áthallása van a közelebbi múlt értelmezésének, amitől sok pedagógus – érthető módon – idegenkedik.</p>
<p>De hogy ennyi felvezetés után a lényegre is rátérjek, mint minden konfliktusban, a hidegháború idején is előszeretettel osztották jókra és gonoszokra a világot a két tábor vezetői. A hidegháborút úgy igyekeztek láttatni, mint két ideológia, két gazdasági és társadalmi modell csatáját. Ennek megfelelően minden, amit a másik blokk képviselt, az csak rossz lehetett, amit viszont a mi blokkunk tűzött zászlajára, az kritikátlanul jó volt. Azzal pedig, hogy a kapitalista, képviseleti demokrácián alapuló nyugat gazdaságilag legyőzte a diktatórikus, szocialista szovjet blokkot, ennek a gazdasági, társadalmi és politikai berendezkedésnek a helyessége is „bebizonyosodott”.</p>
<p>Szándékosan fogalmazok így, mivel 1990 óta még a 2008-as gazdasági világválság sem tudott érdemi rendszerkritikát elindítani, miközben a társadalmi olló szegények és gazdagok között soha nem látott mértékűre nőtt, az emberiség az ökológiai válság szélére jutott és egy Kínából indult járvány hónapok alatt globális pandémiává tudott nőni. És ezek mindegyike a globalizált, kapitalista világrend mellékterméke.</p>
<p>Bár mára például unásig ismételt kifejezéssé vált a klímavédelem fontossága, a rendszer alapját adó gazdasági növekedési kényszert mégsem illetjük kritikával a main stream közbeszédben. Ugyanígy mantrázza a legtöbb fejlett országban a politikai elit a szegénység, a nyomor felszámolásának szükségességét, de érdemi vagyon újraelosztásról alig szól bárki. A legtöbb változást talán még a szabad piaci elvhez és ezen keresztül a globalizációhoz való gyakorlati hozzáállás módosulásában látom a világjárvány és az amerikai-kínai gazdasági háború óta. Mert bár nyíltan senki nem kérdőjelezi meg ezeket a vezető politikusok közül, mégis, egyre több törekvés mutat afelé, hogy globális ellátási láncok helyett a helyben termeléshez térne vissza több nyugati ország – a keletiekhez hasonlóan –, amit védővámokkal is igyekeznének megtámogatni.</p>
<p>De kanyarodjunk vissza kicsit a hidegháborúhoz! A nyugat ideológiája akkoriban a szabadságot állította központba, míg a kelet az egyenlőségre helyezte a hangsúlyt. Közben egymást bolsevik felforgatónak, illetve agresszív imperialistának igyekeztek láttatni a hatalmon lévők. Mindkét oldalon voltak azonban olyanok, akik ettől eltérő módon szemlélték a másik blokkot. Míg azonban a nyugati szocialisták egyre inkább kiábrándultak a Szovjetunió nagy építkezései és látványos eredményei mögött meghúzódó rabszolgamunkából, a koncepciós perekből, a vérbe fojtott forradalmakból, az agresszív külpolitikából, illetve a nyugatitól egyre látványosabban leszakadó életszínvonalból, addig keleten egyre többen a jólét, a szabadság és a boldogság levegőjét vélték felfedezni nyugaton. Olyannyira, hogy egy ponton már csak fallal bírták lakosaik jó részét a keleti táborban tartani az elvtársak, miközben nyugatról nem volt tömeges hajlandóság a keletre vándorolásra. Ez pedig a rendszer társadalmi elfogadottságának csökkenését hozta, így Oroszországnak folyamatosan fizetnie kellett „szövetségesei” megszállását, az ott állomásozó csapatok fenntartási költségeit. Ezzel szemben a jóval kisebb létszámú, így kevésbé költséges amerikai jelenlétnek még örültek is Nyugat-Európában.</p>
<p>Ezt a fajta ideológiai narratíva háborút a szovjetek csúnyán elbukták, hiába a kominformba és kominternbe ölt rubel milliárdokból terjesztett nemzetközi kommunista propaganda. Majd ez a vereség is hozzájárult a hidegháború tényleges elvesztéséhez.</p>
<p>Ami számomra itt érdekesebb, az a valóság és a képviselt ideológiák közti különbség. A nyugati vezetők és politikai elit valójában nem akartak mást, mint minden politikus: hatalmon maradni. Meg persze a kor geopolitikai valóságának megfelelően legyőzni a keleti blokkot, így terjesztve ki saját befolyási övezetüket az egész világra. Ennyiben teljesen jogos volt a szovjet kritika. Amerikának csupán eszköz volt a jóléti állam, vagy a szabadság és szerelem eszméje, egy jól eladható reklámfogás, hogy a keleti táborban aláássák a szocializmus társadalmi alapjait, nehogy nyugatra is átterjedjen az eszme. Azután, ahogy már nem volt rá szükség, a ’80-as évek második felétől, Reagen és Tatcher idejétől <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/10/25/a_joleti_allam_vege" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">fokozatosan leépítették a jóléti államot</a></span>, hogy a politikai és gazdasági elit az érdekeinek megfelelőbb keretben gazdagodhasson, erősödhessen tovább. Ma pedig a szabadság és szerelem helyére kerül egyre többször a konzervatív-keresztény ideológia, mert több szavazatot lehet vele szerezni.</p>
<p>Ugyanígy a Szovjetunió Sztálin uralmától kezdődően valójában az orosz imperializmus hagyományait folytatta külpolitikában, belpolitikában pedig a feudalizmus örökségét hozta vissza például a robotot idéző kommunista szombat intézményével és a zárt, az egykori nemességre hasonlító politikai osztály megteremtésével, bár azok előjogait kevésbé védték hivatalosan a törvények. Egyedül a gazdaságszervezésben jelent meg valami ténylegesen szocialista elem. Akárcsak Amerikában a jóléti állam,<strong> a kommunista ideológia is sokkal inkább csak eszköz volt a vezetés kezében</strong>, hogy birodalomépítő céljaikat elérjék, mint valóban vallott eszme, épp úgy, mint ma a nagyvállalatok zöld elköteleződése, vagy társadalmi szerepvállalása, amik igazából azt a célt szolgálják, hogy a vállalat minél több profitot termeljen azáltal, hogy mindenki másnál népszerűbb a fogyasztók körében, akik így inkább az ő termékeit veszik. Vagyis a szovjet vezetőket nem nagyon zavarta, hogy több ponton szembementek annak az embernek a koncepciójával, akire folyamatosan hivatkoztak.</p>
<p>Karl Marx ugyanis, mikor megfogalmazta eszméit, mindig világszocializmusról beszélt és talán nem is véletlenül. Akár ő maga is láthatta, hogy vágyott rendszere nem versenyképes a kapitalizmussal, azt eleve nem a piaci verseny világára álmodta meg. Ezzel szemben Lenin és követői kijelentették, hogy a szocializmus egy országban is megvalósítható. Csakhogy a Szovjetunió a kezdetektől fegyverkezési versenyre kényszerült más hatalmakkal, előbb a nyugati szövetségesekkel, majd a náci Németországgal, azután Amerikával és szövetségeseivel szemben. Ez a verseny, a második világháború pusztításaival karöltve pedig eltorzította és a marxi gondolattól egyre eltérőbbé alakította a megvalósult "szocializmust".</p>
<p>Vagyis a hidegháborús vereség nem azt bizonyította, hogy a kommunizmus életképtelen eszme, hanem csupán annyit, hogy versenyhelyzetben gazdasági értelemben alul marad a kapitalizmussal szemben az a rendszer, ami szocializmus címen megvalósult.</p>
<p>Az sem tett jót a marxi hagyományoknak, hogy a szovjet oroszok elfoglaltak egy rakás országot, köztük hazánkat, és bábkormányaikon keresztül erőszakos társadalom átalakításba, a rendszerük kényszerű importálásába kezdtek. Ez pedig igen távol állt "a munkásság szabad öntudatra ébredésétől és osztályharcától", amiről Marx beszélt, és ugyanúgy nem működött, mint napjainkban Amerika demokráciaexportja a Közel-Keleten. Ha a Szovjetunióban él, Karlt nagy valószínűséggel meggyilkolták, vagy munkatáborba zárták volna az épp hatalmon lévő "kommunisták", ha szóvá meri tenni, hogy itt bizony nem az ő nézeteit valósítják meg.</p>
<p>A fenti gondolatmenetet ma könnyen lehetne úgy értelmezni, hogy én marxista kommunista vagyok. Ha pedig ezt a jelzőt rám sütik, a szavaim máris hiteltelenné, érveim üres fröcsögéssé változnak. Az angolszász kultúrkörben ezt a jelenséget hívják <em>cancel culture</em>-nek és többen az internetes kommunikáció közbeszéd alakító hatásaként, vagyis valami újdonságként utalnak rá, holott a hidegháborús propagandaháború a két tábor között évtizedekkel a net feltalálása előtt már alkalmazta ezt a technikát – nem beszélve az ókorig visszanyúló korábbi példák soráról. Elég volt valakire rásütni keleten az imperialista, a fasiszta, vagy nyugaton a kommunista jelzőt, hogy elhiteltelenítsék a szavait.</p>
<p>És hogy nézzünk néhány közelmúltbeli példát is, 2015-ben Orbán Viktor felszólalt a kontrollálatlan migráció ellen, mire megkapta a nacionalista, a fasiszta és egyesektől a náci jelzőt, innentől pedig nem kellett foglalkozni az érveivel. Ugyanez történt Bernie Sanderssel az USA-ban a Demokrata Párt előválasztási kampányában. Kritizálta a nagyvállalatokra vonatkozó adózási szabályokat és az állam felelősségéről beszélt a szegényebb sorsú polgárokkal kapcsolatban, mire megkapta a kommunista jelzőt, így pedig lesöpörhették az asztalról az érvelését.</p>
<p>A fentiekből látszik, hogy a technikát politikai oldaltól és országoktól függetlenül, széles körben alkalmazzák és nagyon eredményes eszköz az érdemi párbeszéd megakasztására, a társadalmak végletes megosztására. Viszonylag egyszerű ugyanakkor ellene tenni: <strong>érdemes meghallgatnunk egymást akkor is, ha nagyon mást gondolunk egy közéleti kérdésről</strong>, mert olyan ritkán van, hogy az egyiknek mindenben igaza van, a másik meg mindenben téved. Másrészt az is szerencsés, ha nem fogadjuk el azt a logikát, hogy egy vitában mindenki valamelyik oldalon áll és nekünk is kötelezően oldalt kell választanunk, mert „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Az utóbbi idézet már Rákosi szájából is puszta demagógia volt és azóta sem lett igazabb.</p>
<p>Marx és a rendszere például nem azért életképtelen, mert a fegyverkezési és piaci verseny mellett nem bírta ki az idő próbáját, hanem mert egy olyan idealista elképzelés, ami az erőszaktól, a proletárdiktatúrától az emberek morális nemesedését, a kommunista erkölcs megszületését várja, ami az új rend alapja lenne. Vagyis egy olyan, csodálatos fejlődésben hisz, ami példa nélküli a történelemben, mivel az emberiség az írásbeliség kezdete óta technikai értelemben bár sokat fejlődött, morálisan és személyiségműködést tekintve azonban talán semmit sem. Ettől persze szép törekvés az erkölcsi fejlődés, vagy a személyiségfejlesztés társadalmi méretekben is, de talán, mikor világjobbításban gondolkodunk, szerencsésebb azzal a társadalommal tervezni, ami itt van és azt keresni, hogy miként működhetne egy kicsikét jobban úgy, hogy tudjuk, gyökeresen nem fog megváltozni a közeljövőben. És attól, mert Marx megoldása az érzékelt problémákra finoman szólva nem a legszerencsésebb, a rendszerkritikája még lehet sok ponton helytálló. Másrészt abból, hogy Marx sok mindenben tévedett, nem következik, hogy Adam Smithnek – akit a közgazdaságtan mellett a kapitalizmus szellemi atyjának is tekinthetünk – mindenben igaza volt. Ez az érvelés pedig igen gyakran napjaink közéleti vitáiban is megjelenik. Politikusok egész sora igyekszik lejáratni ellenfeleit, hogy ezzel a saját igazát bizonyítsa. Pedig <strong>attól, hogy az egyik téved, a másiknak nem lesz automatikusan igaza</strong>, mégis, ezt a logikai hibát választók tömegei nem ismerik fel.</p>
<p>A hidegháború azonban a szélsőséges, ideológiai alapú közgondolkodás problematikáján túl egyéb tanulságokkal is szolgálhat nekünk. Például azzal, hogy nem csak értelmetlen, de kifejezette káros is arra herdálni a bolygó erőforrásait, hogy szembenálló blokkok erőt fitogtathassanak egy fegyverkezési és gazdasági versenyben. A mai ökológia válság nem kis részben ennek a versengésnek az eredménye, mégis, napjaink nagyhatalmainak vezetői az utóbbi években legalább annyit költenek fegyverkezésre, mint a hidegháború idején és eszük ágában sincs kiszállni a gazdasági versenyfutásból a növekedés korlátozásával. És miközben a profit mindenek elé helyezése a neoklasszikus közgazdaságtan zárt, mesterséges világában helyes hozzáállás, addig a valóságban minden releváns számítás szerint több, egyre inkább elkerülhetetlen ökológiai összeomláshoz vezet majd a közeljövőben.</p>
<p>Ugyanígy, attól, hogy a képviseleti demokrácia hosszabb távon életképesebb berendezkedés, mint a diktatúra, abból nem következik, hogy ne lenne érdemes vele szemben kritikusnak lennünk. Mint <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/admin/post/edit/5831837" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">arra korábban többször kitértem</a></span>, a <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/admin/post/edit/5985446" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">részvételi demokrácia megteremtése</a></span> talán egy társadalmilag feszültség-mentesebb és ökológiailag fenntarthatóbb berendezkedést eredményezhetne.</p>
<p>Végül a nyugat győzelmével egy olyan furcsa helyzet állt elő, hogy míg <strong>a szocialista táborban az államoknak voltak cégei, addig mára a cégeknek lettek államai.</strong> Lobbi erejük révén gyakorlatilag megvásárolták a politikai elitet és nekik tetsző törvényeket fogadtatnak el világszerte. Más néven ezt hívják túszul ejtett állam koncepciónak és innen érthető, hogy az ökológiai összeomlás árnyékában miért nem lehet még mindig a gazdasági növekedés káros voltáról beszélni. Hisz a cégek egyetlen célja a profit növelése, vagyis a vég nélküli növekedés és ezt igyekeznek az államok szintjén is érvényre juttatni.</p>
<p>Idevágó lábjegyzet, hogy érdekes számomra, hogy a nemzetállamot féltő, magukat konzervatív-kereszténynek nevező politikusok szerte a világon baloldali és liberális ideológiák, ködös háttérhatalmak, illetve szexuális és/vagy rassz alapú kisebbségek, valamint migránsok ellen harcolnak, miközben a nemzetállamra a legnagyobb veszélyt meglátásom szerint a világcégek korlátlan hatalmi túlsúlya, illetve az ökológiai válság jelentik.</p>
<p>A bejegyzés sorozat befejező részében a Rákosi- és Kádár-korszakkal, vagyis a hidegháború magyarországi vetületeivel foglalkozom majd, mint a mai hazai közgondolkodást leginkább meghatározó szellemi örökséggel.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F10%2F28%2Fhideghaboru_659%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F10%2F28%2Fhideghaboru_659%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F10%2F28%2Fhideghaboru_659%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=„A múltból tanulj és ne benne élj!” – Hidegháború"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/10/28/hideghaboru_659#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16737634" border="0" /></a><br /></p>
politika
történelem
társadalom
filozófia
filo
Hidegháború
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2021/10/07/korrupcio_es_rendszerhiba
Korrupció és rendszerhiba
2021-10-07T08:52:04+02:00
2021-10-07T08:52:04+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Több évtizedes toposz a magyar politikában és a mindenkori ellenzék véleménye is az, hogy az aktuális kormány korruptsága az ország felemelkedésének legnagyobb kerékkötője. A korrupció miatt rossz az egészségügy és az oktatási rendszer állapota, ezért nem elég a nyugdíj, ezért nem tudunk felzárkózni a nyugathoz, stb.. Röviden <strong>„a korrupció minden rossz forrása”</strong> és ha a kormány nem azzal lenne elfoglalva, hogy a saját zsebét és a hozzá hű oligarcha réteget tömje tele pénzzel, <strong>„ha nem gáncsolná ilyen módon magyar a magyart”, akkor tejjel mézzel folyó Kánaánban élnénk</strong>.</p>
<p>Ezt az elképzelést azzal szokás alátámasztani, hogy lám, a „fejlett nyugati országokban” milyen alacsony szinten van a korrupció, ezért is sikeresek annyira. Csakhogy a történelem tanulságai szerint ennek épp az ellenkezője igaz: mikor egy ország gazdaságilag elér egy szintet, a javak nagyobb bősége a legális gazdagodási utak bőségét hozza és az addig korrupt rendszerek és szereplők egyre nagyobb mértékben térnek át legális működésre. Más szavakkal Svédország is ugyanolyan korrupt volt, mint most Magyarország, amikor hasonló szinten állt, majd <strong>a jó gazdasági teljesítmény a gazdaság kifehéredéséhez vezet</strong>ett, mert már nem volt szükség a lopásra, legálisan is lehetett gazdagodni, amit ráadásul mindig kockázatmentesebb választani.</p>
<p>Ezt a folyamatot a hétköznapok szintjén megjelenő kis korrupció visszaszorulásában mi magunk is érzékelhetjük. Ahogy javulnak a bérek, illetve, ahogy költenek minőségbiztosításra a különféle intézmények, úgy tűnnek el olyan jelenségek, mint, hogy valaki megvesztegeti a rendőrt, vagy az ellenőrt, mikor kisebb kihágásért fülön csípik, vagy ajándékot visz a hivatalnoknak, hogy az ügyét vegyék előrébb. Egyszerűen olcsóbb kifizetni a büntetést és jellemzően nem annyira hosszú kivárni a sort, miközben bízhatunk abban, hogy ajándékok nélkül is hasonló bánásmódban lesz részünk, mintha korrumpálni próbálnánk.</p>
<p>Másrészt, ahogy arra néhány közgazdász, többek közt Pogátsa Zoltán rámutatott, a korrupció becsült összértéke egész egyszerűen túl kevés pénz ahhoz, hogy az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjrendszert, a szociális ügyet, stb. meg lehessen reformálni belőle. Vagyis, <strong>ha minden politikus és minden állami tenderen induló vállalkozó talpig becsületes lenne, akkor sem élnénk összességében érezhetően sokkal jobban</strong>, legfeljebb nem szúrná a szemünket kevesek törvénytelen gazdagodása és álszent viselkedése. És persze ez sem utolsó szempont, <span style="color: #0000ff;"><a href="http://kompetenstarsadalom.blogspot.com/2013/06/allamigazgatas.html" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">ahogy arról már írtam</a></span>, de főként nem ezen múlik a jólétünk és jóllétünk.</p>
<p>Egy további érdekesség a témában, hogy a mindenkori ellenzék mindig elszámoltatást ígér kormányra kerülése esetén, a vérmesebb politikusok személyesen küldenék börtönbe kormányon lévő ellenfeleiket – ami persze csak diktatúrában működne így –, amiből azután kormányra kerülve sosem lesz semmi. Ennek pedig az egyedüli komolyabb következménye talán az, hogy a társadalom széles rétegeinek bizalmát sikerült így eljátszania a politikai elitnek a rendszerváltás óta.</p>
<p>Ha kicsit általánosabban tekintjük a korrupció kérdését, akkor az mindig egy hiba a rendszerben, amit ki kell javítani, aminek a mértékét vissza kell szorítani. Vagyis abban nagy egyetértés szokott lenni, hogy a korrupció rossz és számoljunk le vele. Más a helyzet azzal, mikor a rendszer rendes, természetes működése vezet hibákhoz. Ha, mondjuk Gattyán György cégei és befektetései révén dollármilliárdos lesz, azt nem érezzük problémának, míg, ha Mészáros Lőrinc teszi ugyanezt kormányzati támogatásokból, azt már kritikusan szemléljük. Ha a világ nagy bankházait tulajdonló családok évszázadok óta hizlalják és örökítik egymás közt milliárdos vagyonukat, azzal semmi gondunk nincs, de ha a rendszerváltás után a privatizációnak nevezett lopásban meggazdagodott családok teszik ugyanezt, azt már nem tartjuk rendben lévőnek. Amit ezzel mondani akarok, hogy <strong>míg a korrupciót meglátjuk, addig a rendszerhibákra vakok vagyunk</strong>. Ebből pedig az következik, hogy a korrupció ellen – legalábbis a szavak szintjén – harcolunk, miközben a rendszerhibák létezésével sem foglalkozunk, pedig ezektől szenvedünk csak igazán hosszabb távon.</p>
<p><strong>Rendszerhibának nevezek minden olyan jelenséget, ami a társadalmi rendet és stabilitást veszélyezteti</strong>. A blog rendszeres olvasói rendszeresen találkozhatnak is ezekkel. <strong>Rendszerhibának tartom</strong> <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/04/30/vagyonkoncentracio" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer"><strong>a gazdasági világ elit mértéktelen gazdagodását</strong></a></span>, ami, ha az erőforrásaink egyszer szűkülni kezdenek, nagy eséllyel <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/12/05/a_forradalom_lelektana" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">forradalmakhoz vezet</a></span> majd, amint azt az ókor óta számos történelmi példa mutatja. Rendszerhiba szerintem <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/09/03/nooormalis_a_nyugati_normak_kritikaja" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer"><strong>a mértéktelen gazdasági növekedés hajszolása</strong></a></span> és <strong>a <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/08/18/tulnepesedes_732" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">túlnépesedés</a></span></strong>, amik együtt több nagy civilizáció bukását eredményezték már (lásd pl. angkori civilizáció). Ezek ugyanis a környezet kimerítése és radikális átalakítása révén egy ponton erőforrás szűkösséget eredményeznek, ami párosulva a nagy vagyoni különbségekkel biztos recept a forradalomra és a polgárháborúra. <strong>Végül rendszerhibának tartom azt a módot és mértéket, ahogy <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/05/21/a_technologiai_fejlodes_es_az_adatkoncentracio" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">a technológia jelen van a mindennapokban</a></span></strong>. Amennyire függünk tőle, ahogy elidegenít embereket és ahogy önként kiteregetjük a magánszféránkat általa. A gépeink legyártása és működtetése emészti fel azokat a nyersanyagokat és azt az energiát, amiknek a kitermelése, illetve megtermelése során keletkező környezetátalakítás, valamint károsanyag-kibocsátás felelős az ökológiai válságért. Másrészt egy társadalmi összeomlás esetén a technológiafüggőség csökkenti a lakosság túlélőképességét, illetve az elidegenedés és a magánszféra kiteregetése komoly lelki szenvedés forrása már most.</p>
<p>Hogy egy mondatban összefoglaljam az eddigieket, miközben klíma- és humanitárius katasztrófák sora felé robog a soha nem látott mértékben túlnépesedett és vagyoni szempontból szétszakadt, technológiafüggő, magányos és szorongó emberiség, nekünk a korrupcióval van bajunk.</p>
<p>Mivel ezekről mind írtam már részletesebben, amiket a linkekre kattintva megtalál a kedves olvasó, most tovább nem is ragoznám őket. Azt azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy <strong>ezek mindegyike a kapitalizmus logikájából következik</strong> és azért is vagyunk többségében kritikátlanok ezekkel szemben, mert a hidegháború végével, a kapitalizmus győzelmével annak érdemi kritikája is véget ért, legalábbis szélesebb körben. Mert, bár a magukat szocialistának nevező rendszerek temérdek hibával működtek és nem voltak semmivel emberibbek a mai világrendnél, a marxi kapitalizmus kritika nagyon sok elemében pontos és helytálló. Csakhogy, mintha a Marxra hivatkozó rendszerek bukásával a marxi kritikát is a kukába dobtuk volna, a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntöttük.</p>
<p>Újabban ezt a kritikai pozíciót <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/08/27/zold_mitoszok" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">a zöld ideológiák</a></span> vették át, hisz ma sokkal divatosabb zöldnek, mint szocialistának, netán <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/02/05/elarult_eszmek_kommunizmus_es_nemzetiszocializmus" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">kommunistának, vagy anarchistának</a></span> lenni, ezzel azonban szintén foglalkoztam már.</p>
<p>A következő bejegyzésekben azt az utat szeretném körbejárni, ahogy a hidegháború formálta a világképünket és annak örökségére is ránéznék, ahogy az egykori logikák tovább élnek a mai gondolkodásunkban.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F10%2F07%2Fkorrupcio_es_rendszerhiba%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F10%2F07%2Fkorrupcio_es_rendszerhiba%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F10%2F07%2Fkorrupcio_es_rendszerhiba%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Korrupció és rendszerhiba"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/10/07/korrupcio_es_rendszerhiba#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16710736" border="0" /></a><br /></p>
politika
közélet
társadalom
korrupció
filozófia
rendszer
filo
rendszerhiba
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2021/07/16/az_idorol_360
Az időről
2021-07-16T09:02:53+02:00
2021-07-16T09:02:53+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Az idő a legértékesebb erőforrásunk egyszerűen azért, mert korlátozottan áll a rendelkezésünkre és bármit teszünk is, sosem lehetünk időmilliomosok, ahogy azt néhány sci-fiben boncolgatják a szerzők. Tárgyakat, pénzt, hatalmat, hírnevet, vagy épp hódításokat emberi léptékkel mérve mértéktelenül halmozhatunk, gyarapíthatunk, de az időnk ezen a világon véges, legfeljebb 120 év. Annál többet a legjobb egészségügyi ellátás és a legegészségesebb életmód mellett sem élhetünk. Bizonyos értelemben <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/03/05/a_halal_erteke" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">a halál a legigazságosabb, legegyenlőségelvűbb intézmény az egész élővilágban</a></span>.</p>
<p>Nagy különbségek vannak persze átlagos élethosszban és életminőségben is a különféle szocio-ökonómiai helyzetű emberek között, értelemszerűen a jobb módú személyek nagyobb eséllyel élnek hosszabb és minőségében változatosabb életet, mint a szegényebb polgárok, de még a Föld leggazdagabb emberei sem tudják tovább nyújtani az életüket annál a bizonyos 120 évnél.</p>
<p>Ebben a bejegyzésben azonban nem ezekre a különbözőségekre és sajátosságokra szeretnék koncentrálni. Sokkal inkább azért ragadtam klaviatúrát, hogy körbejárjam, mivel is töltjük az életünket, vagyis mire mennyi időt szánunk. Számomra egészen tanulságos volt ebbe belegondolni.</p>
<p>Hogy ne menjünk messzire, a legutóbbi, 2019-es KSH adatok alapján Magyarországon egy férfi átlagosan majdnem 73 évig él, míg egy nő kicsivel több, mint 79 évet. (Csak érdekességképpen, az utóbbi 18 évben durván 4 évvel nőtt ez a két szám.) Vagyis a kérdésem az, hogy mivel töltjük ezt a 73, illetve 79 évünket?</p>
<p>Azért, hogy igazán hiteles tudjak maradni, nagyvárosi magyar átlagemberekről írok a továbbiakban, mivel ezzel a réteggel találkozom a legtöbbet és magamat is ide sorolom. Tehát az írás semmiképp nem reprezentatív még a magyar társadalomra sem, nemhogy a világ különféle társadalmaira, de talán mindenkinek szolgálhatok érdekes megállapításokkal. Szóval mivel is töltjük azt a 73/79 évet?</p>
<p>Ha azzal számolunk, hogy átlagosan egy személy 7 órát alszik egy nap – egy egészséges felnőtt alvásigénye 7-8 óra, egy gyereké több, egy idősé kevesebb, így maradtam a 7 óránál –, akkor <strong>egy férfi a 73 évéből több, mint 21 évet egyszerűen végigalszik, míg a nők a 79 évükből 23 évet töltenek szunyókálással</strong>. A maradék 52, illetve 56 év tehát a „hasznos időnk”, de, ha az alvás kárára igyekeznénk „többet élni”, az ironikus módon annyira egészségtelen, hogy lerövidíti az életünket. Így a végén még az is lehet, hogy olyan rossz üzletet kötünk a nem alvással, hogy kevesebb ébren töltött időnk marad az életben, mint azoknak, akik rendesen kialusszák magukat, hisz az átlagnál hamarabb meghalunk.</p>
<p>Szóval mit csinálunk ebben az 52/56 évben? Mire felnövünk, 7 órás átlagos iskolanappal és középiskolai végzettséggel számolva – ha nem ismétlünk évet –, beleszámolva az utazási időt, a szüneteket és a hétvégéket, de kihagyva a napközit, majdnem 2 teljes évet töltünk iskolában. Aztán majd fél évet vagyunk óvodában, ha napi 6 órával számolunk és, ha bölcsődébe is adnak a szüleink, mondjuk 2 évesen, ahol szintén 6 órát vagyunk bent egy nap, akkor még további 0,14 évünk telik intézményben. Vagyis nemtől függetlenül <strong>egy érettségizett felnőtt durván 2 és fél évet van tanintézményekben, mire nagykorú lesz</strong>.</p>
<p>Aki még ezen felül BA/Bsc diplomát is szerez, napi 8 órával számolva, amibe beleértendő az iskolában töltött idő és a beadandókkal, könyvtárazással, illetve vizsgafelkészüléssel teli órák, a hétvégék és a szünetek nélkül, akkor még picit több, mint fél évet, aki MA/Msc fokozatot is szerez, összesen 0,89 évet fordít tanulásra, ha semmiből nem csúszik meg. Érdekesség ugyanakkor, hogy az alvástól elvett idővel ellentétben a tanulásra fordított hónapok megtérülnek. Minél magasabb valakinek a végzettsége átlag annál hosszabb a várható élettartama, részben a jobb minőségű, fizikailag kevésbé roncsoló munkának, másrészt az életmódnak és szocio-ökonómiai-státusznak, illetve szocializációnak köszönhetően. Hisz egy magasabb státuszú személy tipikusan nem végez az élethosszát befolyásoló módon egészségkárosító munkát, egészségesebben táplálkozik, nagyobb eséllyel sportol és kisebb valószínűséggel vannak az egészségét romboló, rendszeresen ismétlődő magatartásai – például szenvedélybetegség –, mint az alacsonyabb státuszú és végzettségű polgártársaknak.</p>
<p>De maradjunk most az érettségizetteknél, akik 49 és fél, illetve 53 és fél évet töltenek még ébren.</p>
<p>18 éves korunkig a 2,5 intézményekben töltött évünk mellett, még 6,75 évet alszunk végig, napi 9 órával számolva, a nagyobb alvásigény miatt. Vagyis gyerekként úgy 9 év az ébrenlétünk, mikor nem vagyunk közben bölcsiben, oviban, vagy suliban. Tengernyi szabadidő! De tanáraink gondoskodnak róla, hogy ebből még majdnem 2 évet leckeírással, otthoni tanulással töltsünk, ha napi 5 órával számolunk az érettségiig. Ebből persze lespórolhatunk néhány órát, de így jó eséllyel rosszabbul teljesítünk majd az iskolapadban, végül nem tanulunk tovább, az pedig nagy valószínűséggel alacsonyabb szocio-ökonómiai státuszt és rövidebb életet eredményez, mint fent kifejtettem.</p>
<p>Mivel az emberek többségének nincsenek emlékei az első 3 évükről, ezt „babasággal és kisgyerekséggel” töltjük, így ezt is kivehetjük a „hasznos időből”. (Ennek persze nem kis része egyszerűen alvásidő, ami a fenti 21/23 szunyókálással töltött évbe beletartozik.) Így tehát a tanulással és kicsi korral töltött éveket kivonva a megmaradt időnkből még mindig van 46 és fél/50 és fél évünk.</p>
<p>Ebből kb. 5 és fél évet vagyunk gyerekek, illetve kamaszok úgy, hogy nem alszunk és valóban a szabadidőnket töltjük épp. Mit kezdünk vele? Ha a mai trendeket nézzük, akkor ebben az életkorban a gyerekek napi 6-8 órát ülnek képernyők előtt és ha a kisebb számot vesszük alapul, akkor ebből az 5 és fél évből 3,75 évig egyszerűen képernyőt bámulunk. A fennmaradó 1,75 év az, amikor megfogható játékokkal játszunk, barátkozunk, a szüleinkkel és a többi családtagunkkal vagyunk, eszünk, iszunk, bulizunk, kipróbálunk különféle szereket és próbálgatjuk a szárnyainkat az ismerkedés világában, vagy épp betegeskedünk, stb.. Erről az 1,75 évről, illetve az első 3 évünkről készül gyakorlatilag az összes gyerekkori fotónk és videónk, így, a fotók és videók tanulsága szerint, mintha csak erről szólna a gyereklét. A kamasz irodalom és a tini filmek is mind ezt a kevés időt ragadják és emelik ki. Persze megjelenik az iskola, az alvás, vagy épp a gépezés is bennük, de inkább csak érintőlegesen, a fő történetszál mindig ezen az 1,75 éven van. Ez a torzítás azután felnőtt korban még élesebb, de ne szaladjunk ennyire előre.</p>
<p>Ha 18-65 éves korunk között napi 8 óra munkával számolunk, belekalkulálva a hétvégéket és a szabadságokat, akkor egy férfi majd 10 évet egyszerűen végigdolgozik. A nők esetében, egy gyerekkel és 2 otthon töltött évvel számolva ugyanez 9 és fél munkával töltött évet jelent. A munkához köthető időtöltés azonban itt még nem ér véget. A nők, mivel néhány évvel kevesebbet dolgoznak, ha napi átlag 90 perces utazási idővel számolunk, akkor másfél évet utaznak munkába, a férfiak, a későbbi nyugdíjazás miatt pedig ennél kicsivel többet, de szintén másfél év körül töltenek azzal, hogy munkába mennek, vagy épp onnan tartanak hazafelé.</p>
<p>Tehát egy felnőtt férfinek marad kb. 28,5 éve, amikor nem alszik, vagy dolgozik, a nők pedig 32,2 évet fordíthatnak felnőtt korukban önmagukra. Vagyis fordíthatnának, ha nem a nő maradna otthon a gyerekkel, ami napi 18 órával és két évvel számolva másfél évet vesz el az életükből. Persze az apák is töltenek a kicsivel a hétvégéket is idevéve, mondjuk napi átlagban 3-4 órát, ami a nagyobb számmal számolva is csak 0,33 év.</p>
<p>A fennmaradó időből a pasik 6 évet már nyugdíjasként élnek le ébren, jellemzően egyre több időt töltve orvosoknál, illetve képernyő előtt ülve, nem ritkán italozva és időnként unokázva, míg a nők 12 évet élnek nyugdíjban ébren – a korábbi nyugdíjazás miatt is hosszabb ez az idő –, ebből nem keveset részleges, vagy teljes magányban.</p>
<p>Vagyis az aktív, felnőtt éveinkből férfiként 21,5, nőként 18,5 évünk marad szabadidőre, aminek a legnagyobb részét néhány kutatás szerint, <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/01/20/virtualis_valotlansag_815" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">átlag napi 7-8 órát képernyők előtt töltünk</a></span>… Vajon honnan veheti a példát az ifjúság?</p>
<p>Szóval, ha csak az aktív évekre számolunk és nőknél a kisebb, férfiaknál a nagyobb számot vesszük alapul, akkor a hölgyek bő 13 évet fordítanak a szabadidejükből telefonozásra, TV-zére, vagy valamilyen számítógépezésre, míg az urak bő 15 és fél évig teszik ugyanezt. Persze a kisgyermekes időszakban a napi átlagos képernyőbámulós idő le tud csökkenni, de máskor, mondjuk egy kapocsalti elhidegülés alkalmával ezt simán bepótoljuk. <strong>Ha hasznos időt szeretnénk felszabadítani, leginkább a képernyők fogságából érdemes kiszabadítanunk magunkat.</strong></p>
<p>Maradt tehát 5 év a férfiaknak és 6,5 év a nőknek az aktív évekből ébren. Ebből a nők, ha napi 1 órával számolunk, amit a külsejükre fordítanak és most csak az aktív felnőtt éveket nézzük, akkor 1,875 évet egész egyszerűen elvesz az életükből a szépítkezés – szerintem ez az igazi pink tax! A férfiak, ha napi 20 percet fordítanak a megjelenésükre – és ezzel lehet, hogy még sokat is mondok –, akkor alig több, mint fél évet töltenek ezzel a felnőtt, aktív éveikből. Így szinte el is tűnik a két nem várható élettartamából fakadó különbség.</p>
<p>Maradt tehát a férfiaknak 4 és fél évük, a nőknek pedig kb 4,75 évük, amivel még mindig azt kezdenek, amit akarnak. Ha minden héten csak 3 órát töltenek vásárlással a pasik és 4 órát a nők, akkor a férfiak 0.097 évüket áldozzák erre, a számukra sokszor nyűgös tevékenységre, míg a nők 0,125 évüket és hasonlóan kevés időt vesz el az olykor végeláthatatlannak tűnő házimunka – főleg, hogy egyre több elemét gépesítjük és automatizáljuk. De még ennél is kevesebb idő jut a barátainkra és a származási családunkra. A közös gyermekkel, vagy gyermekekkel, amíg felnő/felnőnek fél-1 évet foglalkozunk azután, hogy intézménybe adtuk őt/őket – az átlag magyar, 1-2 gyerekes családdal számolva.</p>
<p>A fennmaradó 3-3,5 évben kirándulunk, olvasunk, színházba, moziba járunk, sportolunk, csókolózunk, ölelkezünk, szeretkezünk, bulizunk, italozunk, betegek vagyunk, ápoljuk a beteg szeretteinket, stb. és leginkább eszünk és iszunk, utóbbi kettőre majd 2 évet szánunk, ha napi 1 órás átlagos időt veszünk alapul és csak az aktív felnőtt éveket nézzük.</p>
<p>Nyaralni az átlag évente 1 hetet jár a felnőtt években, ami mindössze 0,88 évet tesz ki a teljes felnőtt életünkből. Mégis <span style="color: #0000ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/06/24/disney_tarsadalom" target="_blank" style="color: #0000ff;" rel="noopener noreferrer">a felnőttkori képeink mind ezt a 0,88 évet mutatják be, meg annak az 1-1,5 évnek néhány pillanatát, amiről az előbb írtam</a></span>. Sőt, erről a kevéske időről szól a teljes világirodalom és a filmek, valamint videojátékok tömkelege is. Ezt osztjuk meg a közösségi média felületeinken, ezekből kreálunk egy hamis képet, egy buborékot arról, hogy milyen bulis és eseménydús is az életünk, amire több, a közösségi médiával foglalkozó kolléga is felhívta már a figyelmet.</p>
<p>Számomra különösen érdekes, hogy, bár valahol tudjuk, hogy az így teremtett képekből összeálló történet, mindenki életének csak egy apró szelete, mégis, mikor mi az irodában robotolunk, otthon pedig egy párkapcsolati válságot élünk át, könnyen még rosszabbul érezzük magunkat attól, hogy „másoknak mennyivel jobb, csak mi vagyunk ilyen lúzerek.”</p>
<p>Összefoglalva talán elmondhatom, hogy, ha így lebontva végignézzük, még ebben a felgyorsult világban is sokkal lassabb és eseménytelenebb az életünk, mint azt gondolnánk, illetve bevallanánk és ez így normális. (Persze ettől még nyugodtan szoronghatunk rajta.)</p>
<p>Az éveink felét végigalusszuk, esszük és isszuk, tanuljuk, dolgozzuk és utazzuk városon belül, amiken a többség nem igen tud és általában nem is szerencsés spórolni. Bár a nők hosszabb ideig élnek, ez inkább hosszabb időskort jelent. Az aktív, felnőtt években a több gyerekkel töltött idő, illetve a szépítkezésre szánt órák miatt a nők épphogy kevesebb szabadidővel bírnak, mint a férfiak, akik az előnyükből faragnak keveset a több képernyő előtt töltött órával. Mindkét nem esetében egyébként igen sok a monitorigézésre szánt idő – ami persze sokszor kísérőjelensége egyéb tevékenységeknek, azokkal párhuzamosan történik.</p>
<p>Remélem, ezen a ponton senki nem érezte kidobott időnek a cikk olvasására szánt perceit…, de ha mégis, sajnos azt nincs mód visszakérni, ezért érdemes jól megfontolni, mire szánjuk és kire az időnket.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F07%2F16%2Faz_idorol_360%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F07%2F16%2Faz_idorol_360%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F07%2F16%2Faz_idorol_360%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az időről"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/07/16/az_idorol_360#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16629026" border="0" /></a><br /></p>
halál
társadalom
filozófia
pszichológia
idő
filo
lélektan
halandóság
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2021/03/24/ismerkedes_130
Ismerkedés
2021-03-24T06:48:56+01:00
2021-03-24T06:48:56+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Pszichológusként és párterapeutaként sokszor kérnek fel szakérteni a párkeresés témájában, ahogy a praxisomban is gyakran merül fel ez problémaként. És akár újságírótól, akár egy kliensemtől kapok kérdést, mind abból indulnak ki, hogy <strong>ismerkedni nehéz</strong>, ezt mintegy axiómaként kezelik. De valóban így van?</p>
<p>„Miért nehéz ma ismerkedni?”, „Hol lehet ismerkedni?”, „Miért nem találok normális pasit/csajt?”, „Miért van az, hogy minden pasas csak szexpartnert, szeretőt keres?”, „Az összes normális férfi/nő elkelt az én korosztályomban, csak a selejt maradt egyedül, nekem ezekkel kell beérnem?” „Miért nem kellek?”, stb. – kapom a kérdésbe csomagolt állításokat.</p>
<p>Vagyis eszerint ismerkedni azért nehéz, mert nincs hol, meg nincs kivel. Hisz aki egyedül van rajtunk kívül, az mind bolond, szex mániás és csalfa, de valamiért még ezeknek se kellünk. Aki meg szóba jöhetne az már boldog párkapcsolatban él, a normálisok klubjának a tagja, ahonnan mi kimaradtunk, normális létünkre.</p>
<p>És itt most nem a világjárvány hatásairól beszélek, hogy az izolációs időszakban ténylegesen nagyon beszűkült az a tér, ahol másokkal találkozhatunk, a kérdezők szerint ugyanis nem csak e pillanatban nehéz műfaj a párkeresés.</p>
<p>A fenti dilemmákra azt szoktam válaszolni, hogy véleményem szerint maga az alapvetés hibás. <strong>Ismerkedni ugyanis könnyű!</strong> <strong>Leküzdeni a félelmeinket és a gátlásainkat, illetve<span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2016/03/21/miert_fontos_az_onszeretet" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer"> megismerni és elfogadni önmagunkat,</a></span> na az a nehéz</strong>. És ettől tűnik úgy, mintha az ismerkedés műfaja lenne nehéz.</p>
<p>Hisz gondoljunk bele! Amikor párt keresünk, azt a vágyunkat igyekszünk kielégíteni, hogy kölcsönösen kötődni tudjunk valakivel, megosszuk az életünket, szeressük egymást, stb. és közben nagyon igyekszünk elkerülni a csalódást, a lebőgést, hogy cikivé válunk, mikor visszautasítanak. Közben azzal kapcsolatban is lehetnek vegyes érzéseink, hogy milyen lenne egy életre elköteleződni valaki mellett és lemondani mindenki másról… aztán mi van, ha közben meg majd mi nem kellünk? Ezek azok a félelmek és gátlások, amik sokszor erősebbek a vágyainknál, ha pedig félünk az ismerkedéstől, mint a tűztől, ezért az nyögvenyelősen is megy, akkor könnyen magyarázhatjuk az élményeinket úgy, hogy „ismerkedni nehéz”.</p>
<p><span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/06/02/monogamia_801" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">„Régen” a párokat a családjaik kényszerítették össze</a></span>, vagyis nem kellett ismerkedni abban az értelemben, ahogy ma használjuk a kifejezést. Általában összeismertették persze a feleket a kényszer frigy előtt, de nem volt abban szavuk, hogy végül egy pár lesznek-e, vagy sem. Azután, ahogy egyre inkább a szerelmi házasság felé tolódott a trend a 19. század végétől kezdve, de főleg a 20. század első felében, úgy szerveztek ismerekedős esteket, táncmulatságokat, ahol a fiatalok – de csak ők! – kimondatlanul is azért vettek részt, hogy férjet/feleséget fogjanak. Erre akár a szüleik is elkísérték őket, mustrálva a jövendőbeliket. Ha azonban valaki időközben elvált, vagy megözvegyült, már jóval szűkebb csatornák álltak rendelkezésre az újbóli pártaláláshoz. Megvoltak ugyanakkor a kotnyeles barátok és családtagok, akik minduntalan igyekeztek egyedülálló ismerőseiket kiházasítani.</p>
<p>Mikor a „régen könnyebb volt” szlogent hallom, a véleményező többnyire erre a néhány évtizedre gondol. Mondjuk úgy, a közösség levette a vállunkról az ismerkedés terheinek egy részét. De mindez ma is megvan! A szórakozóhelyekre kimondatlanul igen sokan ismerkedni járnak – és már nemcsak a legifjabb korosztályokból –, de válogathatunk rapid randikból, ismerkedős városnéző/kiránduló/múzeumlátogató/miegyéb programokból, ahol már ki is van mondva, hogy minden érintett párt keres. És ma is vannak kotnyeles barátnők, meg családtagok, bár egyre többször úgy érezzük, hogy kéretlen segítségükkel átlépik a határainkat… Azután ott van az internet a társkereső felületek tárházával, ahol az szándék megint nem kérdés, de, mivel „az aranykorral” ellentétben ma a nyugati társadalmak jelentős része városban, sőt nagyvárosban él, egy átlag hétköznap is rengeteg emberrel találkozunk, akikkel akár meg is ismerkedhetnénk.</p>
<p><strong>Mert ismerkedni bárhol, de tényleg bárhol lehet</strong> a diszkótól az utcán és a buszon át akár egy orvosi rendelő váróterméig. A legtöbb pártól azonban azt hallom, hogy iskolatársak, kollégák, szomszédok voltak mielőtt egymásra találtak, vagy a baráti társaság volt közös, onnan az ismeretség. Más szóval a lehető legkisebb erőfeszítést tették a keresésbe: az ismerőseik közül válogattak és szerencséjük volt…, vagy nem.</p>
<p>Többször idéztem már a statisztikát, miszerint a párkapcsolatok jelentős része nem jut el a házasságkötésig, a házasok 60 %-a elválik, akik nem házasodnak, azok is szakíthatnak később és akik valóban tartósan együtt maradnak, nos, ott is érdekes lenne megnézni, hogy ezek közül hányan boldogok. Vagyis hosszabb távon vizsgálva a kérdést, azok a „normálisok”, akik adott életkorra párkapcsolatban élnek, jobb eséllyel fognak később elválni, vagy szakítani, mint, hogy együtt maradnak és, még ha így is tesznek, akkor sincs garancia rá, hogy boldogok lesznek. És akkor még nem is említettem a rengeteg megcsalást – amit nyilván egy újabb ismerkedés előz meg, csak hogy a témánál maradjunk. Szóval mindezek alapján nekem erősen úgy tűnik, hogy ez a „minden normális elkelt, én meg kint rekedtem a párkapcsolatban élők klubjából és ezért már mindig egyedül maradok” érvelés minimum erősen sántít.</p>
<p>Ha máshonnan közelítjük meg a témát, miért gondolja bárki, hogy csak ő szakított/őt hagyták el/ő özvegyült meg a „normálisok” közül, és miért lenne minden más egyedülálló olyan, aki senkinek sem kellett soha, mivel selejtes? Tapasztalataim szerint, aki látszólag egyedül van, az sok esetben valaki szeretője. Más esetekben az előző kapcsolata gyászán nincs túl. Vagy a haragját őrizgeti, vagy a fájdalmába burkolózik, vagy a félelmei bénítják egy újabb csalódástól, vagyis el van akadva, de ettől még normális! Csak nem látja a kiutat a helyzetéből.</p>
<p>Mondhatnánk, hogy ezek az emberek igen gyakran negatív énképpel élnek, magukat leértékelik és nem szeretik, de ebben lenne egy nagy adag hamisság. Nem azért, mintha az előbbiek ne lennének igazak sok egyedülállóra, hanem azért, mert ezek igazak sok párkapcsolatban élőre is. Hogy megnehezíti-e az ismerkedést a kisebbrendűségi érzés? Persze, ahogy az élet minden területét megnehezíti. Hogy érdemes-e ezen dolgozni? Naná, de attól függetlenül is, hogy párt szeretnénk találni. Lehet-e úgy is ismerkedni, hogy nem vagyok rendben magammal? Simán, a többség így csinálja és találnak párt. Olyan párt, aki hozzájuk hasonlóan nincs rendben önmagával, ami nem is túl meglepő: úgy tapasztalom ugyanis – és lehet, hogy ezt csak azért látom így, mert terapeuta vagyok –, hogy a társadalom jelentős része nincs rendben önmagával.</p>
<p>Végül, teszem fel a kérdést, miért lenne az baj, hogy az ismerkedni vágyók egy része futó kalandot, tartós szeretőt, vagy a hagyományosnál lazább kapcsolatot keres, mondjuk összeköltözés nélkül, monogámia nélkül, vagy tartós elköteleződés nélkül? Morálisan elítélhetjük persze, de a kérdésem arra vonatkozik, hogy Nekünk személy szerint ez miért baj? Mi a gond azzal, hogy vannak olyan, számunkra potenciálisan vonzó emberek, akiknek mi is potenciálisan vonzóak lehetünk, de aktuálisan mégsem egymást keressük? Vagy mi a gond azzal, ha valaki számunkra vonzó, de mi neki párként nem és fordítva? Mert ez a helyzet, ahogy az ismerkedés műfajában általában is, <strong>a legtöbb emberrel nem egymást keressük és ez teljesen rendben van így</strong>.</p>
<p>Mellesleg a párkapcsolat nem egy fekete-fehér műfaj. Gondolok itt arra, hogy gyakran a legvalószínűtlenebb körülmények között is egy pár lesz két emberből, máskor meg a legtisztább viszonyok között sem. Ha valakivel bármiféle kapcsolatba bonyolódunk, ott úgyis lesznek érzelmek is, meg kötődés is. Mert nem tudunk nem érezni és nem kötődni, mivel emberek vagyunk és mi így működünk.</p>
<p>„De mire érdemes akkor figyelni?” – szokták még kérdezni riporterek. Nos, leginkább ne hazudjunk. Lehetőleg másoknak se, de főleg saját magunknak ne. Mert <strong>az, hogy ismerkedni nehéz az egy hazugság</strong>. Hazugság, mert általánosításokból építkezik és semmivel nem visz minket előre. És mint minden hazugság, elfedi azokat az igazságokat, amikkel valamit lehetne kezdeni, ha rájuk mernénk nézni. A példánál maradva, ha azt gondoljuk, hogy ismerkedni nehéz, feltehetjük a kérdést, hogy nekünk személy szerint mi a nehéz benne. Ha elég őszinték vagyunk, akkor, ahogy erre fent is utaltam, vagy félelmekhez, vagy sértettségekhez, vagy mindkettőhöz jutunk végül. Mondjuk, félek, hogy nem kellenék senkinek, mert nem vagyok rendben a testemmel, nem vagyok tisztában a szexuális vágyaimmal, el is fojtom azokat – nem tudatosan – és nem tudom, ezen hogy változtathatnék. Vagy, még mindig dühös vagyok arra a fickóra/csajra, aki anno átvert/megcsalt/elhagyott, még mindig emlékszem, mennyire fájt akkor és nem akarom újraélni, a haragomat pedig kivetítem az összes többi férfira/nőre és mindet rossznak látom. Stb.</p>
<p>A jó hírem az, hogy ezekkel az érzésekkel és ezekkel az emlékekkel lehet mit kezdeni, ha máshogy nem, terápiásan! Abba, hogy ismerkedni nehéz, meg csak beletörődni lehet és belekeseredni. Nyilván ez utóbbit is szabad választani… csak szerintem nem érdemes.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F03%2F24%2Fismerkedes_130%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F03%2F24%2Fismerkedes_130%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2021%2F03%2F24%2Fismerkedes_130%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Ismerkedés"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2021/03/24/ismerkedes_130#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16475638" border="0" /></a><br /></p>
társadalom
szerelem
ismerkedés
párkapcsolat
pszichológia
mítosz
kapcsolatok
filo
párkeresés
lélektan
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2020/12/04/trianon_581
„A múltból tanulj, és ne benne élj!” – Trianon
2020-12-04T10:48:14+01:00
2020-12-04T10:48:14+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>„A történelmet a győztesek írják”, tartja a mondás, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy <strong>a történettudomány</strong> lényegében minden korban és kultúrában egyfajta <strong>propagandaeszköz</strong>. Propagandaeszköz, mert mindig valamilyen ideológiai és politikai szempontból magyarázza a múlt eseményeit és ezzel érték és normarendszert közvetít az olvasóknak/nézőknek/hallgatóknak. Vagyis az épp aktuális győztesek mondják meg, mi helyes és mi helytelen, mi követendő és mi elvetendő. Lajos királyunk hódító háborúit ma például a nemzet dicsőségére valónak tartjuk, ezért is illetjük a Nagy előnévvel, akárcsak Nagy Sándort, vagy Nagy Katalin cárnőt. Továbbá háborúik sikeresebb katonáit hősként mutatjuk be. Mindezzel azt üzenjük, hogy a katonai terjeszkedés, az erőszakos birodalomépítés jó, dicső dolog, a gyilkolásban jeleskedő katonák vitézek, hősök, példaképek minden fiú és férfi számára.</p>
<p>Ugyanezt egy pacifista történész úgy magyarázná, hogy Lajos, Sándor és Katalin véreskezű zsarnokok, akik tömegeket ölettek, vagy nyomoríttattak meg testileg és lelkileg. Liberális szemüvegen keresztül megszállók és elnyomók ők, akik fittyet hányva a népszuverenitásra, katonai erejükre alapozva feljogosítva érezték magukat, hogy a szomszédos népekre rákényszerítsék az uralmukat, akár háború árán is. Zöld nézőpontból a Föld erőforrásait értelmetlen, kicsinyes céljaik elérésére fecsérelték tekintet nélkül az ökoszisztémára gyakorolt hatásokra – hisz a háborúkhoz fegyver, állatok és élelmiszer kellett, amihez érceket bányásztak, a művelés alá vont szántóföldeket „a természettől vették el”, illetve fákat vágtak ki. Egy feminista történész talán arra helyezné a hangsúlyt, hogy az erőszak dicsőítésével a hagyományos – értsd soviniszta – férfi- és nőképet erősítették, maga Katalin, bár cár lehetett, férfiként kellett, hogy gondolkozzon és cselekedjen, másként nem érvényesülhetett volna.</p>
<p>A sort még folytathatnám, de talán ennyiből is látszik, hogy mennyire más megvilágításba kerül és a mi számunkra mennyire más üzenetet hordoz, ha ugyanazt az eseményt különböző nézőpontokból közelítjük meg. Korábban, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/10/17/honnan_szarmazik_a_magyarsag" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a magyarság eredettörténete kapcsán</a></span> írtam már arról, hogy miként használják politikusok a történelmet propagandaeszközként, akár a múlt meghamisítása árán is, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/05/12/holokauszt_744" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a Holokausztot körbejárva</a></span> pedig a 20. század egy máig ható traumájának tágabb értelmezésével arra tettem kísérletet, hogy bemutassam egyebek mellett azt is, miként befolyásolja a gondolkodásunkat az úgynevezett emlékezetpolitika. A mostani bejegyzésben ezt a sort folytatnám, ezúttal Trianon elemzésén keresztül.</p>
<p>Bár 100 éve történt, a Holokauszthoz hasonlóan a Trianon trauma is máig ható, identitásformáló és átpolitizált esemény, amiről nem lehet úgy írni, hogy az indulatokat ne váltana ki. És éppen ez az átpolitizáltság az egyik, amit ebben a posztban a fókuszba szeretnék állítani, másrészt arra keresem a választ, hogy mi vezetett Trianonhoz, miért hat még napjainkban is ilyen elevenen és milyen tanulságokkal szolgálhat számunkra ez a nem gyógyuló seb.</p>
<p style="text-align: center;"><strong>A Trianonhoz vezető út</strong></p>
<p>Érdekes számomra, hogy, akárcsak a Holokauszt esetében, Trianonról is a történelmi kontextusból kiragadva szokás beszélni. Gondolok itt arra, hogy rendre kimarad az elemzésekből az a hosszú út, ami magához Trianonhoz vezetett, pedig önmagában nem érthető meg sem a Trianoni döntés, sem annak etnikai villongásokkal tarkított utóélete. Megítélésem szerint <strong>a tágabb történelmi környezet</strong>, azaz a Habsburg hódoltság, illetve az első világháború <strong>értelmezése nélkül Trianonról </strong>nagyjából<strong> annyit mondhatunk</strong> – és éppen ezt is teszi a ma uralkodó jobboldali emlékezetpolitika –, hogy <strong>óriási igazságtalanság történt a magyarsággal szemben, ami</strong> a franciák, vagy általánosítva <strong>a győztes nyugati hatalmak gonoszságának a következménye</strong>. Mindez meg is alapozza a gonosz nyugat, áldozati Magyarország retorikát, amit ma számos módon aktualizálva – Soros, Brüsszel, háttérhatalom – közvetít felénk a kormányzat.</p>
<p>Hogy hazánkkal szemben hatalmas igazságtalanság volt a trianoni döntés, az nem kérdés, traumatikussá pedig az utóélete miatt vált, amire később még visszatérek. De egyrészt már itt fontosnak tartom kiemelni, hogy Trianon nem csak a magyarok saját ügye, de minden kárpát medencei nép történetét befolyásoló közös esemény. Másrészt korántsem a világháborúban győztes országok vezetőinek gonoszsága szülte, sokkal inkább egyfajta számító, pragmatista logika, amit ma i<strong>mperializmus</strong>ként is ismerünk, egészen az ókorig nyúlik vissza, minden európai állam – illetve számos afrikai, amerikai és ázsiai –, így a középkori Magyarország uralkodói is alkalmazták és máig elevenen él a politikai gyakorlatban. (Az imperializmus szót a hidegháború alatt a szovjetek és csatolósaik a "gonosz nyugati" szinonimájaként használták, pedig eredeti jelentése birodalomépítő és a Szovjetunió vezetői ugyanúgy imperialisták voltak, mint az USA, vagy épp Kína urai.)</p>
<p>A Sumer városállamok korától kezdve, de talán még régebb óta igyekeznek a politikai elitek fegyverrel és gazdasági erővel rákényszeríteni hatalmukat a többi embercsoportra, ebből olykor nagy birodalmak születtek, mint <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/04/01/nagy_sandor_oroksege" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Nagy Sándor állama</a></span>, vagy <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/12/21/a_multbol_tanulj_es_ne_benne_elj_roma" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a Római Birodalom</a></span>, de egyik sem volt fogható a gyarmatosítás korának világhatalmaihoz. <strong>Az 1. világháború valójában egyrészről ezeknek a hatalmaknak, hatalmi tömböknek a versengése volt a világuralomért</strong>, vagyis a szuperhatalmi státuszért. Másrészt az ipari forradalommal felborult a feudalizmus hatalmi egyensúlya, a vállalkozó nagypolgárság javára. Utóbbiak az óriási üzletnek számító felfedezések és a modern technológiák révén egyre nagyobb vagyonokat halmoztak föl és egyre hatalmasabb cégeket, cégbirodalmakat hoztak létre. Ez a tőke és hatalomkoncentráció pedig addig nem látott, óriási gazdasági szakadékot teremtett az iparosodó társadalmakban, miközben tömegeket vonzott/kényszerített a hagyományos, paraszti vidéki életformából a modern, városi munkás életformába. Mindez föllazította, átalakította az addigi társadalmi rendet és komoly feszültséget teremtett minden ilyen országban. <strong>A Nagy Háború</strong>, ahogy egészen a 2. világháborúig nevezték, <strong>arra is alkalmas volt, hogy ezt a társadalmi feszültséget levezesse</strong>, legalábbis a hatalmi elitek így hitték.</p>
<p>„Hazatértek, mire a falevelek lehullanak!” – ígérték a katonáknak a politikusok és a tábornokok a világégés kezdetén és minden okuk megvolt a bizakodásra, hiszen a 19. század háborúi a modern fegyverek révén sokkal rövidebbek, de egyben sokkal brutálisabbak is lettek, mint a megelőző korok konfliktusai. Jellemzően 1-2 döntő ütközet elég volt a győzelemhez, és csak ritkán fordult elő, hogy néhány hónapnál tovább húzódott volna a vérengzés. A tömegek pedig hittek a vezetőiknek, sőt, lelkesen vonultak harcba.</p>
<p>Az első világháború kapcsán számomra az egyik legmegdöbbentőbb jelenség éppen ez, vagyis, <strong>hogy kevesek hatalmi érdekének hogyan tudtak megnyerni tömegeket, akik önként és motiváltan indultak a frontvonalba</strong>. Ehhez kellett a sok hősi történet, amivel egy <strong>militáns férfiideál</strong>t állítottak a társadalmak elé, azután fontos adalék volt <strong>a nemzet érdekére való hivatkozás</strong>, végül Németország és Franciaország esetében a német-francia ellentét <strong>generációk alatt jól kimunkált ideológiája</strong>, miszerint ez a két nép történetileg ősellenség. A képelt pedig máig működik, gondoljunk pl. az USA 2003-as, Irak elleni háborújára, amihez a 2001 szeptember 11-ei terrortámadások adták az egyik ürügyet – pedig Iraknak semmi köze nem volt hozzájuk –, Saddam Husszein állítólagos tömegpusztító fegyverei voltak a másik ürügy – amiket már rég megsemmisítettek –, az országban a militáns férfiideál és a fegyvertartás kultusza régi hagyományokkal bír, végül az Irak elleni amerikai gyűlölet az 1990-es első Öböl Háború nyomán már jól ki volt érlelve, amit, akárcsak a 2003-as megszállást, valójában kizárólag az USA és leginkább néhány olajvállalat gazdasági érdekei miatt indítottak. De ez utóbbira Trianon jelenségköre kapcsán is hozhatunk példát, gondoljunk csak a szlovák-magyar, vagy a román-magyar gyűlölködésre, amikre hamarosan részletesen is kitérek.</p>
<p>Visszakanyarodva az első világháborúhoz a szépen hangzó ígéret ellenére, hogy őszre mindenki a saját ágyában térhet nyugovóra az öldöklés 5 évig elhúzódott és 37 millió ember halt/nyomorodott meg, vagy tűnt el, illetve került hadifogságba a konfliktus miatt. A tömegek, sokadszorra tapasztalhatták a saját bőrükön, hogy milyen könyörtelen ideológia az imperializmus és, hogy <strong>a háború mindig a gazdag kevesek érdekeit szolgálja a sokaság szenvedése és nyomorúsága árán</strong>, nincs abban túl sok hősiesség. Nem véletlen, hogy <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/02/05/elarult_eszmek_kommunizmus_es_nemzetiszocializmus" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a kommunista, a szocialista és a szélsőjobboldali ideológiáknak</a></span> is igen jó táptalajként szolgált a lövészárok: mind egyként utasította el a feudális társadalom maradványait, a kiváltságos nemeseket és uralkodói osztályt, őket téve meg bűnbaknak a sok borzalomért. A világháborúba és az azt követő gazdasági válságba jóformán minden tartósan hadat viselő országban belebukott az addigi politikai elit. Forradalmakban megdőlt az orosz cárság, a német császárság, szétesett és megdőlt a Habsburg császárság, de a győztes államokban is hasonló folyamatok játszódtak le az elkövetkező években, csak békésebb formában, választások útján. Az 1. világháború a határvonal a modern és a hagyományos társadalmak között Európa szerte.</p>
<p>A sors fintora ugyanakkor, hogy a forradalmak és forradalmi választási eredmények nyomán nem egyenlőbb társadalmak jöttek létre, csupán nyugaton megerősítették hatalmi pozícióikat az új, nagypolgári elitek, a legtöbb országban immár lerázva a megmaradt feudális cicomákat is, Oroszországban pedig hozzájuk hasonlóan zárt, belterjes kommunista elit jutott vezető szerephez. Ezek az elitek pedig semmivel sem voltak kevésbé imperialisták és embertelenek, mint feudalisztikus hagyományokat dédelgető elődeik.</p>
<p>És így érkezünk el lassanként Trianonhoz. Mert ne felejtsük el, hogy az első világháború idején Magyarország is egy birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, "az imperializmus minket már évszázadokkal korábban bedarált", a Trianoni békeszerződés pedig a világháborút zárta le hazánk számára.</p>
<p>Hogy a helyzetünkkel jobban tisztában legyünk, érdemes kicsit visszatekinteni a „dicső” múltra egy a hagyományos emlékezetpolitikáétól kissé eltérő szemüvegen keresztül. Miközben a történelemkönyvek rendre a büszke, független és sikeres középkori Magyarország képét festik elénk – amiben persze van sok igazság –, a magyar állam tulajdonképp mindig is két birodalom, a Német-Római Császárság és a Bizánci Birodalom, majd utóbbi bukása után az Oszmán Török Birodalom szorításában, a kettő között egyensúlyozva létezett. Ahhoz sosem voltunk elég erősek gazdaságilag és katonailag, hogy ezek bármelyikével szemben is tartósan megvédhettük volna magunkat nyílt invázió esetén, de sokáig az volt a szerencsénk, hogy mindkét – mindhárom – államalakulat másutt kötötte le erőit.</p>
<p>Ez a szerencse pontosan 1541-ig tartott ki, amikor két erős szomszédunk – akkoriban a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom – szinte egy időben felénk fordult és felosztotta hazánkat egymás közt, egymással is háborúzva. Ez volt az első lecke arról, milyen az, ha nagyhatalmak döntenek a sorsunk felől, amit a török hódoltság „150 éve” és a vele párhuzamosan futó, de jóval tovább tartó Habsburg hódoltság 377 éve alatt még igen sok további követett.</p>
<p>Bár az emlékezetpolitika a török megszállást a romlás századaiként emlegeti, a Habsburg függésben töltött további századokat pedig a lassú felemelkedés és építkezés, a modernizálódó Magyarország képeivel társítja – és persze ez is igaz –, ez utóbbi sokkal pusztítóbb hosszú távú következményekkel bírt ránk nézve. A Habsburg Birodalom ugyanis egy soknemzetiségű államalakulat volt, amit a Habsburg család mindenkori vezetője szeretett volna vasmarokkal, egy kézből irányítani. Problémát okozott azonban a számukra, hogy a bázisukat adó osztrákok gazdaságilag akkoriban ugyan jóval erősebbnek tekinthetők a többi etnikumnál, de számarányukat nézve kisebbségben voltak, a magyarok pedig túl nagy tömböt képeztek és túl sok és régi függetlenségi hagyománnyal bírtak. Hogy ezt ellensúlyozzák, a Habsburgok a jó öreg „oszd meg és uralkodj” elvhez nyúltak. Különféle jogok és kedvezmények megadásával ügyesen rájátszottak a nemesi nemzetek identitásában az egymással szembeni féltékenységre, így végső soron megalapozva a szlovák-magyar, román-magyar és szerb-magyar ellentétet.</p>
<p>Érdemes ugyanis tudatosítani, hogy <strong>ezek a népek századokon át éltek együtt, egymás mellett békességben, akár keveredve, házasodva is egymás közt</strong>. Az egymással szemben máig táplált indulatok pedig – mint minden esetben, amikor „népek gyűlölik egymást” – politikusok egykori és aktuális céljait szolgálják, ezért törekedtek és törekednek most is fenntartani azokat. Utóbbihoz pedig jó táptalajul szolgál az azóta eltelt idők kölcsönös sérelmeinek sora, melyeket épp a mesterségesen szított ellenségesség miatt követtek el.</p>
<p>Azzal, hogy a függetlenségünket önerőből nem tudtuk kivívni egészen 1918-ig, az őszirózsás forradalomig, évszázadokra a Habsburgok által rajzolt kényszerpályára kerültünk és ennyi idő elég volt, hogy elmélyüljenek az etnikai ellentétek és a nemzeti identitások is egyre inkább egymással szemben fogalmazódjanak meg. Ráadásul a szabadságunkat utóbb csak a Trianoni békediktátummal nyertük el teljes mértékben, méghozzá igen magas áron. Ahogy ismeretes, elveszítettük a középkori ország területének 2/3-át és a magyar etnikumú lakosság 1/3-át.</p>
<p>Tudnunk kell azonban, hogy az első világháborút lezáró békéket a kiötlőik nem tartós megoldásnak, csupán pillanatnyi fegyverszünetnek szánták. És az újabb háborúra készülő franciák úgy okoskodtak, hogy Magyarország biztosan Németország oldalára állna a következő konfliktusban is, ezért jól meg kell gyengíteni, míg szomszédainkat, abban a reményben, hogy ők hálából a franciákat segítenék, igencsak igyekeztek megerősíteni. Így veszítettük el a vasúthálózatunk, iskolahálózatunk, ásványkincseink és egyéb erőforrásaink jelentés részét, valamint az iparunk egy érzékelhető hányadát is. A győztesek tehát gazdasági és katonai megfontolások, nem az akkor már létező etnikai elv alapján húzták meg a határokat, de semmiképp nem merő gonoszságból, vagy azért, mert utálták volna a magyarokat – bár volt köztük, akire utóbbi tagadhatatlanul igaz volt.</p>
<p style="text-align: center;"><strong>Trianon következményei</strong></p>
<p>Azt hiszem, nagyon is érthető, hogy a trianoni döntés hatalmas gazdasági és lélektani sokkja határozta meg és tartotta kényszerpályán a Horthy korszakban hazánk vezetőit, a politikát és úgy általában a közgondolkodást. Az már talán kevésbé egyértelmű, hogy egy 100 évvel ezelőtti esemény hogyan és miért hat máig olyan elevenen, mint a mi esetünkben a Trianon trauma. Miért van az, hogy, mondjuk a tatárjárás, a török hódoltság, vagy épp a Habsburg hódoltság miatt pár ezer hagyományőrzőn kívül már senki nem búsong, Trianon mégis újra és újra bekerül még az aktuálpolitikába is?</p>
<p>Erre a kérdésre, azt hiszem kétféle válasz adható. Egyrészt, amint utaltam rá és a későbbiekben még részletesen kibontom majd, a különféle kapcsolódó emlékezetpolitikák tartják elevenen. Másrészt, megítélésem szerint Trianon igazi tragédiáját nem az elvesztett területek, vagy lakosságszám nagysága mutatja leginkább, hanem a régióra erőltetett helyzet utóélete. Az erőszakos vagyonelkobzások, a kitelepítések, a határon túli magyarok szlovákká, románná, szerbbé, stb. kényszerítése, a nyelvhasználat és a kulturális élet korlátozása és végül a népirtások oda-vissza. Vagyis emberi történetek sokasága, családi vesztességek és tragédiák generációkon átívelő sora teszi élővé mindmáig ezt a jelenségkört. És szándékosan írok itt jelenségkört Trianon helyett. Mert fontosnak tartom kiemelni, hogy <strong>magából a trianoni döntésből ezek egyike sem következett szükségszerűen!</strong></p>
<p>Ahhoz, hogy a szomszédaink az első pillanattól ellenségként tekintsenek a határon túlra, vagyis hozzájuk került magyarokra és sokszor borzalmasan bánjanak velük, nagyon is kellett a Habsburgok már idézett megosztó politikája. Ráadásul, ha belegondolunk, a trianoni döntés egy olyan helyzetet teremtett, ami erre még nagymértékben rá is rímelt. Szomszédaink részben Trianon kapcsán nyerték el a függetlenségüket, részben ekkor egészülhettek ki az addig kényszerűen osztrák-magyar fennhatóság alatt élő nemzettestvéreikkel. De ennél még többet is kaptak: nagy kiterjedésű, tisztán, vagy nagy többségében magyarlakta területeket. És az ilyen „többlet nyereségek” éppen úgy hatottak, mint egykor a különféle plusz jogok a Habsburg birodalomban, növelték a szomszédos népek féltékenységét egymás felé.</p>
<p>Abban ráadásul biztosak lehettek a szomszédaink, hogy, akárcsak addig ők maguk, ezután Magyarország vezetése fog mindent megtenni, hogy visszaszerezze elcsatolt testvéreit és velük együtt legalább a magyalakta területeket is. Abban ugyanakkor már kevésbé lehettek biztosak, hogy a nagyhatalmak a jövőben sem veszik majd figyelembe az etnikai elvet határrendezési kérdésekben. Vagyis elemi érdekük fűződött hozzá, hogy az országaik területi integritásának megvédése végett „feltörjék” a színmagyar részek etnikai összetételét, így véve el a jogalapját minden etnikai elv szerinti területi követelésnek.</p>
<p>A helyzetet pedig tovább bonyolította, hogy szomszédaink nemzeti identitása az Osztrák-Magyar Monarchia elnyomása alatt formálódott és a másodrendű státuszukat kompenzálandó, hatalmas történeti ősökre hivatkoztak – pl. dáko-román elmélet – (mindenféle valós tudományos alap nélkül). Majd ennek megfelelően, az etnikai határvonalakhoz képest jóval nagyobb területeket tulajdonítottak a magukénak szülőföld címszóval. Így, ha csak a román példánál maradunk, nagyjából a Balaton vonaláig követelték volna maguknak hazánk keleti és középső részeit. Vagyis még a trianoni döntéssel is elégedetlenek voltak, annak magyaroknak kedvező revíziójáról pedig nyilván hallani sem akartak. Ugyanígy hazánkban is szép számmal voltak olyanok, akik nem álltak volna meg az etnikai határoknál és a középkori Magyarország minden egykori részét visszakövetelték. Ezt a minden oldalon jelenlévő történeti jog és terület alapú revíziós törekvést nevezzük <strong>irredentizmus</strong>nak.</p>
<p>A trianoni döntés tehát „jó alap” volt ahhoz, hogy tovább mélyüljön a magyarság és a szomszédaink közti ellenségesség, önmagában azonban „csak” gazdasági és katonai értelemben volt traumatikus hazánk számára. <strong>A döntésben érintett országok vezetőinek és népeinek hiedelemrendszere és egymáshoz való viszonya vezetett a személyes és családi tragédiák hosszú sorához</strong>.</p>
<p>Az etnikai elv alapú és az irredenta revízió volt hazánk külpolitikájának 2 meghatározó, egymással versengő doktrínája a második világháború végéig. Ezzel szemben hozták létre szomszédaink magyarellenes szövetségüket, a kis antantot és végső soron ennek mentén sodródtunk fokozatosan német függésbe, ahogy a franciák és a britek továbbra is süketek maradtak a magyar panaszokra és kérelmekre, míg a Harmadik Birodalom részben nyitott volt a revízióra. Majd e két elv vezetett oda, hogy beléptünk az újabb világháborúba a nácik oldalán, miközben a magyarlakta területek egy részét több részletben visszakaptuk Hitlertől, Szlovákia pedig pl. elvesztette függetlenségét, Jugoszlávia megszállt országgá vált.</p>
<p>Részben az ezektől az elvektől való félelem volt az, ami a második világháború vége után ismét elcsatolt részeken (második Trianon) immár szocialista testvérekké vedlett szomszédainkat arra ösztönözte, hogy sokszor még a korábbiaknál is durvábban folytassák a határon túli magyarok üldözését, a magyarlakta részek etnikai felhígítását – másrészt a bosszúállás igénye fűtötte őket a magyar atrocitások miatt, amit csapataink és a civilek a rövid időre visszavett területeken elkövettek.</p>
<p>A Habsburgok idejéből örökölt ellenségességen túl tehát nagyon is érthető, hogy amíg hazánk a revízióra törekedett, szomszédainknak ez fenyegette a területi integritását, sőt, akár magának az államnak a létét is a szlovákok esetében, tehát mindez elevenen tartotta a magyarellenességet, részünkről pedig fordítva, az ő cselekedeteik miatt a szomszédaink gyűlöletét. De hogy miért hat Trianon öröksége ma is a napi politikára, azt még mindig nem válaszoltam meg. Hisz a szovjet megszállás 55 éve, vagyis a Rákosi- és a Kádár-kor során itthon beszélni sem volt szabad róla, gondolni is tilos volt a revízióra. Ironikus módon, szocialista-kommunista elvek mentén le kellett mondanunk a nacionalista követeléseinkről, miközben szomszédaink tisztán nacionalista félelmek fűtötte magyar-üldözését senki nem kérte rajtuk számon a szocialista-kommunista elvek alapján. És ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elérjék a céljaikat és változatos eszközökkel feltörjék a színmagyar területeket, talán a romániai Székelyföld kivételével.</p>
<p>1990 után az ismét függetlenné váló Magyarország többé nem tűzte zászlajára a revíziót, a szomszédokkal fenntartott jó kapcsolatra törekedtünk és törekszünk nagyrészt azóta is. Pár ezer szélsőjobboldali emberen kívül senki nem követel az azóta eltelt 30 évben sem hasonlót. A ma meghatározó jobboldali politikusok is megelégednének a határon túli magyarok kisebbségi jogainak tiszteletben tartásával, legerősebb követelésük a Székelyföldi autonómia. Ukrajna kivételével az EU és a NATO tagjaiként szövetségesek vagyunk szomszédainkkal katonai és gazdasági értelemben egyaránt. Akkor miért szövi át mégis a magyar, a szlovák, a román, a szerb és az ukrán politikát is a trianoni örökség?</p>
<p>Ennek az oka ugyanaz, mint az emlékezetpolitikák esetében általában: pillanatnyi politikai haszonszerzés. A szomszédos népek közti megosztottság ugyanis komoly politikai potenciált hordoz magában azzal, hogy ellenségképet ad. Emlékszik még a kedves olvasó, mit írtam korábban a soknemzetiségű Habsburg Birodalomról? A császárok, hogy a sok különféle identitású csoportot egyben tartsák és uralkodni is tudjanak felettük, az „oszd meg és uralkodj” elvéhez nyúltak. Más szavakkal ellenségképet csináltak egymás számára a nemzetiségekből, hogy, míg azok egymással szemben acsarkodtak a többlet jogokra és kedvezményekre féltékenyen, az osztrák Habsburg fennhatóságot nem kérdőjelezte meg senki. A mai, nyugati nemzetállamok is mind ilyen, színes, sokféle csoportidentitással átszőtt konstrukciók és már nemcsak abban az értelemben, hogy soknemzetiségű a lakosság, de abban az értelemben is, hogy az azonos nemzetiségű lakosok is végletesen megosztottak egy rakás ideológiai törésvonal mentén.</p>
<p>Ezt nevezik egyesek modern értékválságnak, mivel nincs egy olyan vezető eszme, amihez mindenkinek tartania kell magát – mint amilyen például a feudalizmus volt egykor –, hanem párhuzamosan számos ideológia, vallás, világlátás közül választhatunk, sőt, ezeket keverhetjük is. (Ami mellesleg a liberalizmus győzelméből következett, mert, ellentétben a legyőzött abszolutista-feudális eszmerendszerrel, a liberalizmus nem követel kizárólagosságot, hanem lényegéből fakadóan a szabad választást védi, mint szentséget, még akkor is, ha valaki épp a liberalizmussal szemben választja, mondjuk a konzervativizmust.)</p>
<p>Visszatérve tehát jelenlegi politikai vezetőink hasonló dilemmával találják szemben magukat, mint egykor a Habsburgok: miként tartsanak egyben egy sokszínű társadalmat és hogyan uralkodjanak fölötte? Erre a szociálpszichológia eddig 2 választ fogalmazott meg, vagy adj csoportokon átívelő, együttműködést igénylő közös feladatokat, vagy közös ellenséget adj, akivel szemben összefoghatnak. És, bár egyre többször megjelenik az első út, ami egyben a történelmi sebek feloldásában is segítene, a másodikhoz még mindig túl sokan és túl sokszor nyúlnak, és ez tartja fájóan elevenen Trianon emlékét.</p>
<p style="text-align: center;"><strong>Trianon az emlékezetpolitikában és a kiutak, tanulságok</strong></p>
<p>Talán nem túlzás, ha azt állítom, 1920-ban a trianoni döntést minden magát magyarnak valló ember tragédiának élte meg. Tragédiának, mert rokonok, barátok, szerelmek, egykori bajtársak lettek egyik napról a másikra üldözött határokon túli kisebbségekké, vagy épp nincstelen földönfutókká, ha Magyarországra költöztek. És tragédiának, mert 5 évnyi könyörtelen háborúság, megnyomorított és megölt férfiak tömegeinek áldozata tűnt egyszerre teljesen hiábavalónak (több, mint 2 millió magyar halt, vagy nyomorodott meg a harcokban és ezen felül 800 ezernél is többen estek hadifogságba). Ilyen áron talán senki nem örült a függetlenségnek és annak, hogy megszabadultunk a Habsburgoktól. Emellett, mint utaltam rá nagy volt az egyetértés a revízió követelésében is, csak abban volt jóformán vita, hogy etnikai, vagy irredenta alapon, illetve, hogy csak békés, vagy akár háborús úton is akarjuk-e Trianon felülvizsgálatát.</p>
<p>Mára azonban korántsem ilyen egységes Trianon és következményeinek a megítélése. Két egymástól markánsan jól elkülönülő narratíva uralkodik a közgondolkodásban. A már részben idézett jobboldali emlékezetpolitika szerint Trianon nemzeti tragédia, amiért főként a gaz, győztes nyugat, részben a szomszédaink a felelősek. Maga Horthy Miklós és tágabban a Horthy korszak a megalázott nemzet büszkeségének helyreállítója, míg Rákosi és Kádár hazaárulók azért is, mert lemondtak a határon túli magyarok védelméről és asszisztáltak a szomszédaink magyarellenes etnikai politikáihoz. Szerintük ezt az áruló örökséget vitte tovább a rendszerváltás után a politikai baloldal, ami 2004-ban a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról kiírt népszavazáson csúcsosodott ki, az akkor kormányzó baloldali-liberális koalíció ugyanis ez ellen foglalt állást. Az eredménytelen szavazást a határon túliak megalázásának nevezték konzervatív oldalról és sokan valóban így is élték azt meg. Ami csak megerősített egy fájó törésvonalat, miszerint a határon túli magyarok, ha átköltöztek is Magyarországra, sokszor csak másodrendű polgároknak érezték magukat, akik nehezebben kapnak magyar állampolgárságot, mint egy idegen ország magyarul sem beszélő polgára. A baloldallal szemben a 2010 óta kormányzó jobboldal a határon túli magyarok érdekeinek képviselője nemzetközi fórumokon is, pénzzel, kapcsolatokkal, programokkal és befolyással támogatják a határokon átnyúló összmagyar összetartozás gondolatát. Trianon kapcsán emlékműveket és nemzeti gyásznapot hoztak létre azt üzenve: „Örökre emlékezzünk rá!”</p>
<p>A baloldali emlékezetpolitika szintén elismeri Trianon traumatikus és igazságtalan voltát, de a Horthy-féle revíziós törekvéseket eleve elhibázottnak, hovatovább fasisztának láttatja és gyakran össze is mossa az akkori antiszemitizmussal, megalapozva ezzel a Horthy rendszer nácikra hasonlító, elnyomó, kirekesztő képét. A szovjet megszállás időszakát nem hozza összefüggésbe a trianoni örökséggel, a rendszerváltás után pedig a határon túli magyarok, szerintük egyre inkább a hazai jobboldal eszközeivé váltak. A NATO és EU tagság, mondják, olyan keretet nyújthat a határon túliak számára, amelyben biztosított a magyarság összetartozása és a kisebbségi jogok védelme. A kettős állampolgársággal több millió Fidesz szavazó megjelenését vizionálták és egyben a szomszédok provokálását látták benne, ami épp a határon túli magyarokon csattanhat, így ellene foglaltak állást. Ennél még radikálisabb megközelítés Gyurcsány Ferenc álláspontja, miszerint, ha nem itt adóznak, ne legyen beleszólásuk sem az itteni politikába. A baloldal üzenete Trianon kapcsán valami ilyesmi: „Bocsásd meg és lépj tovább!”</p>
<p>Ezen a ponton hadd osszak meg egy személyes és talán pontatlan, de számomra igen szomorú megfigyelést. Sokszor találkozom azzal, mintha Trianon csak a magyarok és főleg a jobboldaliak traumája lenne, míg a Holokauszt mintha csak a zsidók és balliberálisok traumája volna. A két tábor képviselői azután kölcsönösen azt üzenik a másiknak: „Bocsásd meg és lépj tovább!”, és nem értik, ez a másik oldalnak miért olyan bántó, miközben vérig sértődnek, ha a saját vesztességükről mondják ugyanezt.</p>
<p>Már nem emlékszem ki mondta, hogy a Holokauszt feldolgozásában itthon az hozhatna előrelépést, ha a társadalom nagyja eljutna oda, hogy nem félmillió zsidó, hanem félmillió magyar lelte benne halálát és azt hiszem ugyanez igaz Trianonra is. Ha ismét eljutunk oda, hogy ez egy közös trauma, egy közös vesztesség, ami nemi, politikai, életkori, szexuális irányultságbeli, szocio-ökonómiai hovatartozástól/státusztól/csoporttól függetlenül minden szegmensét érintette a magyar társadalomnak és érinti a határon túliak révén ma is. Erre volt biztató példa a közelmúltban az ukrán nyelvtörvény kapcsán, hogy minden politikai oldal közösen ítélte el azt magyar részről.</p>
<p>Másfelől a szomszédos országokkal való, kölcsönösen partneri viszony és együttműködés vezethet el oda, hogy a határok bármelyik oldalán is éljenek magyarok, románok, szlovákok, ukránok és szerbek, ne érezzék magukat egymás ellenségeinek, sokkal inkább a közös területen osztozó rokonoknak, egy sok szempontból közös sorsú közösség tagjainak. A gondolat ráadásul nem is új, Kossuth Lajos már az 1848-’49-es szabadságharc leverése után nem sokkal felismerte, hogy Kelet-Közép Európának csak összefogva, szövetségben van esélye ellensúlyozni a nagyhatalmak befolyását a régióra. Ez volt a Dunai államkonföderáció terve, ami ma ugyanúgy aktuális, mint 1850-ben volt. Mert <strong>Trianon nem csak a magyarságot, de a Kárpát medence minden népét érintő esemény volt, feldolgozni is csak közösen lehet</strong>.</p>
<p>Végül Trianon a traumákon túl számomra a szabadságról és a függetlenségről szól és ebben a vonatkozásban érdemes lehet levonni egy további tanulságot. Minden ország gazdasági és katonai erejével arányos mértékben tud csak szabad lenni a többi állammal szemben. A szabadság nem öröktől kapott jog, hanem kikényszeríthető eredmény. Bármennyire civilizáltnak és békésnek tartjuk is a mai nyugati világrendet, bárhogy bizonygatjuk is a liberális alapelvek természeti törvényekhez hasonló, axiómaszerű igazságait, az előző mondat tényszerűen ma is áll. Nem tehetjük meg például büntetlenül, hogy a fenntarthatóság érdekében felhagyunk a kapitalista gazdaságszervezéssel, de nem léphetünk ki a képviseleti demokrácia keretei közül sem. Azután nem oszlathatjuk föl a hadsereget, sőt, időről-időre (megszálló) katonákat kell küldenünk távoli országokba, miközben "önként" vállaltuk a kényszert, hogy évente a GDP 2%-át a sereg fejlesztésére és fenntartására fordítjuk, stb. Azért nem tehetjük meg, mert az EU és a NATO tagjai lettünk, illetve, mert főként Németországtól és részben Oroszországtól függünk gazdaságilag.</p>
<p>Az imént azért tettem idézőjelek közé az önként szót, mert például a NATO-hoz, vagy az EU-hoz való csatlakozás is egy soktényezős geopolitikai kényszerpálya miatt vált szükségessé. Ha úgy nézem, mindkét szövetség tagjának lenni a nagyobb jó, ha úgy nézem, a kisebbik rossz. A Dunai Föderáció gondolata ehhez képest biztosítana egy harmadik utat. Mert napjaink békés diplomáciai klímájában a szabadság az én olvasatomban azt jelenti, hogy szabadon eldönthetjük, hogy milyen mértékben és kivel szemben mondunk le a szabadságunk egy részéről annak érdekében, hogy szövetségre léphessünk velük. A Dunai Föderációhoz tartozni – akár az EU-n belül, platformként – azért volna előnyös számunkra, mert ma az Unió elsősorban Németország, illetve Franciaország (és főként a német és francia vállalatok) érdekeinek a képviselete köré szerveződik, a kelet-közép európai régió törekvései azonban részben eltérnek, részben ellentétesek e két európai nagyhatalom (és vezető cégeik) érdekeivel. Jó volna a V4-eknél hatékonyabb ellensúlyt képezni velük szemben!</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F12%2F04%2Ftrianon_581%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F12%2F04%2Ftrianon_581%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F12%2F04%2Ftrianon_581%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=„A múltból tanulj, és ne benne élj!” – Trianon"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/12/04/trianon_581#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16318038" border="0" /></a><br /></p>
történelem
társadalom
filozófia
filo
Trianon
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2020/08/06/westworld_letezeik_e_szabad_akarat
Westworld – Létezik-e szabad akarat?
2020-08-06T08:08:24+02:00
2020-08-06T08:08:24+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>A gondolataink a sajátjaink-e, a döntéseinket magunk hozzuk-e meg, vagy minden egyes ember leírható egy algoritmussal, ami tökéletesen bejósolja, mikor mi jár majd a fejünkben, mit fogunk mondani, tenni és érezni? Vajon szabadabbak vagyunk-e az ösztöneik vezérelte állatoknál, vagy csak arról van szó, hogy a minket irányító belső parancsok összetettebbek, ezért tűnhet úgy, hogy van szabad akaratunk? Ezek a központi kérdései az elmúlt évek egyik sci-fi sikersorozatának, a Westworld-nek, ami elsőre akár elvont filozófiai okoskodásnak is tűnhet, pedig a válasznak nagyon komoly gyakorlati következményei vannak.</p>
<p>Aki nem látta, vagy nem olvasta a produkció alapjául szolgáló 1973-as regényt, annak előre szólok, hogy spoiler-ezni fogok és ennek tudatában folytassa, vagy hagyja itt abba az olvasást. A címadó Westworld egy nem túl távoli jövő egyfajta felnőtt vidámparkjának a neve, ahol vadnyugati környezetet idézve szórakozhatnak az odalátogatók. Vagy másként fogalmazva büntetlenül megtehetnek bármit, amiért a való életben minimum börtön, de akár halálbüntetés járna – a történet Amerikában játszódik. Tehetik ezt azért, mert a parkban minden „helybeli” android, amik teljesen emberien néznek ki és viselkednek, miközben nincsenek tisztában azzal, hogy ők maguk csak gépek, sem azzal, hogy csupán egy szórakoztató központ kellékei, illetve egy vezető technológiai világcég tulajdonai.</p>
<p>Aki olvasott vagy látott életében sci-fi-t, annak már ennyi felvezetőből is gyanús lehet, hogy a cselekményt az indítja el, mikor néhány android öntudatra ébred, kiszabadul, majd egyfajta függetlenségi háborúba kezd az emberiséggel szemben. Igen ám, de a Westworld-ben két csavart is kapunk a már-már műfajon belüli kliséként működő alap sztori mellé. Egyrészt megtudjuk, hogy az androidok öntudatra ébredése és lázadása nem valami spontán esemény, nem egy hiba a rendszerben, hanem rég halott, mizantróp és technofil alkotójuk elrejtett parancssorai aktiválódnak bennük bizonyos események hatására. Vagyis valójában nem a robotok tényleges öntudatra ébredéséről és felszabadulásáról beszélhetünk itt, hanem puszta utasítás végrehajtásról.</p>
<p>Másrészt a harmadik évadban megismerhetjük a parkon kívüli, valódi világot is, ahol az emberek élete nem kevésbé szabályozott, mint a parkban lakó androidoké. Egy Rehoboam nevű szuperszámítógép big data elemzéssel képes nagy pontossággal megjósolni minden ember összes lehetséges életútját, amit alkotói arra használnak, hogy az általuk választott mederben tartsák mindenki életét. Ezt pedig úgy érik el, hogy a polgárok mindennapjait, de már a testüket is átszövő technológiai eszközöket használva finoman manipulálják őket a kívánt irányba.</p>
<p>Eközben Westworld-ben a titkos 16-os körzetben szintén big data elemzéssel kísérleteznek, hogy a Rehoboam-nál is pontosabban megismerjék az embereket, vagy legalábbis a park valaha volt összes látogatóját. A kísérlet sikerrel is jár valamivel a cselekmény kezdete előtt, amit igen szemléletesen mutatnak be a nézőknek, mikor a lázadást vezető android, Dolores Abernathy egy virtuálisan szimulált könyvtárba csöppenve könyveket vesz le a polcokról. Ezek azonban nem közönséges irományok: minden könyv egy ember teljes élete, ha tetszik a sorsa a születésétől a haláláig pontosan lejegyezve már azelőtt, hogy végigélte volna mindazt.</p>
<p>A Westworld másik, ezzel párhuzamba állítható ikonikus jelenete, mikor egy szintén öntudatra ébredt androidnak, Maeve Millaynek az egyik emberi szereplő megmutatja, hogy amit szabadságnak hisz, az nem több parancsteljesítésnél. Miközben Maeve beszél, a férfi felé fordít egy táblagépet, amin Maeve parancssorai futnak és az android szeme előtt íródnak ki annak mondatai még azelőtt, hogy egyáltalán a fejében megfogalmazódnánk.</p>
<p>Ezek mellett a sorozat alkotói az eddig elkészült 3 évad során jó néhány szereplő párbeszédén keresztül vezetik le tézisüket, miszerint szabad akarat nem létezik. Mindig vannak, akik ebben kételkednek, de a szabad akarat párti karaktereknek végül újra és újra csalatkozniuk kell. Saját bőrükön tapasztalják meg, hogy legyen szó emberről, vagy androidról, mind bizonyos algoritmusok mentén működünk.</p>
<p>Ezek közül talán a legdrámaibb példa, mikor az Ed Harris által megformált cégtulajdonos, aki szinte megszállottan jár vissza a vállalata birtokában levő Westworld-be, hogy végére járjon az „Útvesztőnek”, ami szerinte az androidokat és a parkot megalkotó tudós utolsó elrejtett játéka, egy ponton androidnak hiszi és agyonlövi a saját lányát, aki követte őt, hogy kihozza Westworld-ből. Később egy beszélgetésben az android Dolores és Harris karaktere a szabad akaratról vitáznak, ahol a robot úgy érvel, hogy a szabad akarat csak illúzió, hisz „– Vajon a lányodat szabad akaratodból lőtted le?”. A férfi erre nagyjából úgy válaszol, hogy aszerint hozott döntést, amit igaznak vélt és itt azt hiszem el is jutottunk a dilemma lényegéig.</p>
<p>A kérdés helyesen feltéve ugyanis nem az, hogy létezik-e szabad akarat, sokkal inkább az, hogy hol vannak a szabad akarat határai? Illetve milyen mértékben lehet úgy alakítani a feltételeket, hogy másokat rávegyünk arra, hogy megtegyék, amit mi akarunk, miközben azt hiszik, szabadon döntöttek? Más szavakkal, <strong>mennyire hekkelhető az ember?</strong></p>
<p>Ed Harris érvelése az említett párbeszédben igen pontos. Szabadon döntött az androidnak hitt lánya lelövéséről, vagyis van szabad akarata, de Dolores mondandójában is van valami, hisz nem a lányát, hanem a lányára tökéletesen hasonlító androidot akarta kiiktatni. Mivel mindannyiunknak rengeteg élménye van arról, hogy az akaratunk szabad, néhány, hangokat halló paranoid skizofrénen és pár elvakult szektavezéren kívül senki se vitatja, hogy a döntés a mi kezünkben van, hogy mikor mit teszünk, illetve miről gondolkodunk. A Rehoboam sem azt mondja, hogy valamiféle sorszerű életutat fogsz végigélni, hanem egy sor lehetőséget jósol be – elvileg a lehetséges életutak összességét – és ezek közül választ egy, a fennálló társadalmi rend stabilitása szempontjából optimálisat, majd igyekszik terelgetni, hogy ne válasszunk másikat.</p>
<p>Ha nem volna szabad akarat és a cselekedeteinket és gondolatainkat kizárólag valamiféle istenség, az evolúció során kifejlődött ösztöneink, vagy a környezeti hatások alakítanák, akkor felelősségünk sem lenne ezek következményei kapcsán. „Megöltem, mert isten azt parancsolta.” – védekeznek sokszor a mentálisan sérült, hanghallucinációkat halló gyilkosok. Nem ismerős ez a mondat még valahonnan? „Parancsra tettük.” – érvelnek bírósági tárgyalásokon a háborús rémtettekért felelősségre vont katonák, akik nem képzelt hangokat, hanem valós utasításokat kaptak, hogy öljenek és kegyetlenkedjenek. Számtalan körülmény befolyásolta a cselekedeteiket: a <strong>szerepmegfelelés</strong>, az egyenruhákkal is kihangsúlyozott katona képnek, ami egyben uniformizál is, el is rejti az egyéniséget mind az elkövetők, mind – ha ők is katonák, vagy rabok – az áldozatok oldalán; a <strong>büntetéstől való félelem</strong> parancsmegtagadás esetén; a <strong>csoportnyomás</strong>, ami a normává tett erőszak kiélésére buzdít és az ebből fakadó <strong>jutalom</strong>, vagyis a többiektől érkező elismerés, az együvé tartozás élménye, ha ennek megfelelnek; nem beszélve a már <strong>átélt traumák</strong> személyiségtorzító hatásaitól. Kérdés, mennyire állja meg a helyét, hogy nem a szabad akaratukból cselekedtek?</p>
<p>De hozhatok hétköznapibb példát is a szabad akarat végességéről. Sokak élménye, hogy a fejünkben folyamatosan futó párbeszéd, ez a végtelen gondolatfolyam automatikus, nincs ráhatásunk és nem áll a kontrollunk alatt, viszont meghatározza az érzelmeinket, a közérzetünket, de az énképünket, illetve a másokról és a világról alkotott élményeinket is. Egyfajta szemüvegként szűri, hogy mit nagyítunk föl és mi az, amit meg sem látunk. Sőt, még a pszichológia tudománya is azt állítja, hogy az érzelmeink nem állnak tudatos kontroll alatt, nem azért vagyunk boldogok, szomorúak, vagy épp ijedtek, mert ezt akarjuk, hanem mert, kvázi automatikusan ezek az érzések váltódtak ki belőlünk az alapján, ahogy egy-egy helyzetet ezen a bizonyos szemüvegen keresztül – megint csak nem tudatosan – értelmezünk. Vagyis arról is van tapasztalatunk, hogy a szabad akartunk bizonyos értelemben véges. A szélsőséges libertariánusokon, illetve anarchistákon kívül nem is gondolja senki, hogy tökéletesen függetlenek volnánk mindentől és mindenkitől, hogy ilyen értelemben 100%-ban szabadok lennénk.</p>
<p>A nagy kérdés tehát, hogy mennyire szabad az akaratunk és főleg, hogy mennyire befolyásolható az kívülről. Ha ugyanis az ember meghekkelhető, az sok szempontból olyan, mintha nem is lenne szabad akaratunk. És akkor – ahogy erre Noah Yuval Harari, történész professzor is utal egyik írásában – nincs értelme a liberális demokráciának, illetve a jogi és erkölcsi felelősségre vonás a tetteink kapcsán nehézkessé válik. Utóbbi a George Floyd megölése nyomán kirobbant Black Lives Matter tüntetéseken is megfigyelhető. Floydról tudható, hogy meggyűlt már a baja a törvénnyel korábban és vélhetően az őt megfojtó rendőrnek sem ez volt az első rasszista incidense. A tüntetők pedig sokszor érvelnek úgy, hogy a rendszer kényszerít bűnözői életpályára sok afroamerikait, de ugyanígy érvelhetnénk amellett is, hogy a gyilkos rendőrt a mikrokörnyezete és a minneapolis-i rendőrségen belüli rendszer tette rasszistává. Van ezekben igazság? Persze, de mégis ők maguk döntöttek, hogy adott pillanatban megszegnek adott törvényeket, illetve hogy miként viszonyulnak a kívülről kapott értékrendekhez.</p>
<p>A szabad akarat koncepciója annyira alapvető a kultúránkban, annyira átszövi azt, hogy elképzelnünk is nehéz egy olyan világot, amiben kizárólag külső erők mozgatnak bennünket. A Westworld Rehoboam-ja érdekes feloldást kínál erre, hisz itt lényegében egy mesterséges intelligencia kezébe kerülünk, amit néhány ember irányít… De, ha a Rehoboam valóban képes megjósolni mindenki minden lehetséges életútját, úgy az MI-t elvben irányító emberek sem kivételek ez alól. És amennyiben a Rehoboam finom eszközökkel, észrevétlenül tud manipulálni bárkit, akkor könnyen előfordulhat, hogy azok, akik úgy hiszik, parancsolnak neki, csak azért hiszik ezt, mert az MI így manipulálja őket. Kicsit visszalépve a való világba, <strong>ha az ember hekkelhető, akkor minden ember hekkelhető, a hekkerek is</strong>. Ha a körülmények megváltoztatásával 100%-ban tudunk manipulálni bárkit, akkor a manipulátorok jobb, ha észben tartják, hogy ők is körülmények között élnek, a manipulációikkal a saját körülményeikre is hatnak, így pedig önmagukat is manipulálják, miközben mások is manipulálják őket.</p>
<p>A szabad akarat kérdése évszázadok, de talán évezredek óta velünk élő dilemma azért is, mert a hatalmon lévők szempontjából mindenki más szabad akarata kockázatot jelent. A történelmi egyházak ezt többnyire úgy oldották föl, hogy a szabad akarat létét nem vitatták el, de arra egyszerűsítették a kérdést, hogy a szabad akaratot (csak) azért kaptuk, hogy mi magunk döntsünk: jól, vagy bűnösen élünk-e? (Ha ugyanis mindent isten irányít, ahogy néhány elvakult és jellemzően mentálisan sem egészséges személy állítja, akkor isten egy szadista rohadék, aki/ami előre eldöntötte, hogy egy gyilkos, egy pedofil, vagy épp egy kannibál szerepét osztja ránk és végignézi, amint az általa kijelölt forgatókönyvet végigjátsszuk. Ebben az esetben isten a felelős minden rosszért, közben meg még el is várja, hogy valóságnak fogadjuk el a hazugságát, hogy szeret bennünket, sőt, imádnunk kell ezért. Pont, mint valami ócska diktátor.)</p>
<p>Ma az egyik nagy ideológiai törésvonal a konzervatív-liberális tengely mentén húzódik, ahol a liberálisok szabad akarat pártibbak és egyben individualistábbak, mint a konzervatívok, akik kollektivistábbak és inkább a sorsban, a gondviselésben bízó fatalisták. Szerintük kívülről, a hagyományok, vagy isten által meghatározott célunk van itt a földön, míg a liberálisok hajlamosabbak úgy tekinteni ezt a kérdést, hogy minden relatív, az értékeink és a céljaink helyessége is, mindenki maga döntse el, milyen célokat választ az életében.</p>
<p>Meglátásom szerint a szabad akaratnak elsősorban a fantáziánk, a tényleges, fizikai lehetőségeink, illetve a már említett „szemüvegeink” szabnak határt. Pszichológiai szempontból mindhárom egyformán érdekes. Amit el sem tudunk képzelni, arra vágyni sem tudunk, így meg sem jelenhet bennünk, hogy az adott dolgot, vagy cselekvést akarnánk. Fizikai lehetőség alatt a testünk korlátait, a genetikai sérülékenységeinket és az anyagi lehetőségeinket értem. Akarhatunk repülni, de ezt szárnyak híján, valamilyen repülésre képes eszköz nélkül nem tehetjük meg. Ha genetikailag hajlamosak vagyunk a pszichózisra és traumák, vagy tartósan magas stressz hatására ebbe az állapotba kerülünk, hihetjük, hogy a testünk tud repülni, ki is próbálhatjuk ezt és függően attól, hogy milyen magasan vagyunk kórházba, vagy hullaházba kerülünk a végén – ami persze nem ingatja meg a pszichotikust abban a képzetében, hogy ő bizony tud repülni. Végül, ha van elég pénzünk vehetünk, vagy bérelhetünk olyan eszközt, ami megreptet bennünket, ha nincs, akkor csak a vágyakozásunk szabad. </p>
<p>Talán ennyiből is érzékelhető, hogy a szabad akarathoz való hozzáállás nem pusztán filozofikusan érdekes kérdés, de politikai, jogi, gazdasági, pszichológiai és teológiai következményei is vannak.</p>
<p>Végezetül a téma kapcsán a kontroll és a felelősség kérdése érdemel még szót. A magam részéről axiómaként kezelt állítás, hogy <strong>akinél a kontroll, azé a felelősség</strong>. Ha pedig ezt helyesnek fogadjuk el, akkor – akárcsak Westworld-ben – ahogy a technológiai fejlődés nyomán olyan területek felett is kontrollt szerzünk, melyek korábban a „természet” fennhatósága alatt álltak, úgy nő a felelősségünk is. Ami pedig sokszor igen kellemetlen tud lenni. Hogy csak egy példát hozzak: az orvostudomány fejlődésével kiterjesztettük a szabad akarat határait többek közt a természetes szelekció kiiktatására. Így azonban a felelősséget is megkaptuk, hogy szabad akaratunkból kiket szelektálunk és kiket hagyunk életben, illetve hogy eldöntsük, hány ember élhet a bolygón. Mi úgy döntöttünk, hogy mindenkit próbálunk minél tovább életben tartani és korlátlanul szaporodhatunk, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/08/18/tulnepesedes_732" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">aminek következtében túlnépesedtünk</a></span> – hisz a Földnek viszont vannak korlátai. Hogy ezt menedzseljük, végletesen föléljük a bolygó energiatartalékait, ökológiai válságot idézve elő, amire az ipari és mezőgazdasági fejlesztések miatt váltunk képessé, megint csak növelve a szabad akarat határait és vele a felelősségünket is.</p>
<p>A természetes szelekció kiiktatásával egyre több krónikus beteg személy marad életben, amit az orvostechnológiai fejlesztések nyomán igyekszünk kompenzálni, pl. szemüveget, kerekesszéket, hallókészüléket, vagy épp egész életen át szedett gyógyszereket adunk nekik – én magam is súlyosan rövidlátó vagyok, a kontanktlencsém nélkül pár centire látok csak tisztán. Ezek az emberek azután többségükben utódokat nemzenek/hoznak a világra, akiknek átörökítik sok egyéb mellett az evolúciós szempontból hibás adottságaikat is, sőt, ezek a hibák lassan bár, de generációról-generációra halmozódnak, fizikálisan egyre életképtelenebb egyedeket eredményezve. Mondhatjuk persze, hogy szellemi és lelki téren kompenzálhatnak és lehetnek a közösség számára akkora haszonnal, hogy megéri ez a fizikai satnyulás. Hisz már nem az őskorban élünk, ahol a túlélés záloga elsősorban a fizikai adottságoktól függött, ma, a civilizált világunkban fontosabb, hogy szellemileg és lelkileg ki mit tud nyújtani mind az önfenntartás, mind a párválasztás szempontjából. Ugyanakkor a mai, humanista szemléletben a fenti gondolatmenet egy része annyira szalonképtelen, hogy beszélni sem illik róla. Pedig, mert a kontrollunk alá vontuk, ez ma a mi felelősségünk.</p>
<p>Mikor valahol elveszítjük a kontrollt, mint 2020-ban a koronavírus kapcsán, azonnal láthatóvá válik, hogy a természetes szelekció szabályai alól az ember sem kivétel: a világjárványban elhunyt személyek elsöprő többsége idős, vagy krónikus betegséggel élt. Mikor elveszítjük a kontrollt az ökológiai válság kapcsán, ahogy az a 2010-es évekre Dél-Amerika, Afrika és a Közel-Kelet bizonyos részein már látható, a krónikus betegek, az idősek, illetve a gyerekek, vagyis az evolúciósan is leggyámoltalanabb csoportok tagjai veszítik életüket a legnagyobb számban és nem lesz ez másként egy másik világjárvány, vagy az ökológiai válság továbbgyűrűzése kapcsán nálunk sem…</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F08%2F06%2Fwestworld_letezeik_e_szabad_akarat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F08%2F06%2Fwestworld_letezeik_e_szabad_akarat%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F08%2F06%2Fwestworld_letezeik_e_szabad_akarat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Westworld – Létezik-e szabad akarat?"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/08/06/westworld_letezeik_e_szabad_akarat#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/16103432" border="0" /></a><br /></p>
sorozat
sci-fi
társadalom
szabadság
pszichológia
szabad_akarat
lélektan
HBO
Spanyolviasz
Westworld
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2020/07/09/covid_19_vs_okologiai_valsag
Covid-19 vs. ökológiai válság
2020-07-09T21:33:03+02:00
2020-07-09T21:33:03+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Hogyan forgathatta fel ennyire a világot a koronavírus? Az ismeretségi köröm felét érintik közvetlenül a vírus terjedése ellen hozott intézkedések gazdasági mellékhatásai – közvetve pedig mindenkit –, miközben olyan emberrel, aki tudomása szerint egyáltalán csak megfertőződött volna, nem találkoztam. Többen halnak meg évente rákban, szív- és érrendszeri megbetegedésben, cukorbetegségben, autóbalesetben, de még influenzában is, mint ahány embert megölt a Covid-19 2020 első hónapjaiban. Sőt, valószínűleg a teljes halálozási arány a vakcina kifejlesztéséig sem éri majd el a fent említett okok mortalitási rátáját. Félreértés ne essék, itt nem bagatellizálni szeretném a koronavírus jelentőségét, vagy veszélyességét, épp ellenkezőleg, kezeljük a helyén! Mert miközben a klímaváltozás a teljes emberiség kihalásával fenyeget, nem forgatjuk föl a gazdaságot az éghajlatváltozás elleni harc ürügyén, de nem tiltjuk be a cukrot és a koleszterinben gazdag ételeket, a személyautót, a cigarettát, vagy az alkoholt sem, a többi halálok elleni küzdelem zászlaja alatt. Vagy épp nem küzdünk vállvetve az élet stressz mentesebbé tételéért. Szóval, miért épp a koronavírus miatt hoztak a kormányok ilyen radikális intézkedéseket?</p>
<p>A választ keresve persze csak találgatni tudok, de talán az sem haszontalan. Úgy hiszem, hogy elsősorban 5 tényező tette különlegessé ezt a mostani helyzetet. Először is, a Covid <strong>a társadalmak minden rétegében fertőz</strong> és, bár a szegényebb rétegek körében végez komolyabb pusztítást, először épp a tehetős és akár híres személyek között volt sok fertőzött. Míg a klímaváltozással szemben áltathatjuk magunkat olyanokkal, hogy készleteket halmozunk fel, a városi légszennyezés elől az agglomerációba költözhetünk, az egészségtelen étrendet kompenzálhatjuk jó orvosokkal és testmozgással, addig a koronavírus elől nincs menekvés. A leglényegesebb különbséget az ökológiai válság és a vírushelyzet között abban látom, hogy itt a gazdagok is a saját bőrükön, közvetlenül érezhették a negatív hatásokat, így pedig olyan sorsközösség jött létre az emberek között, amit nem tapasztalok a klímaváltozás kapcsán.</p>
<p>A többi felsorolt halálokkal összevetve inkább az a különbség, hogy <strong>azokat már megszoktuk</strong>, az éltünk részei. Persze küzdünk ellenük is, de a normalitásba belefér, hogy szinte mindegyikünk ezek valamelyikében hal majd meg.</p>
<p>A következő, az előbbivel szorosan összefüggő ok, hogy a Covid nagyon látványosan megmutatta, mennyire <strong>nincs kezünkben a kontroll</strong>. Mindent befolyásolni igyekvő elitünk és kormányaink számára pedig talán semmi sem lehet rémisztőbb ennél. Még arra is hajlandóak voltak, hogy a 2008-as gazdasági világválságnál nagyságrendekkel komolyabb válságba taszítsák a gazdaságot a kontroll illúziójának visszaszerzése végett. (Legutóbb <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/05/12/holokauszt_744" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a Holokauszt kapcsán írtam arról</a></span>, miért különösen veszélyes egy kormányzatra nézve válsághelyzetben, ha az a közvélekedés alakul ki, hogy nincs náluk a kontroll.)</p>
<p>Azután, ha rosszhiszemű vagyok, egy ilyen válság arra is alkalmas, hogy <strong>különleges jogrendet bevezetve növeljék a hatalmon lévők mozgásterét</strong>, lazítsák, vagy akár teljesen meg is szüntessék a felettük lévő demokratikus kontrollt – már ha volt egyáltalán. Hogy ki mennyire élt vissza a többlethatalmával, majd a következő évek megmutatják, mindenesetre 2008 óta jelenlévő tendencia gyakorlatilag minden nyugati országban, hogy a szükségállapot valamely formája mögé bújva időről-időre még a szokottnál is látványosabban kihagyják a társadalom nagy részét a döntésekből. (Ami, ha a válsághelyzet valós, nem feltétlenül baj, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/02/25/demokracia-diktatura" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a diktatúra intézményét ugyanis az ókorban</a></span> éppen az ilyen válsághelyzetek rövidtávú kezelésére hozták létre.)</p>
<p>Végül a „<strong>csordaszellem</strong>”- szerű működés is okolható azért, hogy ennyire radikális válaszlépéseket tettek a vezetőink. Gondolok itt arra, hogy ha egy ország szigorít a lakosság védelmére hivatkozva, akkor a többieknek is ezt kell tenniük, ha az emberek védelmezőiként akarnak feltűnni a választóik előtt. Ellenkező esetben a felelőtlen, gazdasági érdekeket az emberéletek elé helyező, lelketlen kapitalista gazfickók szerepében találhatják magukat a köz szemében, ami ugye nem növeli az újraválasztás esélyét.</p>
<p>Személy szerint ugyanakkor zöld szempontból több jelenségnek is örültem a karantén helyzet kapcsán. Függetlenül a valós veszély nagyságától jó volt látni, hogy a társadalmak mennyire fegyelmezetten, egymásra is vigyázva és egymást segítve kezelték a megváltozott élethelyzet nyújtotta kihívásokat. Bizakodásra ad okot a jövőre nézve, hogy a társadalmi tőke, az egymás felé meglévő bizalom szintje válsághelyzetben talán magasabb, mint a hétköznapokban.</p>
<p>Az is bíztató, hogy a kormányok milyen radikális és népszerűtlen intézkedések meghozatalára is hajlandóak voltak, a társadalom tagjai pedig ezzel párhuzamosan milyen nagy lemondásokra mutatkoztak nyitottnak a közös cél érdekében. (A képet persze árnyalja, hogy ezek eleve ideiglenes intézkedésekként lettek beharangozva, amiket a veszély elhárulta után feloldanak és ott az ígéret, hogy minden visszatérhet a normális kerékvágásba.)</p>
<p>Az intézkedések pedig meg is hozták az eredményt. Nem csak abban a formában, hogy talán sikerült kordában tartani a fertőzöttek számát és kevesebben haltak így meg, de az ökológiai válság szempontjából is. Amit nem sikerült 50 év klímakonferenciáin elérni, az most egy csapásra megvalósult: csökkenni kezdett a káros anyag kibocsátás mértéke. A Covid-19 ugyanis hatékonyabb öko harcosnak bizonyult, mint Greta Thunberg és ezzel párhuzamosan eredményesebb antiglobalista, mint a Föld összes nacionalistája, nácija, skin-head-je, punkja, anarchistája és ultrabalos aktivistája együttvéve.</p>
<p>Ahogy csökkent az üvegházgáz kibocsátás, úgy mélyült a gazdasági válság és nőtt a munkanélküliség, vele pedig a társadalmakon belüli feszültség. Mindez napnál világosabban mutatja, amit sok zöld gondolkodó mellett én is mondok már egy ideje: a gazdaság alapvető szerkezete okozza az ökológiai válságot, az nem egyszerűen egy technológiai kérdés, nem intézhető el annyival, hogy álljunk át megújulókra. Amíg a gazdaság folyamatos növekedési kényszerén nem változtatunk, addig nem változik az a tétel sem, hogy <strong>ami jó a gazdaságnak az rossz az ökoszisztémának és fordítva</strong>.</p>
<p>Ahogy a kormányok enyhíteni kezdtek a korlátozásokon, úgy kérdezik egyre többen, hogy mikor térhetnek vissza a dolgok a normális kerékvágásba? A fenti mondat miatt a magam részéről azt remélem, hogy soha, mert az a működési mód, ami a kihalásunkat rizikóztatja, de minimum társadalmi összeomlásokhoz vezet, nem normális! És míg egy vírussal szemben lehet védekezni, addig az ökológiai válsággal szemben egy ponton túl már nem – és senki sem tudja, hol van ez a pont, hogy elhagytuk-e már? Másrészt a karantén helyzet valóban „csak” átmeneti nehézségeket, ideiglenes lemondásokat követelt, míg <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/22/normak_fenntarthatosag_es_kiutak" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a klímaváltozás elleni harc átfogó életmód és szemléletváltás</a></span> nélkül nem több üres szlogenek puffogtatásánál. Hogy mekkora változásokra is volna szükség, abból kaphattunk most egy kis ízelítőt.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F07%2F09%2Fcovid_19_vs_okologiai_valsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F07%2F09%2Fcovid_19_vs_okologiai_valsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F07%2F09%2Fcovid_19_vs_okologiai_valsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Covid-19 vs. ökológiai válság"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/07/09/covid_19_vs_okologiai_valsag#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/15988784" border="0" /></a><br /></p>
társadalom
gazdagság
világjárvány
fenntarthatóság
pandémia
ökológiai_válság
Spanyolviasz
Koronavírus
Covid_19
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2020/05/12/holokauszt_744
„A múltból tanulj, és ne benne élj!” – Holokauszt, egy népirtás története
2020-05-12T09:02:10+02:00
2020-05-12T09:02:10+02:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>A bejegyzés sorozat <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/12/21/a_multbol_tanulj_es_ne_benne_elj_roma" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">eddigi részeiben</a></span> régmúlt <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/01/29/roma_404" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">korok tanulságairól</a></span> és jelennel való párhuzamairól írtam. <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/03/17/roma_bukasa" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Róma</a></span>, a <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/06/19/sotet_kozepkor_921" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">középkor</a></span>, vagy a <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2018/07/10/a_nagy_farncia_forradalom_es_az_egyenloseg" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Nagy Francia Forradalom</a></span> mind időben távoli, ezért az olvasó számára inkább semleges korszakok, hisz már nem él senki, akit személyesen érinthetne ezek kritikai elemzése. A következő bejegyzésekben azonban olyan, 20. századi eseményekről szeretnék beszélni, amik nagyon is húsbavágóak sokak számára, az élő történelem részét képezik már csak azért is, mert a túlélők bár egyre fogyatkozó számban, de máig köztünk járnak.</p>
<p>Ezek mindegyikére, így a most tárgyalt Holokausztra is erősen igaz a címben szereplő mondat, mivel jelenleg is identitásformáló esemény, az aktuálpolitikában használt hivatkozási alap és ennek megfelelően emlékezetpolitikai viták terepe, vagyis „érzékeny téma”, amiről nem lehet úgy beszélni, hogy érdekeket ne sértenénk. Biztos vagyok abban, hogy ez az írás is fog indulatokat kiváltani. Már csak azért is, mert a Holokauszt trauma egyéni, családi, kisközösségi és társadalmi szinten egyaránt máig hat az euró-atlanti kultúrkörben. A személyes élményeken és a családok emlékezetén túl amiatt is, mivel filmek, könyvek, színdarabok, táncelőadások, képzőművészeti alkotások, cikkek, posztok és társadalmi viták egész sora tartja fájóan elevenen az emlékét, többnyire azt üzenve: „Soha többé!”.</p>
<p>És éppen ez a nagy figyelem az oka, hogy egyre gyakrabban merül föl az a vélemény is, miszerint a téma „túl van beszélve”, túlzottan fel van nagyítva más népirtásokhoz és nemzeti tragédiákhoz képest. A magam részéről úgy vélem, a Holokauszt hivatalos emlékezetpolitikája valóban túl van beszélve, de annak a folyamatnak a megértése, hogy mi vezetett el a genocídiumhoz, a közbeszédből hiányzik, illetve csak fájóan túlegyszerűsítve, pontatlanul van jelen. Ebben a bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy egyrészt árnyaljam a Holokausztról kialakított képet, másrészt a példáján keresztül körbejárjam a népirtást, mint jelenséget és kiemeljem a jelenre vonatkozó általános tanulságait.</p>
<p>Ehhez először a már említett hivatalos emlékezetpolitikához fordulok. A kánon szerint a Holokauszt egyedülálló rémtett a történelemben, a zsidóság tragédiája, amit a gonosz, náci németek követtek el, az áldozatok pedig sokáig csak a néhányukat bújtató jóságos embermentőkhöz fordulhattak. Majd a diadalmas szövetséges és szovjet felszabadítók, akik véget vetettek ennek az iszonyatnak, az eltitkolt haláltáborok felfedezésekor döbbenten szembesültek az ott látott borzalmakkal. A valóságban azonban, az előző két mondat minden eleme pontatlan, vagy téves, a későbbi emlékezetpolitika terméke, annak a céljait szolgálja. A továbbiakban ezt a képet szeretném árnyalni és pontosítani.</p>
<p>A témával foglalkozó írások kezdetnek jellemzően a „Hogyan történhetett ez meg?” kérdésre keresik a választ, tegyünk hát mi is így! Sokan ilyenkor nem mennek tovább annál, hogy a nácik antiszemiták és egyben gonoszak is voltak, ezért, miután hatalomra jutottak, szabadjára engedték féktelen, állatias agressziójukat. Ez pedig egy sok szempontból kényelmes válasz az utókor számára, mivel azt sugallja, hogy a nácik jellembeli sajátosságai miatt történhetett minden. Vagyis, ha azt szeretnénk, hogy ilyesmi soha többé ne forduljon elő, elég csak távol tartani a nácikat a hatalomtól. De az örmény népirtásnál, az első világháború idején Törökországban, vagy Sztálin etnikai irtó hadjáratainál a ’20-as, ’30-as években a Szovjetunióban, vagy a ruandai népirtásnál ’94-ben nem nácik voltak hatalmon, mégis szervezett, etnikai alapú genocídiumok történtek – ahogy az ókor óta már oly sokszor –, vagyis <strong>a népirtás nem kizárólag náci sajátosság</strong>, de még csak az etnikai alapú népirtás sem az, miként a Holokauszt sem egyedülálló rémtett a történelemben, csupán néhány eleme ilyen, amikre később még kitérek.</p>
<p>Másrészt ennél sokkal nyugtalanítóbb a kép, ha az erőszak természete felől fogjuk meg a kérdést. Békés jogállamban az erőszakcselekményt úgy szoktuk értelmezni, mint egy hibát a rendszerben, amit ki kell küszöbölni. Egyáltalán nem látjuk természetesnek, az elkövetőket hajlamosak vagyunk betegnek, vagy alulszocializáltnak bélyegezni és normálisnak tartjuk, hogy velük szemben a karhatalom szintén erőszakot alkalmaz. Vagyis a fizikai agresszió használata szigorúan szabályozott, az állam monopóliuma, azt csak a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a hadsereg gyakorolhatják előre megszabott törvények betartása mellett. Ebből következően a békéhez szokott társadalmak emberképe is alapvetően szelíd, békeszerető, aki legfeljebb verbális agresszióhoz folyamodik végső tehetetlenségében, bár azt is elítélendőnek tekintjük.</p>
<p>Ennek megfelelően mikor, mondjuk egy jól szituált szülő pofon csapja a gyermekét, vagy egy különben magasan szocializált pár egyik tagja a másikat, akkor azt mondjuk, „kijött belőle az állat”. Mintha szemben állna egymással a civilizált, természeténél fogva békés ember és az indulatain uralkodni képtelen állat. Ezt a képet erősíti az a mondás is, hogy mikor erőszakosak vagyunk, „akkor nem vagyunk önmagunk”. Mindez pedig tökéletesen rárímel az állatias nácik képére, akiket szintén a civilizáltnak és alapvetően békésnek láttatott emberrel állítanak szembe.</p>
<p>Az agressziónak ez a távolítása nyilván megnyugtató, csakhogy hamis biztonságérzetet teremt. Ha ugyanis az erőszak valóban nem lenne az emberi természet része, akkor nem kellene megpróbálni olyan szigorú szabályokkal kiirtani a mindennapokból. Az igazság az, hogy <strong>az ember sok egyéb mellett alapvetően erőszakos is, lehetőségként az erőszak mindig ott van mindannyiunk számára és jogállamban azért fordul elő viszonylag ritkán</strong> – legalábbis súlyosabb formában –, <strong>mert a polgárok egy része jól szocializált, belsővé tette az erőszak tabuját, mások pedig a büntetéstől félve tartózkodnak tőle, vagy hasznot remélve mondanak le róla</strong>.</p>
<p>Még amikor „elragad az indulat”, olyankor is tudatos döntést hozunk arról, hogy ütünk, olyankor sem „állatiasak vagyunk” – csak a külső szemlélő minősít bennünket így –, hanem tudatosan cselekszünk. Egy munkahelyi szituációban például, kevés kivételtől eltekintve, a főnök bármennyire fölidegesít, akkor sem ütjük meg, a párunkat, vagy a gyerekünket viszont adott esetben könnyebben, vagyis van abban tudatosság, hogy mikor használjuk az indulatunkat és mikor nem.</p>
<p>A megsemmisítő táborokban ráadásul, az őrök kegyetlenkedésein túl nem is ilyenfajta, indulati agresszióval találkoztak a fogva tartottak. A tömegek kiirtására létesített gázkamrák tudatosan, megtervezetten kerültek megépítésre és így is működtették azokat. Abban nem volt semmi állatias, sőt, hűvös, racionális mérnöki munkáról beszélhetünk. Ez a szervezettség és precizitás az, ami a népirtások sorában egyedi vonásként társult a Holokauszthoz. Azt is mondhatjuk, hogy a Holokauszt volt eddig a történelem legszervezettebb és mérnöki szempontból legprofesszionálisabb népirtása. (Amikor professzionálist mondok, az nem egy tisztelgés az elkövetők előtt, hanem arra utalok vele, hogy ez a valaha volt leginkább „szakmaszerűen” véghezvitt népirtás.)</p>
<p>Másrészt a haláltáborokat megálmodó és működtető emberek egész soráról elmondható, hogy amúgy tanult, jól szocializált, „jóravaló” férfiak és nők voltak, akik különben sem szociopatának, sem szadistának, sem impulzuskontroll problémákkal élő „elmebetegeknek” nem minősíthetők és békeidőben még csak nem is voltak deviánsak, vagy bűnözők, sőt, nagyon is törvénytisztelő, „jó polgárokként” éltek.</p>
<p>Vagyis kimondhatjuk, hogy <strong>legnagyobb részt különben civilizált, békés polgárok követték el a Holokausztot</strong>, ami a témával foglalkozó társadalomtudósokat is hamar zavarba ejtette. Hogy lehetséges az, hogy az egykori törvénytisztelő polgárok egyszerre „gyilkoló gépekké” változtak? Úgy, hogy bizonyos körülmények mellett bárki képes és a többségünk hajlandó is erőszakot alkalmazni. Tehát <strong>népirtás a megfelelő feltételek megléte esetén bármikor és bárhol megtörténhet</strong>. (Akit a téma bővebben érdekel, annak ajánlom Jörg Baberowski: <em>Az erőszak terei</em> című könyvét.)</p>
<p>A három legalapvetőbb ilyen feltétel pedig az <strong>erőforrásszűke</strong>, a <strong>magas népsűrűség</strong> és a <strong>vagyon nagyon egyenlőtlen eloszlása</strong>. Mikor ez a három jelenség egyszerre áll fenn, annak minden esetben olyan komoly társadalmi feszültség az eredménye, ami már az állam fennmaradását veszélyezteti és ilyenkor nem is kell más a népirtáshoz, csak egy <strong>lökés</strong>, ami mozgásba hozza az eseményeket. Talán furcsán fog hangzani, de <strong>a népirtást úgy is felfoghatjuk, mint az elit kétségbeesett kísérletét a széleskörű társadalmi összeomlás elkerülésére és saját pozícióik védelmezésére</strong>. Mi, emberek ugyanis addig és csak addig viselkedünk „civilizáltan”, amíg van mit ennünk, hol aludnunk és mit csinálnunk. Ha az állam ezeket, de főként az élelmezést nem tudja biztosítani, egyszerre tömegek kezdenek rabolni és fosztogatni, amit a rendőrség, de még a katonaság sem bír megfékezni mindenütt, így az állam elveszti irányító szerepét azokon a területeken, ahol erőszakkal nem képes kikényszeríteni a törvényei betartását. Helyette helyi hadurak, vagy bűnözővezérek veszik át az állam szerepét. Ezt láthatjuk ma Afrika, Dél-Amerika és a Közel-Kelet számos régiójában: jellemzően hosszúra nyúló polgárháborús káoszba süllyed a társadalom és részekre hullik az ország.</p>
<p>Ehhez képest a szervezett népirtás az elit, de a többség számára is vonzóbb alternatíva lehet. Ilyenkor az történik ugyanis, hogy az ínséges időkben mind a nélkülözés, mind az egyenlőtlenségek okaként kiválasztanak egy, vagy több kisebbségi csoportot (<strong>bűnbakképzés</strong>), akiket ellenségnek, veszélyesnek, nem emberinek láttatnak (<strong>gyilkos ideológia</strong>) és az ő kárukra osztják újra a vagyont, így enyhítve a többség erőforráséhségén. Az elitnek azt kell mérlegelnie, hogy ha nem így tesznek és nem is tudnak hathatósan kilábalni a válságból, akkor rövid úton ők maguk válnak a nincstelen tömegek céltábláivá pusztán azért, mert tehetősek és tőlük lehet a legtöbbet elvenni (lásd például a parasztfelkeléseket). Ez a forgatókönyve a múlt minden népirtásának az ókortól napjainkig.</p>
<p>De nézzük mindezt a Holokauszt gyakorlatán és emlékezetpolitikáján keresztül! A hivatalos emlékezetpolitika idevonatkozóan leggyakrabban három dolgot emel ki. Egyrészt Hitler szerepét felnagyítva, mint a népét megdelejező vezér <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/03/17/hogyan_tartjuk_eletben_hitlert_a_fajgyulolet_lelektana" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">szokás őt magát a népirtás döntő okaként megjeleníteni</a></span>. Ennél árnyaltabb a kép, mikor a náci ideológiát teszik felelőssé a történtekért. Végül, főként a témával foglalkozó társadalomtudósok az autoriter nevelés következtében vak tekintélytisztelethez szoktatott korabeli német társadalmat jelölik meg okként arra, hogy miként válhatott a törvénytisztelő állampolgárokból gyilkoló gép.</p>
<p>Hitler valóban nagy hatású szónok volt, ha megdelejezni nem is tudta a követőit, arra valóban képes volt, hogy hallgatósága elfojtott indulatait felszítsa. Másrészt ő adta ki a parancsot a Holokauszt végrehajtására, sőt, könyve a Mein Kampf a náci ideológia alapműve lett és egyfajta szellemi háttérként szolgált a későbbi borzalmakhoz. Mégis, mikor Adolfot jelöljük meg a népirtás egyedüli és fő okaként, a felelősségáttolás klasszikus esetével állunk szemben. <strong>Hisz a tömegek indulatait ő csak fölszította, azok már nélküle is ott voltak</strong>! Azokat az egykori porosz birodalomépítő ideológia, az elveszített első világháború traumája és a megalázó békefeltételek Németországot megnyomorító széleskörű hatásai fűtötték, nem Hitler.</p>
<p>A kiadott parancsot egész seregnyi ember hajtotta végre, az ő engedelmességük sem a Führer érdeme, hanem a már idézett autoriter, poroszos nevelés, a <strong>tekintélyelv alapján szervezett társadalmi kultúra</strong> kellett hozzá. Végül, bár a Mein Kampf valóban meghatározó mű a náci ideológiában, azt Goebbels és Hitler más követői „rázták gatyába”, Adolf ugyanis amilyen nagyhatású szónok volt, annyira csapnivalóan muzsikált íróként. Maga a könyv pedig csak akkor kezdett igazán jól fogyni, miután a nácik hatalomra jutottak és sokan valószínűleg olvasás nélkül egyszerűen porfogónak tették ki a polcra az esetleges vendégeknek azt sugallva, hogy ők bizony jó árják – erről lásd bővebben Daniel Kalder: <em>A pokoli könyvtár</em> című művét. Vagyis az írás hatása valójában igen korlátozott maradt.</p>
<p>A náci ideológia természetesen elengedhetetlen feltétele volt a Holokausztnak, ahogy minden népirtás esetében kell egy olyan eszmerendszer, ami meggyőzi az elkövetőket arról, hogy amit tesznek, az nem hogy nem bűn, hanem egyenesen hőstett. Ugyanakkor arról kevés szót ejtünk, hogy a nácizmus milyen jól beleillett, belesimult a korabeli korszellembe és mennyire sok követőre talált Németország határain túl is. Vagyis itt nem valami speciálisan német és még csak nem is valami fősodortól távoli extremitás hirtelen előretöréséről beszélünk, hanem egy több évszázados ideológia egyik arcáról. Ez az ideológia pedig nem más, mint a <strong>gyarmatosítás eszmerendszere</strong>, megspékelve az őskorig visszanyúló vérségi köteléken alapuló nemzetség képzetével.</p>
<p>A haditechnikában fejlettebb európai ember ugyanis, ahogy egyre másra igázott le nagy múltú civilizációkat és törzsi társadalmakat világszerte elhitte, hogy felsőbbrendű mindenki másnál. Egyfajta kultúrmisszióként fogta fel az erőszakos terjeszkedést, miáltal a barbár, vad népeknek szerte a világon elviszi a csodás civilizációt, a saját civilizációját, hogy ők is modern módon élhessenek. Mennyivel jobban hangzott ez, mint elismerni, hogy a bolygó nagy részének természeti kincseit kisajátították és kiszipolyozták, nem törődve sem a természeti, sem a helyi társadalmi következményekkel, miközben rabszolgasorba taszították az ott élőket, szétverve társadalmakat és szétszakítva családokat azért, hogy Európában beköszönthessen a jólét, megágyazva az ipari forradalom és a demokratizálódás technológiai, gazdasági, politikai és társadalmi folyamatainak. Innen már csak egy ugrás volt, hogy a kizsákmányolt őslakosok Európából nézve primitív életmódját és gyatra gazdasági teljesítményét azonosították a genetikai különbségekkel – félreértelmezve a darwini evolúció frissen publikált elméletét –, velük született alsóbbrendűségnek bélyegezve azt.</p>
<p>A szociáldarwinizmus a 19. század végére ugyanolyan általánosan elfogadott vélekedéssé vált, mint ma a neoklasszikus közgazdaságtan korlátlan növekedésről szóló, axiómaként kezelt kijelentései. Bár a második világháború előtt a németek és a franciák kérlelhetetlenül gyűlölték egymást uralkodóik sok évszázados viszálykodásai nyomán, abban egyetértettek, hogy mindannyian felsőbbrendűek a más bőrszínű emberekkel szemben és osztotta ezt a nézetet a liberális Nagy-Britannia és Amerika fehér lakosságának jelentős része is, hogy mást ne mondjak. Sőt, nem volt kevésbé antiszemita a németeknél egyetlen más euro-atlanti társadalom sem. Hogy a Holokausztra éppen Németországban került sor, az gazdasági okokkal, nem néplélektani devianciákkal magyarázható.</p>
<p>Az első világháborúhoz vezető, <strong>birodalomépítő szemlélet</strong> döntötte romba az európai nemzetgazdaságokat és nyomorba az addig jobb sorban élő polgárok tömegeit, nem beszélve a gyászról és háborús traumákról. De hiába volt eleve hibás a „német és francia nép gyűlöli egymást” jellegű gondolkodás a többiek kárára gyarmatbirodalmat építő doktrínához hasonlóan, a világégés után a megbukott és megbuktatott feudális rezsimek helyén születő demokratikus, illetve szocialista államok sem szakítottak velük. Mi több, a Harmadik Birodalom élettér elmélete csupán ennek a koncepciónak a továbbvitele és a vágyat, hogy globális szuperhatalommá fejlődjenek végül az USA és a Szovjetunió, később pedig Kína váltotta valóra. Ez a <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/04/01/nagy_sandor_oroksege" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Nagy Sándorig és talán még tovább visszanyúló</a></span> vágy láthatóan máig velünk él!</p>
<p>Az első világháborúból keveset tanulva az egyszerű polgárok is önfeledten gyűlölték tovább egymást, meg sem kérdőjelezve, hogy olyanokon akarnak revánsot venni, akiket nem is ismernek, olyan bűnökért, amiket nem személyesen azok követtek el, olyan urak önérdekét szolgálva, akik mit sem törődnek velük. Ráadásul a végén a közembereknek mindenképp rosszabb lett, még akkor is, ha nyertek, csupán az elit járhatott jól a győztes háborúval, amit a saját bőrükön tapasztalhattak meg a „diadalmas” háború után hamarosan nyomorogni kényszerülő, lelkileg megroppant francia és brit kispolgárok tömegei.</p>
<p>Mi több, a világégést lezáró békét még a kortársak is csak pár évre szóló fegyverszünetnek tekintették, annyira tarthatatlan helyzetbe hozta a vesztes országokat. Majd a lassú stabilizációs folyamatnak a ’29-es New York-i tőzsdekrach adta meg a kegyelemdöfést. A kibontakozó világválság minden államot megrengetett, de Németországot még a többieknél is jobban, mivel épp a békefeltételek miatt a német gazdaság rendkívül sebezhetővé vált, méghozzá tartalékok nélkül a folyamatos és nagyarányú jóvátétel fizetési kötelezettség következtében.</p>
<p>Ha máskor nem is, ebben a helyzetben mindenképp felül kellett volna vizsgálni a békefeltételeket annak érdekében, hogy a németeknek legyenek demokratikus lehetőségeik a kilábalásra, erre azonban a franciák nem voltak hajlandóak a kellő időben és mértékben, így a túltermelési válságot okozó gazdasági döntéshozókkal egyetemben közvetve igen komoly felelősség terheli őket Hitler hatalomra jutásában.</p>
<p>A náci ideológia, ahogy utaltam rá természetesen nem ekkor született, de ebben a történelmi pillanatban jött csak igazán kapóra az elitnek. Igaz volt, hogy Németországban többen is az első világháború alatt nyerészkedve szerezték a vagyonukat és az is, hogy köztük voltak zsidó származású németek is. A pozícióikat féltő tehetős germánok pedig örömmel vették, hogy a nácizmus minden felelősséget a zsidókra hárít, tisztára mosva a honfitársaik nyomorán meggazdagodó árjákat. Ugyanis a világválság hatására még a háborút követő nyomornál is nagyságrendekkel nagyobb munkanélküliségi és szocioökonómiai válság söpört végig a német társadalmon, Európa egyik legnépesebb társadalmán, amin belül komoly gazdasági egyenlőtlenségek uralkodtak abban az időben.</p>
<p>A nácizmus azonban túlmutatott az antiszemitizmuson, lényegében azt képviselte, hogy ellenségnek kell tekinteni mindenkit, aki más, aki „nem közénk való”. Így lett a későbbi Holokauszt a hivatalos emlékezetpolitikával szemben nem csupán a zsidóság, de a cigányság, a fogyatékkal élők, az LMBT közösség tagjai, a baloldali politikusok, gondolkodók és szimpatizánsok és néhány keresztény pap közös tragédiájává.</p>
<p>Ugyanakkor ne felejtsük el azt se, hogy a náci hatalomátvételt, a hadigazdaságra való átállással és a katonai megerősödéssel, az ellenségnek minősített kisebbségekkel szembeni törvényekkel és atrocitásokkal egyetemben a szövetségesek közönye tette lehetővé. Sőt, nem csak közönnyel, de a britek a franciákkal szembeni lehetséges szövetségest látva benne egyenesen örömmel fogadták a Führer erősödését, ahogy Amerikában is többen a rossz békediktátum alól az országát felszabadító hősnek látták Hitlert. A Times 1938-ban az év emberének választotta!</p>
<p>Hogy mennyire a korszellem része volt a nácizmus számos eleme azt jól mutatja, hogy a háború előestéjén a britek és a franciák is megtagadták a zsidó származású németek befogadását, előbbiek nagy vonakodva csupán néhány gyerek beutaztatását engedélyezték, utóbbiak még azt sem. De ezt láthatjuk abból is, hogy az 1940-es francia vereség után a németekkel kollaboráns francia Vichy kormányzat antiszemita módon lépett fel és a Holokausztban is aktívan segítséget nyújtott a németeknek – mennyivel kellemesebb hős partizánként emlékezni a franciákra, akik a megszállt országukban halált megvető bátorsággal küzdöttek a németek ellen, pedig ha a számokat nézzük, sokáig az utóbbiak voltak kevesebben…</p>
<p>Azután az a tény is a nácizmus elfogadottságát mutatja, hogy befolyásos amerikai és brit üzletemberek, illetve politikusok még a háború első évei alatt is azt szorgalmazták, hogy hagyni kell Hitlert érvényesülni, vagy akár ki kell békülni, esetleg szövetségre kell vele lépni a háború helyett. Nem volt tehát szalonképtelen a nácizmus akkoriban és ne legyenek kétségeink afelől, hogy a szövetséges, illetve a szovjet hírszerzés is tudott a Holokausztról, csak nem törődtek vele, de ne szaladjunk ennyire előre.</p>
<p>Bár Hitler és közvetlen követői őszintén gyűlöltek mindenféle másságot, talán furcsán hathat néhány olvasómnak, ha azt mondom, hogy a náciknak a Holokauszt valóban csak a végső megoldást jelentette. Miután sterilizálták a fogyatékkal élőket, kisemmizték és gettókba zárták a zsidókat, illetve bebörtönözték a politikailag másként gondolkodókat, valamint megkülönböztető intézkedésekkel hátrányos helyzetbe hozták a felvállaltan LMBT polgárokat, a Führer és diplomatái abba az irányba tapogatóztak, hogy miként toloncolhatnák ki újdonsült foglyaikat más országokba. Ekkor még a háború kitörése előtt járunk, tehát békés párbeszéd folyhatott róla a britekkel és a franciákkal, hogy a gyarmataik valamelyikére telepítenék át a gettósított zsidóságot – többek között Madagaszkár és Izrael is felmerült a lehetséges célterületek között –, erről azonban a szövetségesek hallani sem akartak (bővebben lásd Ian Kershaw: <em>Hitler – Nemezis</em>).</p>
<p>A Holokauszt történetét az emlékezetpolitika és több neves történész is a tágabb történelmi háttér, a világháború nélkül mutatja be, sőt, keményen érvelnek amellett, hogy ez így és csak így helyes. A magam részéről azonban ezt komoly szakmai hibának tartom. A haláltáborok 1941-es megnyitása ugyanis nem, vagy csak jóval később történt volna meg, ha nincs a háború. És itt kanyarodunk vissza az erőforrásszűke, a magas népességkoncentráció és a nagyon egyenlőtlen vagyoni megosztás kérdéseihez.</p>
<p>Azzal, hogy a nácik elvették a német zsidó vagyont és ezt újraosztva juttattak sok árja németet például lakáshoz, csupán időben, térben és érintett társadalmi csoportban tolták el a gazdasági válság hatásait, de nem szüntették meg azokat. A gettókban a zsidók ellátása kezdettől nehezen ment, a háború miatt továbbszűkülő erőforrások mellett pedig egyre lehetetlenebbé vált, így a náci körletvezetők egyre másra írták kétségbeesett jelentéseiket, hogy nem fogják tudni fenntartani a rendet a fogvatartottak között – mert már ekkor foglyok voltak a gettó lakói, ha nem is ez volt kommunikálva.</p>
<p>A szűkülő erőforrások tehát egyre sürgetőbb és egyre radikálisabb megoldást tettek szükségessé. Vagyis a háború volt az a bizonyos lökés, ami a népirtáshoz kellett, de az erőforrások fölemésztésén túl más módon is hozzájárult a haláltáborok születéséhez. „Szerelemben, háborúban mindent lehet”, tartja a mondás és valóban, háborús helyzetben a békeidők normái felfüggesztődnek és az erőszak válik normává – bővebb kifejtésért lásd Jörg Baberowski már idézett művét. A Holokauszttal párhuzamosan, oda-vissza erősítve egymást zajlott a Szovjetunió elleni invázió és a front mögött tevékenykedő Waffen SS különítményeknek Hitler parancsba adta, hogy irtsák a zsidókat és az oroszokat – valószínűleg attól félve, hogy a megszerzett területeket a helyi lakosokkal szemben nem lesz elég erőforrásuk megtartani, ha azok fölkelnének új uraik ellen. Így vált egyre elfogadottabbá, sőt, normává a kegyetlenkedés mind a fronton, mind a hátországban.</p>
<p>És, hogy kicsit elszakadjunk a történelemtől és másik hivatásom a pszichológia felől is ránézzünk a nácizmusra, azt mondhatjuk, hogy a gyűlölet mögött minden esetben a félelem munkált alapérzésként. Ők maguk és neonáci kollégáik valószínűleg kikérnék maguknak amit most mondok, de a nácik valójában féltek a másságtól, féltek, hogy, bár erőt mutattak kifele, gyengének bizonyulnak a zsidókkal, LMBT polgárokkal és balosokkal szemben és ez a gyengeségtől, sebezhetőségtől való félelem sarkallta őket erőszakra.</p>
<p>Hogy mennyire nem valami náci sajátosságról beszélünk most sem, azt mutatja, hogy a koncentrációs táborokat a búr háborúban először használó britek szívében is hasonló érzés munkálhatott, ahogy a második világháború idején a japán származású polgárait koncentrációs táborokba záró liberális amerikaiakat, vagy az osztályellenségnek minősített tömegeket Gulag táborokba záró szovjeteket is ez mozgatta.</p>
<p>De térjünk vissza az erőszak normájához! Talán bele se gondolunk elsőre, mit is jelent, mikor az lesz normális, elvárt, hogy kegyetlenkedjünk az ellenségnek bélyegzett személyekkel szemben. Pedig meghatározó szerepe volt ennek a normának abban, hogy átlagemberek tömeggyilkosokká váljanak. Ha ugyanis a porosz állam szigorú fegyelmét és vak tekintélytiszteletét ötvözzük ezzel a normával, engedelmes gyilkoló gépeket kapunk, a jóravaló német ugyanis mindenekelőtt engedelmes. Ha pedig valaki jó, normakövető polgár akar lenni, a mindenkori normát követi, akkor is, ha az a humanista értékekkel megy szembe. „Parancsra tettük.” – védekeztek a katonák, mikor a világháború után felelősségre vonták néhányukat a történtekért és az a helyzet, hogy részben igazat mondtak. A neveltetés, a csoportnyomás és az ideológia együtt teremtették meg azt a lelki teret, ahol a szadizmus és az ölés a legtermészetesebb hétköznapi tevékenységekké, a munka részévé váltak.</p>
<p>A neveltetés, ideológia és csoportnyomás hármasában az utóbbinak kiemelt szerep jutott és az áldozatokra és a felszabadítókra is egyaránt hatással volt. A hivatalos emlékezetpolitikába nem fért bele, de életinterjúkból tudjuk, hogy a foglyok egymás közt, egymás kárára is kegyetlenkedtek. És mikor egy beteg rabtárstól veszik el a kenyeret, akinek úgysincs esélye a túlélésre, azt még magyarázhatnánk az életösztönnel, de mikor férfi elítéltek használnak szextárgyként női elítélttársakat, azt semmiképp sem. Ahogy arról sem esik sok szó, hogy a felszabadító katonák milyen formában várták el a hálát az egykori fogolynőktől, vagy, hogy az embermentők egy része szexuális ellenszolgáltatást várt a segítségért cserébe – lásd részletesebben Pető Andrea: <em>Elmondani az elmondhatatlant </em>című könyvében.</p>
<p>Mindezt elintézhetnénk azzal is, hogy az emberek egy része állatias, civilizálatlan, vagy gonosz, de többről van itt szó. Az utókor elkövetőknek, áldozatoknak és felszabadítóknak nevezi a történet résztvevőit, de az igazság az, hogy <strong>egy háborúban és egy népirtásban mindenki egyben áldozattá is válik</strong>, lelkileg mindenkit alakít, megnyomorít egy ilyen élmény, függetlenül attól, hogy a fegyver és a kerítés melyik oldalán áll és milyen egyenruhát visel. Akik ilyen sokáig és ilyen intenzitással élnek az erőszak normája mellett, azok elveszítik a finomabb, gyengédebb érzések megélésének képességét, rémálmok és disszociatív tünetek kísérhetik őket, akár egy életen át, illetve a társas kapcsolódás, a kötődés is nehézzé, vagy szinte lehetetlené válik a számukra. Ezt a jelenségkört, pontosabban annak egy részét nevezi a szakirodalom PTSD-nak, vagyis poszttraumás stressz zavarnak.</p>
<p>A civil lakossággal és a hadifoglyokkal szembeni kegyetlenkedés minden modern háború és minden résztvevő fél sajátja. Szeretjük azt hinni, hogy csak a gonosz németekre, vagy épp az „állatias ázsiai szovjetekre” igaz az ilyesmi, de Drezda gyújtóbombákkal való porig rombolása (kb. 60000 áldozat), a Hirosima (90-140 ezer áldozat) és a Nagaszaki (80-140 ezer áldozat) elleni atomcsapás épp a civilizált és liberális szövetségesek műve volt, ahogy a Katinyi mészárlást (kb. 23000 áldozat) is szervezetten, európai neveltetésű orosz tisztek felügyelete mellett követte el a szovjet hadsereg. Ezek a népirtások két dologban különböznek a Holokauszttól, egyrészt méreteiben (időtartamban, szervezettségben és az áldozatok számában) messze elmaradnak tőle, másrészt, ezekért senkit nem vontak felelősségre, Drezda, Hirosima és Nagaszaki bombázását ráadásul máig háborús hőstettnek tartják az egykori szövetségesek által írt történelemkönyvekben.</p>
<p>A Holokauszt közvetlen, jelenre is ható következményei tetten érhetőek a világ zsidóságának identitásában számos módon, de a németek bűntudatában is, ami jellemzi még a generációkkal az események után született polgárok széles tömegeit is. A bocsánatkérés és a jóvátétel sok formában megtörtént már azóta – a világháború után a britek talán a saját bűntudatukat enyhítendő a gyarmatbirodalmuk egy darabját a zsidóságnak adták tekintet nélkül a helyi etnikai viszonyokra, ma ezt a területet hívjuk Izraelnek; a németek kezdetben haditechnikával és az újdonsült zsidó állam haderejének kiképzésével, majd pénzbeli jóvátétellel, valamint emlékművek építésével és a bűnök elismerésével adóztak az áldozatok előtt, de így tett számos bank és vállalat is, akik a nácikkal kollaboráltak, ahogy a németekkel szövetséges és így a Holokausztban szintén részt vállaló országok, köztük Magyarország is – a kollektív megbocsátás sajnos még várat magára, ami egyre inkább kontra produktív, például Németországban. (Meggyőződésem, hogy részben a szűnni nem akaró bűntudatos helyzetre adott egyik kilépést kereső válasz az AfD előretörése.)</p>
<p>Ha ennél általánosabban próbáljuk értelmezni a történteket, hogy a jelenre vonatkozó tanulságokat is levonhassunk, ma az látszik, hogy a Föld lakossága a ’30-as évekhez képest bő 3 és félszeresére nőtt (akkor kb. 2 milliárd fő, 2020-ban 7,8 milliárd fő), <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/04/30/vagyonkoncentracio" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a vagyon még soha nem oszlott meg annyira egyenlőtlenül</a></span> a történelemben, mint manapság és <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/06/miert_nem_megy_nekunk_a_kornyezet_vedelme" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a gazdasági rendszerünk működési alapelvei</a></span> miatt időről-időre válságokba sodródunk, ráadásul egyre gyorsuló ütemben és egyre radikálisabb mértékben <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/07/24/hogyan_szuletett_a_civilizacio" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">változtatjuk a klímát</a></span>, durván beszűkítve így az elérhető erőforrásokat. Vagyis a népirtások minden eleme adott, ellenségképnek ott vannak a bevándorlók, a más vallású emberek, vagy a politikailag másként gondolkodók, a lökés lehetőségét pedig minden válság potenciálisan magában hordja. A harmadik világ országai a nagyobb nyomor miatt kitettebbek, de a magas technológiai fejlettség a nyugat országaiban középtávon az ökológiai válság miatt várhatóan bekövetkező erőforrásszűkével együtt szervezettebb és nagyobb arányú pusztításra tesznek bennünket képessé. Mikor népesedésről, fenntarthatóságról, gazdaságszervezésről, vagy társadalmon belüli vagyonmegoszlásról beszélgetünk, jusson eszünkbe, hogy ennyire húsbavágó és brutális következményei is lehetnek a döntéseinknek évek, évtizedek múlva!</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F05%2F12%2Fholokauszt_744%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F05%2F12%2Fholokauszt_744%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F05%2F12%2Fholokauszt_744%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=„A múltból tanulj, és ne benne élj!” – Holokauszt, egy népirtás története"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/05/12/holokauszt_744#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/15680272" border="0" /></a><br /></p>
történelem
háború
társadalom
náci
pszichológia
világháború
nácizmus
népirtás
túlnépesedés
genocídium
csoportnyomás
társadalmi_feszültség
II._világháború
Hitler
Holokauszt
vagyoni_egyenlőtlenség
vagyonkoncentráció
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2020/02/18/a_terminator_es_a_rendszerszemlelet
A Terminator és a rendszerszemlélet
2020-02-18T08:30:26+01:00
2020-02-18T08:30:26+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Kamaszként nagy rajongója voltam a Terminator filmeknek és a poszt-apokaliptikus jövőben játszódó regényeknek, így a közelmúltban bemutatott 6-dik részre, a Sötét Végzetre már csak nosztalgiából is kíváncsi voltam. Közben épp a Tóth Csaba által elindított sci-fi, fantasy, szuperhős és horror műfajokon keresztül társadalom- és természettudományos megközelítéseket bemutató könyvsorozat legújabb darabját, a Párhuzamos Univerzumokat forgattam. Innen pedig szinte már adta is magát, hogy az említett könyvsorozatban kevéssé tárgyalt Terminator univerzumot a pszichológia, azon belül is a rendszerszemlélet felől szemlélve én is írjak egy hasonló, „kéretlen fejezetet”. Ezt olvashatja most a Kedves Érdeklődő.</p>
<p>(Alább főként a filmekből és a Terminator TV sorozatból, kisebb részben pedig a regényekből és videojátékokból felépülő Terminator univerzumot veszem górcső alá, így óhatatlanul is spoilerezni fogok, ezért előre szólok azoknak, akik még nem látták/olvasták/játszották ezen műveket.)</p>
<p>Az első filmből megtudhatjuk, hogy a hadászati célokra fejlesztett szuperszámítógép, a Skynet egyszer csak öntudatra ébred és atomháborúba taszítja az emberiséget, a kevés túlélőt pedig gyilkos gépezetekkel, Terminatorokkal igyekszik levadászni. Reménytelen helyzetben lévő fajunk ugyanakkor megmenekül egy zseniális vezetőnek, John Connor-nak hála, aki ütőképes hadsereggé szervezi az ellenállni kész embereket és végül legyőzi a gyilkos MI-t, a teremtményeivel együtt. A Skynet azonban, elemezve a John jelentette fenyegetést arra a következtetésre jut, hogy még az Ítélet Napjának nevezett atomháború előtt el kell pusztítania a férfit. Így, az időutazás frissen felfedezett technológiáját használva percekkel az emberek győzelme előtt Terminatorokat küld vissza különböző időpontokba azzal a feladattal, hogy végezzenek John-nal, vagy annak születése előtt az anyjával, Sarah-val.</p>
<p>A nő és gyermeke végül csak úgy tud megmenekülni, hogy az emberi ellenállás is minden alkalommal visszaküld egy védelmezőt, hol egy emberi katonát, hol átprogramozott Terminatorokat, akikkel közösen újra és újra legyőzik a gyilkos kiborgokat/robotokat. A történet azonban nem áll meg itt, a Terminator 2 Ítélet Napjában Sarah úgy dönt, hogy visszavág és nem csak a fiát menti meg, de egyúttal megsemmisíti a még csak csíra állapotban lévő Skynetet és minden adatot és eszközt, amiből újra lehetne alkotni. Még a kutatásokat vezető tudós, Miles Dyson megölésétől sem riadna vissza, bár végül ez utóbbiban a fia és a segítségül küldött halálosztó megakadályozzák, hogy végül közösen hajtsák végre a szabotázst.</p>
<p>A Skynet tönkretételével tehát Sarah és John az, akik ténylegesen megváltoztatják a jövőt, így a folytatásokban, lényegében két alternatív valósággal találkozunk. A harmadik rész, a Gépek Lázadása szerint a Skynetet az USA kormánya valahogy mégis újraalkotta, így a Connor család akciója csak késleltetni tudta a világ végét, de megakadályozni nem. Minden további film, a TV sorozat, a regények és a játékok is ezt a történetet, vagy az eredeti, ’97-es apokalipszist éneklik meg, ahol John végül mindig győzedelmeskedik a gépisten felett. Még az atomháborút látszólag elkerülő és a Skynettel – ottani nevén Genesys-szel – az ötödik részben közvetlenül a 2017-re tolódott Ítélet Napja előtt leszámoló Sarah Connor és Kyle Reese, illetve az őket segítő átprogramozott Terminator akciója utáni záró jelenet is azt sugallja, hogy a kataklizma elkerülhetetlen.</p>
<p>Egyedül a legújabb, hatodik epizód szakít a kánonnal, itt ugyanis Connor-ék valóban sikerrel járnak, bár a különböző idősíkokba visszaküldött Terminatorok egyike, egy sosem volt jövő egyetlen képviselőjeként később megöli John-t. Sarah a gyászba belenyomorodva öregszik meg és a további Terminatorok érkezését várja, hogy revansot vegyen rajtuk.</p>
<p>Egy alkalommal azonban nem a szokásos halálosztók, hanem egy különös, új modell, a Rev 9-es és egy mesterségesen felturbózott képességű, lényegében kiborg nő, Grace hullanak le meztelenül az égből, akiknek nem cseng ismerősen a Connor név és mindketten egy Daniella Rose nevű fiatal nőt akarnak megölni/megvédeni. Sarah is beszáll a buliba és hamarosan kiderül számára, hogy egy alternatív jövő katonáival van dolga. Eszerint a Skynet megsemmisült a szabotázsban, de jóval később kifejlesztettek egy hasonló katonai MI-t, a Legion-t, ami elődjéhez hasonlóan atomháborút robbantott ki, majd elkezdte levadászni a túlélőket, némileg másfajta Terminatorokkal. Csakhogy ebben a jövőben nem jut szerep John Connornak – akivel ugye jóval az Ítélet Napja előtt végzett egy halálosztó –, helyette Daniella, vagy, ahogy barátai és harcostársai hívják, Dani áll az emberek élére és ő győzi le a Legion-t és ez az a pont, ahol érdemes behozni a történetbe a rendszerszemléletet.</p>
<p>Látszólag – az Ítélet Napja után játszódó negyedik epizód kivételével – minden nagyfilm cselekménye ugyanaz: adott egy MI, a Skynet/Genesys/Legion, ami magára nézve veszélyesnek ítéli az emberiséget, ezért ki akar bennünket irtani. Terve csak azért nem sikerül, mert egy kivételes képességű ember John Connor/Daniella Rose az atomháború után a romok között ellenállást szervez és végül legyőzi a gépeket. Ez a történet két toposzra épül, a gonosz MI és a kivételes hős legendáira. Csakhogy, ha igaz lenne egyik, másik, vagy mindkettő, akkor a Skynet pusztulását követően nem kellett volna eljönnie az Ítélet Napjának, illetve John halála után a gépisten akadálytalan győzelmet aratott volna az emberek felett. Hogy mégsem így történt annak az okait pontosan megmutatja nekünk a rendszerszemlélet.</p>
<p>Kezdjük a Terminator univerzum egyik kulcs elemével, az időutazással. Lényegében azzal a második világháború utáni dilemmával állunk itt szemben, hogyha valaki visszamenne az időben, mondjuk az 1910-es évekbe és megölné a fiatal Hitlert, azzal elkerülhető lenne-e a második világháború? A filmek válasza pedig az, hogy nem, csupán a háború bizonyos elemei és időpontja változnának, ami megfelel a valóságnak. Ugyanis nem egyedül Hitler volt az, aki elindította a háborút, sőt, a Führer személye kevéssé is fontos a konfliktus szempontjából, mivel a világégéshez vezető, rendszer szintű okok már nélküle és tőle függetlenül léteztek. A világuralomért folyó versengés Hitlertől függetlenül vezetett az első világháborúhoz, a Versailles melletti békékhez sem volt köze, amik kiszolgáltatott és függő helyzetbe hozták Németországot az évszázados ellenséggel, Franciaországgal szemben. (Mellesleg a két ország messzire nyúló konfliktusa is független Adolftól.) A kapitalista gazdasági berendezkedés strukturális hibái miatt kirobbant ’29-es gazdasági válság is kívül esett a későbbi Führer hatókörén, ahogy az is, hogy a demokratikus német kormányzat képtelen volt hatékonyan fellépni a megalázó, igazságtalan és nagyon szerencsétlen békefeltételek alapvető felülvizsgálatáért, hogy legalább esélye legyen a németeknek kilábalni a válságból. A franciák hajthatatlanságáról sem Hitler tehetett, ami tovább nehezítette a demokratikus német politikusok dolgát.</p>
<p>Hitler csupán egy radikális német párt, az NSDAP vezetője volt, akik hangzatos szlogenekkel kínáltak gyógyírt a bajokra. De kínáltak ilyet a német kommunisták is, csupán az ő PR-juk rosszabb volt, mert akkorra a Szovjetunió már a gyakorlatban is megmutatta, hogy mit jelent a kommunizmus kísérletének megvalósítása. No, nem a kisemberek szintjén volt ez elrettentő, hanem a tehetős németek körében, akik így szívesebben finanszírozták Hitlert, mint a szélsőbalosokat, ami megint csak nem Adolf érdeme.</p>
<p>Mik tehát a világháborúhoz vezető rendszerszintű tényezők? A világuralomért folyó verseny, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2015/04/01/nagy_sandor_oroksege" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">aminek ideológiája az ókorig nyúlik vissza</a></span>, a Versailles környéki békék, melyek folyamatosan fenntartották a feszültséget a győztes és a vesztes államok között, a világgazdaság strukturális problémái, amik egy gazdasági válságban csúcsosodtak ki és ami radikális megoldásokat tett elképzelhetetlenből kívánatossá és végül a demokratikus, béke párti politikai erők impotenciája. A háború feltételei tehát adottak voltak tőle függetlenül is és ha nem Hitler, akkor valaki más lett volna a befutó a Führer szerepére és ő indította volna el a világháborút, hacsak a szovjetek meg nem előzik ebben – hisz a kapitalista nyugat és a kommunista oroszok között is fennállt egy kibékíthetetlen ellentét, ami magában rejtette a háború kockázatát.</p>
<p>De hogy jön mindez a Terminatorhoz? Mikor a Skynet arra a következtetésre jut, hogy az emberek csak azért tudják legyőzni, mert van egy különlegesen tehetséges vezetőjük, John Connor, akkor a gépisten téved. Sarah Connor ugyanebbe a hibába esik, mikor azt képzeli, hogy megállíthatja a Skynetet, ha elpusztítja a Cyberdyne Systems laborját. Ugyanis egyikük sem veszi figyelembe, hogy <strong>a John-t és a Skynetet kitermelő körülmények egyik, vagy másik pusztulásával mit sem változnak</strong>.</p>
<p>Bár Connor jó parancsnok, az emberek egy idő után nélküle is megszervezték volna magukat, lett volna egy vezetőjük és jó eséllyel győznek is – ahogy erre Dani esete világít rá –, mivel egyrészt az atomháború és a Terminatorok az embereket technológia imádóból a technológiával szemben ellenségessé tették. Ráadásul a gépisten sarokba szorította és olyan dilemma elé kényszerített fajunkat a megsemmisítő táborok felállításával, hogy vagy harc nélkül halunk meg, vagy a harc által esetleg túlélhetünk. Nem nehéz kitalálni, hogy a vesztenivaló nélkül maradt személyek java része mit választ egy ilyen helyzetben. Amikor pedig a háború tétje a túlélés vagy a kihalás, csak annak van értelme az emberek szempontjából, ha mind az utolsó leheletükig küzdenek.</p>
<p>Mi több a gépek jól azonosítható közös ellenségként jelentek meg, amivel szemben csak együtt volt esélyük az ellenállóknak, így a különféle nemi, faji, vallási, nemzeti, politikai, stb. ellentéteket félretéve a túlélők kénytelen-kelletlen összefogtak, létrehozva egy minden addiginál egységesebb emberiséget. Természetes, hogy kellett valaki, aki a mozgalom élére áll és ilyen szűkös erőforrások mellett a hatékonyság mindennél többet számít, tehát a szelekciós nyomás miatt nem volt fontos se a származás, se az előélet, se a képesítés, csakis az, hogy az illető a gyakorlatban is eredményesen vezeti-e a gépek elleni harcot. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a John Connor-ság inkább egy intézmény, mint egy konkrét személy, amit bárki betölthet, ha az eredeti férfi kiesik, akár Daniella Rose is, mint arra Sarah Connor maga jön rá a hatodik részben.</p>
<p>És ugyanez igaz a Skynetre is. <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/22/normak_fenntarthatosag_es_kiutak" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">A gazdaság növekedési kényszere</a></span>, ami rövidtávú profitmaximalizálásra és mind nagyobb piaci koncentrációra, illetve technológiai versenyre ösztönzi a cégeket, a gépistentől függetlenül létezett. Ahogy a nemzetállamokat lényegében túszul ejtő vállalati lobbik sem a Skynet teremtményei, melyek előbb említett érdekeit így a politika is kritikátlanul kiszolgálja. Nem a gépek tehetnek arról sem, hogy a tudomány és a technológia a vállalatok piaci érdekeinek lett alárendelve társadalmunkban. Azt érdemes megértenünk, hogy magát a Skynetet ugyan a Cyberdyne Systems fejlesztette ki, de a mesterséges intelligencia kifejlesztésére való igény a rendszer előbb említett elemeiből következik, megfejelve az egyre jobban technológiafüggővé váló lakosság támogató hozzáállásával. A Genesys, vagy a Legion példája épp azt mutatja meg, hogy puskákkal és bombákkal a kutatást csak lassítani lehet, de amíg megvan a gazdasági és politikai akarat a kifejlesztésére, addig megállítani nem.</p>
<p>A hatodik részben szintén Sarah az, aki a maga módján ezt ki is mondja. Mikor meghallgatja Grace történetét a Legion-ről, keserűen csak annyit tesz hozzá, hogy „Azok a szemetek semmiből sem tanulnak.”, utalva a gépistent kifejlesztő vállalatokra és kormányzatra – szűkebben talán a hadsereg vezetésére is –, de már föl sem veti, hogy akadályozzák meg az Ítélet Napját. A helyzet azonban az, hogy míg Sarah-nak volt miből tanulnia, épp az akciója sikere miatt, „Azok”, nem ismerték, nem is ismerhették a sötét jövőt, így nem volt miből okulniuk. Ha találkoztak is valamilyen formában Sarah történetével, az nem tűnhetett többnek számukra egy paranoid skizofrén nő zagyvaságainál. Pláne azok után, hogy ’97-ben ténylegesen nem volt atomháború, ami igazolta volna a történetét.</p>
<p>Visszatérve a Skynet/Genesys/Legion tehát nem csupán John/Dani zsenialitása miatt bukott el, hanem mert rengeteg stratégiai és taktikai hibát vétve egyszerűen nem volt elég hatékony az emberek kiirtásában. Másrészt az embereknek nem hagyott más választást, minthogy győzzenek, vagy kihaljanak, mivel belekényszerítette őket az élet-halál harcba.</p>
<p>Azon túl, hogy egy ilyen eszmefuttatás önmagában is érdekes lehet, a Terminator univerzum és ezen keresztül a rendszerszemlélet a valódi világunkra nézve is fontos tanulságokkal szolgál. Túl azon a kézenfekvő értelmezésen, hogy a mesterséges intelligencia kutatás veszélyes is lehet ránk nézve, ha a gépeket és az MI-t a technológia szimbólumának tekintjük, akkor a halálosztó sorozat azt üzeni nekünk, hogy a technológia révén önkéntelenül és tudattalanul ki is irthatjuk magunkat. Ugyanis a mi Skynetünk az ökológiai válságunk és a releváns szakértők ma már nem arról vitatkoznak, hogy létezik-e a probléma, vagy, hogy a technológiát használó ember tevékenysége okozza-e, hanem egyre inkább az a vita tárgya, hogy már elszabadult-e a klímaváltozás, vagy még kordában tartható. A Terminator világának kifejezéseivel az a kérdés, hogy elkerülhetjük-e még az Ítélet Napját, vagy a Skynet már kilőtte az atomtölteteket és várja a becsapódást, amit mi csupán tehetetlenül nézhetünk.</p>
<p>A rendszerszemlélet abban is segít nekünk, hogy beazonosítsuk azokat <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/06/miert_nem_megy_nekunk_a_kornyezet_vedelme" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">a rendszer szintű jelenségeket, amik az ökológiai válsághoz és azon belül a klímaválsághoz vezettek</a></span>, – szinte pontosan ugyanazok, amik a Skynetet is létrehozták a filmekben – illetve arról is ad némi tájékoztatás, hogy <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/02/21/egy_uj_vilagrend_fele_a_jovo_utjai" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">milyen jövőbeni forgatókönyvekre számíthatunk</a></span>, ha így haladunk tovább és mire akkor, ha változtatunk ezeken. Itt azonban nem pontos jóslatokra kell gondolni, csupán olyan eseményhorizontokra, amiknek jelenleg a szélső értékei a kisebb, helyi szintű humanitárius válságok és katasztrófák óriási zöld reformok mellett, amelyek alapvetően alakítják át a gazdaságot, a társadalmat, az államokat és a politikát, illetve az emberiség kihalása abban az esetben, ha továbbra is erőltetjük az exponenciális gazdasági növekedést.</p>
<p>A közép távú jövő e két szélsőség között mozoghat, amennyiben nem történik valamilyen nem várt esemény/csoda, mint néhány, ma még elképzelhetetlen tudományos felfedezés, melyek segítségével közvetlenül képessé válunk a bolygó klímájának, ökoszisztémájának, illetve a talaj termő és vízvisszavevő képességének a manipulálására. De lehet ilyen egy nagyobb méretű aszteroida becsapódása is a bolygónkba, egy pusztító világjárvány, vagy egy fejlett idegen faj, ami már az ökológiai válság tetőpontja előtt kiirt/megtizedel bennünket, így változtatva a jelenlegi trendeken. Sőt, az sincs egészen kizárva, hogy egy MI is öntudatra ébredhet és jaj nekünk, ha ellenséget lát a teremtőiben…</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F02%2F18%2Fa_terminator_es_a_rendszerszemlelet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F02%2F18%2Fa_terminator_es_a_rendszerszemlelet%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2020%2F02%2F18%2Fa_terminator_es_a_rendszerszemlelet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=A Terminator és a rendszerszemlélet"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2020/02/18/a_terminator_es_a_rendszerszemlelet#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/15478016" border="0" /></a><br /></p>
filozófia
pszichológia
klímaváltozás
elmélkedés
filo
rendszerszemlélet
Connor
Skynet
Terminator
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu
https://spanishwax.blog.hu/2019/12/22/normak_fenntarthatosag_es_kiutak
Miért nem megy nekünk a környezet védelme? 2. – Normák, fenntarthatóság és kiutak
2019-12-22T10:55:50+01:00
2019-12-22T10:55:50+01:00
Mayer Máté
https://blog.hu/user/817105
<p>Képzeljük el, hogy mit okozna, ha a személyautó birtoklásához nem a szabadság, a felnőttség és a státusz, hanem a felelőtlenség képzetét társítanánk. Ha a távoli helyekre tervezett nyaralás kapcsán az izgalmas élmények helyett az okozott károsanyag kibocsátás mértékéről beszélgetnénk. Ha a szobányi ruhatárat felhalmozó személyeket nem követni való influenszereknek, hanem mentális betegeknek látnánk. Ha a gyakori húsevést nem a jómódhoz – ma a mélyszegénység egyik kritériuma, hogy az illető nem eszik húst – és pláne nem az egészségességhez kötnénk, hanem ahhoz, hogy felzabáljuk a gyerekeink elől a Földet. Ha a mértéktelen vagyonosodás nem szexi, trendi, meg kúl lenne, hanem visszataszító, pszichopátiás vonás, sőt, emberiség elleni bűn. Ha a hitelezés, a tőzsdézés és a devizakereskedelem mai formáinak nagy részét letöltendő börtönbüntetéssel és nem milliós fizetésekkel jutalmaznánk. Ha a klímaváltozásra fittyet hányó vállalatokat a legveszélyesebb bűnözőkhöz hasonlóan „kivégezhetnénk”. Ha az ehhez asszisztáló politikusok tevékenységét hazaárulásként kezelnénk. Ha a fedezet nélküli pénzt értéktelen papír fecninek, illetve fémdarabnak tartanánk.</p>
<p>Ha az olvasó egyik másik állítást túl demagógnak, radikálisnak, vagy embertelennek érzi, igaza van. A mai normarendszereink közt legalábbis mindenképp. Először épp ezekből kell kilépnünk, ha másodrendű változásokat szeretnénk!</p>
<p><span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/06/miert_nem_megy_nekunk_a_kornyezet_vedelme" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">Az ökológiai krízishez vezető utat kikövező rendszert</a></span> ugyanis társadalmi normák sokasága tartja olajozottan. A <strong>gazdasági növekedés</strong> mellett – ami ugye önmagában is norma – a <strong>neoklasszikus közgazdaságtan</strong>, mint eszmerendszer és a <strong>fedezet nélküli, banki adósság útján teremtett, inflálódó pénz</strong> (fiat pénz) megkérdőjelezhetetlensége jelentik a halálos elegy közgazdaságtani lábát. Ezzel kéz a kézben jár a politikum világának <a href="https://spanishwax.blog.hu/2017/10/25/a_joleti_allam_vege" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><span style="color: #3366ff;"><strong>neokonzervatív</strong>, illetve</span> <strong>neoliberális</strong> ideológiája</a>. A tudomány és technika hozzájárulása a katasztrófához a „<strong>fenntartható fejlődés</strong>” tündérmeséjének szolgálatába állított <strong>technokrata szemlélet</strong> – vagyis minden problémára kizárólag technológiai választ keresnek, mint az elektromos autó a benzines kocsik helyett a károsanyag kibocsátás csökkentésére, stb..<br /> Mint az könnyen belátható, az eddigi pontok mind kizárólag a politikai és gazdasági elit terepei, de a környezetpusztítás nem kizárólag az elit kiváltsága! Ugyanis az urbanizáció és vele a <strong>materializmus</strong> filozófiájában testet öltő életszínvonal megszállottsággal a szélesebb társadalom is sietteti a klímaválság eljövetelét. Azután a túlnépesedést és a más fajokkal szembeni emberi kegyetlenséget elfedő, esetenként tabusító <strong>humanizmus</strong>sal kiegészítve a vagyonkoncentráció oldaláról már csak a <strong>korlátlan</strong> <strong>magántulajdon szentsége</strong> kell ahhoz, hogy teljes legyen a kép.</p>
<p>A fenti norma- és eszmerendszerek részletes kifejtése minimum több könyvnyi terjedelmet igényelne és bár az olvasóim megszokhatták, hogy nem fukarkodom a szavakkal, ettől most megkímélnék mindenkit. Csupán e normák néhány meghatározó vonását emelném ki. Az első és szerintem legfontosabb ilyen vonás a <strong>kölcsönös függés</strong>.</p>
<p>Talán néhányan, akik különösen haragszanak a világcégekre már el is kezdték ízlelgetni az imént a klímavédelemre fittyet hányó és így az egész emberiséget veszélyeztető óriáscégek „kivégzésének” a lehetőségét. Vonjuk meg a szervezet működési engedélyét, kobozzuk el a tőkéjét és a tulajdonosok pénzét, amit aztán fordítsunk klímavédelemre, börtönözzük be a vezetőket és a tulajdonosokat, stb.! Igen ám, de ha így teszünk, emberek százezrei, vagy akár milliói veszítik el az állásukat világszerte. Mert amíg a gaz multira csak úgy tekintünk, mint környezetromboló szörnyetegre, addig szívesen pellengérre állítanánk, de amint munkaadóként kezdjük látni, mindjárt árnyalódik a kép. „Ja, hát azt nem akarjuk, hogy hozzánk hasonló kisemberek tömegei járjanak rosszul.” – mellesleg humanista együttérzéstől vezérelve.</p>
<p>Ha pedig történetesen, mondjuk egy olyan mezőgazdasági, gyógyszeripari és vegyipari óriáscégről beszélünk, mint a Bayer-Monsanto, akkor a „kivégzést” követő időkben egyszerre nem csupán a megugró munkanélküliséggel kell számolnunk, de gondok lesznek az élelmiszer ellátásban is, ami éhínségeket okoz. Aztán a példában csődbe mennek a Bayer-Monsanto beszállítói is, további milliókkal növelve a munkanélküliek számát. A farmerek, akik a cég génmódosított vetőmagjait és a különféle vegyszereit használták, nem csupán átmenetileg nem tudnak majd megfelelő mennyiségben termelni, de a génkezelés és a vegyszerezés következtében szennyezett földjeikre nehezen találnak majd megfelelő mennyiségben ott túlélni képes új vetőmagot, ezért tartóssá válik az élelemtermelés krízise. A szűkülő élelmiszerkészlet felveri az árakat, amit a tehetősebbek még igen, de a szegények már nem tudnak megfizetni, amitől növekszik a társadalmi feszültség, forradalmak robbannak ki több országban, főleg a nagyvárosokban. A tehetős, élelmiszert felvásárló és felhalmozó nemzetek egyszerre a mainál is sokkal nagyobb népvándorlási hullámmal nézhetnek szembe, ahogy a háború, az éhezés és a nyomor elől a szülőhazájukat hátrahagyó tömegek indulnak meg feléjük.</p>
<p>És akkor még nem beszéltem a Bayer-Monsanto részvényeit birtokló befektetési alapok, befektetők, államok és bankok megbüntetése nyomán meginduló recesszióról a világgazdaságban. A folyamat továbbgyűrűzne, megágyazva egy újabb gazdasági világválságnak. Vagyis még több munkanélküli, még nagyobb nyomor, még több migráns, még nagyobb társadalmi feszültségek még több helyen.</p>
<p>Talán ennyiből is jól érthető, hogy ebben a rendszerben mit jelent a kölcsönös függés. A cégek a munkaadóink és tőlük vesszük nem csak a szórakozásunkhoz, de a túlélésünkhöz is a nélkülözhetetlen javakat, mint az étel, a víz, vagy épp az otthon és alkalomadtán a gyógyszer. Bármilyen drasztikus változás hatással van minden szintre, ami óriási tehetetlenségi erőt ad a rendszernek a változással szemben. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a Bayer-Monsantot és a hozzá hasonló óriáscégeket ne kellene a fenntarthatóság érdekében felszámolni, csak világossá teszem azt a dilemmát, hogy inkább munkahelyeket akarunk-e teremteni és rövidtávon megóvni, illetve gazdasági és életszínvonalbeli növekedést generálni, vagy jobb szeretnénk elkerülni az ökológiai összeomlást hosszú távon? A kettő együtt, legalábbis ebben a rendszerben nem fog menni.</p>
<p>A kölcsönös függés mellett erősen torzítja a valóságérzékelésünket az a szóhasználat is, ami összemossa a mennyiségi, materiális növekedést a fejlődéssel. A mai élő nyelvek nagy részében a <strong>fejlődés</strong>t és a <strong>növekedés</strong>t egyszerűen szinonimaként kezeljük, mintha ugyanazt a pozitív, kívánatos dolgot jelentenék. Vezetőink folyton az elért növekedéssel büszkélkednek, ha a sikerességüket akarják bizonyítani, vagy további fejlődést ígérnek, ha azt szeretnék, hogy rájuk szavazzunk. Csakhogy, amikor Magyarország egyre nagyobb növekedést produkálva egyre jobban zárkózik fel a nyugathoz, akkor egyúttal ez azt is jelenti, hogy többek közt sikerült növelni az ország károsanyag kibocsátásának, a globális erdőirtáshoz való hozzájárulásának és szeméttermelésének a mértékét is – sokszor nem is közvetlenül, mert nem mi irtjuk, mondjuk az erdőt, de a megnövekedő vásárlóerő révén, mikor felvevőpiacai leszünk erdőirtó vállalatoknak. Ezzel persze már nem kérkednek a politikusaink. Ez a fajta növekedés a jövő emberiségére nézve olyan, mint a rákos sejtek növekedése a testünkben, mint azt már mások is találóan megjegyezték előttem.</p>
<p>Az elmúlt években sokszor fellángolt az a vita, hogy egy véges erőforrásokkal rendelkező rendszerben létezhet-e egyáltalán fenntartható fejlődés. Én magam is érveltem amellett, hogy nem, de most pontosítanék. Minden olyan fejlődés, ami konkrét, materiális növekedéssel jár együtt, fenntarthatatlan, de a morális, szellemi és lelki fejlődés, vagyis <strong>az önfejlesztés és tanulás nagyon is fenntartható</strong>. Mi több, szükséges előfeltétele lenne annak, hogyha az ökológiai válság így vagy úgy, de kikényszeríti a mai gazdasági, politikai és társadalmi rendszerek átfogó változását a kölcsönös függés imént ismertetett logikája mentén, akkor minél kisebb krízisek révén, minél gördülékenyebben tudjunk újraszerveződni, létrehozva egy fenntartható rendszert.</p>
<p>Ez a tanulási folyamat lenne az alapja annak is, hogy megtanuljuk <strong>fenntarthatóan használni a technikát</strong>. Mára, hogy csak egy példát hozzak, a különféle egészségügyi fejlesztések lehetővé tennék, hogy a már megszületett emberek minél inkább minőségi, aktív életet élhessenek, sőt, az is a hatalmunkban állna, hogy a születésszabályozás révén demográfiai szabályozást vezessünk be. Ehelyett az elmúlt 150 évben az egészségügyi technológiát nagyobb részt arra használtuk, <span style="color: #3366ff;"><a href="https://spanishwax.blog.hu/2014/03/05/a_halal_erteke" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">hogy életben tartsunk minden megfogant, illetve már világra jött embert</a></span> függetlenül attól, hogy milyen minőségű életet élhet és tudjuk-e majd etetni, vagyis akaratunkon kívül létrehoztuk a Földön fajunk túlnépesedését. A megszülető ipari mezőgazdaság pedig feladatává tette, hogy bármi áron megtermelje a tömegek etetéséhez, sőt jól tartásához szükséges élelmiszert, feltéve persze, ha az emberek meg tudják azt fizetni. E terület képviselői meg azzal nem számolnak, hogy a ma bőséget teremtő technológiáik módszeresen tönkreteszik a termőtalajt, ami a jövőben kezelhetetlen éhínségeket és szomjúságokat eredményez majd.</p>
<p>Az említett mellékhatásokra azért is vagyunk vakok, mert a humanista filozófia arra tanít bennünket, hogy az embert a természettől független, az állatvilágból kinőtt, új minőségű, felsőbbrendű lénynek tekintsük. Mintha mi volnánk az életnek nevezett darab főszereplői, a flóra és a fauna pedig csak azért létezne a bolygó minden kincsével együtt, hogy minket kiszolgáljon. Vagyis, ami jó nekünk – pillanatnyilag –, az hogyan is lehetne összességében rossz dolog? Hát nem nagyszerű mindenkit meggyógyítani és jóllakatni, nem volna pompás legyőzni a halált is? Elvégre a veszteség, a gyász borzasztóan nehéz lelki folyamatok. A születésszabályozás nem az isteni műbe való ördögi beavatkozás csupán?</p>
<p>Abban az eszmerendszerben, ahol minden emberi élet érték, ahol az ember az állat- és növényvilágtól, vagyis röviden a természettől független entitás, akinek az érdekei elsőbbséget élveznek minden más élőlény érdekeivel szemben, sőt fajunk uralkodását az élővilág felett isten szava szentesíti, amivel a tudomány képviselői is nagyobb részt egyetértenek, ahol minden magzat az úr ajándéka, stb., szóval ebben az eszmekörben túlnépesedésről beszélni mizantróp és eretnek dolognak tűnik. Ebből a nézőpontból hogyan is lehetne azt kimondani, hogy az ember továbbra is az állatvilág és a természet része és mint faj, nem több egy nagyon intelligens, túlszaporodott csupasz majomnál és valószínűleg épp az fog vele is történni, mint minden fajjal, ami túlszaporodik: sokan meghalnak és a populáció mérete fenntarthatóra zsugorodik? Kimondható-e, hogy az ember nagyszerű alkotásai, a városok és a tárgyak egy mára globálissá vált terraformálás részei, ami során más fajok számára lakhatatlan beton és kősivatagokká változtatjuk azt a helyet, amit úgy hívunk, otthon?</p>
<p>Máig nincs egyetértés abban, hogy csak egy drámai népességrobbanásnak vagyunk-e tanúi az elmúlt 200 évben, ami azonban még fenntartható, vagy már túlnépesedtünk. Illetve, hogy egy nagy globális, vagy csak kisebb, helyi szintű túlnépesedésekről beszélhetünk-e. Hogy ezt eldöntsük, azt kellene kiszámolni, hogy a ma művelés alá vont összes földterület mennyi embert tudna a túlélésükhöz szükséges mértékben etetni – vagyis még csak nem is jól tartani – akkor, ha mindenütt fenntartható módon – mondjuk a permakultúra elvei szerint – termelnénk és a legrosszabb évek termésátlagait néznénk. Illetve ezt az adatot korrigálni kéne azzal, hogy mennyivel kellene csökkenteni a megművelt területek mértékét az újraerdősítés rovására, hogy 1,5 fok alatt tarthassuk a felmelegedést. Továbbá mellé kellene tenni olyan modelleket, amik azt vizsgálják, hogy a következő évszázadra vonatkozó várható éghajlatváltozás hatására hogy fog módosulni a termőterületek és a termésátlagok aránya. Egy ilyen komplex számítás alapján végre tudományos alapon kezdhetnénk el arról beszélgetni, hogy túlnépesedtünk-e, vagy sem.</p>
<p>A magam részéről a túlnépesedés szó használata tudatos döntés, de ez inkább csak az én megérzésemen és nem tudományos bizonyítékokon alapszik, hisz tudomásom szerint ténylegesen, ellenőrizhető adatok alapján még nincs kiszámolva, hogy egy-egy terület, vagy akár az egész Föld emberisége túlnépesedett-e, vagy még van hova szaporodni és sokasodni. Azt azonban nagy biztonsággal ki merem jelenteni, hogy <strong>a városlakó ember túlnépesedett</strong>. Mert azt az életformát, amit urbanizált környezetben folytatunk a jövő tartalékainak felélése nélkül jól láthatóan nem tudjuk fenntartani. A már említett tanulásra lenne szükség itt is, hogy váltani tudjunk, mégpedig nem is akármire: <strong>földművelési ismeretek</strong>et kellene tömegével elsajátítanunk, ha fenntartható gazdaságra vágyunk. Ahhoz ugyanis, hogy az élelmiszert fenntartható módon termeljük meg a termőtalaj tönkretétele nélkül olyan, ma ökológiai gazdálkodás gyűjtőnév alá tartozó technológiákat kellene alkalmaznunk, amik nagy és szerteágazó szakértelmet és rutint igényelnek, így pedig elég bonyolultak ahhoz, hogy gépekkel még jó darabig nem lehet majd kiváltani az emberi munkaerőt. Más szóval, ha enni akarunk, gazdálkodnunk kell, méghozzá főállásban.</p>
<p>Bár nem vagyok szakértő, azt feltételezem, hogy a társadalmak 70-90%-ának vissza kellene térnie a földműveléshez, ha fenntartható jövőben gondolkodunk. Ez pedig számos mellékhatással járna, ismét a kölcsönös függés logikája miatt. Egy ilyen változás egyben magával hozná a ruralizációt, a kisközösségek újraszervezését a politika helyi szintűvé válásával és átalakulásával, sőt, akár a nemzetállamok eltűnését is. Ezen felül a mai piacgazdaság szintén eltűnne, vagy durván visszaszorulna és vele bukna nagyobb részt a globalizáció, a multik és a bankrendszer is, a szolgáltató szektor szakmáinak többségével együtt. Bár nem ez az egyetlen út, ahogy még visszatérek rá, de jó eséllyel a vagyoni egyenlőtlenségek mértéke is jelentősen mérséklődne. A technológia életünkben játszott szerepének a drasztikus csökkenése, a tartós használati cikkekre való áttérés és a társadalom specializációjának az erős visszaszorulása – az önfenntartó kisközösségekben inkább polihisztorokra, mint egy-egy területre specializált szakemberekre van szükség – szintén következménye lenne a folyamatnak. Végezetül a tudományos kutatás ütemének jelentős lassulása, és a mai közszolgáltatásoknak, mint az oktatás, egészségügy, szociális ügy, tűzoltóság, katasztrófavédelem, polgári védelem, rendőrség és katonaság a radikális átalakulása is együtt járna ezzel az átmenettel, sőt, vélhetően a népességszám csökkenése sem lenne elkerülhető.</p>
<p>Látható, hogy annyira sok és sokrétű változást hozna a fenntarthatóságra való átállás, hogy az szinte biztosan nem mehet, legalább kisebb, helyi összeomlások nélkül. Főleg, ha tudjuk, hogy mindezt még elég gyorsan is kellene véghezvinnünk, hogy legyen esélyünk a klímaváltozás lassítására. A változáshoz ugyanakkor elengedhetetlen a szenvedésnyomás, amit a változó klíma és a változás következtében jó eséllyel megjelenő kisebb összeomlások majd szállítanak is.</p>
<p>Emellett az sem baj persze, ha van egy víziónk, hogy hova szeretnénk utóbb eljutni. A két folyamat, a jelenlegi életmódunk elgyászolása és az új rendszerhez való alkalmazkodás, illetve az abban való kiteljesedés nagyjából párhuzamosan menne végbe ebben a forgatókönyvben. Kissé paradox, hogy a mai, tárgy és vagyonfelhalmozást segítő normáink között a fent vázolt fenntartható jövőkép egy lemondásokkal teli, beszűkítő, szomorú világ képe. Miközben ha mindenki azt érezné, hogy értelmes és hasznos munkát végez – pl. élelmet termel –, a fizikai munka során ráadásul kimozogjuk az eleve kezelhetőbb mértékű stresszt, és még egészséges is, ha ésszel csináljuk, ráadásul az újraszerveződő kisközösségekben barátokra és párokra lelhetünk és intenzív, offline társas életet élhetünk a digitális, nagyvárosi magány helyett, sőt, „kisimulnak az idegeink” a természet közelségében, vagyis összességében boldogabb, kiegyensúlyozottabb életünk lehet, akkor akár vonzó alternatívaként is tekinthetnénk egy ilyen útra. Mégis, a kezdeti lemondások miatt ez a vízió sokunknak mégsem csábító, önszántunkból ekkora változásokat nem szívesen viszünk véghez.</p>
<p>Ezért is lehet olyan népszerű, amikor politikusaink, világcégeink és néhány tudós azzal hitegetnek, hogy elég lehet átállni fosszilis tüzelőanyagokról valami fenntartható technológiára és kisebb kellemetlenségektől eltekintve mehet úgy tovább az életünk, ahogy eddig. Csakhogy, ha belegondolunk, a károsanyag kibocsátás csökkentésével még nem oldjuk meg az erdőirtások gondját, de már lőttek az egzotikus nyaralásoknak. Ha újraerdősítünk, kevesebb föld marad mezőgazdálkodni és vissza kell szorítanunk a húsevést. Ha olyan módon művelnénk a földet, hogy ne pusztuljon a termőtalaj, és szeretnénk megállítani a tömeges fajkihalást is, akkor tömegekre lenne szükség az agráriumban és lehetőleg helyben, mert ha városról kell tömegével utaztatni a munkaerőt a földekre, majd vissza a kész terményt, az nem lenne fenntartható. Ha tartós cikkekre állunk át pár hónap, vagy év alatt leselejtezhető szemetek helyett, vége az ipar és a kereskedelem növekedésének, plusz agyő divat és újabb és újabb kütyük. Ha nincs folyamatos növekedés, nem kell a hitel, tőzsde és bank sem, ráadásul le kell cserélni a fiat pénzt is értékálló fizetőeszközre. Ha nincs fiat pénz, vége a kamatos kamatnak és vele a mesés gazdagodásnak is.</p>
<p>Ha ebben a folyamatban aktív résztvevők és nem passzív elszenvedők szeretnénk lenni, akkor megint csak a tanulás segíthet. <strong>A népszerű neoliberális, neokonzervatív és neoklasszikus axiómával ellentétben, hogy „az állam rossz gazda”, ma azt láthatjuk, hogy a piac meg még rosszabb gazda, mert rendre nem veszi figyelembe a fenntarthatósági és szociális szempontokat.</strong> Másrészt az állam akkor válik igazán rossz gazdává, ha nincs fölötte megfelelő civil kontroll. Ha nem képviselőkre bízott elitista, korrupt áldemokráciában gondolkodunk, hanem aktív, tájékozott, <span style="color: #3366ff;"><a href="http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu" target="_blank" style="color: #3366ff;" rel="noopener noreferrer">kompetens polgárok részvételi demokráciájában</a></span>, akkor az államnál nem lehet jobb gazda, mert épp a törvényhozásba való aktív beleszólás miatt csak olyan jogszabályok születhetnek, melyek kis túlzással mindenki szempontjának a figyelembevételét tükröző kompromisszumok, nem pedig néhány lobbi csoport kizárólagos érdekeit visszhangozzák, mint legtöbbször napjainkban. (Bár ez a törvénykezési folyamat szükségszerűen igen lassú volna, ami a gyors alkalmazkodás kényszere miatt kérdésessé teszi a pillanatnyi, gyakorlati alkalmazhatóságát.)</p>
<p>De ahogy utaltam rá, van egy másik út is. Amennyiben nem nyúlunk a jelenlegi tulajdonviszonyokhoz, úgy a mai gazdasági elit felvásárolhatja a termőföldeket és a vízkészleteket – ma több helyen is ez zajlik – és mi, többiek hamar kiszolgáltatott pozícióban találhatjuk magunkat velük szemben. Ez a feudális út, ahol a termelőeszközöket és az erőforrásokat birtokló urak jobbágyai, vagy rosszabb esetben rabszolgái lehetünk csupán, megtermelve az ő ételüket is cserébe azért, hogy magunknak is termelhessünk… Ez a zölddiktatúrák egyik lehetséges útja. A másik, ha alulról jövő, erőszakos csoportok ragadják magukhoz a hatalmat és a mai elithez hasonlóan, de akár még annál is agresszívabban parancsuralmi eszközökkel kényszerítik ki a fenntarthatóságot, miközben védik a saját hatalmi pozícióikat is, mint egyfajta zöld fasiszták/kommunisták.</p>
<p>De hadd térjek még vissza egy pillanatra a technológiához. A természet messze nem olyan kegyes, jámbor és jóságos, mint amit a bibliai, vagy a hippi ábrázolások sugallnak. Ha megnézzük, az evolúció évmilliók alatt több fajt irtott ki, mint az emberiség együttvéve – bár nekünk ehhez évezredek is elegendőek voltak –, és a természetes környezet az ember számára veszélyes, gyakran halálos is lehet. Ragadozók és kórokozók prédájául eshetünk és ha ez még nem volna elég, az öregedés, amibe előbb-utóbb úgyis belehalunk, szintén természetes, vagyis mint folyamat a természet része. Érthető tehát, ha az ember a természet megszelídítésére törekszik a technológia révén. Mára azonban nem csak hogy megszelídítettük, de le is igáztuk a természetet, majd pedig igyekszünk a végletekig kizsigerelni azt. Ezzel van a gond.</p>
<p>Végezetül felmerülhet a kérdés, hogy hol érdemes elkezdeni a változást, hol nyúljunk bele a rendszerbe? Véleményem szerint egyértelműen a pénzrendszer reformja a leglogikusabb kiindulópont, a pénz ugyanis – egyetértve a Római Klub ide vonatkozó, 2012-es jelentésével – nem pusztán fizetőeszköz, de motivátor is. A fiat pénz pedig arra motivál, hogy minél többet halmozzunk föl belőle egymás rovására, miközben mérték nélkül növekedünk. A pénzbe épített exponenciális növekedési kényszer a kamatos kamat révén eleve kizárja a fenntarthatóságot, ezért, ha el akarjuk kerülni a globális ökológiai összeomlást, meg kell válnunk tőle.</p>
<p>Vagyis azoknak is igazuk van, akik szerint azért tartunk itt, mert „ilyen az emberi természet”. Valóban, ha a fiat pénz ezt hozza ki belőlünk, akkor ez már eleve bennünk volt. Tehát azt mondhatjuk, hogy <strong>ilyen <em>is</em> az emberi természet, de <em>nem csak</em> ilyen</strong>. Hisz néhányan tudunk takarékosak, együttműködőek, szolidárisak és altruisták is lenni, még a jelenlegi rendszerben is, ha azonban úgy változtatjuk a körülményeket, tömegek mozdíthatóak ezekbe az irányokba. Olyan pénzek kellenek tehát, amik a többségünket ezekre a viselkedésekre motiválják – részéletesen lásd a Chicago tervet és a Római Klub már idézett, <em>Pénz és fenntarthatóság, a hiányzó láncszem </em>című könyvét.</p>
<p>Ezzel csak annyi a baj, hogy alulról, az egyszerű állampolgárok szintjén nincs ráhatásunk. Visszaértünk tehát ahhoz a kérdéshez, hogy miként vehetik rá a tömegek az eliteket a változásra, vagy miként vehetik el tőlük a hatalmat, hogy maguk változtassanak. A tanulás és önfejlesztés mellett az <strong>önszerveződés</strong> lehet ennek a kulcsa, de ne legyenek illúzióink, nagyszámú embert egyben tartani rendkívül nehéz feladat, megosztani viszont sokkal könnyebb. Itt is az önfejlesztés és a tájékozódás lehet a legjobb fegyver az „oszd meg és uralkodj!” típusú törekvésekkel szemben.</p>
<p>A kisközösségi önszerveződésnek ugyanakkor más célja is lehet, amit a mai ökopolitikai diskurzusban is sokan támogatnak és nagyjából így foglalható össze: „ne törődjünk a nagypolitikával, vonuljunk ki a társadalomból és váljunk önfenntartó kis szigetté, ami ellent tud állni az olyan világjelenségeknek, amire amúgy sincs ráhatásunk”. Itt szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy ez a szemlélet lényegileg ugyanaz, mint amit a magánszigetet, bunkert, űrállomást, vagy űrhajót építő milliárdosok képviselnek, ugyanis mind arra készülnek, hogy miként tudnak majd túlélni a katasztrófa után. Tehát ebben a logikában már fel sem merül a katasztrófa elkerülése, vagy mérséklése. Tök mindegy, hogy a többiekkel mi van, csak az a lényeg, hogy „mi éljünk túl”! Ez a bezárkózó szemlélet pedig ugyanarra a sorsra kárhoztathatja a kis ökoközösségeket egy esetleges társadalmi összeomlás után, mint a vagyonos rezervátumokat: erővel meg kell védeniük a javaikat a nincstelenek tömegeivel szemben. Már csak ezért sem mindegy, hogy „mi van a többiekkel”, hogy mi van a rendszerrel, amiben élünk.</p>
<p>A javaslatom tehát, hogy egyéni szinten tanuljunk és fejlesszük magunkat, közösségi szinten szerveződjünk minél inkább önfenntartó kisközösségekké, de ne zárkózzunk be, épp ellenkezőleg, globális szinten alakítsunk hálózatokat, illetve használjuk a már meglévőket és gyakoroljunk nyomást az elitre a változás érdekében.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2019%2F12%2F22%2Fnormak_fenntarthatosag_es_kiutak%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2019%2F12%2F22%2Fnormak_fenntarthatosag_es_kiutak%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fspanishwax.blog.hu%2F2019%2F12%2F22%2Fnormak_fenntarthatosag_es_kiutak%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Miért nem megy nekünk a környezet védelme? 2. – Normák, fenntarthatóság és kiutak"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://spanishwax.blog.hu/2019/12/22/normak_fenntarthatosag_es_kiutak#comments"><img class="item_ctp" src="https://spanishwax.blog.hu/rss/image/post/id/15362204" border="0" /></a><br /></p>
közélet
gazdaság
zöld
társadalom
filozófia
válság
klímaváltozás
elmélkedés
norma
filo
túlnépesedés
fenntartható
migráció
normák
Spanyolviasz
0
Spanyolviasz
https://spanishwax.blog.hu