HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2017.05.08. 09:37 Mayer Máté

A jólét paradoxona

A társadalomtudomány minden ága igyekszik választ találni arra a furcsa kettősségre, hogy miközben a nyugati ember soha nem látott jólétben él, mégis olyan sokan elégedetlenkedünk a körülményeink miatt. A közvilágítás, a lakásba bevezetett áram és telefon, a vezetékes víz, a csatornahálózat, vagy a lift a nagyvárosi ember számára olyan természetesek, mint a napfelkelte, pedig egy évszázaddal korábban még csupán az elit kiváltságai voltak. Már nem kell különösen tehetősnek lennünk ahhoz sem, hogy autót, vagy motort vásároljunk, és ha úgy tartja kedvünk, leugorjunk valamelyik közeli tengerpartra. Sőt, olyan technológiai eszközöket birtoklunk és használunk napi szinten, amik egészen a közelmúltig nem is léteztek, majd alig néhány év alatt váltak luxuscikkből tömegcikké.

De tovább megyek, ma a közvetlen függőségünk a környezetünktől kisebb, mint korábban bármikor és kis túlzással, alanyi jogon jár az orvosi ellátás és az oktatás is, melyek összességében sokkal magasabb színvonalúak, mint valaha. A történelemben egyedülálló módon, szabadon választhatunk hivatást, világnézetet, vallást és társat, mi több, még a politikába is beleszólhatunk a szavazati jogunk révén, de akár bennünket is megválaszthatnak mások, ha elindulunk egy tisztségért. Ha lerokkanunk, vagy megöregszünk, számíthatunk az állam gondoskodására, ami még a mai Magyarországon is sokkal bőkezűbb, mint akármelyik megelőző korszakban, ráadásul átlagosan jóval tovább is élünk, mint bármelyik ősünk.

A termékek széles palettája a boltokban csak arra vár, hogy kiválasszuk és megvegyük közülük a „személyiségünket leginkább kifejezőt”. Bővelkedünk az ételekben, az italokban és többségünknek háborútól sem kell különösebben tartania. Mindezen felül még saját ingatlant is birtokolhatunk, ha keményen meg is kell dolgoznunk érte, miközben csak a tehetségünktől, a szorgalmunktól és a szerencsénktől függ, hogy előrébb jutunk-e a társadalmi ranglétrán – ettől persze nem indulunk mindannyian egyenlő esélyekkel, csupán a lehetőség nyitott mindenki számára, hogy önerőből felemelkedjen –, elvileg többé senkit sem segítenek, vagy korlátoznak születési előjogok.

De hiába élünk jobban, mint bármikor, sokan mégis csak arra bírnak figyelni, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nagyobbak, mint valaha, hogy kevés a fizetés, a segély, vagy a nyugdíj – miközben ilyen magas életszínvonalunk sohasem volt –, hogy a szavuk alig számít a közéleti kérdésekben – de mégis sokkal többet, mint egykor –, stb. Mintha egyeseknek semmi sem volna elég jó.

A jelenséget persze nem csak nagyban, a társadalom szintjén figyelhetjük meg, de kicsiben egy családon, vagy egy párkapcsolaton belül is. Ha egy ifjú szerelmes minden nap reggelivel várja a társát, azért eleinte rajongást és elismerést kap, majd a másik egy idő után hozzászokik a kedvességhez, azt normálisnak, „alapnak” kezdi tartani és az erőfeszítést már semmivel sem díjazza. És hiába a fáradhatatlan reggeli készítés, a nagy szerelem elmúltával emberünk akkor is megkaphatja a társától, hogy „Nem teszel semmit a kapcsolatunkért!”, ha történetesen továbbra is minden reggel étellel várja őt.

Mindezért elsősorban az ember egyik alapvonása, az alkalmazkodóképességünk a felelős. Ugyanis nem csak a mindennapi pofonokhoz tudunk hozzászokni, de az állandó gondoskodáshoz is, nem csak az extrém környezethez idomulunk, de a kiegyensúlyozotthoz is. A dologban pedig az a legfurcsább, hogy ugyanúgy lehetünk barátságtalan körülmények közt is boldogok és kiegyensúlyozottak, mint ahogy a békés, kényelmes mindennapjainkban frusztráltak és labilisak.

A paradoxon úgy oldható fel, ha idehozzuk a belső környezet fogalmát. Az eddig felsorolt dolgok ugyanis mind a személy külső környezetéhez tartoznak. Ideig-óráig felüdíthetnek, vagy elszomoríthatnak, de viszonylag gyorsan hozzászokunk mindegyikhez és utána már nincs számunkra információértékük, így komolyabb hatást sem gyakorolnak ránk. Ezzel szemben a belső környezetünkkel, ha tetszik önmagunkkal és a magunkról, illetve a világról kialakított hiedelmeinkkel minden pillanatban együtt kell élnünk. Egyfajta szűrőként ezen a belső környezeten keresztül érzékeljük a külső környezetet – ezt nevezi a sématerápia kognitív sémának – és alapvetően ez befolyásolja az elégedettségünk, a jóllétünk szintjét. Más szavakkal, hiába változtatjuk meg a külső környezetünket, ha a belső környezetünk nem változik, előbb vagy utóbb megint csak ugyanoda jutunk vissza.

Elmenekülhetünk a szüleink elől egy másik országba, de a konfliktusainkat oda is magunkkal visszük, kiléphetünk egy párkapcsolatból, de a következő kapcsolatunkban is ugyanazokkal a problémákkal nézünk majd szembe, otthagyhatjuk a munkahelyünket, mégis, a következő állásban is hasonló nehézségekkel küzdünk majd. A körülmények elől tehát elfuthatunk, de önmagunk elől nem. A drogok, az alkohol, vagy a könyvek, a filmek, a zenék és a színdarabok segítségével rövid időre elfeledkezhetünk ugyan magunkról, de aztán úgyis kijózanodunk, úgyis lemegy a függöny.

Számomra igen érdekes, hogy a történelem során az ember milyen hatalmas erőfeszítéseket tett a környezete alakítására és többségünk milyen kérlelhetetlenül igyekszik menekülni önmaga elől. Eközben a belső környezet művelése majd minden korban háttérbe szorult, azt többnyire lepasszolták a vallások és ezotériák képviselőinek, máskor a központilag meghatározott erkölcshöz kellett a személyeknek idomulniuk, esetleg a test nevelésén keresztül látták kivitelezhetőnek. Akinek pedig a belső környezete szegényes, az a külső környezetben lehet ugyan vagyonos és nagyhatalmú, de ez a fajta gazdagság sohasem tudja betölteni a belső űrt. Az elmúlt századok alatt főleg a szellemünk és az anyagi javaink gyarapodtak, a lelkünk azonban alig, ami ahhoz a paradoxonhoz vezetett, hogy a tájékozottságunk miatt már rálátunk a belső szegénységünkre, de nincsenek rá eszközeink, hogy ezen önerőből változtassunk. Nagyrészt ezért vagyunk ma boldogtalanok.

 

Szubjektív vs. objektív

 

Másként szemlélve a kérdést itt a szubjektivitás és az objektivitás dilemmájáról van szó. Bár objektíven elmondhatjuk, hogy jobb dolgunk van, mint valaha, szubjektíven mégsem ezt éljük meg. A jólét valójában igen relatív fogalom és amíg a tehetősebb szomszédokhoz viszonyítjuk magunkat, addig joggal élhetjük meg, hogy mi rosszabb helyzetben vagyunk – az ilyenfajta hasonlítgatásnak és a belőle származó elégedetlenségnek egyébként a belső üresség adja a termékeny táptalajt.

Ennek a logikának mindig sajátja egyfajta beszűkültség, amin keresztül erősen leegyszerűsítve szemléljük a világot. Például, irigykedhetek a főnökömre a magasabb pozíciója és fizetése miatt, miközben nem veszem észre, hogy míg ő egyedülálló, addig én boldog párkapcsolatban élek. Ebben a vonatkozásban ő a szegényebb és én vagyok a „gazdagabb”. Ráadásul kismillió hasonló párhuzam állítható fel, amikből az látszik, hogy bizonyos dolgokban én, másokban ő tart előrébb, de ezek jellemzően a beszűkült személyben fel sem merülnek.

Ahogy relatív a jólét fogalma, úgy relatív az is, hogy a jólétet miben mérjük, mihez viszonyítjuk. Ma a jólét fokmérője a pénz, amit a többség hajlamos objektív értékmérőnek tekinteni, pedig ugyanilyen alapon lehetne az egészség szintje, a lelki érettség mértéke, vagy akár a szociális kapcsolatok kiterjedtsége és mélysége is a jólét viszonyítási pontja. Az imént tárgyalt beszűkültséghez viszont gyakran egyfajta merevség is párosul. A beszűkült, merev gondolkodású személy számára pedig az előző gondolatmenet a jólét alternatív fokmérőiről röhejesnek tűnik, vagy egyenesen valamiféle vérlázító eretnekség. Aki ilyen szűrőn keresztül tekint az életre, annak a saját, szubjektív világnézete objektív valóságnak tűnik és az iménti példánál maradva a pénz, mint értékmérő megkérdőjelezése elfogadhatatlan, „nem normális” dolog. Ez a szemlélet az alapja mindenféle moralizálásnak.

Rengetegszer láttam már párterápiákon és a hétköznapokban is, hogy a fenti alapállásból kiindulva hogyan nem értik meg egymást az emberek. Hogyan próbálják ráerőltetni a saját normalitásukat egymásra, nem ritkán arra hivatkozva, hogy a másik megközelítése hülyeség, gyermeteg, vagy akár beteges, miközben meg sem hallják a másikat, elbeszélnek egymás mellett. Ilyenkor a vitapartnert már nem is személyként érzékeljük, hanem egy eltorzított, morális szűrőn keresztül gonosznak, bolondnak, vagy bénának látjuk. Ameddig azonban nem vesszük észre a másikban az embert, addig nem is érezhetünk együtt vele, pedig ez az együttérzés lehetne a közös nevezők megtalálásának a kulcsa.

Pszichológusként sokszor megéltem már, hogy olyan kliensek keresnek föl, akik olyasmit képviselnek, amivel nem tudok azonosulni, sőt, akár még el is ítélem a hétköznapok szintjén. Ha azonban a felszín mögé nézek, az emberrel mindig tudok empatizálni és ezen a szinten el tudunk kezdeni beszélgetni. A legellenszenvesebb, legerőszakosabb emberek is jellemzően megenyhülnek, ha azt tapasztalják, hogy nem háborúzok velük – szemben a környezetükben élőkkel. Már csak azért sem, mert tudom, hogy ez az agresszív viszonyulásuk a világhoz egy reakció, amit a korábbi életükből és leginkább a gyermekkorukból hoznak. Kezdetben bizonyára jogos volt, de mára annyira beépült a személyiségükbe, annyira automatikusan jön, hogy önkéntelenül is kiprovokálják vele a konfrontációt – ami persze önigazolásként azt mutatja számukra, hogy a világ egy küzdőtér, az élet pedig harc.

Ha a fejük fölött pálcát törve morális értékítéletet mondanék róluk, vagy elkezdenék védekezni/visszatámadni, akkor semmiben nem különböznék az ismerőseiktől. Ehelyett arra törekszem, hogy megértsem ezeket a személyeket. Ez a megértés az, amit éppen a viselkedésük miatt jellemzően senkitől nem kapnak meg. Ha pedig látják, hogy az érdeklődésem őszinte, lassanként kiépül köztünk a bizalom. Ebben a bizalmas légkörben azután kimondhatóak az őket ért egykori sérelmek, amiknek az elismerése elindíthatja a gyógyulást.

Ugyanis bárki, akit komolyabb sérelem, vagy trauma ért, elsősorban arra vágyik, hogy ez kimondható, elismerhető legyen. Hogy megkapja azt a jogos együttérzést, ami ilyenkor rendesen mindenkinek kijár. Aki pedig valamilyen okból ezt nem kapja meg, az az igazságtalanságból fakadó haragját hajlamos kivetíteni az egész világra, vagy önmaga ellen fordítja. Ez a belső, lelki háborgás a másik oka annak, hogy az objektív jólétet sokan szubjektíven kevéssé értékelik. A jólét érzékelt szubjektív szintje tehát nagyban függ a jóllét érzésünk szubjektív szintjétől.

 

Kultúra vs. genetika

 

Nem kevés feszültségünk származik abból is, mikor a szubjektivitást és az objektivitást a kultúránk és a genetikai örökségünk szintjén keverjük össze. A társadalmunk összes normája, erkölcse és törvénye ugyanis kulturális termék, vagyis tanult és nem velünk született. Nem születünk például magyarnak, vagy szlováknak, a nemzettudatot, a nyelvvel és a hagyományokkal együtt tanuljuk, az „nincs a vérünkben”. Ez olyannyira így van, hogy négernek, cigánynak, fehérnek, vagy éppen zsidónak sem születünk, a génjeinktől csupán az olyan testi jellemzőket kapjuk, mint a bőrszín, vagy a hajszín, de a néger, cigány, fehér és zsidó identitást már kulturálisan tanuljuk!

Azután nem születünk kereszténynek, zsidónak, muszlimnak, hindunak, vagy buddhistának sem, a hit és a vallás szintén a kultúránk termékei. A spirituális, transzcendentális élmények átélésére való képesség velünk született, de, hogy mit kezdünk vele, az már a szocializációnkon és rajtunk, a szabad akaratunkon múlik.

De nem születünk monogámnak sem, ahogy poligámok, vagy promiszkuusak sem evolúciós örökségünk nyomán vagyunk. Függetlenül attól, hogy az aktuális kultúra melyiket tartja épp normálisnak, mindnek a lehetősége ott van bennünk, ez a mi tudatos döntésünkön múlik.

Sőt, pszichopatának, vagy skizofrénnek sem születünk, ahogy, mondjuk autoimmun betegnek, vagy rákosnak, stb. sem. A különféle betegségekre való hajlamot ugyan örököljük, de a környezet behatása nélkül nem betegszünk meg. Mai tudásunk szerint hasonló mondható el a szexuális beállítódásunkról is, bár ahogy a betegségek esetében, úgy itt sem értjük még egészen a folyamatot.

Tovább menve testileg ugyan elmondható, hogy férfinak és nőnek születünk, de a nemi identitásunk a szocializációnk során alakul ki, tehát azt is tanuljuk. Az sem objektív tény tehát, hogy hogyan kell férfinak és nőnek lenni, erre rengeteg kimondott és ki nem mondott elvárás hat, ezek és a személy reakciói alakítják azután az egyéni gender tudatot.

Végül nem születünk szabadnak sem. A szabadság és a rabság ugyanis kulturális koncepciók. Hogy mit értünk rajtuk, azt mindig szocializáció útján tanuljuk. Gondoljunk csak bele! Fentebb említettem, hogy a nemzettudat, a nyelv és a hagyományok tanult dolgok, ezeket azonban nem tudatos oktatás, hanem milliónyi non-verbális és verbális behatás útján sajátítjuk el csecsemő- és gyermekkorunkban. Van-e rá szabadságunk, hogy levessük a nemzeti identitásunkat? Korlátozottan talán igen, de eldobhatjuk-e az anyanyelvünket? Aligha. Szabadságon mindig a kultúránk korlátai közt elképzelhető szabadságot értjük. Mert amit el sem tudunk képzelni, vagy fizikailag, fiziológiásan nem tudunk megvalósítani, abban sohasem vagyunk szabadok.

Az előző sorokat olvasva sokan talán megbotránkozhattak, mondván, hogy jelenthetek ki ilyesmiket, mikor „a megelőző korokban az ember mindig tudta, hol a helye, ezek csak ma kérdések, ebben a romlott, liberális korban.” Mások meg azon lepődhettek meg, ahogy a szabadságeszményről írok. Pedig a fenti állítások genetikai tények, vagyis objektív igazságok, mióta ember él a Földön, csupán a megelőző világrendekben jellemzően nem merült föl, hogy az épp aktuális szubjektív közfelfogás megkérdőjelezhető. Az ilyesmi elképzelhetetlen volt. Amikor azonban a társadalmi normákkal szemben egyesek fölvetették, hogy azok csupán szubjektív igazságok és nem objektív tények, mint a Római Birodalom utolsó, válsággal teli századaiban, vagy most, a legújabb korban, akkor a gondolat és a cselekvés szabadságának szintje mindig megnőtt.

A szabadság azonban érzékeny dolog, minél több van belőle, annál több a velejáró felelősségünk is, annál több döntést kell magunknak meghozni, ahelyett, hogy mások döntenének helyettünk. Ha pedig ezt nem tanítják meg nekünk, ha nem tudunk bánni a szabadsággal, akkor könnyen előfordulhat, hogy ahogy nő a szabadságérzetünk, úgy csökken a biztonságérzetünk, mert úgy lesz egyre kevesebb a biztos pont, a fogódzó.

Szabadnak tehát nem születünk, a szabadságot tanulnunk kell. Ha például elém raknak egy arab nyelven írt étlapot azzal, hogy bármit választhatok róla, nagyon kényelmetlenül fogom magam érezni, mert nem tudok arabul, nem értem, mi van odaírva, ezért valójában választani sem tudok.

Ezért van az, hogy a fenti szubjektív, kulturális normákat szeretjük objektív tényként kezelni, hogy legyen mibe kapaszkodni, legyen mihez viszonyítani az életünkben – no persze csak addig, amíg számunkra nem kényelmetlenek ezek a normák, nem jár túl sok szenvedéssel a betartásuk. „A hűség nagyon fontos dolog, Drágám, ezért te legyél hűséges!” „A hazáért akár meghalni is érdemes, ezért háború estén ti álljatok be katonának és védjétek meg az országot!” „Isten törvényei mindenek fölött állnak, ezért te éld az életed a tízparancsolat szerint!”

És mindez hogy jön a jólét paradoxonához? Úgy, hogy korunk feszültségeinek jelentős része abból fakad, hogy összekeverjük a szubjektív, kulturális normákat az objektív, genetikai tényekkel, illetve nem tanulunk meg bánni a rendszertől kapott szabadságunkkal, ami jelentősen csökkentheti a szubjektív jóllét érzését. Szabadon, szerelemből házasodhatunk és dühből, indulatból elválhatunk. Törvényes felelősségre vonás nélkül lehetünk hűtlenek, ahogy minket is hasonlóképp megcsalhatnak. Mindezek miatt pedig a kapcsolataink és vele a jelen családjai sokkal bomlékonyabbak, mint valaha, ami bizonytalanságérzést szül. Erre egyesek inkább a szingliséget választják, ami viszont sokszor a magány érzését hozza magával.

Bármilyen foglalkozást űzhetünk, amit csak kitanulunk, de alig kapunk fogódzót ahhoz, hogy milyen hivatásban „találhatjuk meg önmagunkat”. Itt, nyugaton, kiteljesedhetünk a szabadidőnkben, szabad az önkifejezés mindannyiunk számára, de a többségünknek nincs meg hozzá a kellő önismerete, nem tudjuk, hogy kik is vagyunk és mit is akarunk. Stb. A szabadság a társadalom széles rétegeire óriási teherként nehezedik, mert eszköztelen a szabadsággal járó döntések meghozatalára, a felelősség vállalására. És az ezzel járó belső bizonytalanság feszültséget szül, olyan stresszt, amit jellemzően nem tudunk kezelni, ami megbetegít, ami kényszeres viselkedésekbe hajszol, ami a jóllétérzésünket nagymértékben rombolja.


A jólét ára és az értelmes élet

 

Végül az sem mindegy, hogy ezért az objektív jólétért hogyan és mennyire kell megdolgoznunk. A ma nyugati embere mentálisan és olykor fizikailag is sokkal túlterheltebb, mint bármelyik elődünk. Az ülő munka, a fizikai cselekvésben azonnal nem levezethető stressz, a folyamatos 10-14 órás műszak és a szűnni nem akaró túlingereltség, ami a jelen átlagemberére, a nagyvárosi polgárra jellemző, az evolúciós fejlődésünktől idegen. (Ahogy sokszor azzal sem tudunk mit kezdeni, hogy jóval tovább élhetünk, mint az elődeink.)

Hiába van körülöttünk objektív bőség és jólét, ha azt nem tudjuk kiélvezni, mert folyamatosan dolgoznunk kell az életszínvonal fenntartása érdekében. Ráadásul ennek az életszínvonalnak a fenntartása nem ad olyan kézzelfogható életcélt, mint a mindennapi túlélésért való küzdelem, a célnélküliség pedig a szubjektív jóllét érzés egyik fő gyilkosa.

Itt jön ismét képbe a szabadság. A középkor felülről szabályozott társadalmaiban, az egyház által támasztott egyetemes normák révén az élet értelme mindenki számára adott volt: istennek tetsző életet kellett élni. Ezek a kívülről jövő szabályok egyrészt kapaszkodót és vele biztonságot jelentettek a társadalom minden csoportja számára, másrészt korlátozták is az egyént, amit a tanultabb, kreatívabb személyek, mint a vándordiákok nehezményeztek és gyakran ki is figuráztak.

A mostani, szekularizált világban az életnek nincs egyetemes célja, azt mindenkinek magának kellene megtalálni, csakhogy, amint arra korábban utaltam, a szabadsággal jellemzően nem tanítanak meg bennünket bánni, így a szabad életcélválasztás a tömegek számára megugorhatatlan nehézséget jelent. Valamiképp talán mindannyian szeretnénk teljes és értelmes életet élni és azt is érezzük, hogy a munkaalkoholizmus szintjén a hivatásunknak szentelt élet biztosan nem ilyen, ahogy nem vonzó az sem, ha mártírként feláldozzuk magunkat a család oltárán. Erre egyfajta válasz a soha fel nem növés, a gyermektelenség, vagy a szingliség, ám tartósan ezektől sem leszünk kevésbé frusztráltak, sőt! Közben a filmek, videoklipek, ponyvaregények és videojátékok által mesterségesen kiszínezett és felturbózott álmainktól hajtva sokszor egy olyan élet ábrándját kergetjük, ami élhetetlen. Ez pedig a szubjektív jóllétünk szintjét megint csak lejjebb viszi, ahogy a túlpörgetett virtuális vágyak és a „szürke”, hétköznapi realitás egyre távolabb kerülnek egymástól.

Az egyéni életcélok megtalálásához arra van szükségünk, hogy képesek legyünk elköteleződni valami, vagy valamik mellett. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezért a célért az odavezető út minden szenvedését is vállaljuk az örömök mellett. Másrészt, ha valóban elköteleződünk egy irányba, akkor szükségképpen le is mondunk jó pár lehetőségről és ez az, amit a mai ember sokszor olyan nehezen lép meg. Mert „ha elköteleződök, akkor egy csomó mindenről lemaradok”. A dolog pedig azért paradox, mert ez az állítás igaz, azzal kiegészítve, hogy ha semmi mellett nem köteleződök el, akkor mindenről lemaradok, mert ebben az esetben valójában semmit sem választok, míg az elköteleződésnél legalább egyvalamit igen…

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra genetika társadalom filozófia jólét filo objektivitás jóléti társadalom szubjektivitás Spanyolviasz


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr3912489103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.