HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2014.05.13. 10:01 Mayer Máté

Fenntartható gaz(da)ság

Nem vagyok közgazdász, sem kimondott gazdaságtörténész, inkább csak „műkedvelő laikusként” írom e sorokat a partvonal mellől. Abból indulok ki, hogy a fenntartható gazdaság modelljéhez, stílszerűen, nem kell föltalálnunk a spanyolviaszt, hanem az eddig megvalósult, középkori és újkori gazdasági koncepciókat józan paraszti ésszel átszitálva, mindegyik értékeit kiválogatva és ezeket összegyúrva éppen ehhez juthatunk el.

 

"Mielőtt fény gyúlt volna a fejekben"

Minden modern kori gazdaságpolitika alapja a feudális céhes ipar és az arisztokrácia uralta földművelés. Ennek kritikájaként jött létre a kapitalizmus és részben a fasiszta, az anarchista és a szocialista modell is, ezért kezdjük itt az „aranyásást”. Egyik kedves barátom mondta, aki a reklámiparban dolgozik, hogy az ő munkájára csakis azért van szükség, mert túl sokat termelünk mindenből, és túlkínálat van a piacon. A cégeknek azért kell versenyezniük a kegyeinkért, hogy az ő „mosóporukat” vegyük meg, mert többet árulnak, mint amennyire kereslet van. A céhes ipar egyik fő értéke éppen az volt, hogy nagyjából mindenből annyit gyártott, amennyire szükség volt, kicsit még kevesebbet is. A céh meghatározta, hogy egy évben melyik mester hány csizmát készíthet, azt milyen áron adhatja el, és ehhez mindenki tartotta magát, tehát korlátozva volt a fogyasztás, de egyszerre a profit is. Más szavakkal a piac szabályozta, korlátozta önmagát. Olyan volt piciben, mint később a trösztök uralta világpiac.

Ez a megoldás környezetbarátnak tekinthető, mai szemmel nézve, azonban nem csak azt limitálták, hogy hány csizmát lehet gyártani, de azt is, hogy hány mesterember kell, illetve kik lehetnek földtulajdonosok, így, modern szóval mondva, erősen korlátozott volt a társadalmi mobilitás. Nem csoda, hogy idővel kényelmetlen korláttá vált a „fenntartható gazdaság” kezdetben értelmes kerete, és az újkorban már tömegek lázadtak ellene. Ugyanez akadályozta a vállalkozást is, ami a feudális gazdaságpolitika életképtelenségéhez vezetett.

Másrészt a céhes ipar, bár remek minőségben gyártott, túl drága volt a silányabb, de olcsóbb, tömegtermelésben előállító manufaktúrákkal, majd gyárakkal szemben, melyek egyszerűen kiszorították a piacról.

 

Szabad a verseny?

A korlátokkal teli feudalizmus után aztán átjárta a világgazdaságot a szabadság levegője, ahogy a vállalkozó tőkések egyre több helyen magukhoz ragadták a hatalmat a 17-18. században. A szabad verseny és a liberális gazdaságpolitika sem volt azonban csodaszer. Sokan talán nem tudják, de a szabad versenyes kapitalizmus eredeti formájában az 1880-as évekre megszűnt. Akkorra ugyanis néhány mamutcég uralma alá vonta a terepet és iparágtól függően vagy monopolhelyzetbe került egyetlen vállalat, vagy két-három óriás fölosztotta a piacot egymás közt – mint egykor a céhek. Ez ellen születtek az USA-ban a tröszt ellenes törvények, vagyis azok a jogszabályok, amik korlátozzák, hogy egy gazdasági érdekcsoport mekkora részesedéssel lehet jelen a piacon. Más szavakkal, a tröszt ellenes törvények mesterségesen tartják fenn a versenyt – azóta is.

A szabad verseny ötlete egyébként részben Darwin természetes szelekció gondolatának a gazdaságra vetített változata. Eszerint a legrátermettebbek kiszorítják a kevésbé életképeseket – ahogy ez az evolúció során a fajokon belül és a fajok között is történik –, így csak ők maradnak fönn. Akik ezt kitalálták, csupán egy dologgal nem számoltak: míg az állatvilágban a legrátermettebb is meghal előbb-utóbb, így adva át a helyet a következő generációnak, a cégek elvileg akár örökéletűek is lehetnek. Ha pedig valaki monopolhelyzetbe kerül valamely területen, vagyis egyeduralkodó lesz, akkor egyszersmind fölszámolja magát a versenyt is.

Mindez azért fontos, mert már 1880-ra bebizonyosodott, hogy az önmagát szabályozó, liberális-kapitalista piac csupán illúzió, az államnak muszáj törvényi úton beavatkoznia a gazdaság működésébe, a kérdés csupán az, hogy milyen mértékben. Ez a dilemma merül föl újra és újra minden gazdasági világválság kapcsán.

A kezdetben szigorú szabályokat azután a befektetői csoportok lobbistái szép lassan lebontják, mire újabb válságba jut a szabad piac. Mert a törvények lazításával, lehet ugyan ideiglenesen növelni a profitot, de, mivel épp ezek a korlátozások tartják fönn az egyensúlyt, középtávon a folyamat igen költséges pénzügyi összeomláshoz vezet. (Arra most nem térnék ki részletesen, hogy egy gazdasági válság előnyökkel is járhat a gyöngébb tőkéscsoportok számára, hisz lehetővé teszi a piac újrafelosztását, de akár a kisebb vállalatok csődjével a nagyok piaci pozíciója is megerősödhet.)

Költség(es) haszon

A mai kapitalizmus tehát szabályozott, csupán ennek mértéke nő, vagy csökken időről-időre. Maga a rendszer költség-haszonelemzésen alapszik, aminek célja a profitmaximalizálás. Épp ezekben állnak a kapitalizmus legnagyobb értékei és egyben a legnagyobb buktatói is. A koncepció abban nagyszerű, hogy a haszon növelésében nemcsak a vezető réteget teszi érdekeltté, hanem a hierarchia legalján álló „kisembert” is. „Ha többet dolgozol, többet keresel – túlórapénz –, ha jobban dolgozol, bónuszt kapsz és ha a te ötletedtől hatékonyabbá válik a cég, abból neked is csurran-cseppen jutalom.” Így tehát mindenki motivált a haszon növelésében, mert abból mindenki részesül, aki hozzájárult – ideális esetben. A kapitalista gazdaság tehát motivál.

Emellett a költség-haszonelemzés egy nagyon jól használható szemlélet, csak nem abban a formában, ahogy ma alkalmazzuk. Mivel a profitmaximalizálás mindenek fölött álló cél, a gazdasági szakemberek hajlamosak egyszerűen „kifelejteni” néhány költséget a képletből, amitől látszólag azt az eredményt kapják, hogy a profit nő, a gazdaság pörög, a valóság azonban sokszor egészen más képet mutat.

Az egyik ilyen kifelejtett költség a társadalomra gyakorolt hatás. Ha, mondjuk egy táskagyárban a béreket letörjük és alacsonyan tartjuk, akkor egy táska előállítási költsége kisebb lesz. Ugyanakkor a munkások társadalma nyomorban fog élni és nem lesz képes megvenni a táskát, amit gyárt, csak más, tehetősebb országok lakóinak adhatunk el belőle. Így egyrészt elesünk jó néhány potenciális fogyasztótól, másfelől a szállítás máris megjelenik költségként. Harmadrészt a tartósan nyomorgó emberek előbb-utóbb föllázadnak és akár el is üldözhetik azt a politikai vezetést, amelyik engedte, hogy ilyen körülmények között gyártassunk, ami visszaüt ránk is. Negyedszer a tehetős piacokon is számolnunk kell azzal, hogy a szociálisan érzékenyebb emberek számára nem jó reklám, hogy nincstelenek helyzetét kihasználva gyártatjuk a táskáinkat fillérekért, amiket azután jóval drágábban értékesítünk, így akár bojkottálhatják is a termékeink vásárlását, további fogyasztókat veszítve ezzel. Végül nacionalista kritikusaink azért csatlakozhatnak a bojkotthoz, mert nem a cél országban teremtünk munkahelyet a helyieknek, „mikor ott is micsoda munkanélküliség van”, hanem egy „isten háta mögötti porfészekben” készíttetjük a táskákat.

A másik elfeledett költség a környezetrombolás. Ahhoz, hogy egyetlen táskát legyártsunk, áram kell, amit egy erőmű állít elő, ma még jellemzően igencsak környezetkárosító módon. Azután szükség van alapanyagra, amit egy másik gyár készít, szintén áramot használva – nem is beszélve a gyártás során fellépő környezetszennyezésről. Majd a kész alapanyagot el kell szállítani a mi gyárunkba, ami újabb károsanyag-kibocsátás. Ott legyártjuk az alapanyagból az áram hajtotta gépeinkkel a táskát, és közben megint szennyezünk, utána csomagoljuk. A csomagoló anyag ismét egy másik gyárból jön, tehát mindjárt meg is dupláztuk az alapanyag kapcsán már leírt tételeket. Végül a készárut el kell szállítani kamionon, hajón, vagy repülőn a boltokba, hogy eladhassuk, amivel ismét szennyezünk, de itt még nincs vége! A boltban, hogy szépen meg legyen világítva a táska, és sokan vigyék, újra áram kell, egy másik erőműből. Majd jön valaki és fizet érte bankkártyával, vagy készpénzzel. Apropó, belegondoltatok már, hogy a pénzt és a bankkártyát is hasonlóan állítjuk elő, mint a táskát?

Ráadásul, ha a táska tartós és sokáig nem megy tönkre, akkor a vevő csak hosszú idő után vásárol tőlünk újat, ezért a táskát értelemszerűen silány minőségben készítjük, tehát szemetet gyártunk. A másik lehetőség, hogy jó minőségben gyártunk, de elintézzük, hogy pár hónap múlva kimenjen a divatból, és aki erre ad, annak újat kelljen vennie.

És ez még csak egy táska!

Egyesek szerint minden jól van így, hisz másként nem lenne profit, nem „pörögne a gazdaság”. Csak azt felejtik el, hogy a szemét tömegtermelése révén a föld ásványkincseinek jelentős része 50-150 év alatt teljesen ki fog merülni. Ott van persze az újrahasznosítás, de gondoljunk bele abba, hogy milyen döbbenetes, hogy kb. 100.000 éve él homo sapiensnek hívott ember a bolygón, mi meg, ásványtól függően, a mai életvitelünkkel mindössze 250-400 év alatt teljesen kimerítjük a készleteinket.

Ennél is aggasztóbb a klímaváltozás. Évről-évre zajlik körülöttünk, de sokan észre sem vesszük, mert nem úgy néz ki, mint a katasztrófafilmeken, hogy egyik pillanatról a másikra lecsap a nagy meleg/hideg, hanem szépen, fokozatosan, lépésről lépésre halad a folyamat.

Rendben van, hogy a globális felmelegedés egy pontig természetes jelenség, a Föld normál ciklusainak része, de mára minden neves szakértő megegyezik abban – lásd a következő években, több részletben a témában publikálásra kerülő ENSZ jelentéseket –, hogy a mi környezetrongáló életmódunk is keményen közrejátszik a folyamatban és épp csak annyira erősítünk rá, hogy az otthonunkat többé-kevésbé lakhatatlanná tegyük. 3 fokos melegedés a tengervízben és egy csomó területet elnyel az óceán. Ha a Golf-áramlat leáll, szintén a víz melegedése miatt, Európában megfordul a széljárás és a nedves óceáni légtömeg helyett kapjuk a szárazat, vagyis a kontinens elsivatagosodik, stb.

Rövidtávon tehát lehet úgy növelni a profitot, hogy nem figyelünk a környezetre, de közép és hosszú távon a fogyasztóink meghalnak/elszegényednek és megszűnik a haszon, sőt, akár mi magunk is belepusztulhatunk ebbe. Másfelől már rövidtávon is lehetnek problémáink, ha a környezetvédők is beállnak a táskáinkat sújtó bojkottba a humanisták, meg a nacionalisták mellé, hiszen a környezetrombolás sem jó reklám.

Globális szempontból nézve ki merem jelenteni, hogy az a gazdaságpolitika, ami papíron profitot termel, de a valóságban akár az emberi faj kipusztulását is hozhatja, nem működik. Ideje a kifelejtett elemeket is beletenni a költség-haszonelemzésbe!

 

A feudális előjogok persze nem csak a szabad piac híveinek szúrták a szemét és akadtak olyan kritikusok is, akik a kapitalistáknál több szociális érzékenységet mutattak. Így született meg a kapitalizmussal és egymással is versenyezve a szocializmus, az anarchizmus és a fasizmus gazdasági modellje.

 

Egy ötéves terv(e)

A szabad piaccal szemben a másik véglet a szocialista tervgazdálkodás, ahol az állam uralja a gazdaságot és semmiféle versenynek nem enged teret. Ennek egyik értéke a teljes foglalkoztatottság, így itt nincsenek nyomorgó tömegek, sőt, a társadalmon belül elvileg mindenkinek egyenlő vagyonnal kellene rendelkeznie, tehát a vagyoni különbségek is sokkal kisebbek, mint a kapitalista modellben. Mielőtt azonban boldogan összecsapnánk a kezünket, hogy ez az üdvös út, tegyük hozzá, hogy a gyakorlatban nem arról volt szó, hogy a szegények fölemelkedtek a középréteg relatív jómódjának szintjére, hanem arról, hogy mindenki leszegényedett egy nagyjából egységes, az alsó-középrétegnek megfelelő anyagi szintre (a hatalom birtokosait kivéve, természetesen).

Mivel itt nem a profitmaximalizálás a cél, hanem a kitűzött tervek megvalósítása, nyugodtan lehet tartós termékeket gyártani, a gazdaság nem a fogyasztástól megy. A gond az, hogy mástól se. A szocializmus, mivel elítéli és bünteti a haszonnal termelést, megöli a motivációt. Ha sokat dolgozol, akkor se jutsz előre, ha lazsálsz, akkor se lesz rosszabb. Logikus, hogy a többség az utóbbit választja. Nem véletlenül bukott meg eredeti formájában a tervgazdálkodás a világon mindenütt. Kína, többek között azáltal lett sikeres, hogy fölismerte a profit fontosságát és a tervgazdálkodást a kapitalizmussal ötvözve egy új rendszert hozott létre.

 

Totalitárius egyenlőség és szabadság

Az anarchisták nem jutottak el odáig, hogy állami szintre emeljék az elképzeléseiket – paradox is lett volna, hisz magát az államot tartották rossznak és felszámolandónak –, kisebb léptékű próbálkozásaik mégis figyelemreméltóak.

Ezt az ideológiát ma sokan koszos, tarajos, kolduló punkokkal és a káosszal azonosítják, ám az anarchista filozófusok ennél jóval többről beszéltek. Tény, hogy a meglévő államokat káoszba akarták taszítani, de ez csak egy eszköz volt – mint Marxnál a proletárdiktatúra –, hogy elérjék az utópiát, a vagyon egyenlő elosztását és az államok nélküli világot. Ebben mindenki önfenntartó kistermelőként élne egymás mellett azonos nagyságú földön, a szomszédot nem háborgatva, időnként egymásnak segítve, de alapjában egymástól függetlenül. Senki nem uralkodna senkin, nem lennének országok, nem volna hatalom.

Bár ez az álom igen sok sebből vérzik és eredeti formájában megvalósíthatatlan, mégis fontos értékei az önfenntartás gondolata – persze nem a fenti utópia szerint, hisz a túlnépesedett bolygón ez fizikailag is lehetetlen volna –, illetve az itt és a szocializmusban is megjelenő szociális érzékenység.

 

"A sok erő mellett azért volt egy kis ész is"

A hitleri Németország államberendezkedése – a közhiedelemmel ellentétben – olyan kaotikus volt, hogy azt sok anarchista megirigyelte volna, és a gazdaságpolitikája sem tartogat sok értékes vonást, az olasz fasiszta állam azonban annál figyelemreméltóbb.

Benito Mussolini nemcsak szélsőjobboldali diktátor volt, hanem fél-laikus gazdaság- és társadalomfilozófus is, habár ebben a vonatkozásában sokkal kevésbé ismert. Marxszal ellentétben Mussolini nem ítélte el a piaci versenyt, sőt, a feudális előjogok sem álltak tőle távol, ha azok nem akadályozták a dinamikus gazdaság motorját, a vállalkozást. Ugyanakkor a szocialistákhoz és anarchistákhoz hasonlóan ő is fogékony volt a társadalmon belüli gazdasági feszültségekre, bár a későbbi Duce a vagyon egyenlőtlen eloszlását nem tartotta rossznak, helyette sokkal inkább úgy gondolta, a szegényeket épp a meggazdagodás reménye sarkallhatja több munkára, tehát a vagyoni különbségek a gazdaság szempontjából elengedhetetlenek.

Azonban felismerte, hogy a basáskodó, a dolgozóik szavára süket tőkések nemcsak a munkások igazságérzetét sértik, de a gazdaság érdekeit is. Így jutott el a korporatív állam ötletéhez, amit vezérként el is kezdett megvalósítani. Ennek lényege és fő értéke az érdekegyeztetés, cégek szintjén a dolgozók és a vezetők/tulajdonosok között, állami szinten minden az adott témában érintett fél között – pl. egy törvény kapcsán ilyenek a gazdasági szereplők, a civilek, a szakszervezetek, a törvény életbeléptetését és a rendelkezések betartatását végző hivatalok, illetve hatóságok képviselői. Épp ezért, egyedül a fasiszta államban voltak valódi értékként kezelve a szakszervezetek – a szocializmusban csupán a hatalom érdekeit szolgáló bábok –, csak itt bátorították őket valódi önszerveződésre – főleg eleinte.

Ismerős fogalom az érdekegyeztetés? Nem csoda, hiszen ma már minden "nyugati" ország átvette a koncepciót, céges szinten is gyakorta működik valamilyen formában, sőt, a részvételi demokrácia hívei is a Duce-tól merítettek.

 

Konklúzió

A fenti sorokat olvasva oda jutottam, hogy az eddig „lepárolt” értékekkel az volt a baj, hogy korlátlanul, a többi nélkül próbálták alkalmazni valamennyit, ezért mindegyik modell zsákutcának bizonyult. Ha például csak a fogyasztás és a profit drasztikus korlátozásával akarnánk elkerülni a klímakatasztrófát, az óriási társadalmi ellenállásba ütközne, ezért nem volna megvalósítható, ha azonban együtt alkalmazzuk a többi értékkel, akkor már egészen más megvilágításba kerül a korlátozás és arányosan is alkalmazható, hogy a „legkevésbé fájjon” a polgároknak és a cégeknek. Olyan modellre van tehát szükség, ami az összes értéket magába olvasztja és tudja kezelni.

Ilyen formán a működőképes, fenntartható gazdaság költség-haszonelemzés alapú, ahol a gazdaság társadalmi hatásait és a környezetrongálást is be kell venni a képletbe. Működőképességét az állami szabályozás által fenntartott piaci verseny szavatolja. A munkások is érdekeltek a profit előállításában, így maguk is motiváltak abban, hogy „jól menjen az üzlet”.

A modellt szociálisan érzékeny gazdaságpolitika jellemzi, vagyis egyrészt méltányos a bérezés, másrészt az elesettek segítése is érték, harmadrészt a teljes foglalkoztatottságra való törekvés célként jelenik meg. Ám itt nagyon fontos kiemelni, hogy senkit nem szerencsés belekényszeríteni a munka világába! Ha valaki nem kíván dolgozni, akkor érdemes vele leülni, beszélgetni és segítséget nyújtani annak lebontásában, ami az ő motivációját gátolja, de meg kell engedni, hogy bárki választhassa a munkanélküliséget és a nyomort. A teljes foglalkoztatottság tehát egy megközelítendő, de nem elérendő cél.

Ide tartozik még a társadalmi önszerveződés bátorítása, az érdekegyeztetés is, ami egyfelől bevonja a civileket és a munkásokat a gazdasággal, illetve a termeléssel kapcsolatos döntésekbe, így azokat ők is a magukénak érezhetik, másrészt – cég szinten – sokat segíthet a termelés racionalizálásában, ha olyan embereket kérdezünk, akik az adott munkafolyamatokban ténylegesen dolgoznak.

A modell másik oldala a fenntarthatóság. Ehhez egyik részről a tömeges túlfogyasztás és túltermelés gátlására van szükség, mégpedig a piaci szereplők önkorlátozása révén a fenti költség-haszonelemzésből következő korlátozott profit elvén, nem pedig állami nyomásra. Ennek egyik következménye a reklám- és a divatipar igen méretes visszaszorítása volna, a másik a tartós fogyasztási cikkek gyártása a szeméttermelés helyett. Ha valami elromlik és javítható, azt inkább javítsuk, ne lecseréljük.

Mindez máris egy új, eddig nem tárgyalt problémát hoz föl, az inflálódó pénz dilemmáját. A mai gazdaság talán legfontosabb motorja ugyanis a folyamatosan értéktelenedő pénz, ami arra ösztönöz, hogy mindig igyekezzünk növelni a bevételeket, mert a kezünkben lévő pénzösszeg vásárlóértéke napról-napra csökken. A fenntartható gazdasághoz stabil, nem inflálódó pénzre van szükség, aminek az értéke mindig állandó. Történelmi példából ez lehet, mondjuk az aranyalapú pénz.

Eddig szintén nem volt szó a termelési folyamatok környezetbaráttá tételéről a zöld technológiák révén. Ezeket is nagyon fontosnak, elengedhetetlennek tartom, de mint az eddigi tényezők, így ezek sem hozhatnak megoldást önmagukban, tehát az eddig leírtakkal együtt van értelmük.

A fenntarthatóság másik fontos pillére a túltermelés és túlfogyasztás megszüntetése mellett a tágan értelmezett „önfenntartás”, vagyis a helyben termelés. Amit csak lehet, állítsunk elő helyben, ott, ahol értékesíteni fogjuk, így nem kell a szállításból fakadó környezetrombolással számolnunk, és az nem jelenik meg költségként sem, a helyben teremtett munka révén pedig piaca is lesz a terméknek, ha a bérezés méltányos, ahogy fentebb írtam.

Végül a termelés minél nagyobb részét bízzuk emberi munkaerőre gépek helyett, hogy a súlyosan túlnépesedett Föld lakosságának értelmes munkát adhassunk, hisz a reklámipar visszaszorulásával, a stabil pénz bevezetésével, a túlfogyasztás és termelés megszüntetésével a mai nyugaton divatos „szolgáltató ipar” a töredékére zsugorodna össze, és tömegek maradnának munka és megélhetés nélkül. Ahhoz, hogy a cégek ismét emberekre bízzák a gyártást a gépek helyett arra volna szükség, hogy minimális állami terhet jelentsen a vállalatnak egy alkalmazott. Tehát a cégek arra legyenek motiváltak, akár gazdasági kedvezményekkel is, hogy minél több folyamatot ember végezzen, minél több dolgozójuk legyen. Ha a bolygó népessége fenntartható mennyiségűre csökken, ismét teret kaphat a gépesítés. (A túlnépesedésre, fontossága miatt, egy későbbi írásban bővebben is vissza szeretnék térni.)

2 komment

Címkék: gazdaság spanyolviasz technika filozófia fasizmus technológia globális felmelegedés felmelegedés elmélkedés kapitalizmus szocializmus anarchizmus filo túlnépesedés fenntartható feudalizmus


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr366159302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RózsaJudit 2018.02.12. 19:03:49

Az utolsó bekezdésen morfondírozok. A termelőknek nem érdekük a gépesítést felváltani drágább emberi munkaerővel. De vajon célszerű, hogy az állam ilyen mértékben beavatkozzon a gazdaság önjáró folyamataiba? Jó az, ha meghatározó szerepet adunk az államnak? Ha még egy a közjóért munkálkodó államot álmodunk is, akkor is bele kell kalkulálni, hogy az nem feltétlenül kiszámítható, ez esetben a szabályozások jönnek-mennek, bizonytalanságot eredményezve.
Egy másik szempont: a gépesítést nemcsak a haszonnövelés céljából találták ki, hanem az esetenként embertelen munkakörülmények kiküszöbölésére. Akkor a természetes technikai fejlődési folyamatokkal ellentétes irányba haladva menjünk vissza az embert testileg kizsigerelő, akár veszélyes fizikai munkához (amiből persze még ma is jócskán van)?

Mayer Máté 2018.02.13. 11:42:48

@RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a rendszerbe és akkor is, mikor a gépesítés mellett érvel, mint az embertelen munkakörülmények kiküszöbölésének eszköze. Természetesen nem vagyok a gépesítés ellen elvi alapon, sőt a technológiai fejlődést fontos szövetségesnek gondolom többek közt a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ezzel kapcsolatban csupán arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy jelenleg kritikátlanul és megfelelő szabályozás nélkül történik az automatizáció a termelésben és a technológia térnyerése az életünkben. Ennek veszélyeiről az A jövő útjai bejegyzéssorozat egyik részében részletesen is írtam, de másutt is utalok rá.

A szabályozás kérdésére visszatérve, ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket is! Az, hogy az állami szabályozás bizonytalanságot visz/vihet a rendszerbe, meglátásom szerint egy kezelendő probléma, nem annak a bizonyítéka, hogy eleve leépítendő, vagy elvetendő volna. A legelső szabályozások éppen az ebben a bejegyzésben tárgyalt tröszt ellenes törvények voltak. A teljes piaci szabadság, a totális szabad verseny ugyanis az eredeti elképzelésekkel ellentétesen nem egy folyamatos, produktív, innovatív versenyt teremt a piaci szereplők között, hanem általa a legnagyobbak fölvásároltak, vagy csődbe kényszerítettek mindenki mást, monopol pozícióba jutottak és felszámolták a versenyt és a szabadságot is. A globalizáció mai irányát elnézve, ha ugyanerre megyünk tovább, akkor évtizedeken belül eljuthatunk oda, hogy 100 valahány nemzetállam demokratikusan, vagy erőszakkal hatalomra jutott vezetője helyére helyébe néhány óriásvállalat tulajdonosi köre lép és tőlük fog függeni a mindennapi életünk - már most is túlhatalmuk van a törvényalkotás és végrehajtás terén a lobbitevékenységük révén. Mikor valaki piacpárti érvrendszert használ, kérdem én, szeretnénk-e, ha a gyerekeink, de legkésőbb az unokáink tulajdon és jellemzően munka nélküli, csak személyükben szabad emberek lennének, teljességgel kiszolgáltatva a szűk, globális gazdasági-politikai elitnek? (Hisz a gazdasági hatalom mindig lefordítódik politikai hatalommá is, lásd, a római lovagrend, vagy az újkori nagy polgárság példáját.) Szerencsés-e, ha a demokratikusan választott vezetők helyére piaci alapon sikeres vezetők kerülnek, csak egymás által korlátozott hatalommal? Mert ez a rendszer nekem elemeiben és felépítésében kísértetiesen hasonlít a feudalizmusra, azzal a különbséggel, hogy itt a jogok szintjén egyenlőség van, a lehetőségek szintjén, viszont semennyire nincs, itt a vagyont már elég örökölni, nem kell születési előjogként garantálni az elit elmozdíthatatlanságát.
Végül jó-e , ha csak a profitszámokat nézik ezek a vezetők a döntések meghozatalánál - ahogyan most teszik -, nem törődve a környezeti és társadalmi hatásokkal?