Az idő a legértékesebb erőforrásunk egyszerűen azért, mert korlátozottan áll a rendelkezésünkre és bármit teszünk is, sosem lehetünk időmilliomosok, ahogy azt néhány sci-fiben boncolgatják a szerzők. Tárgyakat, pénzt, hatalmat, hírnevet, vagy épp hódításokat emberi léptékkel mérve mértéktelenül halmozhatunk, gyarapíthatunk, de az időnk ezen a világon véges, legfeljebb 120 év. Annál többet a legjobb egészségügyi ellátás és a legegészségesebb életmód mellett sem élhetünk. Bizonyos értelemben a halál a legigazságosabb, legegyenlőségelvűbb intézmény az egész élővilágban.

Nagy különbségek vannak persze átlagos élethosszban és életminőségben is a különféle szocio-ökonómiai helyzetű emberek között, értelemszerűen a jobb módú személyek nagyobb eséllyel élnek hosszabb és minőségében változatosabb életet, mint a szegényebb polgárok, de még a Föld leggazdagabb emberei sem tudják tovább nyújtani az életüket annál a bizonyos 120 évnél.

Ebben a bejegyzésben azonban nem ezekre a különbözőségekre és sajátosságokra szeretnék koncentrálni. Sokkal inkább azért ragadtam klaviatúrát, hogy körbejárjam, mivel is töltjük az életünket, vagyis mire mennyi időt szánunk. Számomra egészen tanulságos volt ebbe belegondolni.

Hogy ne menjünk messzire, a legutóbbi, 2019-es KSH adatok alapján Magyarországon egy férfi átlagosan majdnem 73 évig él, míg egy nő kicsivel több, mint 79 évet. (Csak érdekességképpen, az utóbbi 18 évben durván 4 évvel nőtt ez a két szám.) Vagyis a kérdésem az, hogy mivel töltjük ezt a 73, illetve 79 évünket?

Azért, hogy igazán hiteles tudjak maradni, nagyvárosi magyar átlagemberekről írok a továbbiakban, mivel ezzel a réteggel találkozom a legtöbbet és magamat is ide sorolom. Tehát az írás semmiképp nem reprezentatív még a magyar társadalomra sem, nemhogy a világ különféle társadalmaira, de talán mindenkinek szolgálhatok érdekes megállapításokkal. Szóval mivel is töltjük azt a 73/79 évet?

Ha azzal számolunk, hogy átlagosan egy személy 7 órát alszik egy nap – egy egészséges felnőtt alvásigénye 7-8 óra, egy gyereké több, egy idősé kevesebb, így maradtam a 7 óránál –, akkor egy férfi a 73 évéből több, mint 21 évet egyszerűen végigalszik, míg a nők a 79 évükből 23 évet töltenek szunyókálással. A maradék 52, illetve 56 év tehát a „hasznos időnk”, de, ha az alvás kárára igyekeznénk „többet élni”, az ironikus módon annyira egészségtelen, hogy lerövidíti az életünket. Így a végén még az is lehet, hogy olyan rossz üzletet kötünk a nem alvással, hogy kevesebb ébren töltött időnk marad az életben, mint azoknak, akik rendesen kialusszák magukat, hisz az átlagnál hamarabb meghalunk.

Szóval mit csinálunk ebben az 52/56 évben? Mire felnövünk, 7 órás átlagos iskolanappal és középiskolai végzettséggel számolva – ha nem ismétlünk évet –, beleszámolva az utazási időt, a szüneteket és a hétvégéket, de kihagyva a napközit, majdnem 2 teljes évet töltünk iskolában. Aztán majd fél évet vagyunk óvodában, ha napi 6 órával számolunk és, ha bölcsődébe is adnak a szüleink, mondjuk 2 évesen, ahol szintén 6 órát vagyunk bent egy nap, akkor még további 0,14 évünk telik intézményben. Vagyis nemtől függetlenül egy érettségizett felnőtt durván 2 és fél évet van tanintézményekben, mire nagykorú lesz.

Aki még ezen felül BA/Bsc diplomát is szerez, napi 8 órával számolva, amibe beleértendő az iskolában töltött idő és a beadandókkal, könyvtárazással, illetve vizsgafelkészüléssel teli órák, a hétvégék és a szünetek nélkül, akkor még picit több, mint fél évet, aki MA/Msc fokozatot is szerez, összesen 0,89 évet fordít tanulásra, ha semmiből nem csúszik meg. Érdekesség ugyanakkor, hogy az alvástól elvett idővel ellentétben a tanulásra fordított hónapok megtérülnek. Minél magasabb valakinek a végzettsége átlag annál hosszabb a várható élettartama, részben a jobb minőségű, fizikailag kevésbé roncsoló munkának, másrészt az életmódnak és szocio-ökonómiai-státusznak, illetve szocializációnak köszönhetően. Hisz egy magasabb státuszú személy tipikusan nem végez az élethosszát befolyásoló módon egészségkárosító munkát, egészségesebben táplálkozik, nagyobb eséllyel sportol és kisebb valószínűséggel vannak az egészségét romboló, rendszeresen ismétlődő magatartásai – például szenvedélybetegség –, mint az alacsonyabb státuszú és végzettségű polgártársaknak.

De maradjunk most az érettségizetteknél, akik 49 és fél, illetve 53 és fél évet töltenek még ébren.

18 éves korunkig a 2,5 intézményekben töltött évünk mellett, még 6,75 évet alszunk végig, napi 9 órával számolva, a nagyobb alvásigény miatt. Vagyis gyerekként úgy 9 év az ébrenlétünk, mikor nem vagyunk közben bölcsiben, oviban, vagy suliban. Tengernyi szabadidő! De tanáraink gondoskodnak róla, hogy ebből még majdnem 2 évet leckeírással, otthoni tanulással töltsünk, ha napi 5 órával számolunk az érettségiig. Ebből persze lespórolhatunk néhány órát, de így jó eséllyel rosszabbul teljesítünk majd az iskolapadban, végül nem tanulunk tovább, az pedig nagy valószínűséggel alacsonyabb szocio-ökonómiai státuszt és rövidebb életet eredményez, mint fent kifejtettem.

Mivel az emberek többségének nincsenek emlékei az első 3 évükről, ezt „babasággal és kisgyerekséggel” töltjük, így ezt is kivehetjük a „hasznos időből”. (Ennek persze nem kis része egyszerűen alvásidő, ami a fenti 21/23 szunyókálással töltött évbe beletartozik.) Így tehát a tanulással és kicsi korral töltött éveket kivonva a megmaradt időnkből még mindig van 46 és fél/50 és fél évünk.

Ebből kb. 5 és fél évet vagyunk gyerekek, illetve kamaszok úgy, hogy nem alszunk és valóban a szabadidőnket töltjük épp. Mit kezdünk vele? Ha a mai trendeket nézzük, akkor ebben az életkorban a gyerekek napi 6-8 órát ülnek képernyők előtt és ha a kisebb számot vesszük alapul, akkor ebből az 5 és fél évből 3,75 évig egyszerűen képernyőt bámulunk. A fennmaradó 1,75 év az, amikor megfogható játékokkal játszunk, barátkozunk, a szüleinkkel és a többi családtagunkkal vagyunk, eszünk, iszunk, bulizunk, kipróbálunk különféle szereket és próbálgatjuk a szárnyainkat az ismerkedés világában, vagy épp betegeskedünk, stb.. Erről az 1,75 évről, illetve az első 3 évünkről készül gyakorlatilag az összes gyerekkori fotónk és videónk, így, a fotók és videók tanulsága szerint, mintha csak erről szólna a gyereklét. A kamasz irodalom és a tini filmek is mind ezt a kevés időt ragadják és emelik ki. Persze megjelenik az iskola, az alvás, vagy épp a gépezés is bennük, de inkább csak érintőlegesen, a fő történetszál mindig ezen az 1,75 éven van. Ez a torzítás azután felnőtt korban még élesebb, de ne szaladjunk ennyire előre.

Ha 18-65 éves korunk között napi 8 óra munkával számolunk, belekalkulálva a hétvégéket és a szabadságokat, akkor egy férfi majd 10 évet egyszerűen végigdolgozik. A nők esetében, egy gyerekkel és 2 otthon töltött évvel számolva ugyanez 9 és fél munkával töltött évet jelent. A munkához köthető időtöltés azonban itt még nem ér véget. A nők, mivel néhány évvel kevesebbet dolgoznak, ha napi átlag 90 perces utazási idővel számolunk, akkor másfél évet utaznak munkába, a férfiak, a későbbi nyugdíjazás miatt pedig ennél kicsivel többet, de szintén másfél év körül töltenek azzal, hogy munkába mennek, vagy épp onnan tartanak hazafelé.

Tehát egy felnőtt férfinek marad kb. 28,5 éve, amikor nem alszik, vagy dolgozik, a nők pedig 32,2 évet fordíthatnak felnőtt korukban önmagukra. Vagyis fordíthatnának, ha nem a nő maradna otthon a gyerekkel, ami napi 18 órával és két évvel számolva másfél évet vesz el az életükből. Persze az apák is töltenek a kicsivel a hétvégéket is idevéve, mondjuk napi átlagban 3-4 órát, ami a nagyobb számmal számolva is csak 0,33 év.

A fennmaradó időből a pasik 6 évet már nyugdíjasként élnek le ébren, jellemzően egyre több időt töltve orvosoknál, illetve képernyő előtt ülve, nem ritkán italozva és időnként unokázva, míg a nők 12 évet élnek nyugdíjban ébren – a korábbi nyugdíjazás miatt is hosszabb ez az idő –, ebből nem keveset részleges, vagy teljes magányban.

Vagyis az aktív, felnőtt éveinkből férfiként 21,5, nőként 18,5 évünk marad szabadidőre, aminek a legnagyobb részét néhány kutatás szerint, átlag napi 7-8 órát képernyők előtt töltünk… Vajon honnan veheti a példát az ifjúság?

Szóval, ha csak az aktív évekre számolunk és nőknél a kisebb, férfiaknál a nagyobb számot vesszük alapul, akkor a hölgyek bő 13 évet fordítanak a szabadidejükből telefonozásra, TV-zére, vagy valamilyen számítógépezésre, míg az urak bő 15 és fél évig teszik ugyanezt. Persze a kisgyermekes időszakban a napi átlagos képernyőbámulós idő le tud csökkenni, de máskor, mondjuk egy kapocsalti elhidegülés alkalmával ezt simán bepótoljuk. Ha hasznos időt szeretnénk felszabadítani, leginkább a képernyők fogságából érdemes kiszabadítanunk magunkat.

Maradt tehát 5 év a férfiaknak és 6,5 év a nőknek az aktív évekből ébren. Ebből a nők, ha napi 1 órával számolunk, amit a külsejükre fordítanak és most csak az aktív felnőtt éveket nézzük, akkor 1,875 évet egész egyszerűen elvesz az életükből a szépítkezés – szerintem ez az igazi pink tax! A férfiak, ha napi 20 percet fordítanak a megjelenésükre – és ezzel lehet, hogy még sokat is mondok –, akkor alig több, mint fél évet töltenek ezzel a felnőtt, aktív éveikből. Így szinte el is tűnik a két nem várható élettartamából fakadó különbség.

Maradt tehát a férfiaknak 4 és fél évük, a nőknek pedig kb 4,75 évük, amivel még mindig azt kezdenek, amit akarnak. Ha minden héten csak 3 órát töltenek vásárlással a pasik és 4 órát a nők, akkor a férfiak 0.097 évüket áldozzák erre, a számukra sokszor nyűgös tevékenységre, míg a nők 0,125 évüket és hasonlóan kevés időt vesz el az olykor végeláthatatlannak tűnő házimunka – főleg, hogy egyre több elemét gépesítjük és automatizáljuk. De még ennél is kevesebb idő jut a barátainkra és a származási családunkra. A közös gyermekkel, vagy gyermekekkel, amíg felnő/felnőnek fél-1 évet foglalkozunk azután, hogy intézménybe adtuk őt/őket – az átlag magyar, 1-2 gyerekes családdal számolva.

A fennmaradó 3-3,5 évben kirándulunk, olvasunk, színházba, moziba járunk, sportolunk, csókolózunk, ölelkezünk, szeretkezünk, bulizunk, italozunk, betegek vagyunk, ápoljuk a beteg szeretteinket, stb. és leginkább eszünk és iszunk, utóbbi kettőre majd 2 évet szánunk, ha napi 1 órás átlagos időt veszünk alapul és csak az aktív felnőtt éveket nézzük.

Nyaralni az átlag évente 1 hetet jár a felnőtt években, ami mindössze 0,88 évet tesz ki a teljes felnőtt életünkből. Mégis a felnőttkori képeink mind ezt a 0,88 évet mutatják be, meg annak az 1-1,5 évnek néhány pillanatát, amiről az előbb írtam. Sőt, erről a kevéske időről szól a teljes világirodalom és a filmek, valamint videojátékok tömkelege is. Ezt osztjuk meg a közösségi média felületeinken, ezekből kreálunk egy hamis képet, egy buborékot arról, hogy milyen bulis és eseménydús is az életünk, amire több, a közösségi médiával foglalkozó kolléga is felhívta már a figyelmet.

Számomra különösen érdekes, hogy, bár valahol tudjuk, hogy az így teremtett képekből összeálló történet, mindenki életének csak egy apró szelete, mégis, mikor mi az irodában robotolunk, otthon pedig egy párkapcsolati válságot élünk át, könnyen még rosszabbul érezzük magunkat attól, hogy „másoknak mennyivel jobb, csak mi vagyunk ilyen lúzerek.”

Összefoglalva talán elmondhatom, hogy, ha így lebontva végignézzük, még ebben a felgyorsult világban is sokkal lassabb és eseménytelenebb az életünk, mint azt gondolnánk, illetve bevallanánk és ez így normális. (Persze ettől még nyugodtan szoronghatunk rajta.)

Az éveink felét végigalusszuk, esszük és isszuk, tanuljuk, dolgozzuk és utazzuk városon belül, amiken a többség nem igen tud és általában nem is szerencsés spórolni. Bár a nők hosszabb ideig élnek, ez inkább hosszabb időskort jelent. Az aktív, felnőtt években a több gyerekkel töltött idő, illetve a szépítkezésre szánt órák miatt a nők épphogy kevesebb szabadidővel bírnak, mint a férfiak, akik az előnyükből faragnak keveset a több képernyő előtt töltött órával. Mindkét nem esetében egyébként igen sok a monitorigézésre szánt idő – ami persze sokszor kísérőjelensége egyéb tevékenységeknek, azokkal párhuzamosan történik.

Remélem, ezen a ponton senki nem érezte kidobott időnek a cikk olvasására szánt perceit…, de ha mégis, sajnos azt nincs mód visszakérni, ezért érdemes jól megfontolni, mire szánjuk és kire az időnket.