HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2018.03.17. 10:42 Mayer Máté

„A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása

A cikksorozat előző részeiben szó volt a római idők korszelleméről, illetve a Birodalom társadalomszerkezetéről, és legfőképp a jelennel meglévő párhuzamokról, tanulságokról. Ebben a bejegyzésben ismét Rómához nyúlok vissza azért, hogy sorra vegyem, milyen okok vezettek az 1000 éves Birodalom bukásához és azt, hogy ezek az okok mit üzennek nekünk, milyen tanulsággal szolgálnak a mi világunkra nézve.

Ha kinyitunk egy általános-, vagy középiskolai történelemkönyvet, nagyjából annyit olvashatunk ki belőle, hogy jöttek a hunok, meg mindenféle germán törzsek, akiket lefizettek a Kelet-Római Birodalom császárai, hogy inkább nyugatabbra menjenek. Közben a római vezetőket jobban érdekelte, hogy egymásnak keresztbe téve hatalomra juttassák a saját báburalkodójukat, mint az, hogy megvédjék a Birodalmat. Vagyis Róma bukását a kelet-nyugati széthúzás, illetve a Nyugat-Római Birodalmon belüli széthúzás, a népvándorlás és a nyugat gazdasági visszaesése okozta. Mert míg a Birodalom keleti fele továbbra is virágzott a távolsági kereskedelemnek hála, addig a nyugati területek nem tudtak versenyképes termékeket gyártani és a provinciák megszállva tartása több pénzbe került, mint amennyit hoztak.

Leegyszerűsítve a dolog persze így igaz is, de ha kicsit a felszín mögé nézünk, akkor sokkal érdekesebb és tanulságosabb képet kapunk. A válság első jelei a császárság kezdeti időszakára nyúlnak vissza. Ekkorra ugyanis fokozatosan terjedő gyakorlattá vált, hogy a római gazdasági elit, de még a kevésbé tehetősek is elkezdték keresni és vásárolni a Távol-Keletről behozott termékeket. Főleg az indiai fűszerek, valamint a drágakő és a kínai selyem volt kelendő. Ez a fajta „antik világkereskedelem” azonban nem volt kétoldalú. A Birodalom portékáira nem volt vevő Ázsiában, ezért a kalmárok csak aranyért és ezüstért cserébe tudták behozni a népszerű árucikkeket. Aminek a századok során az lett az eredménye, hogy lassanként elkezdett elfogyni az arany és ezüst a Birodalomból és az egymást követő császárok arra kényszerültek, hogy újra és újra csökkentsék a pénzek nemesfém tartalmát.

Ismerős? A pénz értéktelenítése, vagyis inflációja nem egy természetes, automatikus folyamat ma sem, azt mindig „fölülről vezérlik”, persze ma már nem ennyire központosított és egyszerű módon, hanem sok áttételen keresztül – jelenleg a jegybankok kamatemelései és kamatcsökkentései befolyásolják a leginkább, illetve a tőzsdék ingadozásai.

Visszatérve Rómához, a mindennapokra nézve a pénz értéktelenedésének számos gyakorlati hatása lett. Egyfelől, aki nem tudta az infláció mértékével növelni a bevételeit, annak csökkent az életszínvonala, ezért a mai gazdasághoz hasonlóan egyfajta folyamatos növekedési kényszert teremtett az infláció – „ha nem tudsz nőni, lemaradsz/elszegényedsz”.

Másrészt, időközben a társadalomban kialakult egy olyan réteg, akiknek ha törik, ha szakad tartani, sőt lehetőleg időről-időre emelni kellett a fizetését: ők voltak a hivatásos, zsoldos katonák. Bár ez a nyomás eredetileg az inflációtól függetlenül született meg, de a későbbiekben részben ez is hatott rá. Azért volt fontos a katonák kedvében járni, mert a hatalmas Birodalomban a romanizáció – a római kultúra, életmód, jogrend, stb. meghonosítása a provinciákban – csak lassan haladt, a Rómát megszállónak tekintő helyiek pedig, ahogy azt érezték, hogy a hatalma gyengül, azonnal fellázadtak a helytartók ellen. Tehát a Birodalom területeit nem volt elég meghódítani, azokat erővel meg is kellett tartani.

Másrészt Róma keleti határai mentén mindig akadt egy rivális birodalom – sokáig a parthusok –, akik, akárcsak az egyre inkább túladóztatott provinciák lakói, ha a Birodalom gyengülését érezték, máris támadásba lendültek, de szívesen be-betörtek az európai tartományokba a szomszédos germán törzsek is portyázni, zsákmányt szerezni. Vagyis a seregre azért is szükség volt, mert meg kellett védeni a határokat.

De ami mindennél fontosabbnak bizonyult az uralkodók szempontjából: ha a hadsereg elégedetlenkedett, annak hamarosan mindig a császárok itták meg a levét, mert letaszították, meggyilkolták őket, hogy a seregnek, vagy legalábbis bizonyos légióknak kedves vezetőt ültessenek a helyére. Tehát a császár élete függött attól, hogy a katonái kedvében járjon, míg a lakosság legfeljebb morgolódott, ha magasabb adókkal sújtotta őket, vagy, ha föl is lázadtak, a sereg mindig le tudta verni ezeket a megmozdulásokat.

A fenti modell megint csak ismerős lehet, ha az USA-ra gondolunk, ahol az első világháború során a hadiipari lobbi akkora hatalomra tett szert, hogy máig nem nagyon meri senki komolyan megkérdőjelezni az elnökökre, a szenátusra és a képviselőházra gyakorolt befolyásukat, mert, mondjuk úgy, az ilyen kritika „nem egészséges”.
A katonák mellett a roppant területek közigazgatásáért, többek közt az adók összeírásáért és beszedéséért felelős hivatalnokok száma, vagyis a bürokrácia is igen méretesre duzzadt, ami szintén költséges volt és itt sem volt tanácsos a „költségoptimalizálás”. Mert hivatalnokok nélkül a birodalom kormányozhatatlanná vált volna, ha pedig hanyagul, vagy túl korrupt módon végzik a dolgukat, nem folyik be elég adó, hogy részben őket, részben a sereget fizetni lehessen, nem beszélve a sokszor igen nagyszabású állami építkezések költségéről.

Róma bukását tehát eredendően a kelettel szemben deficites gazdasága és a lassanként öncélúvá váló hadseregének és apparátusának roppant fönntartási költségei okozták. Ha arra gondolunk, hogy napjainkban a termelés szinte minden iparágban keletre lett áttelepítve nyugatról és megnézzük, hogy ennek hatására hogyan vált pár évtized alatt Kína az USA kihívójává, könnyen újabb párhuzamot láthatunk. A dolog azonban részben sántít, mert a multik, bár a termelést valóban a harmadik világ országaiba vitték, a legtöbb értéktöblettel járó innovációs tevékenységeket jellemzően meghagyták az anyaországban. Így papíron, bár a termékeket valóban, mondjuk Kína állítja elő, az ehhez szükséges technológiát nyugaton kutatják, illetve magát az eszközt is az anyaországban tervezik meg. Vagyis ennél a példánál maradva elvben Kína a kar, de nyugaton van az ész, ami ezt a kart mozgatja.

Csakhogy a gyakorlatban a fejlődő országok szép csendben eltanulták, vagyis lenyúlták a nyugati technológiákat. Sőt, elkezdték továbbfejleszteni azokat, hiszen állami támogatással nyugatra küldték tanulni a legtehetségesebb fiataljaikat, akik hazatérve már maguk is teljes értékű szakemberekként vehettek részt kutatásokban és fejlesztésekben. Másrészt álomfizetésekért odacsábítottak nyugati szakembereket is azokra a területekre, ahol még nem volt kellő tudású vagy számú saját munkaerő. Tehát azok, a nemrég még elmaradott harmadik világbeli hatalmak, akik elég korán be tudtak kapcsolódni ebbe a folyamatba, egyszer csak elkezdtek önállóan saját termékeket is gyártani. Ráadásul Kína esetében olyan roppant állami támogatással segítik ezeket a külföldi piacokra jutásban, hogy az áraikkal a nyugati gyártók nem versenyezhetnek, miközben minőségben már elérik, vagy olykor le is hagyják a fejlett világ nagy márkáinak gyártmányait.

Ugyanakkor nyugaton is folyamatos az innováció és így a kelet-nyugati verseny lassanként kereskedelmi háborúvá érett – Trump elnök intézkedéseitől függetlenül is. Ez az, ami az ókori Rómából hiányzott. A Birodalom bukásának harmadik oka az innováció hiánya. Nem arról van természetesen szó, hogy a Tiberis partján ne lett volna technológiai fejlődés, de például a padlófűtést nem vitték el a római cégek Indiába és Kínába, ahogy az építészet más vívmányait sem, miközben a kézműves ipar termékei alig fejlődtek és nem váltak keresetté a Távol-Keleten. A császárkorban pedig, bár többen látták a válság jeleit, igazán nem ismerték föl, hogy mit lehetne és kellene tenni a versenyhátrány ledolgozásához. Így ahelyett, hogy magasabb színvonalú oktatásba és kutatásfejlesztésbe fektettek volna, a helyzetet adottnak vették és a jól bevált módon próbálták orvosolni: hódítással.

A mai Erdély, akkori nevén Dacia provincia meghódítása kizárólag azért történt meg, mert az ottani aranybányákból igyekeztek fedezni a kiáramló nemesfémek okozta éhséget és így a romló pénz problémáját. Ám az intenzív kitermelés miatt néhány évtized alatt ezek a bányák is elapadtak. Ekkor jött az újabb, máig is használt módszer egy rendszer szinten problémás gazdaság lyukainak toldozására: az adóemelés.

A hódítások végeztével ráadásul egy olyan probléma is megjelent, hogy elapadt az addigi olcsó, nagytömegű rabszolga-utánpótlás. Ahogy pedig ment föl a rabszolgák ára, úgy vált egyre gazdaságtalanabbá az alkalmazásuk. Innen nézve épp kapóra jött, hogy jó részben az inflációnak köszönhetően megjelent a birodalomban egy elszegényedett szabadokból álló réteg, akiknek bérmunkaként ki lehetett adni az addig rabszolgákkal végeztetett tevékenységeket. Ők lettek a colonusok. Igaz ugyan, hogy az ő fenntartásukat nem kellett a tulajdonosoknak fizetni, de így meg a saját megélhetésükhöz szükséges terményhányadot hagyták náluk, vagyis ezek a gazdaságok kevesebbet termeltek piacra és többet önfenntartásra. Jellemzően a colonusok a termelőeszközeiket is maguk készítették, így ezeket sem kézművesektől szerezték be, így sem ösztönözve az áruforgalmat, ráadásul sok helyen alig voltak érdekeltek a hatékonyabb termelésben, mert a hasznot úgyis a tulajdonosok fölözték le, ezért innovációt sem lehetett várni tőlük ebben a modellben. Ez utóbbi azért különösen problémás, mert az egyre inkább túlnépesedő Birodalom lakóinak etetése így egyre nehézkesebb feladattá vált.

Mindemellé Róma, a sokáig legkeresettebb termékét, a római polgárjogot is elinflálta, amikor Caracalla császár Kr. u. 212-ben megadta azt a Birodalom szinte minden alattvalója számára. Ezzel párhuzamosan persze a polgárjog kiváltságai is gyorsan elpárologtak – mint az ingyenes gabonaosztás –, helyette pedig megnövekedtek az újdonsült és a régi polgárok adóterhei.

Szerkezeti reformok nélkül azonban az adóemelések nem hoztak tartós eredményt és a 3. századtól Róma egyre komolyabb válságtünetekkel nézett szembe. Végül, többszöri próbálkozás után, kényszerűségből megszületett egy olyan intézkedés, ami végre érdemi változást hozott: Kr. u. 395-ben a Római Birodalmat kettéosztották. Ennek annyi lett az eredménye, hogy az ekkor már fejlődésben sokkal előrébb tartó kelet – itt a távolsági kereskedelem és a tudomány fejlesztése révén tudták pótolni még pár száz évig a hiányzó forrásokat – megszabadult a veszteséges nyugattól, ami 81 év alatt összeomlott és Kr. u. 476-ban megsemmisült. Vagyis Róma bukása nem a teljes Birodalom pusztulását jelentette, csak a nyugati birodalomrész elenyészését, amit aztán sokan, sokféleképen próbáltak ismét feltámasztani, máig sikertelenül.

Az innováció hiánya, a deficites külkereskedelmi mérleg nyomán egyre inkább veszteségessé váló nyugati provinciák és a sereg túl drága fönntartási költségei ugyanakkor még jó pár évig kezelhető problémák lettek volna, ha nincs az „antik migráció”. A IV. században ugyanis Ázsia túlnépesedése miatt elindult egy népvándorlás, ami kezdetben nagy tömegű germán törzsek be-betörését jelentette, akik egy részét le is telepítették a rómaiak a határvidékeken. Utánuk jöttek a magát a népvándorlást is elindító hunok, akik több óriási vereséget mértek az addig szinte megállíthatatlannak látszó római légiókra. Végül újabb germán törzsek érkeztek, akik a Nyugat-Római Birodalom maradványait is fölszámolták és saját államaik sokaságát hozták létre a Birodalom egykori területén.

Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a népvándorlás, vagy mai nevén a migráció önmagában nem oka volt a bukásnak, csupán felgyorsította azt. Annál is inkább, hisz Róma épp azért nőhetett ilyen hatalmasra, mert korábban roppant sikeres volt abban, hogy a legyőzött népeket ne csak erővel elnyomja, de apránként be is olvassza a Birodalomba, új identitást adva nekik. Gondoljunk csak arra, hogy a II., III. században többek közt a nemrég még barbárnak tartott, romanizálódott germánok adták a légiók katonaságának jelentős részét és büszkén viselték azokat a hadijelvényeket, amiket az ükapáik még fegyverrel próbáltak összezúzni.

Ez azért is sikerülhetett, mert Róma nem azt csinálta, mint például a Trianon után tőlünk elcsatolt részek újdonsült urai, hogy erőszakkal próbálták elvenni a helyiek identitását, hanem sokkal inkább beolvasztotta e kultúrákat a sajátjába, így színesítve, gazdagítva a római kultúrát. Erre a fajta multikulturalizmusra utalhatott Szent István királyunk is követendő mintaként fiához intézett intelmeiben. Ez tette naggyá az USA-t is a 19-20. században.

De akkor miért nem tudták a rómaiak visszaverni, vagy beolvasztani a betörő népeket? Hogy tovább fűzzem a jelen Európájához is kapcsolódó párhuzamokat a kerítés – Hadrianus fala –, határőrséggel, vagyis a határ menti légiókkal sokáig elégséges védelmet nyújtott a Birodalom nyugati fele számára. Azonban ezt a falat nem olyan nagy tömegű ember feltartóztatására tervezték, mint amivel a 3-dik században kellett szembenézniük a védőknek. Az egyik probléma tehát a támadók túl magas száma volt. Ugyanakkor az első hullám germánjait végül még sikerült megállítani, sőt letelepítésükkel egy rövid pillanatig úgy is tűnhetett, hogy a Birodalom még nyerhet is rajtuk. Új munkaerőként és határvédelmi feladatokra, kiegészítő csapatokként számítottak a jövevényekre.

A hunok lovasíjász harcmodorával már kevésbé tudtak mit kezdeni a légiók. Attila még Róma városáig is eljutott egy alkalommal. De a Birodalom történetében bőven akad arra példa, hogy az ellenség kezdetben számbeli, vagy hadászati fölényben volt, majd a rómaiak alkalmazkodtak és megtalálták a módját, hogy legyőzzék a másik felet. Miért volt tehát keményebb dió a lovasíjászok ellen küzdeni, mint Hannibál harci elefántjaival birkózni, vagy a parthusok nehézlovasságát legyőzni?

Egy kedves ismerősöm szerint a rómaiak ellustultak a civilizáció adta kényelemtől és a sztyeppén edződött hunok egyszerűen keményebb fiúk voltak, mint a rómaiak. Abban persze van igazság, hogy a hunoknak volt tapasztalatuk a légiókhoz hasonló, főként gyalogos seregek elleni harcban, míg a Rómaiak a lovasságot csak kiegészítő csapatokként használták, mert addig nem kerültek szembe ilyen gyorsan mozgó, főleg lovasokból álló ellenséggel. De bizonyára megtalálták volna a módját a hunok legyőzésének, ha rendelkezésükre áll a háborúhoz szükséges 3 alapvető tényező: a pénz, a pénz és a pénz.

A háborúkat ugyanis sohasem hadászati szempontok döntik el elsősorban, hanem mindig a két fél gazdasági erejétől függ, hogy a végén ki kerül ki győztesen. Az amerikai Észak és Dél küzdelmében a jobban képzett déliek kezdetben sorra nyerték a csatákat, de a végén a tehetősebb észak diadalmaskodott, ahogy Rommel erőit is fölmorzsolták a világraszóló sikerei után a 2. világháborúban, mert a szövetségesek hiába voltak rosszabbul képzettek és felfegyverzettek, mint a németek, sokkal több pénzük volt, így végül sokkal több katonát állíthattak ki. És még hosszan sorolhatnám a példákat minden korból és kultúrából.

Vagyis a légiók gyengeségét az alkalmazkodás terén a gazdaságban kell keresni. A túlfizetett légionáriusokból ugyanis nem tudtak annyit kiállítani, amennyire szükség lett volna, ráadásul, ahogy az válsághelyzetekben egy bukdácsoló rendszerben lenni szokott, a vezetők a megoldás keresése helyett inkább felelősöket kerestek és 1-2 tehetségesebb hadvezért ki is végeztettek – mert féltették a hatalmukat ezek népszerűségétől. Mindezek tetejébe a hun veszély elültével mindjárt jöttek az újabb germán népek, így az idő is elég rövid volt, hogy regenerálódni és tanulni tudjon a Birodalom az elszenvedett vesztességekből és elkövetett hibákból.

A kegyelemdöfést azonban a deromanizáció felgyorsulása, vagyis a római kultúrától való elfordulás hozta el. A túladóztatott polgárok, akiket a pénzükért cserébe még megvédeni sem volt képes az állam, többé már nem voltak halálukig hűek a Birodalomhoz. A mindenkire kiterjesztett és elértéktelenített polgárjog Róma lényegét, a római identitást ásta alá, miközben a határokat ekkorra főként olyan, újonnan letelepített germánoknak kellett volna védeniük, akiknek a hűségesküjükön még meg sem száradt a tinta. Így pedig inkább átálltak a támadók oldalára, ha ott kedvezőbb feltételeket kínáltak nekik, ahogy a zsoldosokból álló seregek más nemzetiségű tagjai is.

Erre a mai magyar és általában a Közép-Európát érintő elvándorlás rímel rá jól. Ha a gazdasági feltételek nem, vagy kevéssé adottak a boldoguláshoz, az a legforróbb szívű nacionalistákat is a hazájuk elhagyására sarkallja, ami pedig legkésőbb néhány generáció múlva az identitás elvesztésével is többnyire együtt jár. Ez ugyanakkor csak ott igaz maradéktalanul, ahol a fogadó ország kultúrája nem alapvetően más, mint az elvándorlók kultúrája. A Rómába érkező germánok például nem ritkán csodálattal adóztak a legyőzöttek technikai megoldásai és egykori nagysága előtt, de csak nyomokban voltak képesek lemásolni azt. Ma az arab és afrikai bevándorlók a nagy kulturális különbségek miatt gyakran nem tudnak és van, hogy nem is akarnak beilleszkedni az európai társadalmakba. Ilyenkor ahelyett, hogy kölcsönösen idomulnánk egymáshoz, tanulnánk a másiktól, párhuzamos társadalmak jönnek létre. Ezt a problémát pedig eddig a történelem során még egyszer sem sikerült tartósan megoldani, pláne nem akkor, mikor az uralkodó gazdasági modell válságba jutott. Nem ördögtől való tehát átgondolni, hogy a 21. századi népvándorlás kezelésében a befogadás mellett milyen más megoldások jöhetnek még szóba.

2 komment

Címkék: történelem társadalom filozófia hadsereg filo migráció gazdagság népvándorlás gazdasági válság Róma USA Római Birodalom Spanyolviasz Róma bukása


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr8313747420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.17. 10:53:57

A fő megoldás a nem-befogadás szerintem.

Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el leszünk tiporva.

Ezért a legfontosabb abelső újjáéledés: a liberális demokrácia lehető leggyorsabb kisöprése, valamint az ateizmus, a szekularizmus, s minden egyéb liberális értek elvetése.

Mayer Máté 2018.03.20. 08:15:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem elég a népvándorlásról beszélni, fontos volna a kérdést egészében átlátni és kezelni a mögötte álló okokat is: az egymásra ható és egymást erősítő túlnépesedést és a klímaváltozást.

Egyetértek abban is, hogy a nemzetállamok olyan keretek, amik mellett ki lehet állni, meg lehet őket erősíteni. Az érzelmi kötődésen túl a véleményem szerint azért is, mert az olyan nagy szövetségi rendszerekben, mint az EU, vagy a NATO a nemzetállamok a tágan vett önkormányzatiság egyik szintjét adják.

A liberális értékek, ha a kossuth-i liberalizmust vesszük alapul éppen hogy a nemzeti függetlenség és önrendelkezés erősítéséről szóltak. De igaz az, hogy a neoliberalizmus globalizál, nemzetek feletti kereteket teremtene, így a nemzetállamok bizonyos fokú gyengítését feltételező eszme. A szekularizáció "kisöprésével" nem értek egyet, nem tudom, a klerikális világkép erősítése mennyiben segítené a nemzetállamokat - a kereszténység pl. ugyanúgy nemzetek feletti eszme, mint a neoliberalizmus -, de jogilag mondjuk, hogy meg lehet csinálni. Az viszont komolyan érdekelne, hogy az ateizmust hogyan képzelnéd kisöpörni? Hisz az egyfajta hit, az emberek fejében van és törvényekkel, de még kényszerítőeszközökkel sem megszüntethető, legfeljebb attól lehet elriasztani, hogy lehessen beszélni róla.