HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2018.08.27. 08:48 Mayer Máté

Zöld mítoszok

Korábban már foglalkoztam azzal, hogy miért nem fenntartható az, ahogyan napjainkban a fenntarthatóságról gondolkodunk. Ezzel a bejegyzéssel pedig nem titkolt célom, hogy provokáljam a Kedves Olvasót! No nem azért, hogy felbőszítsem, hanem, hogy gondolkodásra sarkaljam Önöket. Azt tapasztalom ugyanis, hogy – mint megannyi közéleti kérdéshez – a zöld témákhoz is leginkább érzelmi alapon szoktunk hozzáállni. Más szavakkal mítoszokban hiszünk, amiket sokszor nem is gondolunk végig, így viszont valós problémákra hiedelmeken alapuló válaszokat tudunk csak adni. Ezek a mítoszok pedig tele vannak pontatlanságokkal, torzításokkal és olykor tárgyi tévedésekkel is. A mostani bejegyzésben, bár igyekszem megvilágítani jó pár összefüggést, elsősorban nem jó válaszokat szeretnék adni a környezetvédelmi problémákra a zöld mítoszok mentén, hanem jó kérdéseket próbálok föltenni.

A legátfogóbb ilyen hiedelem a környezettudatosság mítosza. Néhány éve egy kutatás azt találta, hogy a magukat zöldnek valló emberek semmivel nem élnek „zöldebben”, mint a téma iránt közömbös személyek. Hogy lehetséges ez? Először is úgy, hogy sok dologról csak azt hisszük, hogy környezetbarát – mint a „bio” termékek, amik, bár egészségesebbek lehetnek ugyan „hagyományos” társaiknál, de ez nem jelenti, hogy automatikusan zöldebbek is volnának, mondjuk ne lenne bennük erdőirtás árán termelt pálmaolaj. Máskor meg a környezetvédelemért tett erőfeszítéseink hatását becsüljük túl – a médiában legtöbbet hangoztatott zöld cselekedetek az izzók energiatakarékosra cserélése (lehetőleg LED-re), a csapvízzel való spórolás és a szelektív hulladékgyűjtés, miközben a klímaváltozásra az van a legnagyobb hatással, hogy milyen és mennyi húst eszünk, hogy milyen módon közlekedünk és adott módon mennyit, illetve, hogy mivel fűtünk és mennyire melegítjük föl télen az otthonunkat. Az egyik gond tehát az, hogy pontatlanok az ismereteink a témában.

A másik, hogy a környezettudatosságról a kapcsolódó oktatás és médiahírek többnyire nem rendszerben beszélnek, hanem mindig csak egy szeletét emelik ki jól hangzó szlogenek formájában, mint: „Óvjuk a fákat!”, „Váltsunk elektromos autóra!”, „Ne használjunk műanyag zacskót!”, stb. Külön-külön persze mind pozitív és fontos célok, de ezek alapján könnyen tűnhet úgy, hogy elég néhány használati cikket zöldebbre cserélni, pár viselkedést „zöldíteni” és máris érdemben tettünk a klímaváltozás ellen. Vagyis azt hihetjük, hogy az életmódunkon és a szokásainkon nem kell alapvetően változtatni, elég csak megtalálni a „zöld alternatívákat”.

Ezzel el is érkeztünk a következő mítoszhoz, miszerint vannak zöld és nem zöld megoldások, mintha ez egy kétpólusú, igen-nem jellegű kérdés lenne. A valóság azonban az, hogy minden termékhez, még egy napelemhez, vagy egy biciklihez is kapcsolódik valamekkora környezetterhelés, mert le kell gyártani, majd, ha egyszer hulladékká válik, fel kell dolgozni – nem beszélve a szállítás és raktározás során megjelenő környezetszennyezésről. Vagyis zöldebb és kevésbé zöld lehetőségek közt választhatunk, de bármit használunk is, az valamennyire mindenképp szennyezi a környezetünket.

Ilyen leegyszerűsítően és egyoldalúan szoktak érvelni egyébként a technológiai fejlődés hívei is, akik szerint a tudományos felfedezésekkel, az „innovációval” (ami a legújabb fétisszavuk) önmagában megoldhatjuk majd a klímaváltozás kérdését. Vagyis jellemzően ők sem tagadják, hogy az ökológiai katasztrófa valós veszély, de bíznak abban, hogy egy vagy több ma még talán elképzelhetetlen új találmány kihúz bennünket a csávából. Kissé ironikus, hogy ezek a tudomány hatalma mellett elkötelezett, elvileg nagyon is földhözragadt, racionális emberek lényegében egy csodára várnak, ami nélkül, ha bízhatunk a tudományos előrejelzésekben, csúnyán meg fogjuk járni.

A technokrata gondolkodásmódnak a korlátai jól látszódnak, ha megnézzük, miért nem segítik a gazdaság zöldebbé tételét önmagukban az energiahatékonyságot növelő megoldások (energiataarékos izzó, A+++ energiaosztályú műszaki cikkek, stb.). A válasz a Jevons-paradoxonban keresendő. Jevons brit közgazdász volt, aki azt vizsgálta a 19. században, hogy a szén egyre hatékonyabb hasznosításával csökken-e a szénfelhasználás mértéke. Legnagyobb megdöbbenésére azt találta, hogy épp ellenkezőleg, nőtt. Ugyanis, ahogy egyre kevesebb szenet kellett felhasználni adott termék elkészítéséhez, úgy vált egyre olcsóbbá a gyártási költség és mert az adott portékát nem adták olcsóbban, nőtt a cég profitja. Ezt a plusz pénzt pedig a tulajdonosok nem ritkán újabb gyárak megépítésébe, vagy már meglévők kapacitásbővítésébe fektették, amik, külön-külön ugyan kevesebb szenet égettek, mint korszerűtlenebb elődeik, de együtt mégis többet füstöltek, mint korábban. És ez ma sincs másként az elektromos árammal, a kőolajjal, vagy a földgázzal – a szénről nem is beszélve –, hisz hiába egyeztetünk 30 éve kormányok szintjén az üvegházgáz kibocsátás csökkentéséről, a számok egyre csak emelkednek.

Különben a technológia hívei szerint több félnivalónk lehet a szingularitástól, vagyis attól, hogy a mesterséges intelligencia egyszer csak felülmúlja majd az embert és „öntudatra ébred”, mint a klímaváltozástól. A mesterséges intelligencia kutatásokat és a felmelegedés ütemét elnézve azonban nem lennék meglepve, ha előbb jönne el egy globális klímakatasztrófa, mint az MI uralma. A tehetős kevesek számára talán akkor is a technológia vívmányaival való megküzdés lehet majd a fő kérdés, miközben a többség számára olyan létkérdések kerülhetnek másfél évszázad után újra napirendre, mint, hogy honnan szerezzenek ivóvizet. De félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a technológiai fejlődésre, főleg a zöldebb technológiai megoldásokra nincs szükség, csupán azt állítom, hogy ezek egyedül nem fogják megoldani a klímaváltozás problémáját, ráadásul minden technológiai megoldás egyben újabb megoldandó problémákat hoz magával.

Mellesleg a Jevons-paradoxon kicsiben, a mi életünkre nézve is igaz: ha pénzt spórolunk az energiatakarékos izzókkal, megújuló energiát használó fűtési rendszerrel, stb., akkor az így megmaradt pénzből fogyasztani fogunk. És minél többet fogyasztunk, annál jobban megterheli a környezetet az életmódunk. Tehát a környezetszennyezés a „gazdagok sportja”, hogy (kissé pontatlanul) Takács-Sánta Andrást, az ELTE humánökológia szakigazgatóját és docensét idézzem: egy zsákfaluban élő kisnyugdíjasnak még akkor is kisebb lesz az ökológiai lábnyoma, mint, mondjuk egy magát környezettudatosnak valló tehetősebb városi polgárnak, ha nem is ismeri a fogalmat, mert kevesebb a pénze, így pedig kevesebbet is tud fogyasztani. Vagyis leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy a fogyasztás a környezetvédelem fő ellensége.

A megoldás tehát a fogyasztás visszafogása lenne? Ha nem akarjuk radikálisan lecsökkenteni az életszínvonalunkat, akkor a megosztás alapú gazdaság éppen erre kínál megoldást. Az az alapgondolata, hogy „Ne birtokolj!”. Mivel a legtöbb műszaki cikkünket alig használjuk ki, ezért nem csak gazdaságosabb, de zöldebb is, ha nem megvesszük, mondjuk a fúrógépet, hanem csak kikölcsönözzük, vagy kölcsönkérjük arra az időre, amíg szükségünk van rá. Ide kapcsolódik még a second hand szemlélet, vagyis, hogy ha már mindenképp meg kell venned valamit, például egy ruhát, akkor vásárolj használtat, ami megint csak olcsóbb és zöldebb, mint új termékre költeni.

Az elmélet persze jól hangzik és van is némi igazságtartalma, de ha jobban belegondolunk ez megint egy mítoszon alapszik, miszerint a lakosság a fő felelős a klímaváltozásért. A dolog megértéséhez az ökológiai lábnyom koncepcióját kell egy kicsit közelebbről megnéznünk. Maga a fogalom arra utal, hogy adott személy az életmódjával mekkora mértékben terheli meg a környezetet. Tehát elvben egy húst fogyasztó, autóval és repülővel járó, sokat vásároló személy, hívjuk, mondjuk Péternek, sokkal környezetszennyezőbben él, mint egy vegán, aki biciklivel, de maximum tömegközlekedéssel utazik és a ruháit inkább megvarrja, nevezzük Krisztának. Elvben, hisz Péternek jóval nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint Krisztának, mégis, Kriszta életmódváltásával az emberiség teljes ökológiai lábnyoma egy milliméterrel sem csökken. Miért?

Nos azért, mert a legtöbb szennyezést nem Péterek, vagy Kriszták termelik, hanem nemzetközi óriáscégek, mi pedig csak arról dönthetünk, hogy utólag megfinanszírozzuk-e ezt a károsanyag kibocsátást azzal, hogy megvesszük az adott cég termékét/szolgáltatását, vagy sem. A repülő akkor is felszáll, ha mi nem veszünk rá jegyet, akkor is ugyanannyi marhát tenyésztenek ipari körülmények között, ha mi lemondunk a húsevésről és mindenféle tejtermékről és az árukat akkor is legyártják, majd elszállítják a boltba, ha mi soha a lábunkat be nem tesszük oda. Tehát a túltermelést a túlfogyasztás csak utólag megfinanszírozza, a gazdaság túlfogyasztás nélkül is túltermelne… fogyasztás nélkül viszont a ’29-es New York-i tőzsdekrachhoz hasonló világválságig jutnánk.

Itt kell szót ejtenünk a fenntartható növekedés mítoszáról. Mivel kapitalista gazdaságunk a folyamatos növekedés alapelvén nyugszik, kellett egy logikai keret, ami azt sugallja, hogy lehetünk egyszerre zöldek és progresszívek. Nem a műanyag zacskókkal van ugyanis a baj, nem is a belsőégésű motorokkal, vagy a széntüzelésű erőművekkel, vagy azzal, hogy földgázt égetünk a fűtéshez, de nem is a rengeteg metánt kibocsátó szarvasmarhákkal, sőt, még csak nem is a pazarló hagyományos izzókkal, vagy a káros anyagokat kibocsátó gyárakkal… hanem mindezzel együtt. Megspékelve a túlnépesedés problémájával. Mert hiába cseréjük le, mondjuk 2020-tól pánikszerűen a műanyag zacskókat papírra, ahhoz, hogy ezt megtehessük, a fakitermelést kell óriási mértékben megnövelnünk, ami megint nem lesz fenntartható.

Vagyis a fenntartható fejlődés logikája szerint összességében egy jól működő rendszerben élünk, aminek van néhány „vadhajtása”, mint a benzin és dízel üzemű autók, a hajtógázos sprayek, vagy a freon gázzal feltöltött hűtők és klímaberendezések, és ha ezeket kivonjuk a forgalomból, a klímaváltozás megállítható. De ez a logika a klímaváltozás megállítása helyett csak arra jó, hogy a zöld témák iránt elkötelezett, de tájékozatlan fogyasztókat vásárlásra ösztönözzék. Ezzel szemben azt állítom, hogy a rendszer alapvetően hibás, bár van néhány ígéretes vonása, de ha nem csak a lelkünket szeretnénk nyugtatni, hogy tettünk valamit a zöld ügy érdekében, mert, mondjuk vászon szatyrot hordunk műanyag zacskó helyett, akkor teljes szemléletváltásra lenne szükség!

Nem túlzás ugyanis kijelenteni, hogy a mai modellben ami jó a környezetnek, az rossz a gazdaságnak és fordítva. A növekedésünk, az életmódunk messze túlhaladt azon a mértéken, ami a bolygó ökoszisztémája számára hosszabb távon fenntartható lenne, ezért nem elég „nem-növekedni” sem. Ahogy Pál Feri mondja – bár más megközelítésben – fenntartható csökkenésre van szükségünk. Vagyis a korlátlan profit helyett korlátozott profit, a túltermelés helyett szükségletalapú termelés, inflálódó pénz helyett értékálló pénz szükséges, ehhez pedig nem a tömegeket kell elsősorban megnyerni, hanem a gazdasági elitet.

A zöld eszme számos híve osztozik az alulról építkezés mítoszában, miszerint a „kisemberek” összefogása hozhat majd érdemi változást a klímaváltozás elleni harcban. Ez a mozgalmár szemlélet, bár fontos igazságot jelent ki azzal, hogy a maga szintjén mindenki tehet a változásért, sőt, összefogva az átlagpolgárok erősebben hallathatják a hangjukat, mint külön-külön, jellemzően megáll annál, hogy a kritikus tömeg elérése a cél, hogy megdőljön az eddigi, környezetromboló gazdasági berendezkedés. Ezzel pedig – akaratlanul is – az előzőekben tárgyalt, leegyszerűsítő mítoszokat támogatja, jelesül, hogy elsősorban mi, a kevésbé tehetős tömegek tehetünk a klímaváltozásról és elég csak néhány szokásunkon változtatni, hogy a kérdés megoldódjon.

Ha, mondjuk 700 millió nyugati hirtelen lemond a műanyag zacskók használatáról, ezek a zacskók egyik napról a másikra lekerülnek az áruházak polcairól… és jönnek a papírzacskók a már tárgyalt problémát vonva maguk után. Ha arra sikerül rávenni kb. ugyanennyi embert, hogy kezdjen el radikálisan kevesebbet fogyasztani, jó eséllyel a gazdaság egésze kényszerül változásra és – válságok árán –, de valóban zöldebb irányba mehetünk tovább. De mennyi a valószínűsége, hogy nagyságrendileg ekkora tömeg összefogjon és tartósan kiálljon amellett, hogy lejjebb ad a kényelmi szintjéből, hogy több kellemetlenséget vállal önként, hogy összességében feladja az addigi életmódját és életszínvonalát?

Ezzel szemben a Hurun Report nevű, a világ vagyonosait vizsgáló kínai cég szerint 2694 dollármilliárdos élt a Földön 2017-ben, az összes vagyonuk pedig a globális GDP 13,2%-át tette ki. Larry Elliott a The Guardian-en közzétett cikkében még ennél is érzékletesebb számokat közöl: arról számol be, hogy 2016 elején a világ 62 leggazdagabb embere összesen annyi pénzt birtokolt, mint a legszegényebb 3.5 milliárd együttvéve, vagyis, annyit, mint az emberiség fele. Ez az alig 3000 vagyonos, pontosabban a részben, vagy egészben a tulajdonukban lévő vállalatok felelnek a károsanyag-kibocsátás legnagyobb részéért. Ha érdemi változásokat szeretnénk, őket kell meggyőzni – és nem legyőzni(!), ahogy a mozgalmár szemléletű zöldek nem ritkán sugallják –, hogy radikálisan csökkentsék a termelést és így mondjanak le a profitjuk jelentős részéről. Ezek a személyek ugyanis nem mesebeli főgonoszok, akik direkt azon mesterkednek, hogy tönkretegyék a bolygót, hanem egyszerű emberek, emberi motivációkkal. Nem őrültek és nem is ostobák, sőt! A kérdés tehát az, hogy hogyan lehet elérni, hogy a pillanatnyi gazdasági érdekeikkel szemben a cégeik, az örököseik és az egész emberiség közép és hosszú távú érdekeit kezdjék nézni és erre szorítsák rá a világ vezető politikusait is?

A mozgalmár megközelítés valahogy mindig azzal számol, hogy az elit hajlíthatatlan, meggyőzhetetlen, bezzeg a „kisember”, ha megfelelő tájékoztatást kap, „helyesen cselekszik”. De miért gondolják egyesek, hogy könnyebb meggyőzni százmilliós tömegeket, mint néhány ezer embert? Szerencsére a zöld érdekvédelmi szervezetek egy része is rájött már erre az utóbbi évtizedekben és, mondjuk öko-terrorizmus helyett inkább zöld diplomáciával operálnak.

Beszúrnék ide még egy, a mozgalmár megközelítéssel ellentétes gondolatot. Aki jó-rossz felosztásban gondolkodik az emberiségről, ahol az alul lévők a jók, a felül lévők a gonoszok, az mindig valamiféle forradalmat szeretne. A forradalmak azonban nem a szükséges rendszerszintű változásokat szokták hozni, csupán elitcserét. Ráadásul hosszabb távon nem is fenntarthatóak az eredményeik és maximum néhány évtized alatt jellemzően elbuknak, majd valamilyen formában visszarendeződés követi ezeket. Ezzel szemben, ha belülről igyekszünk változtatni a rendszeren, sokkal tartósabb eredményekre és nagyobb változásokra számíthatunk. Ha például egyszerre elköteleződünk a környezetvédelem ügye mellett, akkor sok egyéb mellett megkereshetjük, hogy a hazánkban mely pártok, politikai csoportok képviselik leginkább a témát és támogathatjuk őket is a szavazatunkkal. De tegyük fel, hogy mindeddig valamilyen hagyományos bal-, vagy jobb oldali pártra szavaztunk. Elindulhatunk abba az irányba is, hogy felvesszük a kapcsolatot ezzel a párttal és jelezzük a szervezet felé, hogy ideje volna zöldebb irányban is politizálni, majd erre buzdítjuk a párttal szimpatizáló ismerőseinket is.

Térjünk most vissza az elit meggyőzéséhez. Ahogy mondtam, itt nem jó válaszokat szeretnék adni, hanem jó kérdéseket feltenni. Erre a kérdésre sincs konkrét válaszom, de néhány támpontom igen. Először is jó, ha leszámolunk a zöld mítoszokkal és a maga teljes valójában nézzük a problémát. A legalapvetőbb ilyen pontatlanság pedig magához a klímaváltozáshoz kapcsolódik, miszerint azt az ember okozza. A Föld klímája ugyanis állandóan változik és változni fog akkor is, ha semennyi üvegházgázt nem termelünk. Az emberi tevékenység csak felgyorsítja és radikálisabbá teszi ezt a változást. Vagyis hamarabb lesz sokkal extrémebb az időjárás. Ami nem a bolygónak gond, hanem nekünk, embereknek, mert a szélsőséges időjárás nem a Földet pusztítja el, hanem adott esetben az emberiséget a legtöbb növény és állatfajjal együtt. Tehát nem a bolygó érdeke, hogy fékezzük ezt a folyamatot, hanem a miénk. Nem kell nagyon zöldnek lenni, hogy ezt belássuk, a környezetvédelem pedig éppen ezért nem „csak” zöld téma, de a humanizmus felől is megközelíthető.

Van viszont egy további paradoxon is, amiért az előbbi összefüggést nem könnyen látjuk be. A levegőbe kerülő üvegházgázok nagy része lassan, évszázadok alatt bomlik le, és viszonylag lassan is fejti ki romboló hatását, ahogy nő a koncentrációja a levegőben. Ezért egyrészt a mi életünkben még viszonylag mérsékeltebb klímaváltozással találkozhatunk, más szóval nagyobb részt nem a saját bőrünkön érezzük a negatív hatásokat, illetve, ha zöldebb életmódra váltunk, akkor is csak nagyjából az ükunokáink idejére állhat meg a melegedés, őket pedig mi már nem fogjuk ismerni és ők sem minket. Akkor meg minek ez a hajcihő? – kérdezhetné egy kicsit önzőbb olvasó.

Ennek a szemléletnek néhány változata valószínűleg nagyon is jelen van az elit tagjainak agyában. Ha nem tagadják a klímaváltozásban az ember szerepét, még mindig hihetnek abban, hogy a technológia, amibe óriási összegeket fektetnek, megoldja majd a kérdést. Vagy, ha nem is oldja meg idejében, de az ő életükben még nem lesz katasztrófa. Vagy, ha lesz is katasztrófa és a szegényebb tömegek ezt súlyosan meg is szenvedik, akkor legalább olyan high-tech vívmányok már rendelkezésre fognak állni, amik segítségével legalább az elit átvészelheti az apokaliptikus állapotokat. Vagyis hihetnek abban a mítoszban, hogy a klímaváltozás rájuk nézve nem veszélyes, csak legfeljebb mindenki másra. De még ha a technológiai újdonságok tudnák is garantálni a túlélésüket a környezet változásaival szemben, egy ilyen forgatókönyv esetén számolniuk kell azzal is, hogy a társadalmi rend megszűnik és a káoszban akinek nincs, az mindent el fog követni azért, hogy elvegye attól, akinek van. És ha a pénznek, a vagyonnak egyszerre nincs értéke, úgy a hatalmuk elveszik és könnyen válhatnak védtelenné a szomjazó és éhező milliárdokkal szemben – lásd Nagy Francia Forradalom.

Térjünk most vissza ahhoz a mítoszhoz, miszerint elég a viselkedésünkön, a szokásainkon alakítani a klímaváltozás megállításához. Ennek a megközelítésnek az a fő korlátja, hogy attitűdváltás nélkül mindent, amit teszünk, lemondásként élünk meg és rövid időn belül feladjuk az új életformát. A fenntarthatóság fő ellenségei az alacsony önértékelés, a negatív énkép és a kevés önismeret, mert az első kettőt túlkompenzálva dolgozunk túl sokat, rendelődünk alá-, vagy fölé a kapcsolatainkban egymásnak, fogyasztunk túl sokat – és megkockáztatom, termelünk túl sokat. Az alacsony szintű önismeret pedig azért problémás, mert azt akadályozza, hogy ezekből az „ördögi körökből” kitörjünk. Hiszen hogyan várhatjuk el valakitől, aki kizsákmányolja önmagát, hogy ne csinálja ugyanezt a környezetével is?

Aki egyfajta belső ürességgel él, amit mindig kívülről igyekszik megtölteni, annak ez a belső hiánya folyamatosan újratermelődik. Érzésem szerint a vagyon és a hatalom utáni sóvárgás, ezek halmozása is jórészt ilyen, belső üresség által motivált jelenségek. Másrészt talán a kiszolgáltatottság elkerüléséről, a biztonság utáni vágyról szól, az önvédelem egyfajta túlhajtása. Megint máskor valami nagy megalkotásának a vágya, a mindenhatósági, gyermeki fantázia kiélése. De akár lehet mindezek valamilyen kombinációja is. (Ahogy írtam, az elit tagjai is egyszerű emberek megérthető, emberi motivációkkal.)

Egy attitűdváltáshoz minden ember számára az adhatja a motivációt, ha szenved, ha aktuális helyzetében rosszul érzi magát. Ez a szenvedés pedig igen széles körben érzékelhető is, hiszen arra, hogy ma biztonságosabbá, színesebbé és kényelmesebbé tettük az életünket, mint valaha a többség öröm és megnyugvás helyett szorongással és hangulatzavarokkal reagál. Ahogy ugyanis megszületett a modern, nagyvárosi életforma, úgy veszítettünk el valami alapvetőt. Egész történelmünk során az élet célja valahol mindenki számára a túlélés volt, ami azzal, hogy ma szinte magától értetődő, már nem tud életcél lenni. Úgy gondolom, hogy ez a céltalanság az egyik fő motorja a bennünk lévő ürességnek, a másik pedig, hogy többségünk nem azt a fajta szeretetet, odafigyelést és törődést kapja gyerekként a szüleitől és később az emberi kapcsolataiban, amire vágyna.

A fenntarthatóság lehet az egyik olyan, az életünkön túlmutató ügy – akárcsak a hit, vagy a gyerekeinkért való cselekvés –, ami célt adhat sokunk számára. Ennek mentén összefoghatunk, újrateremthetjük felbomló kisközösségeinket, amivel a ma oly széles körben tapasztalható magányérzésre is pozitív választ adhatunk. Önmagunk jobb megismerésével, a magunkkal való megbarátkozással, az egészséges önszeretet megtanulásával pedig ennek a belső űrnek a másik oldalát tölthetjük meg. A kettő végül össze is ér: a fenntarthatósághoz nagyon érdemes önző szempontok mentén és nem magasztos eszmék talaján közelíteni, úgy sokkal tartósabb elköteleződés érhető el és sokkal személyesebb válaszok adhatóak.

Mindez ugyanakkor csak az érem egyik oldala, ami a károsanyag kibocsátás csökkentéséről, a túltermelés és túlfogyasztás felszámolásáról, a túlnépesedés kezeléséről szól. Néhány klímamodell azonban már arra figyelmeztet, hogy odáig jutottunk, hogy önmagában a kibocsátás csökkentése nem lesz elég a klímakatasztrófa elkerüléséhez. Olyan eljárásokra is szükség van, amik felgyorsítják a levegőben lévő szén-dioxid mennyiségének a csökkentését. Ilyenek lehetnek az újraerdősítés – jelenleg azon küzdünk, hogy megálljon az erdőirtás –, az óceánok állapotának javítása – ma még az is kérdéses, hogyan szabjunk gátat a további szennyezésüknek –, a mezőgazdaság átállítása fenntartható technikákra – számomra kérdéses, hogy ez összeegyeztethető-e azzal, hogy etetni tudjunk 7 és félmilliárd embert és a számunk még mindig csak nő –, de mindezek mellett a szén-dioxidot megkötő mesterséges eljárásokra is szükség lehet. Itt van, itt lehet igazán fontos szerepe az innovációnak és annak, hogy megfelelő finanszírozást biztosítsunk ezek számára.

Ha az emberiség megoldja a klíma-válságot, akkor egyúttal megtanul terraformálni is, ami a jövő felé tekintve a világűr gyarmatosításához elengedhetetlen lesz. Másfelől, jó eséllyel ez a feladat tovább pörgeti majd a globalizáció kerekét, az emberiség, mint faj összefogása felé. Harmadrészt, hacsak nem valamilyen „technológiai csoda” révén kerüljük el az armageddont, akkor szükségképpen megtanulunk a rövid táv mellett közép és hosszú távban is gondolkodni, ami egyfajta morális és pszichés érettséget is feltételez. Érzésem szerint ennek a krízisnek a kezelése magában rejti annak a lehetőségét, hogy az emberiség, vagy annak egy része eljusson oda, amit Nietzsche übermensnek, Marx kommunista erkölcsnek nevezett, vagyis egy lelkileg és morálisan magasabb szintre. Azt értem ezalatt, hogy mindeddig az ember idealista volt abból a szempontból, hogy a világot tökéletlennek látta, amit mindig a fejében lévő ideálhoz igyekezett alakítani. Most viszont átléphetünk a realizmus korába, amikor már bőven van ismeretünk arról, hogyan működik ez a tökéletlen világ, de ahelyett, hogy a környezetet igyekeznénk az álmainkhoz szabni, a vágyainkat alakíthatjuk a természet realitásaihoz.

1 komment

Címkék: zöld társadalom lélek filozófia környezetvédelem pszichológia mítosz öko filo fenntartható gazdagság Spanyolviasz zöld pszichológia


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr3114204757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.08.27. 11:50:17

Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korlátlanul (vagyis fenntarthatóan). Ennek semmi köze a növekedés mértékéhez vagy sebességéhez. Mutassanak nekem egy zárt rendszert, amelynek bármilyen tulajdonsága a végtelenségig növelhető, és mutattak egy örökmozgót. Aki azt állítja, hogy a gazdasági teljesítmény, vagy annak bármely tényezője (bármilyen lassan is) korlátlanul növelhető, az vagy végtelenül ostoba, vagy otrombán hazudik. Nincsen fa, amely abba ne hagyná a növekedést, ha elérte megtartható magasságát, nincsen élő szervezet, amely el ne pusztulna, nincsen baktériumtenyészet, amely a végtelenségig szaporodhatna.

Mármost a Föld, és annak népessége zárt rendszernek tekinthető. Ezen belül növekedés ugyan lehetséges, de csak lokálisan, és korlátozott mértékben, vagy globálisan, de rendkívül korlátozott időben. A lokális gazdasági növekedés azt jelenti, hogy az egyik csoport (terület, kultúra) kizsákmányolja a másikat, a globális gazdasági növekedés azt jelenti, hogy az emberiség kizsákmányolja a természeti erőforrásokat (lényegében a jövő generációk elől éli fel azokat). Mindkét esetben belátható, hogy nem fenntartható folyamatról van szó: az első esetben a kizsákmányolt csoportok fogynak el vagy lázadnak fel, a másik esetben a hasznosítható források (édesvíz, olaj, szén, urán, arany, stb.) merülnek ki.
Bővebben: provo.blog.hu/2018/08/27/fenntarthato_stagnalas