HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2018.01.22. 07:42 Mayer Máté

A politikai korrektségről

Sok vita volt az elmúlt években a politikai korrektségről, hogy jó-e, hogy szükséges-e, vagy épp, hogy mellőzhető, sőt, akár mellőzendő-e. Ebben a bejegyzésben hangsúlyosan nem e viták valamelyikéhez szeretnék kapcsolódni, hanem egészen más oldalról közelítek a témához.

Ennek a kommunikációs formának a kitalálói, ha jól sejtem, arra törekedtek, hogy olyan fajta közbeszédet teremtsenek, amelyben igyekszünk úgy fogalmazni, hogy ne bántsunk meg más embereket. Talán az járhatott a fejükben, hogy csináljuk éppen az ellenkezőjét annak, amit a 20. századi szélsőségesen kirekesztő, diktatórikus mozgalmak tettek. Hisz a kommunisták, vagy a nácik az ellenségnek látott tőkésekre, illetve etnikumokra rendre megbélyegző kifejezésekkel utaltak, mint kulákok, imperialisták, vagy épp páriák, bacilusok. A szavaink pedig „teremtő erővel bírnak”, vagy másként mondva formálják a gondolkodásunkat. Az ilyen címkék pedig tökéletesen alkalmasak arra, hogy dehumanizáljuk a megbélyegzetteket. Vagyis önálló személyek helyett egy arctalan masszaként láttatja őket, akik inkább csak gonosz állatok, semmint emberi lények. Azután mégis ki érezne együtt egy bacilussal, ami egy élősködő parazita, kórokozó a nemzet testében?

Ezzel szemben a politikai korrektség folyamatosan az empátiánkat provokálja, mivel, ha figyelembe veszem, hogy a beszélgetőpartnerem, a hallgatóságom, vagy épp az olvasó-, vagy nézőközönségem számára milyen címkék lehetnek bántóak, akkor bele kell képzelnem magam a másik helyébe, együtt kell érezzek vele. Ez a fajta együttérzés pedig, legalábbis ideális esetben, a partnerek tiszteletét is maga után vonja. A kölcsönös tisztelet talaján pedig valóban sokkal felemelőbb, építőbb jellegű beszélgetések tudnak születni, mint annak hiányában.

Amiről ma írni szeretnék, az éppen ennek az alapgondolatnak a mélyebb üzenete. A szándékot ugyanis szépnek és nemesnek látom, van azonban ebben egy olyan fajta csúsztatás, amit a hétköznapi gondolkodás szintjén is rengetegszer tapasztalok és igen megnehezíti a társas kapcsolatainkat. Nevezetesen, hogy van-e akkora hatalmunk, hogy megbántsunk egy másik embert a szavainkkal? A kérdés elsőre talán ostobaságnak tűnik, de érdemes végiggondolni!

Pszichoterápiákon sokszor hangoztatott alapelv, hogy „mindenki a saját érzéseiért felel”. Ami jól hangzik, de mit is jelent? Hisz az érzések nem állnak tudatos kontroll alatt, nem azért leszek vidám, dühös, vagy épp szomorú, mert azt akarom, hanem mert a testem és lelkem így, vagy úgy reagál egy-egy szituációra az addigi élettapasztalatok és evolúciós örökségünk nyomán. Viszont az már csak rajtunk múlik, hogy ezekkel az érzésekkel mit kezdünk. De hogy jön ez ide?

A magyar nyelvben használjuk a „megbánt” kifejezést, ami az előző logika alapján igen pontatlan. Ugyanis ahhoz, hogy én valakit megbántsak, az ő közreműködésére is szükség van! Mondhatok, vagy leírhatok én bármilyen bántónak szánt szavakat, ha a másik nem bántódik meg ezektől, tehetetlen vagyok – már ha az a célom, hogy megbántsam a partnerem. És a dolog megfordítva is igaz, kommunikálhatok én akármilyen tapintatosan, ha valaki érzelmileg érintett egy témában, még a legpolkorrektebb megfogalmazásokat is magára veheti. Tehát a tapintatlan, vagy akár megbélyegző kifejezések, bár egészen természetes, hogy fájnak, de az, hogy ezeken meg is bántódunk, vagy megsértődünk-e, nem automatikus reakció, hanem abban már a mi tudatosságunk is szerepet játszik és itt van a mi szabadságunk.

Hadd hozzak ide egy másik példát! Egyes emberek száját elhagyják olyan mondatok, mint: „persze, hogy pofon vágtam, hát felidegesített”. Mintha a tett az érzésből direktben, reflexszerűen következne. És az adott személyeknél ez így is van, mivel így szocializálódtak, ezt tanulták meg gyerekként otthon/a nevelőotthonban és/vagy az iskolában, óvodában. Mi pedig ezt bélyegezzük impulzuskontroll zavarnak, aminek a következtében egyrészt igen problémássá válnak ezeknek a személyeknek az emberi kapcsolatai, másrészt gyakorta szembekerülnek a törvénnyel, harmadrészt olykor terápiára kötelezik őket.

Visszatérve a szabadságra gyakran találkozom azzal, hogy emberek az életük „elromlásáért” másokat okolnak, akik „tönkretették” őket. Leggyakrabban a szülőkre és az exekre szokás mutogatni, de ide tartozik az is, mikor a mindenkori rendszert hibáztatjuk a sorsunk alakulásáért. Máskor meg azzal találkozom, hogy valaki nem tud kilépni egy számára kellemetlen kapcsolati helyzetből, mert a „másik olyan hatással van rá”. Mintha dróton lehetne bennünket rángatni, mintha nem mi lennénk a saját életünk urai, mintha nem lennénk szabadok a társas kapcsolatainkban.

A dolog azért is különösen érdekes, mert a fenti állítások mindegyikében van egy részigazság. Nevezetesen, hogy arra semmilyen közvetlen hatásunk nincs, hogy a környezetünk és annak szereplői hogyan viszonyulnak hozzánk, mit csinálnak velünk. Ilyen értelemben igaz a kiszolgáltatottságunk és erre próbál egyfajta megoldást adni a politikai korrektség is. Az azonban, hogy ezekre a behatásokra mi hogyan reagálunk, már kizárólag tőlünk függ!

Mondok pár példát. Nyilván senki nem kívánja, hogy a párja megcsalja, hogy a szülője gyerekként elhanyagolja, vagy hogy az állam rendvédelmi szervezeteivel kelljen szembekerülnie bármilyen okból. Ezek olykor mégis megtörténnek, mivel nem állnak a mi közvetlen kontrollunk alatt. Mindegyik felsorolt helyzetre normális esetben elsőre negatív érzelmekkel reagálunk. Ez meg a tudatos kontrollunk alatt nem áll. De az, hogy ezekkel az érzésekkel mit kezdünk, illetve az adott helyzetekre hogyan reagálunk, már kizárólag tőlünk függ, arra épp hogy a környezetünknek nincs semmilyen direkt befolyása. Ez a mi szabadságunk.

A társadalmunkban jellemzően valamiért nagyobb hangsúlyt kap az előbbiek közül, hogy hogyan cselekszünk, hogy hogyan válaszolunk egy helyzetre, míg többnyire mellékes, hogy mit kezdünk a közben kiváltódó érzésekkel. A polkorrektség is a viselkedésünket, ebben az esetben a megfogalmazásunkat igyekszik a már említett irányba befolyásolni, de semmit nem mond arról, hogy mit tegyünk a közben bennünk keletkező érzésekkel. A dologban pedig ott a csavar, hogy a reakcióink, a viselkedésünk alapvetően attól függ, hogy hogyan viszonyulunk az érzéseinkhez, vagy más szavakkal, hogy milyen az érzelemszabályozó képességünk, mennyire magas az érzelmi intelligenciánk.

Mert ha elszomorodom, megijedek, feldühödök, vagy épp megörülök valaminek, elönt a szeretet, vagy a hála, arra reagálhatok úgy, hogy igyekszem ezeket kizárni és tudomást sem véve róluk, „hideg fejjel cselekedni”, olykor drogokhoz, vagy alkoholhoz nyúlva segítségért az érzelmek elleni harcban. De az is megeshet, hogy hagyom magamon eluralkodni az érzéseket, és egészen azok hatása alá kerülök. Ekkor az érzelmek vagy automatikus cselekvésekre késztetnek – pl. a nyakába ugrom annak, akit szeretek, vagy megütöm, aki megbántott –, vagy épp megbénítanak, mire olyan tehetetlenül vergődöm, akár egy csecsemő. Végül, ha érett érzelemszabályozó képességgel bírok, akkor képes lehetek magamat megvigasztalni, megnyugtatni, megszeretgetni, vagy akár mérsékelni, ha úgy látom jónak. Ekkor ugyanis az történik, hogy az érzelem mentén fogok tudni gondolkodni és viselkedni, de olyan módon és mértékben, hogy a körülményeimet és a többi ember szempontjait is mérlegelhetem.

A három felsorolt reakció között az a különbség, hogy az első esetben kvázi önmagam ellen küzdök és csupán megfelelésből és kötelességtudatból teszek meg dolgokat, de nem élhetek szívből, ami hosszú távon nagyon kimerítő – ezért is kellhetnek a drogok és az alkohol. A második esetben a tudatom az érzések hatására beszűkül és nem tudom „józanul” megítélni a helyzeteket, egy rakás lehetséges megoldást egyszerűen nem is veszek észre a beszűkült nézőpont miatt. A harmadik esetben pedig épp ellenkezőleg, kitágult perspektívával szemlélhetem az eseményeket.

Ugyanakkor egyik reakció sem jobb, vagy rosszabb a másiknál! Van úgy, hogy olyasmiket kell csinálnunk, amikhez semmi kedvünk, minden idegszálunk küzdene ellene, a szemetet mégis le kell vinnünk. Ha szerelmesek vagyunk, vagy ha megtámadnak, az életet jobban szolgálja, ha mérlegelés helyett belevetjük magunkat a helyzetbe és még csak nem is tudatosan felrúgjuk a hétköznapokra érvényes szabályainkat – hisz szerelemben és háborúban mindent lehet. Végül az összes többi esetben szerencsés a harmadik módszert választani, mert sokkal teljesebb és szabadabb életet élhetünk így, mint bárhogy máshogyan.

Mindezek miatt a politikai korrektség általam feltételezett célját nagyobb részt nem akkor érhetjük el, ha a nyelvünkre figyelünk, hanem akkor, ha megtanulunk az érzelmeinkkel bánni, így pedig autonóm, másoktól nem függő személyekké válhatunk, ami az alapja a kölcsönös tisztelet és a másikkal való együttérzés képességének. Meggyőződésem szerint, ha mindenki „csupán” annyit megtenne az emberiségért, hogy a saját érzelmi intelligenciája fejlesztésén dolgozik, a világ egy sokkal élhetőbb és fenntarthatóbb hely lenne.

2 komment

Címkék: társadalom lélek filozófia pszichológia filo politikai korrektség érzelmi intelligencia lélektan EQ Spanyolviasz érzelemszabályozás


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr3713593703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.22. 09:07:18

Nincs igazad. Az öncenzúra a leghatalmasabb agressziókeltő tényező. Hiszen előbb-utóbb mindenki megunja a tiltott szavakat, s aztán már elemi erővel fog kibújni belőle az erőszak.

Mayer Máté 2018.01.23. 09:00:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nagyon fontos gondolat! Amit írsz, bár pontatlanul, de alapvetően igaz az elfojtásra - pontatlan, mert nem feltétlenül agresszió lesz belőle, lehet motivációvesztés, betegség, vagy függőség is ebből hosszabb távon.
Fontos gondolat, mert az elfojtást és az érzelemszabályozást a közgondolkodás gyakran összekeveri. Az elfojtás a "tiltott szavak, gondolatok, érzések és emlékek" világa, míg az érzelemszabályozás lényegileg különbözik ettől. Ha mondjuk félek valamitől, akkor ez utóbbit használva nem teszek úgy, mintha nem félnék és nem is kezdem magam azért korholni, mert félek, hanem komolyan veszem az érzést magát és az érzés tárgyát is (azt, hogy mitől is félek). Ugyanakkor képes vagyok magamat megnyugtatni, nem hagyom, hogy a félelem, mondjuk megbénítson, sőt, a félelem mentén akár még cselekedhetek is. Hisz minden érzésnek van egy felszólító jellege, a félelem esetében ez egy figyelmeztetés olyan lehetséges helyzetre, mai veszélyes, vagy fájdalmas lehet. Ha az érzelem mentén cselekszem, az például azt jelenti, hogy komolyan véve az érzést végiggondolom, hogy itt a jelenben mit tehetek ezzel a lehetséges jövőbeli helyzettel. Ha például észreveszek valamilyen elváltozást a testemen és félek, hogy halálos beteg vagyok/leszek és meg fogok halni, akkor elmehetek orvoshoz és követhetem az ő utasításait.
Mindez a polkorrektségből hiányzik, ahogy írtam is - bár nem zárja ki, csak nem kezeli.