HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2016.05.24. 10:04 Mayer Máté

Hopeless Homeless

Régóta fontolgatom, hogy írok egy bejegyzést a hajléktalanságról. Először jó két éve merült föl bennem, amikor kedves ismerőseimmel komolyabban elbeszélgettünk arról, hogy miként lehetne valamiféle tartós megoldást találni erre a problémára. Aztán valahogy mindig úgy alakult, hogy egy másik témát fontosabbnak éreztem.

Csak most, ahogy az utolsó mondatot leírtam hasított belém, hogy talán így van ezzel a társadalom java része is. Mikor romokban az oktatás és az egészségügy, a közbeszéd migrációval, klímaváltozással és korrupcióval terhelt, hogy a gazdasági válságot, vagy a demokrácia válságát ne is említsem, ugyan kinek van energiája néhány „önmagáról gondoskodni képtelen szerencsétlennel” foglalkozni?! Ahol az egész társadalom válságtüneteket mutat, ott a perifériára szorult emberek könnyen a sor végére kerülnek.

Számomra a lökést, hogy most mégis a hontalanokra szenteljek néhány percet, egy elgondolkodtató előadás adta meg. Április elején a pécsi családterápiás vándorgyűlésen Herczog Mária a családsegítés jelenéről festett igen borús és sajnos reális képet, ám ahogy őt hallgattam, valahogy összeállt bennem, hogy amit mond, nem csak a családsegítésre és a gyermekvédelemre igaz, de az egész szociális szektorra is. A hajléktalanok pedig olyanok, mint egy lakmuszpapír, amin a rendszer minden gondja lecsapódik.

Mert egy hontalannak nem az a baja, hogy nincs hol laknia, hogy nincs munkája és így rendszeres jövedelme, vagy épp az, hogy iszik, ezek csak a tünetei. Mi pedig csupán ezeken a tüneteken próbálunk enyhíteni. Hiába adunk azonban pénzt, hajlékot, vagy akár munkát nekik, hiába az elvonó, a tapasztalat azt mutatja, hogy nagy részük legkésőbb 1-2 év után ismét az utcán köt ki.

Az a feltevésem, hogy a valódi gondot valahol ott kell keresni, hogy ezek az emberek elveszítették a reményt, a bizalmat önmagukban. A világot úgy élik meg, mint ami ide-oda dobálja őket, nekik pedig nincs ráhatásuk a saját sorsuk alakulására. Nem tudnak felelősséget vállalni önmagukért, elszigetelődve és sokszor magányosan élnek. A járókelők és a szociális területen dolgozók gondviselésére bízzák magukat. Önmeghatározásuk szerint olyan kiszolgáltatottak, akár a csecsemők.

További nehézséget jelent, hogy a hajléktalanság egyáltalán nem egységes, így a kérdést sem lehet egységesen kezelni. Minden ember egy külön sors, tele egyenként is nehezen megoldható problémákkal.

Az utcán élőket általában sem tekintem mentálisan egészségesnek, de mióta a Lipót bezárt, érezhetően megnőtt közöttük azoknak a száma, akik súlyos pszichés zavarral élnek, pl. skizofrének. Esetükben az öngondoskodás sokszor nem is reális elvárás.

De, még ha a kevésbé súlyos eseteket, a depresszióval és/vagy szorongásos zavarral küzdőket nézzük, akkor is azt látjuk, hogy sokszor alkohol-, vagy kábítószer használattal próbálják önmagukat kezelni, és ha a függőség kialakult, ezt külön is orvosolni kell.

Azután, a gyakran leromlott fizikai állapot következtében cukorbetegség, keringési rendszeri és tüdőproblémák, ödémák, reumatológiai problémák, stb. hosszú sorával találkozhatunk, amik szintén ellátást igényelnének. És eddig csak az egészségügyi szempontokat soroltam!

A szociális elszigeteltség nem ritkán egy családi tragédia tünete, aminek következtében vagy őket tagadták ki, vagy az egész család széthullott. Az, hogy ezeknek az embereknek az életében legtöbbször nincs jelen egy támogató közösség családtagokból és barátokból, óriási hátrányt jelent, hisz nincs kire támaszkodniuk a bajban. Olykor mindez még bűnözői múlttal is párosul, ami tovább nehezíti a társadalomba való visszailleszkedést.

Emellett rendkívül változatos a hajléktalanok iskolázottsága és szakmai tapasztalata is, ami megint csak nem mellékes a reintegráció szempontjából.

Eközben az állami ellátórendszer tartós válságban van. A fenti problémák kezeléséhez egyrészt olyan mentálhigiénés intézményrendszerre lenne szükség, ami adott esetben képes bentlakásos formában segíteni a legsúlyosabb zavarokkal élőknek. A többiek számára pedig pszichoterápiás és gyógyszeres kezelés valamiféle kombinációját tudja felajánlani.

Ehhez képest a hazai pszichiátria helyzete, túlzás nélkül mondhatom, siralmas. Nem csak a hajléktalanok, de az otthonnal rendelkezők sem juthatnak pszichoterápiához, mert államilag finanszírozott formában szinte csak a gyógyszeres kezelés létezik.

Vagyis a gyakorlatban, ha, mondjuk szorongok és erre kezelést szeretnék kapni, akkor vagy elmegyek valamelyik pszichiátriára, ahol kutyafuttában fölállítják a diagnózist és kapok egy receptet, hogy azt váltsam ki. Vagy, ha van elég pénzem, akkor elmehetek magánrendelésen pszichoterápiára. Közben sok esetben gyógyszerezésre egyáltalán nem is volna szükség és önmagában a szorongásoldók nem oldják meg a szorongásos zavart, csupán a tüneteket enyhítik időlegesen, és akár komoly mellékhatásokkal járhatnak, sőt függőséghez is vezethetnek.

A helyzet persze érthető, ha tudjuk, hogy a kórházakban dolgozó pszichiáterek és pszichológusok sok esetben pszichoterápiás képzést nem is kaptak – az nem része sem az orvosi, sem a bölcsész egyetemi képzésnek, csupán azok után, saját pénzen tanulható –, így eleve nem mindig vannak meg a szakemberek a terápiához. (Nem gyakran beszélünk róla, de Magyarországon igencsak meg van nehezítve annak az útja, aki valamilyen pszichoterapeuta szeretne lenni és a rendszer ma afelé halad, hogy ezt az utat tovább nehezítsék és szigorítsák.)

Ráadásul azok a kollégák, akik kórházban dolgoznak, súlyosan alulfizetettek és kevesen is vannak, ezért túlterheltek. És azt már a szintén alulfizetett és túlterhelt tanárok példáján is látjuk, hogy hová vezet ez: a jó szakemberek nagy része elhagyja a pályát, vagy magán úton boldogul, akik pedig maradnak, azok óhatatlanul kiégnek.

Ugyanez igaz a szociális területen dolgozókra és minden más egészségügyi dolgozóra is, akik szintén kellenének ahhoz, hogy a hajléktalanság problémáit kezelni lehessen. Ma az egészségügy az otthonnal rendelkezőket is alig bírja ellátni, nemhogy a hontalanokat.

Fontosnak tartom ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy (szinte) senki nem születik hajléktalannak. Rosszul működő rendszerek egész sora szükséges ahhoz, hogy valaki egy kíváncsi, a világra nyitott, energikus és reményteljes csecsemőből, felnőve megtört, enervált, mentálisan sérült hontalan legyen. Először is itt van maga a család, aminek a modern kori válságáról már több helyen írtam magam is.

Ma a nukleáris család – szülők és gyerekek – a tágabb nagycsaládtól általában elszigetelődve működik, illetve a válások magas száma miatt egyre gyakoribbak az egyszülős családok. Mindkét esetben az látszik, hogy a hagyományos támogató közösség híján a szülők (vagy szülő), lelkileg és sokszor fizikailag is túlterhelve igyekeznek helytállni a mindennapokban.

Itt jönne a képbe külső erőforrásként a családsegítés, a gyermekvédelem és akár az állami gondozás, ha a család nem vállalja a kicsi felnevelését, valamint a családbarát munkahely, később pedig maga az oktatási rendszer is.

E támogató, segítő rendszereknél azonban hasonló a helyzet, mint az egészségügyben, míg a cégek a profit maximalizálásban, nem pedig a család számára élhető munkaterhelés és jövedelem biztosításában érdekeltek.

Sem a tanárok, sem a szociális munkások, sem az egészségügyi dolgozók mentális egészségével nem foglalkozunk állami szinten, ahogy ma az egészséges munkakörnyezet megteremtése sem szempont. Ugyanígy az iskolákban sem folyik lelki nevelés, hogy a gyerekek az otthonról hozott lelki sebeket és hiányokat azon melegében föl tudják dolgozni. Pedig így lehetne megelőzni, hogy kitermeljük a következő generációk hajléktalanjait.

Ha pedig gyerekkorban elmulasztottunk „nevelni”, akkor ezekkel a sebekkel és hiányokkal a felnőtt pszichiátriai ellátásban, a magán pszichoterápiás rendelőkben és a büntetés-végrehajtási intézményekben lesz dolgunk. Előbbiekről már írtam, utóbbiakban pedig, ha lehet, még rosszabb a helyzet. A túlterhelt és alulfizetett börtönszemélyzet, akik a szükséges korrektív lelki nevelésre sokszor nincsenek is fölkészítve, még a fegyintézmények túlzsúfoltságával is meg vannak verve – a rabokkal együtt persze. A kör bezárult.

Hogy a Spotlight című filmben elhangzott mondatot idézzem, „egy város kell egy gyerek felneveléséhez”. Ugyanígy ahhoz is „egy város kell”, hogy valakiből hajléktalan váljon. Gyakran szeretünk azzal takarózni, hogy az állam nem ad több pénzt ezeknek az intézményeknek a fenntartására, de az igazság az, hogy mi magunk vagyunk az állam. Mi választjuk azokat a vezetőket, akik döntenek a közös adónk felhasználásáról és a mi dolgunk lenne számon kérni őket, ha zavarnak ezek a rendszerszintű hibák.

Persze az is igaz, hogy ha minden említett szervezet ideálisan működne, az (kezdetben) irdatlan költségekkel járna, amit valószínűleg nem tudnánk fenntartani. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy azért is költünk ilyen keveset/kevéssé hatékonyan az oktatási, egészségügyi, szociális és büntetés-végrehajtási intézményrendszerre, mert ma a társadalom mindenféle vezetői pozícióba nárcisztikus személyeket ültet, illetve eltűri, hogy odaüljenek.

A nárcisztikus emberből pedig hiányzik a szociális érzékenység, ahogy a mélyebb érzelmek megélése is igen töredezett. Olyan pragmatikus, racionális döntéshozók ők, akik szolidaritásra legfeljebb akkor hajlandók, ha a pillanatnyi érdekük úgy diktálja. Mi pedig pozitívan diszkrimináljuk, kívánatosnak tartjuk ezt a személyiségtípust. Ha tetszik, elhisszük a nárcisztikus emberek nagyszerűségét, amit ők önmagukról sugározni igyekszenek.

Fölmerül a kérdés, hogy mit lehet akkor tenni? Először is érdemes szembenézni a realitásokkal. A mai magyar társadalom jelentős része, nagyjából 3 millió ember számít legalább hátrányos helyzetűnek. Közéjük tartoznak a hajléktalanok is. Ehhez képest a segítő foglalkozásúak aránya elenyészően kicsi. A mai gyakorlat pedig az, hogy a túlterhelt kollégák szélmalomharcot vívnak, hogy legalább 1-2 embert „megmentsenek”, ahogy föntebb már utaltam rá.

Személy szerint úgy hiszem, hogy, bár a szándék nemes, ez a szűkös erőforrások elherdálása. Ezzel szemben én 3 területre koncentrálnám a meglévő szakembereket: a vezetők lelki gazdagítására, az oktatásban a lelki nevelés megindítására és a büntetés-végrehajtásban a korrektív lelki nevelés kiszélesítésére.

Utóbbi 2 előnyeit talán nem kell taglalnom, de a vezetők lelki egészségéről annál kevesebb szót szoktunk ejteni. Mi ennek a haszna, miért „jobb” ez, mint a rászorulók közvetlen segítése?

Úgy látom, hogy ha egy halmozottan hátrányos helyzetű személyt sikerül képessé tenni, hogy önerőből boldoguljon, az fantasztikus teljesítmény, amivel megmentünk egyetlen embert. Ha viszont egy nárcisztikus vezetőt sikerül humánusabb irányba fejleszteni, azzal mindenki élete jobbá válik, aki alá tartozik, vagy partnerként vele dolgozik. Minél több ilyen vezető van, annál nagyobb, rendszerszintű változások indulhatnak el. Mert a hajléktalanság és különösen a halmozottan hátrányos helyzetű tömegek azt is megmutatják, hogy itt nem 1-2 ember személyes problémájáról van szó, hanem rendszer szintű hibáról.

Végül nagy segítség lenne, ha a mai gyakorlattal ellentétben a terápiás tudást „liberalizálnánk”, vagyis egyszerűen beépítenénk a vonatkozó egyetemi képzésekbe, vagy önálló alapszakként indítanánk el. (Franciaország példa az utóbbira.)

Jelenleg ugyanis a pszichológusokat csak kutatónak és kisebb részben iskolapszichológusnak, szervezetpszichológusnak, vagy az egészségügybe diagnosztának képezzük, a pszichiátereket pedig a körzetorvoshoz hasonló „receptírónak”. Ha valaki pszichoterapeuta címre pályázik pszichológusként, akkor az egyetemi képzés után 4 év klinikai szakpszichológusi képzés és 3 év pszichoterapeuta képzés vár még rá, vagyis az egyetemi 5 évvel együtt 12 évet tanul, mire végez. Az orvosok esetében mindez annyival gyorsabb, hogy nem kell külön klinikai szakképzésre járniuk, így mehetnek mindjárt a 3 éves terapeutaképzésre – miközben esetükben meg az egyetemi képzés hosszabb.

Ugyanakkor a gyakorlatban is hasznos tudást, szinte csak a 3 éves pszichoterapeuta képzés biztosít! Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, egy-egy módszer terapeutája klinikai képzés nélkül is lehet bárki, aki az 5 éves egyetemi képzésen túl van – így lettem én pár- és családterapeuta, illetve autogén tréner. Ez esetben viszont csak az adott módszert tanulhatjuk meg, más terápiás irányzatok módszertanából viszont nem kapunk képzést, így viszonylag korlátozottabb azoknak a köre, akiknek segíteni tudunk. (A képzési idő pedig még így is túl hosszú, módszertől függően 7-9 év.)

Szólj hozzá!

Címkék: társadalom filozófia hajléktalan egészségügy csöves elmélkedés hajléktalanság filo lélektan hontalan Spanyolviasz lelki nevelés szociális ügy


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr718742446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.