HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

Közösség

Utolsó kommentek

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (17) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (5) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (9) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (10) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (61) filozófia (63) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (13) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (3) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (12) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) illiberalizmus (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (11) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (4) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (16) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (2) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (7) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (10) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) nyugat (1) Nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) oligarcha (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (2) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (20) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (2) populizmus (4) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (30) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) Soros (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (39) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) szexualitás (5) Szexualitás (1) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (57) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (9) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (12) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) vagyonkoncentráció (3) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (4) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (8) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2019.04.30. 10:10 Mayer Máté

Hova tűnik a demokrácia? 4. – Vagyonkoncentráció

Ahol az összvagyon több mint a fele egy szűk elit kezében van, ott a demokrácia legelemibb alapfeltétele hiányzik. Mert nem csak a tudatlanság és az állampolgári passzivitás és szervezetlenség az okai annak, hogy például Oroszországban, vagy a Közel-Keleten diktatórikus rendszerek működnek napjainkban. Egyesek „kulturális különbségekre” hivatkoznak, mondván az orosz és az arab nép szolgai, feudális értékeket képvisel, elvárják, hogy egy atyuska, illetve egy ajatollah megmondja nekik merre van az előre. De ott, ahol a GDP 89%-a a felső 1% kezében összpontosul, mint Oroszországban, az elit megteheti, hogy mérhetetlen gazdasági erőfölényére támaszkodva egyszerűen kiszorítja a lakosság 99%-át a politikából. Ez a sok ember, akik az összvagyon fennmaradó 11%-án osztozhatnak csupán – ráadásul elég egyenlőtlen arányban –, nagyobb részt nem engedhetik meg maguknak, hogy továbbtanuljanak, az idejük és energiájuk jelentős részét kiteszi, hogy a létfenntartáshoz szükséges megélhetést biztosító munkahelyeken robotolnak, ha egyáltalán van munkájuk. Előrébb jutni legális úton szinte lehetetlen – jóformán nincs társadalmi mobilitás a vagyoni rétegek között. Ráadásul még az állást is az elittől kapják, így minden értelemben ki vannak szolgáltatva a gazdagoknak.

Önszerveződni ilyen függő helyzet mellett szinte öngyilkosság. Az oligarchák kezében lévő média a figyelem elterelésére kiválóan alkalmas alacsony színvonalú szórakoztató műsorokat sugároz (pl. valóság show-k, tehetségkutató show-k, sorozatok), illetve állami propagandát közvetít, ami mindig valamilyen külső ellenséget azonosít a nyilvánvaló nyomor és egyenlőtlenségek okaként (Grúzia, Ukrajna, USA, stb.), akik ellen harcba hívják az elbutult, sok esetben alkoholfüggőségbe menekülő tömegeket. Az iskolák a „hazafias nevelés szellemében” terjesztik a propagandát, gondolkodás helyett engedelmességre nevelnek. A már említett pénztelenség következtében alternatív iskolákat a szülők többsége nem engedhet meg magának. Az egyetlen törvényes lehetőség a körből való kitörésre a nyugatra vándorlás, amit megint csak az iskolázottság és a nyelvismeret hiánya nehezít. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy milyen sok orosz csatlakozik a szervezett bűnözéshez, illetve mennyien prostituálódnak egy jobb élet reményében…

Bár Oroszországban is tartanak választásokat, ezek csupán a demokrácia karikatúrái, hiába van több induló, lehetetlen, hogy ne az uralkodó elit jelöltjei nyerjenek. Az ellenzék dolga nem valamiféle alternatíva felmutatása a kormánypártok politikájával szemben, csupán kellékek a demokrácia látszatának fenntartásához. A mindennapi egzisztenciális problémákkal küzdő polgároknak pedig jellemzően sem energiájuk, sem motivációjuk nincs arra, hogy ezt a politikai bábszínházat arra kényszerítsék, hogy valódi kérdésekkel és megoldásokkal foglalkozzanak a propaganda helyett, tehát hiányzik a civil kontroll.

Összességében kimondhatjuk, hogy nyomorgók nem tudnak demokráciát csinálni, a nyomor mindig tudati beszűküléssel jár, a túlzott vagyonkoncentráció pedig mindig egyre több és több embert taszít nyomorba.

Bár az orosz és az arab országok vagyoni egyenlőtlenségétől még messze vagyunk, itthon „csupán” 13% körüli a felső egytized összvagyona a GDP-ből az OECD szerint, de a vagyonkoncentráció a felső 1 ezrelék kezében Orbánék alatt állami támogatással felgyorsult (Mészáros Lőrinc és más oligarchák). A trend pedig hasonló a többi nyugati országban is, csak nem kapcsolati, hanem piaci alapon.

Mivel a vagyonkoncentráció nem elsősorban helyi, inkább globális jelenség, érdemes nemzetközi összehasonlításban is megvizsgálni. Ekkor látszik igazán, hogy hazánk lakosságának nagyja a leszakadó rétegekhez tartozik. Egy itthon jómódú polgár nyugaton csórónak számít. Amíg, mondjuk idehaza 2-600.000 forintot keres egy irodista, addig az USA-ban 1.4-1.7 millió forintnak megfelelő dollárt. Bár a megélhetés drágább kint, mint nálunk, de nem 3-8-szor drágább, csupán úgy másfél-kétszer… (Minden szakma esetében hasonló fizetéskülönbségekről beszélhetünk.) És a helyzet nem nagyon más a többi nyugati, jóléti állammal összehasonlítva sem, ami miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább külföldön próbálnak szerencsét. A globális elitbe is csak 2 dollármilliárdost tudunk „delegálni” (Csányi, Mészáros) – akik persze főként a saját érdekeiket és nem az ország érdekeit képviselik.

Ahogy gyorsul a vagyonkoncentráció az elit kezében úgy épül le lassan, de biztosan a demokrácia. Ahogy ugyanis a tehetős kevesek többé már nem szorulnak rá, hogy a kevésbé vagyonos rétegekkel is egyezkedjenek a közügyekről, úgy szorítják ki azokat a hatalomból, mint egykor a nagypolgárság a nemeseket és papokat, vagy a római patríciusok és lovagok egy szűk köre mindenki mást. Persze, amíg a demokrácia formai elemei, a választás, a népszavazás, az önkormányzatiság, a hatalmi ágak szétválasztása, a jogrendszer, stb. segítenek fenntartani az elit és így a multik törvényeit, addig ostobaság volna eltörölni ezeket. „Mindössze” arról van szó, hogy egyszerűen kiüresítik mindegyiket, ceremoniálissá teszik, showműsort csinálnak belőlük. A parlamentek és az önkormányzatok ülései hiába nyilvánosak, a valódi vita helyett csak politikai cirkusz megy ott, a döntéseket a lobbistákkal egyeztetve már rég meghozták, a képviselők az előre megbeszéltek szerint szavaznak, nem a vitákon elhangzó érvek és ellenérvek mentén. Hiába választunk képviselőket, ha azok bennünket nem, csak az elit érdekeit képviselik...

Hogy miért jelentem ki mindezt ilyen magabiztosan? Például azért, mert a vagyoni egyenlőtlenség jelenlegi mértéke nyilvánvalóan a tehetőseken kívül senkinek nem jó, a rendszer pedig úgy van fölépítve, hogy minél vagyonosabb valaki, annál gyorsabban tud még jobban gazdagodni. Még sincs egyetlen képviselő sem a nyugati országok parlamentjeiben, vagy az EP-ben, aki egy vagyonosodást korlátozó javaslatcsomaggal állna elő. Ha lenne is ilyen, azonnal lekommunistáznák és próbálnák szélsőségesnek és nevetségesnek beállítani a politikustársai, valamint a média „szakértői”, ha pedig elég veszélyesnek tűnik, akár a politikai gyilkosság sincs kizárva…

A rendszer fonáksága, hogy egy dollármilliárdos, személyében lehet akármennyire demokrata meggyőződésű, azzal a pénzügyi hatalommal, amire szert tett, a demokráciát fenntartó gazdasági-társadalmi egyensúlyt bontja meg. Ha mindezt belátja és úgy dönt, hogy elosztogatja a pénze nagy részét, a helyzet attól sem változik, mert a többi milliárdos legvalószínűbben gyengeségnek, vagy megbolondulásnak értelmezve a lépést azonnal szétkapkodja a piaci pozícióit, következésképp még kevesebb ember kezében összpontosul még nagyobb vagyon. A világot ma leginkább ezek az urak és hölgyek mozgatják a befektetéseiken keresztül, aminek egyik felét tőzsdén vett részvényekben tartják, másik részét pedig a fölvásárolt ingatlanok és ásványkincsek garmadája jelenti.

Ezen a szinten már annyira sok ügyletről beszélünk, hogy annak nagyját természetesen nem maguk intézik, hanem különféle alapkezelőkre, pénzügyi „szakemberekre” bízzák. Ezek az öltönyös/kosztümös, jól iskolázott emberek pedig nem mások, mint elegáns szerencsejátékosok, hiszen a tőzsde a világ legnagyobb szerencsejátéka, ahol egyesek energiákban, megérzésekben, gurukban bíznak, mások a matekra hagyatkozva „számolják a lapokat”. Mindenkinek ajánlom a témában a The Big Short című filmet! A világunk sorsa tehát magukat nagyon komolynak és tanultnak mutató hazárdőrök kezében van, akiket közgazdászoknak, de még inkább brókereknek hívunk.

Számomra nagyon tanulságos volt egy tavalyi előadás, ahol egy különben nagyon értelmes és szimpatikus fiatal előadó arról beszélt, hogy passzív jövedelemből – ingatlanok bérbeadása, részvények után kapott osztalék, különféle életjáradékok – hogy lehet megélni úgy, hogy közben már ne kelljen olyasmit dolgoznunk, amit utálunk, vagy akár semmit se kelljen dolgozni. A prezentáció végén valaki feltette a bennem is megfogalmazódó kérdést, hogy vajon a hétköznapokban nagyon környezettudatosan, fenntarthatóságra törekedve élő srác a befektetéseinél is mérlegeli-e a zöld szempontokat, mire ő nagy nyíltsággal bevallotta, hogy nem. Sőt, ezt a kérdést először annak a konferenciának az egyik szervezőjétől kapta meg, ahol épp előadott – ettől benne persze még felmerülhetett korábban. Ha az ő esetét általánosnak vesszük – mert úgy tapasztalom, hogy ez a helyzet –, akkor elmondhatjuk, hogy a befektetők jellemzően nincsenek tisztában, vagy nem törődnek a befektetésük „mellékhatásaival” a számokon túl. „Ha megkapom az osztalékom az olajcég részvényei után, minden rendben van.”, vagy „Ha többért adom el a ruhaipari részvényeimet, mint amennyiért vettem, akkor elégedett vagyok, mert kerestem az üzleten.” Közben pedig nem szembesülnek a felelősségükkel, hogy hogyan járulnak hozzá ebben a két példában a klímaváltozáshoz, illetve a rabszolgamunka fenntartásához a harmadik világban – a későbbiekben részletesen is kitérek majd a klímaváltozás demokráciaromboló hatásaira. Mert hölgyeim és uraim, ezekért (is) Önök a főfelelősök!

A felelősséghárítás persze nem csak a konkrét személyek, de a multicégeik esetében is ugyanígy jellemző. Mikor a ’80-as években oknyomozó riportokból kiderült, hogy a legnagyobb divatcégek mindenféle egészségügyi, emberjogi és környezetvédelmi szempontot figyelmen kívül hagyva termeltetnek a nyugati fogyasztóktól jó távol, akkoriban épp főleg Ázsiában – azóta Afrikában és Latin-Amerikában is – akkor ezek a vállaltok előbb tagadtak, majd sajnálkoztak, elnézést kértek és nagy változtatásokat ígértek. (A hatóságok ahelyett, hogy nemzetközi bíróság elé állították volna a tulajdonosokat és a vezetőket, a cégeket pedig felszámolták volna a vagyon elkobzásával és ebből a pénzből a kizsákmányolt munkásokat kártalanították volna, semmit sem tettek. Ahogy akkor is javarészt tétlenek maradtak, vagy aránytalanul kis büntetéseket szabtak ki, mikor tankerhajók és fúrótornyok baleseteinél óriási mennyiségű olajjal szennyezték be a tengereket, vagy mikor brutális erdőirtásokról hallani, vagy ha vegyszerekről, élelmiszeradalékokról, vagy gyógyszerekről kiderül, hogy rákot és egyéb súlyos megbetegedéseket okozva veszélyeztetik a fogyasztókat, akiket addig megtévesztettek, nem is beszélve a dohány- és szesziparról.) A beígért nagy változások pedig el is jöttek…

Azóta a cégek kiszervezik a termelést, szállítást, feldolgozást, stb. nevenincs helyi vállalatoknak, minden olyan területen, ahol a visszaélések és balesetek rossz fényt vethetnének rájuk. Ezek a kisebb cégek pedig ugyanúgy rabszolgaként bánnak az alkalmazottakkal, a gyermekmunkától sem ódzkodva és fittyet hánynak a környezetvédelemre, akárcsak korábban maguk az „anyavállalatok”. Ha pedig ez kiderül, a multik azzal védekeznek, hogy „ők nem tudtak semmiről”, majd megteszik a szükséges lépéseket: szerződést bontanak az adott rabszolgatartó vállalattal és leszerződnek egy másik ugyanilyennel.

A fenti gyakorlaton pedig nem érdemes meglepődni! Ha visszatekintünk a múltba, az európai demokrácia a gyarmatok kizsákmányolása és a rabszolgák munkája nyomán születhetett meg, hiszen a gyarmatosításból meggazdagodott nagypolgárok voltak a demokrácia leghangosabb követelői odahaza és az emberi jogok legzsarnokibb eltiprói, a környezet legdurvább kizsákmányolói a harmadik világban. Mondhatnánk rá, hogy ironikus…

Vagyis az országhatárokon átívelő vagyonkoncentráció nem csak a milliárdos anyaországában, de mindenütt aláássa a demokráciát, ahol érdekeltségeik vannak.

Ha most a probléma helyett a megoldásokra helyezzük a fókuszt, akkor az egyenlőtlen felelősség tudatosítása és felvállalása mindenképp jó irány. Felülről úgy történhet változás, ha a vagyonosok többsége arra jut, hogy maga a vagyoni különbségek mértéke, illetve a mindenek fölé emelt profitcél veszélyeztetik a demokráciát és hosszabb távon az egész emberiség fennmaradását a klímaváltozás felgyorsítása és erősítése által, ezért önként fölosztják a vagyonuk nagy részét és erre rákényszerítik a többieket is.

Szintén demokratikus megoldás, ha brutális adókat vetnek ki az államok a magánvagyonokra, így lassanként államosítva, majd újraosztva ezeket, a tröszt ellenes törvényeket pedig úgy szigorítják, hogy földarabolják a világcégeket és nagybankokat, ezzel felszabadítva a piacokat, ismét versenyhelyzetet teremtve, de immár korlátozott versenyt – ma épp ennek az ellenkezője zajlik, lásd, mondjuk a Monsanto felvásárlását a Bayer által. Végül az erőszakos vagyonelkobzás, amit a Szovjetunióban és más szocialista országokban láthattunk, szintén megoldást kínál a súlyos vagyoni egyenlőtlenségek megszűntetésére, ám ez már diktatórikus gyakorlat.

Az igazán nagy kihívás azonban nem az, hogy a tehetősek vagyonát hogyan csökkentsük le radikális mértékben, hanem, hogy miként akadályozzuk meg, hogy az így keletkező óriási „gazdátlan vagyon” ne csupán néhány ember zsebébe vándoroljon ismét, újratermelve a felszámolni kívánt egyenlőtlen helyzetet? Hiszen ebben az esetben csak elitcsere történne, a rendszer semmit nem változna, mint a Francia Forradalom idején. Megítélésem szerint és a történelmi példákból kiindulva erre csak fölülről jövő intézkedésekkel nincs jó válasz. Alulról építkező megoldásokkal kiegészítve, rendszerszemléletben gondolkodva már jobb eséllyel találhatunk a gyakorlatban is használható akciótervet.

Szinte közhely, hogy amikor vásárolunk, azzal voksolunk is egy cég és egy termék mellett. Minél több a pénzünk és minél többet fogyasztunk, annál többször voksolhatunk. Ha tájékozódunk arról, hogy mit veszünk és az hogyan és miből készült, akkor tudatosabban és nem csupán érzelmi alapon dönthetünk. Ha „szeretjük a Nike-t, mert a Nike menő.”, ezért Nike ruhákat veszünk, az egy tipikus példája az érzelmi alapú, nem racionális döntésnek. Ha kényelmi szempontok mentén minden élelmiszert a szupermarketben vásárolunk, vagy ha az időnkkel takarékoskodva a gyorséttermet, vagy egy random kifőzdét/menzát választunk a házi koszt helyett, akkor valójában megint egy nem tudatos döntést hozunk, legalábbis a megvásárolt árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban nem vagyunk túl tudatosak. Ha nincs elég pénzünk, ezért a legolcsóbb, akciós termékeket vadásszuk, akkor ismét csak nem hozhatunk kompetens vásárlói döntést a termékek szempontjából. Mindegyik példa nagyon életszerű és megérthető. És mindegyik esetében a tudtunkon kívül a vagyonkoncentrációt támogatjuk.  Más szóval mi adjuk a milliárdosok kezébe a milliárdjaikat, sőt ezt sokszor mosolyogva, a vásárlás örömében fürdőzve tesszük.

Ha ezzel szemben helyi kistermelőktől és mesterektől vásárolunk a piacon és termelői boltokból, ha a termelőktől vett alapanyagokból magunk főzünk, akár kollégákkal, szomszédokkal összeállva kalákában, akkor nem csak a helyi gazdaság és a kisvállalkozások mellett tesszük le a voksot a világgazdaság és a multik helyett, de emberi kapcsolatokat is építhetünk. Ha a magunk szintjén tenni szeretnénk a vagyonkoncentráció ellen, akkor jó móricka-szabály, ha kerüljük a bevásárlóközpontokat, a gyorséttermeket, a világmárkákat, a túlárazott termékeket és általában mindent, amit reklámoznak.

De nem csak az a fontos, hogy mit vásárolunk meg, hanem az is, hogy mit nem. A demokrácia és a vagyonkoncentráció felől nézve ideális állapot, ha mindenki tulajdonosa és nem bérlője az otthonának, vagy ha albérlő, akkor is az államtól és nem egy magánembertől bérli azt – a passzív jövedelem szinte minden formája a vagyonkoncentrációt erősíti (kivéve a szerzői jogdíjak). Maga termeli és készíti az élelmét és a tárgyait, vagy helyi kisgazdáktól, mesterektől veszi azokat, de csak olyasmit, amit gyakran használ és nem túl nagy értékű, amire tényleg szüksége van és nem csak megtetszett, vagy éppen divatos. Emellett cserélgetik is a lakosok egymás közt a feleslegessé vált, de még használható javaikat. A ritkán használt és nagyobb értékű tárgyakat inkább kölcsönözzük, ne vegyük meg, mint a komolyabb szerszámok, vagy az autó!

Ha például mindenki perc alapú bérkocsikkal járna saját gépjármű helyett, akkor nem csak a dugók tűnnének el a városokból, csökkenne az autós infrastruktúra költsége és helyigénye, az autósok kiadásairól nem is beszélve, de csődbe mennének az autógyártók és eltűnne a lobbi erejük is. Egy autó ugyanis élettartama nagy részében kihasználatlanul áll, parkol valahol, míg a megürült bérautókat azonnal tovább használhatná egy másik sofőr. Ebben a rendszerben pedig töredék annyi kocsi is elég lenne egy nagyváros közönsége számára, mint amennyit ma birtoklunk.

Összességében a legfontosabb, hogy a pénzhez és az anyagi javak birtoklásához eleve máshogy kellene állnunk. Ma az a „menő”, ha valaki minél gazdagabb és minél több vagyontárgyat birtokol, illetve minél több szolgáltatást engedhet meg magának. Ez a szemlélet önmagában felelős a vagyonkoncentráció jelenlegi felpörgéséért. Ezzel szemben, ha azt tesszük trenddé, hogy csak annyit birtokolj, ami elég, ami feltétlenül szükséges, aki pedig nem tartja be a szabályt, azt adókkal és törvényekkel megbüntetjük, mert a közösből való túlzott harácsolás ciki és bűn, akkor a folyamat megfordulhat. Értelmetlen az időnket és az energiánkat arra pazarolni, hogy azért dolgozzunk, hogy egy 100-dik ruhadarabot, egy még gyorsabb autót, egy még egzotikusabb nyaralást, vagy egy még nagyobb házat tudjunk venni!

A demokratikus viszonyoknak jobban megfelel, ha a polgárok nagyobb része vállalkozó és nem alkalmazott – szemben a mostani gyakorlattal. Az alkalmazotti státusz egyenlőtlen, függő helyzetet teremt egy vállalattal szemben, az öngondoskodás feltételeit sokszor nem biztosítja, ami pedig létfontosságú lenne egy demokráciában. Hisz, ha egy polgár olyan helyzetben van, hogy nincsenek meg az eszközei, hogy a saját életéért teljes felelősséget tudjon vállalni, hogy várhatjuk el, hogy a közügyekért felelősnek érezze magát?

Elméletben persze az állami újraelosztás is lehet az egyenlőtlenségek mérséklésének eszköze, sőt, kell is, hogy az legyen, de csak bizonyos mértékig alkalmas ennek a szerepnek a betöltésére. Arra gondolok, hogy az sem jó, ha túlságosan függünk a munkaadónk jóindulatától, de az sem, ha egy rendszeres állami segélyhez vagyunk kötve, az államnak vagyunk kiszolgáltatva. Az összvagyon újraelosztása szerencsésebb, ha inkább az öngondoskodás feltételeinek a megteremtését jelenti, nem pedig az atyáskodó állami gondoskodás konzerválását – kivéve persze azok esetében, akik egészségi állapotuk okán nem tudnak magukról gondoskodni. Emellett fontos az is, hogy egyfelől az alkalmazottak szakszervezetekbe tömörülve képviseljék az érdekeiket, másfelől az állam erősen megtámogassa őket a munka törvénykönyvével, inkább a kiszolgáltatottabb dolgozó és nem az erőfölényben levő munkaadó mellé álljon.

A helyi pénz bevezetése a pénzügyi önrendelkezés visszanyerésének hatékony módja lehetne. Lényege, hogy egy közösség saját, csak helyben elkölthető pénzt hoz forgalomba, amit csak a helyi, nemzeti valutára lehet átváltani. Mivel a pénzzel kizárólag helyben lehet fizetni, máshol a világon nincs értéke és az eladók is csak helyben használhatják, ha pedig nemzeti valutára váltják, vesztességük van az átváltásból, mindenki arra van ösztönözve, hogy helyben költse a pénzt, helyi vállalkozásokat támogatva vele. A dolog pedig nem csak egy szépen hangzó utópia, van rá bőven megvalósult gyakorlati példa, többek közt ilyen a hazai Bocskai korona, érdemes utánanézni!

Jó, ha kerüljük a hitelt és a pénzünket inkább készpénzben, mint bankban tartjuk. A bankok ugyanis a betétesek pénzéből és a hitelesek törlesztőjéből nyert haszonból tudták felvásárolni a nagyvállalatok jelentős részének részvényeit. Leegyszerűsítve, ha bankba tesszük a pénzünket, vagy részvényt veszünk, akkor a „gazdagokat támogatjuk a forintjainkkal”. Apropó részvény, csak olyan részvénybe/megtakarításba fektessünk, ami a profitnövelés helyett az ökológiai fenntarthatóságot segítő tevékenységet végez, mondjuk megújuló energiával foglalkozó cégek, helyi start-up-okat támogató kockázati tőkealapok, stb. Részvényvásárlásnál lényegében egy vállalatnak hitelezünk, hogy a tőlünk és más részvényesektől kapott „tőkeinjekcióval” be tudjanak ruházni fejlesztésekbe, hogy még nagyobbra nőjenek, még több pénzt keressenek és így a mi részvényeink is minél értékesebbé váljanak. Vagyis gazdagoknak adunk még több pénzt, hogy tovább gazdagodjanak és minket is gazdagabbá tegyenek. Remek üzlet, nem? És hogy ki veszít rajta? Csak mindenki más, a környezet és a demokrácia.

Ahogy már utaltam rá, a jelenlegi jogszabályi és adózási környezetben minél tehetősebbek vagyunk, annál gyorsabb ütemben tudunk még tovább gazdagodni… Ha tudatosak és szervezettek vagyunk, politikai oldalról kikényszeríthetjük ennek a rendszernek a megváltoztatását több kulcsos, a vagyonosokat a vagyonosodásuk mértékével arányosan sújtó adókkal. Persze ennek csak akkor van értelme, ha utána civil kontrollt is tudunk gyakorolni az így befolyt adóvagyon elköltése felett!

Ezeken felül az energiaszabadság is sok szempontból fontos, releváns kérdés. Ha relatív kis teljesítményű, helyi, megújuló rendszerekkel termeljük az áramot és a fűtéshez szükséges hőt, úgy függetlenedni tudunk a nagy szolgáltatóktól, mint az E.On, vagy az Elmű, a nyersanyagok világpiaci árától – ez a valódi rezsicsökkentés, ami a vagyonkoncentráció ellen is hat – és nemzetbiztonsági szempontból sem utolsó, ha nem függünk, mondjuk az orosz gáztól, vagy az arab olajtól. Emellett legalább annyira lényeges az is, hogy mennyire hatékonyan használjuk föl az így megtermelt energiát. Minél energiahatékonyabb megoldásokat alkalmazunk, annál kevesebbet kell termelni és raktározni. E négy terület: az energiatermelés, az energiaszállítás, az energiatárolás és az energiahatékonyság együttesen alkotják az energiastratégiát, ami Magyarországon igazán csak mostanában formálódik rendszer szinten. Civilként erre is lehet ráhatásunk!

Ha világkörüli út helyett helyi látványosságokat látogatunk meg turistaként, akkor nem gazdagítjuk annyira a személyszállítási és turisztikai iparban érdekelt köröket. Ha tudatosan figyelünk az egészségünkre és többek közt tabletták helyett élelmiszerekből visszük be a vitamint, akkor az orvos- és gyógyszer lobbi zsebéből „húzzuk ki a pénzt”. Ha inkább használt lakást vásárolunk és újítunk föl fenntarthatósági szempontok mentén, akkor az építőipari vagyonkoncentráció ellen teszünk, stb.

Vagyis összességében a decentralizáció, a fogyasztás mérséklése és inkább használt javak beszerzése, a helyi megoldások keresése és a közösséggé szerveződés a leghatékonyabb eszközei a vagyonkoncentráció ellen való fellépésnek. Vagy mégsem?

Ahogy utaltam rá, mivel nemzetközi trendről van szó, nemzetközi szinten is fel kell lépni ellene, nem csak lokálisan. Az olyan, világszerte jelenlévő civil szervezetek, mint a Green Peace globális fellépést tesznek lehetővé, esetükben a környezet védelmében. Nem csak egy, de minden olyan ország kormányára nyomást tudnak gyakorolni, ahol jelen vannak és ugyanez igaz a vállaltokkal szembeni fellépésre is környezetrombolás esetén. Vagy ott van az Oxfam, amit eredetileg brit civilek indítottak el, akik sok egyéb mellett folyamatosan igyekeznek ráirányítani a figyelmet a vagyoni szakadék meglétére, amiről ez a bejegyzés szól, többek közt úgy, hogy az elérhető adatok alapján évről évre közzéteszik, hogy hány dollármilliárdos él épp a Földön és ők együttesen a globális GDP mekkora részét birtokolják. Érdemes olvasni ezeket a jelentéseket, vészharangnak is beillenek! A globális fellépéshez mi is hozzájárulhatunk, ha csatlakozunk az ilyen nemzetközi kezdeményezésekhez egyénileg, vagy akár egy már meglévő saját civil csoporttal. Persze pénzt is adományozhatunk nekik, de az önkéntesség többet számít!

Az önfejlesztés, önmegismerés egyéni szinten fontos ahhoz, hogy önmagunkat minél érettebbé, minél kompetensebbé növeljük. Minél függetlenebbek és „felnőttebbek” vagyunk, annál inkább képessé válunk arra, hogy a hétköznapi nehézségeinket, dilemmáinkat kezelni tudjuk. Ha lelki zavar, élethelyzeti elakadás, vagy épp párkapcsolati-, vagy gyermeknevelési gond gyötör, nem marad energiánk a közügyekkel foglalkozni.

Végül a technológia tudatos használatával is rengeteget tehetünk a fennálló rend megváltoztatásáért, a vagyonkoncentráció lebontásáért. A következő bejegyzésben a technológiai fejlődés demokráciára gyakorolt hatásairól szeretnék írni, ám előbb zárszóként álljon itt még egy gondolat.

Mert félreértés ne essék, nem valamiféle „neomarxista” megközelítést javaslok, mikor a vagyonkoncentráció elleni fellépést sürgetem. Marxszal ellentétben nem utasítom el és nem tartom rossznak a magántulajdont és az is teljesen rendben lévő, az emberi természet sajátja, ha vagyoni egyenlőtlenség van egy társadalmon belül. A történelemben nem ismerünk egyetlen olyan társadalmat sem – beleértve az ősközösségeket is –, ahol az emberek egészen egyenlőek lettek volna vagyoni, gazdasági értelemben. Amit ebben az írásban kritizálok, az csupán a vagyoni egyenlőtlenség mértéke és forrása.

Ha valaki egy kacsalábon forgó palotában él, más pedig csak egy garzonban tengődik, mert az előbbi tehetsége és szorgalma okán megkereste rá a pénzt, míg az utóbbi nem, azzal semmi baj nincs. De ma képletesen szólva az a helyzet, hogy néhány embernek több ezer kapacslábon forgó palotája van, sőt, övék a családi házak, különféle lakások és még a garzonok jelentős része is, miközben tömegeknek otthon sem jut világszerte. Ráadásul a tehetős kevesek többsége nem is saját szorgalmuk és tehetségük okán ilyen vagyonos, hanem egyszerűen azért, mert kiváltságos családba születtek és egyszerűen örökölték a vagyont.

Nem azzal van gond, ha alapítunk egy vállalatot és némi szerencsével és kemény munkával sikeressé tesszük, hanem, ha résztulajdonosai vagyunk olyan cégeknek, amiknek a kapuján sosem léptünk be, szimplán csak megvettük a részvényeik egy részét. Illetve, mikor ezek az országhatárokon átnyúló mamutcégek bekebelezik a többi piaci szereplőt, sőt, akár nem csak az adott vállalat profiljába tartozó területen, de mindenféle iparágban felvásárolják a cégeket.

Ha azt keressük, hogy hol érdemes meghúzni a vagyonosodás felső korlátját, akkor szerintem valahol ott, hogy csak azt az egy ingatlant tulajdonolhatjuk, ahol lakunk, csak azokat a járműveket, amikkel mi magunk rendszeresen utazunk, vagyis itt is praktikusan mindenből egyet és csak olyan cégünk legyen, ahol mi magunk dolgozunk és ebből is csak egy lehet a kezünkben.

2 komment

Címkék: politika közélet gazdaság társadalom demokrácia filozófia klímaváltozás elmélkedés hatalom filo fenntartható Spanyolviasz vagyonkoncentráció


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr1514794978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekertabor · provo.blog.hu 2019.04.30. 11:05:40

David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma (Magyar Kapu Alapítvány, Budapest, 1996)