HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2017.01.24. 09:17 Mayer Máté

Egy új világrend felé 1. – A gazdaság

Úgy érzem, hogy 2016-ban új történelmi szakaszba léptünk. 1990 a hidegháború végével és a Szovjetunió bukásával elhozta a „történelem végét” Francis Fukuyama szerint. Az idei évben azonban akkora változásokat láthattunk a világgazdaságban és a nemzetközi politikában, hogy számomra nagyon úgy tűnik, a történelem a vége után is folytatódik.

Az 1990 és 2016 közötti poszt-hidegháborús éra világrendje 2008 óta érzékelhetően repedezik és mára egészen szétesni látszik. Ez a régi világrend ugyanakkor nem ’90-ben született, hanem folyamatosan formálódott az ipari forradalom hajnala óta és a 20. század első felére érte el tegnapig megkérdőjelezhetetlennek tűnő változatát. Sarokkövei a liberális, szabadpiac és globalizáció párti gazdaságpolitika, valamint az ezt leginkább kiszolgáló államforma, a képviseleti demokrácia, illetve a folyamatos túltermelés és technológiai fejlődés a korlátlan növekedés ígéretével, végül pedig a megtermelt javakat felszívó fogyasztói társadalom és a javakat legyártó, harmadik világbeli rabszolgatömegek.

Azért vagyok olyan merész, hogy történelmi szakaszváltást említek, mert, ha a „nagy képet nézzük”, akkor az látszik, hogy mára ez a növekedés megállt, és nagyon úgy tűnik, hogy pillanatnyilag sem hagyományos, sem „unortodox” eszközökkel nem indítható újra. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne volnának olyan régiók, ahol van érzékelhető gazdasági növekedés, de összességében a világgazdaság olyannyira lelassult, hogy gyakorlatilag stagnál. Ez a stagnálás pedig válságtüneteket eredményez a társadalomban, a politikában és a diplomáciában, sőt, bizonyos értelemben megjelenik a technológiai fejlődésben is.

Még történészhallgató koromban lett számomra világos, hogy a szép eszmék mögé nézve jól látható, hogy minden korszakot a gazdaság, a pénz mozgat, ezért a világunk működését is innen érthetjük meg a legjobban. Sajnos a legtöbb iskolában ahelyett, hogy ilyesmiről tanulnánk, neveket és évszámokat magoltatnak velünk. A világgazdaság működéséről egy átlag ember alig tudhat valamit, sőt, az úgynevezett értelmiségiek is csak pár részletet, ezért kezdjük kicsit korábbról!

A feudalizmus bukásával a születési előjogokkal és örökölt földvagyonnal rendelkező arisztokrácia és papság helyére a vállalkozó nagypolgárság lépett. Ez az elitcsere azért következhetett be, mert a bankárok, kereskedők és iparosok voltak a gyarmatosítás nyertesei. Szabadpiaci, vállalkozáspárti nézeteik versenyképesebbnek bizonyultak, mint a nemesség és az egyház „földhözragadt” megközelítése. Vagyis a gazdag polgároknak egyszerre csak több vagyonuk lett, mint a régi arisztokráciának és ezt a pénzügyi hatalmat hamarosan a politikára is kiterjesztették.

Azért is írok erről, mert fontos megérteni, hogy az a világrend, amiben élünk, honnan ered. Fontos látni, hogy a képviseleti demokráciák születése nem a teljes nép uralmát hozta el, csupán a nagypolgárság uralmát a nemesek helyett. A tőkések pedig ennek megfelelően elkezdtek új arisztokráciaként viselkedni. Ma már persze nem iparosokról, kereskedőkről és bankárokról beszélünk, mivelhogy ezek összekeveredtek, összeolvadtak egymással, az új nevük pedig befektető. A befektetők a világ jelenlegi urai.

A befektetők a profitjuk vég nélküli növelésére törekszenek, hogy ezzel hatalmuk is korlátlan legyen. A pénz ugyanis, ami egy átlag ember számára elsősorban fizetőeszköz, számukra a hatalom forrása. Hisz a régi arisztokráciát is a nagyobb vagyon révén tudták leváltani a társadalom éléről!

Had szúrjam ide, hogy régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy mitől függ a pénz értéke. Mint ismeretes, azt sokáig az érmék nemesfém tartalma határozta meg, később pedig a bankjegyek is hasonlóan működtek, mivel aranyfedezet volt mögöttük. A ’30-as évektől azonban ez megváltozott, a pénz mögött innentől nincs más, csak a többi pénz…, vagyis nem egészen. Ha belegondolunk, az arany és az ezüst értéke is csupán megállapodás kérdése, hisz önmagában egyik sem jó túl sok mindenre. Valódi haszna számunkra az ételnek, az italnak, a lakhelynek és a tárgyainknak van, ezeket hívja a közgazdaságtan gyűjtőnéven jószágnak. Régen és ma is ezeknek a jószágoknak az összessége volt a pénz mögött, ezek adják a pénz tényleges értékét, mivel az aranyat, az ezüstöt, vagy az érméket és bankjegyeket is jószágokra lehet beváltani. Csupán ezért értékes számunkra a pénz.

Vagyis minél több jószágot termelünk, minél több jószág van a pénz mögött, annál többet érnek a bankjegyeink, de csak akkor, ha közben nem veretünk még több pénzt. Ugyanis minél több bankjegyünk lesz, annál többfelé oszlik a jószágok értéke, más szóval inflálódik, értéktelenedik a pénzünk.

Az amerikai jegybank, a FED, nem állami intézmény, hanem magánkézben van, ami azért lényeges, mert a világ valutáinak értéke a többi valuta értékétől is függ – hisz a pénz mögött a többi pénz van –, a dollár pedig a legmeghatározóbb mind közül. A FED 1 dollárt 1 dollár 2,5 centért nyom az USA-nak, (amit nyilván mindig az adott árfolyamon kell érteni). Más szóval hitelre adja a pénzt az államnak, miközben az a bizonyos 2,5 cent még nem is létezik. Így az 1 dolláros ténylegesen csak 97,5 centet ér. Ha időközben a gazdaság jól teljesít és sok új jószágot termelnek, akkor erősödik a dollár árfolyama és így elvileg kitermelhető a 2,5 centes különbözet a FED felé.

Tehát a pénz, amit a FED ad, egy hiteljegy. Ha jól fektetik be, megtérül, sőt, profitálni is lehet belőle. Ha nem, akkor újabb pénzt kell kérni a FED-től, hogy vissza lehessen fizetni a 2,5 centet, így viszont már ennek az újabb dollárnak a 2,5 centjével is tartozni fog az állam és immár ezt is ki kellene termelni valahogy. Következésképp az újabb dollár – leegyszerűsítve – már csak 95 centet fog érni és így tovább. A dollár értéktelenedése pedig végső soron a többi valutát is elértékteleníti. Más szóval a világunk pénzrendszere hitelcsapdába kerül – mint ahogy az elmúlt, kb. 80 évben ez is történt.

A világgazdaság ugyanennek a logikának a mentén halad mind a mai napig. Csakhogy ahelyett, hogy a már rendelkezésre álló pénz mögé igyekeztünk volna megtermelni a fedezetként szolgáló jószágot, inkább egyre több és több fedezet nélküli pénzt gyártottunk. Néhányan ugyanis rájöttek, hogy pár Enter leütésével újabb és újabb milliárdokat teremthetnek, amiket már le sem kell gyártani: azok csak bitek formájában léteznek az elektronikus számlákon. Ők pedig annyira rákaptak az Enter nyomogatására – a kormányok folyamatosan rendelték a jegybankoktól az „ingyen pénzt”, hogy tovább pörgethessék a gazdasági növekedést –, hogy mostanra a hitelhegyek túl nagyra nőttek, és az egész bolygón nincs annyi megtermelhető jószág, hogy ezt a sok fedezet nélküli pénzt meg lehessen finanszírozni. Más szavakkal a világgazdaságban keletkezett egy óriási pénzügyi lufi, mivel a hitelállomány növekedése nagyobb volt, mint a jószágok mennyiségi növekedése. Ez a lufi pedig 2008-ban elkezdett ereszteni és azóta sem tudjuk betapasztani a lukat.

Azt, hogy ebből baj lesz, nagyjából már az 1929-es gazdasági válság óta tudjuk. Ezért is hoztak létre annak idején egy komplex felügyeleti rendszert hitelminősítőkkel, tőzsdefelügyelettel, miegymással. Csakhogy ez a rendszer 2008-ra teljesen megbénult. Egyrészt azért, mert a hatósági jogköröket a különböző kormányok folyamatosan szűkítették – hogy kapják tovább az „ingyen pénzt”. Másrészt a hitelminősítők is érdekeltté váltak abban, hogy a hitelhegyeket igazgató pénzügyi alapokról jó képet fessenek a piaci szereplők számára – vagyis elveszítették a függetlenségüket és így a hitelességüket. Ez a világtörténelem legnagyobb értékű csalása, amiért mindeddig csupán néhány esetben indult vizsgálat. Sőt, a bankmentő akciók keretében a kormányok a bűnösök egy részét még ki is húzták a csávából, mert így a csaláshoz asszisztáló politikusok felelősségét sem firtatta senki. A közelmúltig ezek az emberek voltak a világpolitika és a világgazdaság meghatározó szereplői és jó részük még ma is az…

A fenti gondolatsor nem csak összeesküvés elméletek gyártására ad alapot, de azt is megmagyarázza, most miért rogyadozik az eddigi rendszer. Mint utaltam rá, a folyamatos gazdasági növekedés adta a világrend magját és ezt jól jegyezzük meg!

Már a 19. században is belefutott ez a modell néhány gazdasági válságba, de egyik sem ért fel a ’29-es New York-i tőzsdekrachhoz. Az történt ugyanis, hogy az első világháború során felpörgött az USA gazdasága, ami hatalmas profitot jelentett a befektetőknek. Logikus tehát, hogy ezt a pörgést békeidőben is szerették volna fenntartani. Csakhogy, míg a csatatereken, mondjuk a lőszerből folyamatos volt az utánpótlásigény, addig, például a golyóstollak már nem fogytak ilyen gyorsan a békeévek alatt. Emiatt hamarosan hatalmas, eladhatatlan készletek keletkeztek a raktárakban, mire csökkentették a termelést, embereket bocsátottak el a gyárakból, akik így, fizetés nélkül még kevesebbet tudtak fogyasztani és még több termék maradt a raktárakban. Vagyis a túltermelés előbb felpörgette, majd lefullasztotta a gazdaságot.

Erre a helyzetre nagyjából minden ország, aki akkor sikeresen lábalt ki a válságból hasonló intézkedésekkel reagált: olyasmiket kezdtek termeltetni, amiket nem kellett eladni a piacon, ezért nem lehetett belőlük túltermelni sem. Vagyis utakat építettek, parkosítottak, erdőt rehabilitáltak és… fegyverkeztek. Akiknek ilyen formán munkát tudtak biztosítani, azok a fizetésükből újra vásárolhattak, így lassacskán leapadtak a raktárkészletek és újra be lehetett indítani a termelést. Legalábbis leegyszerűsítve.

Csakhogy a túltermelési válság ilyenfajta kezelése a második világháború utáni újjáépítés befejeződésével kifújt, mivel a világpiac ismét telítődött árukkal. Erre az egyik megoldás az lett, hogy tartós termékek helyett mindenki elkezdett ócska, pár év alatt tönkremenő jószágokat gyártatni, hogy időről időre mindenkinek mindenből újat kelljen vennie. Ezt a megközelítést erősíti a hatalmasra duzzadt marketing ipar is, ami óriási reklámkampányokkal igyekszik lenyomni a torkunkon, hogy ha valamink véletlenül még nem romlott volna el, akkor is cseréljük le, mondván, „kiment a divatból”.

A másik út az volt, hogy a ténylegesen megtermelt jószágok mellett egyre hangsúlyosabban megjelentek a piacon az úgynevezett „pénzügyi termékek”, vagyis a hitelek. A hiteleket is elkezdtük jószágként kezelni, így a pénz mögött, ami eleve hiteljegy, egyre nagyobb lett a hitel aránya fedezetként. Tehát a hitelre kapott pénz értékét egyre inkább a mögötte tornyosuló még több hitel adja…, vagyis a pénz mögött egyre inkább nincs semmi. Ha pedig a pénz mögött nincs semmi, akkor az a pénz értéktelen.

Itt tartunk most. 2008-ban elvileg óriási nemzetközi inflációnak kellett volna végigsöpörnie a világgazdaságon és, hogy nem ez történt, az nyilván rengeteg háttéralku eredménye, amikre nem láthatunk rá. A világgazdaság és a nemzetközi politika egyik legjellemzőbb vonása ugyanis az, hogy látszólag minden nyíltan, a média figyelő szemei előtt történik, de a leglényegesebb kérdésekről mindig zárt ajtók mögött születik döntés és mi, „egyszerű emberek” ezekről sohasem szerezhetünk közvetlenül tudomást. Mindez persze megint gazdag talaját adja az összeesküvés elméleteknek.

Amit én látok az az, hogy, bár 2008-ban kiszakadt a hitel lufi – aki kíváncsi rá, hogy pontosan miért, annak jó szívvel ajánlom a The Big Short című filmet –, de a befektetők és politikusok közösen úgy határoztak, hogy megpróbálják betömni a lyukat a pórul járt adósok kárára, mint amilyen a lakosság, vagy az olyan, súlyosan eladósodott államok, mint Görögország. Másrészt azt is eldöntötték, hogy újra növekedési pályára állítják a világgazdaságot… még több hitellel!

A dolog azonban visszafelé sült el. Egyrészt az adósokból kipasszírozott magasabb törlesztő részletekből sem tudták betömni a lukat, ráadásul sok adós fizetésképtelenné vált, míg az erős gazdasági szankciók miatt a leginkább eladósodott országokban előretörtek a radikális, populista mozgalmak – lásd a görög Sziriza hatalomra kerülését. Másrészt a növekedés nemhogy nem indult újra, de mára már csak Kína gazdasági teljesítménye húzza azt. Kínában pedig trükköznek a számokkal, tehát minimum kisebb a valódi, jószágban is mérhető növekedés, mint mondják, vagy eleve nincs is növekedés. Sőt, a globális gazdasági recesszió, amiről számos elemző még jövő időben ír, lehet, hogy már el is kezdődött!

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a pénzünk a következő években fokozatosan elértéktelenedik. Nem csak a mi pénzünk, a forint, hanem a világ összes valutája. Olyasmi játszódhat most le világszinten, mint ami Magyarországon volt a második világháború után, mikor elszállt az infláció, és még egymilliárd billió pengőt is nyomtak, csakhogy az már nem ért semmit sem. A hasonlat annyiban sántít, hogy az említett, valószínűsíthető háttéralkuk miatt ez az infláció nem sokkszerűen, egyik pillanatról a másikra történik, hanem fokozatosan. Vagyis a hitel lufiból csak apránként engedik ki a levegőt, nem egyszerre.

Erre azért van szükség, hogy ne legyen káosz. Gondoljunk csak bele, mi történne ezzel a sok jólszituált, civilizált emberrel, ha holnap arra ébrednének, hogy még egy falat kenyeret sem kapnak az összes pénzükért sem! Ehelyett a kormányok még olyan népszerűen hangzó dolgokat is mondhatnak, mint, hogy emelik a nyugdíjakat és a minimálbért, vagy úgy általában a fizetéseket, stb. Csakhogy hiába kap valaki 110 ezer helyett 120 nettót, ha közben, mondjuk a víz ára 100 forint/literről megemelkedik 500 forintra és minden más is hasonlóan drágul.

Ilyenkor a műveletlenségünkre apellálnak, mert sokan nem értik, hogy nem az összeg nagysága a fontos, amit megkeresünk, hanem a pénz vásárlóereje, vagyis az, hogy mi mindent vehetünk meg ezért az összegért. Ez a vásárlóerő pedig jelenleg folyamatosan csökken a gazdasági növekedés hiánya miatt és ez előbb, vagy utóbb mindenki számára kézzelfogható lesz.

Az eddigi gazdasági modell hívei természetesen továbbra is a növekedés újraindításán dolgoznak, mivel a recessziót egyértelműen rossznak tartják. Ennek a vágyott fordulatnak az egyik sarokköve a szabad kereskedelem további bővítése volna, olyan nemzetközi szerződések révén, mint a CETA, vagy a TTIP, vagyis a Kanada-EU és az USA-EU szabadkereskedelmi egyezmények. Ezek által ugyanis a fölhalmozott jószágokat „korlátok nélkül” szabadíthatnák rá egymás piacaira – főképp az amerikai árukat az EU-ra –, hogy az új vásárlókra támaszkodva ideiglenesen folytatható legyen a túltermelés.

Szintén a túlfogyasztás bővítését célozza a „demográfiai út is”, vagyis a gyermekvállalás ösztönzése a jóléti államokban pénzügyi, jogi és ideológiai eszközökkel. Hisz egy nyugati gyermek már születése pillanatától újabb fogyasztó, szemben a harmadik világba születő csöppségekkel, akikből jobb esetben is csak újabb munkások lesznek a gyártósorok mellett, vagy a földeken. Ezért kell nehezíteni az abortusz és a fogamzásgátlás lehetőségeit, ezért kell nemzethalállal és a nyugdíjrendszer összeomlásával riogatni a fejlett országok polgárait, de még a menekültek is kapóra jönnek, „mert ha nem szülünk eleget, akkor be kell hívni a migránsokat, hogy ők végezzék el a munkát”.

A következő út a világ szegényeinek felemelése lehetne, hiszen ha ők is fogyasztókká válnának, akkor az igényeik kielégítésére egy darabig még lehetne folytatni a túltermelést. Ezzel csak 3 gond van. Az egyik, hogy túl lassú megoldás. A másik, hogy – mivel a Föld egy zárt rendszer és így a megszerezhető vagyon is véges – csak úgy lehet megcsinálni, ha a leggazdagabbak a vagyonuk egy részét a nyomorgóknak adják, ily módon újraosztva a javakat. (Itt persze senki ne jótékonyságra gondoljon, hanem mondjuk arra, hogy a világ legszegényebb részein termeltetnek és így a helyiek számára munkahelyeket teremtenek, tehát fizetésként és nem adományként jut el hozzájuk a pénz, amint azt a gyakorlatban is láthatjuk.) A harmadik gond pedig az, hogy a technológiai fejlődés révén egyre több ember munkáját válthatjuk ki gépekkel, vagyis, ahogy az ipari forradalom kezdete óta tapasztaljuk, „a gépek elveszik a munkát”! Ez pedig épp az előbb leírt folyamatot teszi semmissé.

Azután logikus lépés lehet egy újabb világháború, ha az nem jár az emberiség teljes pusztulásával. Ugyanis – jól bevált receptként – ismét keresletet teremthetne, és megint csak lehetne nyomni a jó öreg túltermelést, mivel mindazt, ami elpusztul, újjá kellene építeni, ismét le kellene gyártatni, nem is beszélve a folyamatosan megújuló hadianyag igényről a háború alatt. Ennek a megoldásnak egy szerényebb eredményeket hozó alternatívája egy új hidegháború az azzal járó fegyverkezési versennyel.

Végül ott van még az adósság elengedés, mint kézenfekvő megoldás, mivel a világgazdaságot megfojtó adósságállomány a növekedés egyik legnagyobb közgazdaságtani gátja. Csakhogy éppen ezek az adóssághegyek garantálják a befektetői elit hatalmát a közélet, a nemzetek politikusai felett. A törlesztési politika megkérdőjelezése egyben az egész világrend megkérdőjelezését is jelenti, ugyanígy a teljes adósság elengedése is, ezért ezt az eszközt legfeljebb részleges adósság elengedés formájában fogják használni a jövőben, ahogy történt a legtöbb egykori szocialista ország esetében is a rendszerváltások után.

Ugyanakkor egyáltalán nem olyan biztos, hogy a globális gazdasági recesszió és a globalizáció mérséklődése rossz dolgok. Mindez csak nézőpont kérdése. A tegnapig uralkodó modell szinte kizárólag rövidtávon gondolkodott, így a felmerülő kérdésekre is kivétel nélkül rövidtávú megoldásokat tudott adni. A fenti alternatívák is csak ideig-óráig jelentenének gyógyírt a világgazdaság szűkülésére, hisz a rövidtávon felszabaduló piacok már középtávon telítődnének, a rendszer korlátait egyik megoldás sem tágítaná. Erre csak a világűr gyarmatosításával nyílna út, ám az ehhez szükséges technológiák még jó ideig nem lesznek elérhetőek.

Másfelől ezek a rövidtávú megoldások a fő okai a klímaváltozásnak, valamint annak, hogy a mindennapjainkban folyamatosan nő a bizonytalanság – és vele a stressz. Hiszen gondoljunk csak bele, a folyamatos változásra és változtatásra azért van szükség, mert a pillanatnyi megoldásaink újra és újra csődöt mondanak, mire ismét megoldásokat kell keresnünk ugyanezekre a kérdésekre. Ennek eredményeként az életünkből fokozatosan eltűnik a stabilitás.

Másrészt, akármilyen lelkesen termelünk is jószágokat, a Föld ásványkincs készletei végesek, ahogy a teherbíró képessége is az. (Itt említhetjük még a túlnépesedés problematikáját is, mint egyfajta demográfiában megjelenő túltermelést, ami főként az orvostudomány – és az azt támogató politika – rövidlátásának a következménye.) A túltermelés erőltetésével pedig egyre nagyobb és pusztítóbb humanitárius, ökológiai és természeti katasztrófákat idézünk elő, végső soron az emberiség kihalását kockáztatjuk. Vagyis az eddigi, liberális-kapitalista gazdasági modell közép és hosszú távon nem versenyképes.

A cikk folytatásában arról lesz szó, hogyan hat ez a gazdasági modell a társadalom szerveződésére, az egyének közötti kapcsolatokra.

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság társadalom pénz filozófia válság kapitalizmus pénzügy recesszió filo világválság növekedés világrend stagnálás big picture USA EU Kína FED Spanyolviasz


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr2912147261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.