HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2014.04.14. 10:13 Mayer Máté

Elvándorlás

– Te mikor mész ki? – kérdezte egy kedves ismerősöm barátnője, akit akkor ismertem meg.

– Honnan? – kérdeztem vissza. Elsőre nem értettem a kérdést. Épp csak hogy megérkeztem a klubba és meglepődtem volna, ha már a bemutatkozásnál annyira ellenszenvesnek talál, hogy afelől érdeklődik, mikor fogok végre lelépni.

– Az országból. – vágta rá a legnagyobb természetességgel, mintha ez minden ember életében egy kikerülhetetlen mozzanat lenne.

– Miért mennék el? – értetlenkedtem tovább, talán annyira rossz benyomást tettem rá, hogy nem csak egy klubban, de egy országban sem tud létezni velem? Persze nem így értette. A barátai körében akkortájt divat lett, hogy külhonban próbálnak szerencsét, és ez az életérzés egészen magával ragadta őt is. A történethez még fontos hozzátenni, hogy a beszélgetés nem tegnap zajlott le, hanem úgy 2005 környékén, tehát bő 3 évvel a gazdasági világválság kezdete előtt.

Mára a fiatalabb generációk színe-java számára egészen természetes ez a dilemma, az ismerőseim jó része tervezi, vagy már bele is vágott a nyugat meghódításába, sőt, olyan is akad, aki mostanra hazaköltözött. Az egész benne van a levegőben, a médiumok időről időre hírt adnak róla, hogy ennyi, meg annyi polgár hagyta el az országot. Annak ellenére találkozom vele, hogy jó ideje messzire kerülök minden híradót, vagy arra csak kicsit is emlékeztető dolgot, nem hallgatok rádiót, nem nézek rendszeresen TV-t, és nem olvasok újságot sem, ahogy arról már korábban írtam.

Noha tapintható a kérdés jelenléte az életünkben és sokat is foglalkozunk vele, mégis úgy tűnik nekem, hogy valójában ez is egy nyílt tabu. Ott van, vitázunk róla, csináljuk, de érdemben beszélgetni az elvándorlásról szinte lehetetlenség. Olyan, mint ’56. Rengeteg érzés, indulat tapad hozzá, és ha valaki megszólal, akkor azonnal elkönyveljük, hogy vagy mellette van, vagy ellene. Átmenet nincs, csak fekete és fehér.

Akik mint jelenség tekintenek az elvándorlásra, többnyire a nemzethalált vizionálják benne, esetleg az állami szintű okait és következményeit boncolgatják, de magukat az elvándorló embereket rendszerint „nem látják” az általánosításoktól. Akik meg az emberek felől közelítenek, azok szinte kivétel nélkül a kinyílt határok és az uniós állampolgárság adta lehetőségek fölött lelkendeznek, és vakok az „árnyoldalakra”, vagy a nagyobb összefüggésekre. A két nézőpont között nincs híd, hozzám legalábbis nem ért még el ilyen anyag, épp ezért mostani cikkemben arra vállalkozom, hogy az elvándorlás derűs és sötét oldalát egyszerre mutassam be.

Először is nem mindegy, hogy ki miért megy ki az országból. Az egyéni indítékokból ugyanis az is kirajzolódik, hogy milyen általánosabb okok állnak a háttérben. Ma a legtöbbet hangoztatott szempont a csábítóbb álláslehetőségek és életszínvonal, így elsőként ezekről szeretnék beszélni.

A szakembereknek, ha keresett szaktudásuk van, anyagi értelemben és a karrierjük szempontjából mindenképp megéri a kaland. Jól jöhetnek ki belőle azok is, akik szaktudás nélkül, de konkrét, reális célokkal vágnak bele, tehát valamiért mennek külföldre és nem valami elől. Azoknak viszont, akik csak a „magyar nyomort” szeretnék „nyugati bőségre” cserélni, óriási szerencsére van szükségük. A többség számára ugyanis a külföldi munka önként vállalt rabszolgaság.

Kemény szavak ezek, de lássunk tisztán: akik nyugaton el tudnak helyezkedni, azok legnagyobb része olyan „alantas” állást kap, amit a helyiek nem hajlandóak elvégezni. Mosogatnak, takarítanak, felszolgálnak, stb. Szó szerint mi teremtjük meg az ottani életszínvonal fenntartásának lehetőségét, hogy ne kelljen bepiszkolni a kezüket. Az Unió szempontjából ez az egyik, amire Magyarország leginkább jó: olcsó munkaerőt biztosítunk nagy tömegben.

„Jó a pénz” mondják sokan, mégis öten nyomorognak egy két szobás menekültszállásszerű lyukban, és mirelitkaján élnek, félrerakni pedig nem tudnak fényévekkel többet, mintha itthon güriznének házi koszton a panelből. Másként mondva lemondanak a saját szoba luxusáról, a finom ételekről, sőt, még a szórakozásról is, ha spórolni akarnak. Miért? Hogy 5-10 év alatt összekaparjanak annyit, amiből itthon lakásuk lesz, vagy legalább az önerőre elég – feltéve, hogy hazajönnek. Ezt az 5-10 évet viszont senki nem adja majd vissza nekik. Mikor valaki benne van, talán nem is látja, hogyan szűkíti be az életét. Természetessé válik a nélkülözés és inkább csak utólag tűnik föl. Mikor majd itthon munkát szeretne és küldi az önéletrajzát, amiben az áll, hogy 5-10 évet mosogatott külföldön, akkor azt tapasztalja majd, hogy itthon is csak kulimunkát kap, a karrierje ugyanis nem mozdult előre, ő viszont ennyivel idősebb lett. A külföldi munkatapasztalat, ha ilyen jellegű, igazából nem ér semmit.

Sarkos persze ez a kép, eddig szándékosan inkább a negatívumokat emeltem ki. Azért tettem, mert az elvándorlók többségénél ilyen forgatókönyvekkel találkozom. Ami újdonság, hogy most már nem nyelvtudás és egészen végzettségnélküli emberek története ez, akiket ténylegesen rabszolgasorban tartanak bűnszervezetek, kihasználva kiszolgáltatottságukat és ostobaságukat, hanem nyelveket beszélő, diplomás polgároké, akik uniós jogaikkal élnek, és legális cégeknél dolgoznak.

Fölmerül tehát, hogy mi olyan vonzó mégis ebben a váltásban az értelmiségnek? Sokan említik, hogy ott van jövőkép, de ilyesmi csak a szerencsés keveseknek jut igazán, a többség akár haláláig is gályázhat, akkor is csak annyit ér el, hogy nagyobb albérletbe mehet, olyasmije nem lesz soha, amit a gyerekei megörökölhetnének. Ma még sok az álláslehetőség, de ahogy egyre többen települnek ki, úgy lesz egyre nehezebb elhelyezkedni is. Persze amíg van munkahely, addig talán föl sem tűnik ennek az életvitelnek a sebezhetősége. Ha viszont kirúgják és pár héten belül nem talál melót, akkor nem csak a munkáját veszti el, hanem a fedelet is a feje fölül, mert nem tudja tovább fizetni a horror árú bérleti díjat.

Mindezekkel együtt, ahogy beszélgettem kitelepült emberekkel, végül azt hiszem megláttam, mi az, ami fönt tudja tartani az ottani jobb világ ábrándját, és ez sajnos egy valós különbség Magyarországhoz képest: kint a takarítót is jobban megbecsülik, mint itthon a professzort. És most nem anyagi megbecsültségről van szó, emberileg becsülik meg jobban. Amitől ez az ország egyre több honfitársunknak élhetetlennek tűnik, a külföld pedig oly vonzó, az a hazai vállalati kultúra torzképe.

Itthon a cégek többsége azt érzékelteti alkalmazottaival, hogy lecserélhetőek, értéktelenek, akiknek hálát kellene adniuk, hogy egyáltalán van munkájuk. Szó nélkül lehúzhatnak bárkiről még egy bőrt, igazán bármit rákényszeríthetnek az alkalmazottakra, mindig erőből tárgyalnak, mert megtehetik, hogy ne egyezkedjenek, hogy ne tekintsenek egyenrangú félnek. Ki vagyunk szolgáltatva nekik. Kint ezzel szemben jellemzően emberként, és kicsit partnerként kezelik a legutolsó mosogatót is – nem mindenhol, de jellemzően. Nagyon figyelnek rá, hogy személyes méltóságában ne sértsenek senkit, sőt, olykor még dicsérnek is, meg előléptetnek. Mivel szerintem az elvándorlás legnagyobb húzóerejét ez a különbség adja, itthon ezen kell változtatnia azoknak, akik veszélyt látnak a jelenségben és szeretnék azt megállítani, vagy legalább lelassítani.

A következő ok, a tanulás. Aki más országban jár egyetemre, vagy főiskolára, akárcsak egy szemesztert, az nem pusztán nyelvismerettel és egy másfajta oktatási- és világszemlélettel gazdagodik. A külhoni félévek egyik legfontosabb gyümölcse, hogy az ottani élet önállóságra nevel, ugyanis ismeretlen környezetben a szülők és más rokonok támogatása nélkül kell boldogulni. Aki pedig egyszer megtanult a saját lábára állni, az többé nem is felejti el. Klebelsberg Kuno, hazánk jeles oktatásszervezője sem véletlenül alapított magyar intézeteket számos nyugat-európai országban, ahol magyar diákok tanulhattak hosszabb-rövidebb ideig. Ő is tudta, hogy hosszú távon az ott megszerzett tudás egyszer még itthon kamatozik.

Egészen a legutóbbi időkig ugyanis jellemzően hazatértek azok a fiatalok, akik külföldön szereztek diplomát, vagy csupán ott hallgattak néhány szemesztert. A hallgatói szerződés óta azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Ma egyre többen nyugati felsőoktatási intézményekre menekülnek a „röghözkötés” elől, vagyis hazai iskolákra már nem is felvételiznek, ha a családjuk elég módos, hogy fedezze a kint lét költségeit. Ezek az ifjú felnőttek pedig már nem véletlenül tanulnak odakinn: ott akarnak munkát szerezni, letelepedni, állampolgársághoz jutni, családot alapítani. Hogy miért? Talán idegenszívűek, hazaárulók, deviánsok? Aligha.

A hallgatói szerződés egy régóta létező és égető problémára irányított óriási figyelmet: a Magyarországon diplomát szerző diákok egy része később külföldön keres munkát, miközben a magyar állam fizette a tanulmányi költségeik kisebb-nagyobb hányadát. Hazánk szempontjából érthető, hogy az oktatásukba fektetett pénzt látni szeretnénk megtérülni is, ezért az a cél, hogy itthon tartsuk ezeket az embereket. Azonban a röghözkötés „csak a kerítést emeli magasabbra”, nem a valódi problémát kezeli. Olyan ez, mint a vasfüggöny az NDK-NSZK határon Berlinben a hidegháború alatt. Egy dög nagy, őrzött fal, ami arra szolgált, hogy a keletnémetek ne szökhessenek nyugatra. A fal építtetői – akárcsak a hallgatói szerződés kitalálói –, azonban nem vették észre, hogy maga a fal/szerződés egyben a saját kudarcuk elismerése is: ha az emberek jól érzik magukat valahol, akkor nem akarnak onnan elszökni. Az építménnyel/törvénnyel pedig azt vallották be, hogy nem tudnak a jelenleginél vonzóbb helyzetet még ígérni sem. Attól viszont, hogy rabokat csinálunk a menni készülőkből, a problémát nem oldjuk meg, inkább csak tovább mélyítjük.

Az igazi kérdés tehát továbbra is az, hogy miért akar sok jó képességű fiatal nyugaton szerencsét próbálni. A válasz röviden ennyi: elegük van. Hogy miből? „Az országból” mondják sokan. Akinek nincs jó füle a szavakra, máris fölszisszen, hogy idegenszívű, sőt, nem is igazi magyar az olyan, akinek elege van a saját hazájából. Elvégre a Szózatban is ott szerepel, hogy „itt élned, s halnod kell”!

Igazából nem Magyarországból van nekik elegük! A fentieken kívül három dolog van, ami meglátásom szerint elüldözi ebből az országból az embereket. Az első, mikor a családjuktól menekülnek, mert mondjuk a szülők bántalmazók, szenvedélybetegek, lelki sérültek, vagy éppen bűnözők. Ők nem a „hazából” menekülnek, hanem abból a rettenetből, amit az otthonnak hívott börtön falai közt gyermekként el kellett szenvedniük. Mert mit jelent az, hogy haza, hogyan tanuljuk meg ezt a fogalmat? Talán a térképen körberajzolt terület képe, a honfitársak milliói, a nemzeti ünnepek, a tradíciók, a nyelv, a nevezetességek, a hőseink, a történelmünk, a zászló, vagy a himnusz ugrik be erre a szóra elsőre? Egy frászt! Az otthon és a család. Csak azután jön az összes többi. Akinek pedig az otthon egy félelemmel teli lyuk, a család pedig szörnynek látszó emberi roncsok gyülekezete, annak igazán nincs hazája. Számára az a mondat, hogy „otthon lenni” nem egy melegséggel teli békés érzéssel párosul, hanem jeges pokol.

A második, amiből sokaknak elege van a kilátástalanság. Elegük van, hogy itt diplomásként is csak annyit keresnek és sokszor még kevesebbet, mint egy segédmunkás, miközben többnyire nem veszik őket emberszámba, azután hitelek alatt nyögve megpróbálnak otthont teremteni az örökös túlóra mellett, nem marad idő a párkapcsolatukra, gyereket vállalni nem mernek, hisz nincs miből és a mókuskerékből nem látszik a kiút. A külföld legalább reményt ad, ha sokszor hiút is. Nekik sem Magyarországgal van bajuk. Sokkal inkább azzal, hogy itthon nem látnak jövőt, amiért érdemes volna dolgozni. Ők már tudják, mi az a haza és hiányzik is piszkosul, ha már kint vannak. Akadnak, akik hazatérnek, de a rögvalóság sokukat megtöri, és inkább megint menekülnek, ha még tehetik.

„Ez a magyar valóság, ezt kell szeretni! Így élünk mi is érettségivel/szakmunkással/8 általánossal, bírják ki ők is.” – mondhatnánk, de csak ha nem értjük a lényeget. (Más kérdés, hogy napjainkban a kétkezi munkásoktól kezdve minden rétegből egyre többen nem látnak más kiutat, mint az ország elhagyását.) Mára odáig jutottunk, hogy néhány szakmát leszámítva egyszerűen nem éri meg diplomát szerezni, mert az „értelmiségi állásokban” nem, vagy alig több a pénz, viszont sokkal több a felelősség és az elvárás. Mikor bolti eladóként jobban kereshetek, mint orvosként, vagy tanárként, akkor kijelenthetjük, hogy ez az ország nem becsüli az észt, a szorgalmat és a szaktudást. Ezzel nem a bolti eladókat akarom bántani! Ahhoz is érteni kell, sőt, nagyon sok kompetencia szükséges, hogy valakiből igazán remek eladó váljon. Viszont nem tanulnak hozzá 3-5, vagy még több évig és nem a felnövekvő generációk nevelésének feladata, vagy a betegek élete, egészsége ül a vállukon. Kívánom, hogy az eladók keressenek jól, miközben hozzájuk képest a felelősség, a tanulmányok és a feladatok arányában az úgynevezett értelmiségiek jobban.

Ide kapcsolódik még az az időnként elhangzó vád, hogy a felsőoktatási intézményekben nem is csinálnak semmi hasznosat az ott tanulók, a megszerzett tudás semmit nem ér a gyakorlatban. Sajnos ez a vád a legtöbb esetben igaz, ahogy arról a Kompetens társadalomban részletesen írtam, de nem a diákok tehetnek az oktatás színvonaláról, hanem az egyetemek és főiskolák vezetői, végső soron pedig a mindenkori oktatási kormányzat. Ugyanakkor ez is egy ok, hogy miért ne itthon szerezzen valaki diplomát.

Végül a magyar kisebbrendűség az, amiből – érzésem szerint – megannyi fiatalnak elege lehet. Már a rendszerváltás előtt is menőbb volt minden, ami nyugatról jött, mint bármi, ami hazai, viszont a ’90-es években kialakult egy szemlélet, ami így foglalható össze: „ami magyar, az gagyi, ami külföldi, az menő”. Mára finomodott ugyan ez a filozófia, de alapjában véve még mindig meghatározó, különösen a popkultúrában. Ha pedig ócskának tartom azt, ami magyar, akkor végső soron magamat is le kell értékelnem, hiszen én is magyar vagyok, csak „magyar módra” tudok dolgozni, a festmény, fotó, zene, ruha, vagy épp film, amit készítek, az is „csak” magyar lesz, a magyar meg ugyebár gagyi. Külföldre települve talán magam mögött hagyhatom ezt a pesszimista, önostorozó szemléletet és én is lehetek „trendi külföldi”.

Persze ez csupán illúzió, kint is magyarok maradunk, viszont a probléma, ami ebben megjelenik nagyon is valós. Az egész magyar kultúra válságának hátterében az húzódik meg, hogy nem becsüljük magunkat és egymást. Ezért vergődik itthon jóformán minden művészeti ág. Ingyenes koncertek, filmvetítések, kiállítások tömegével fulladnak érdektelenségbe, miközben nyugati alkotók méregdrága estjeire nem sajnáljuk a pénzt. Pedig rengeteg érték van ebben a pici országban, még ha a csomagolás sokszor nem is csillog úgy, mint Hollywood, a belbecs miatt megéri észrevenni ezeket.

A harmadik szempont, amiről talán ritkábban szólunk az elvándorlás hátterét kutatva a család, a barátok és a tágabb rokonság. Azért nem tipikus a kitelepülő honfitársak esetében a családra és barátokra okként tekinteni, mert jellemzően itthon vannak és inkább abban van fontos szerepük, hogy egyesek miért jönnek vissza, nem pedig abban, hogy miért mennek el. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mert nem csak a hazajövetelnek, de a tartós kint maradásnak is a legkomolyabb tényezői ők.

Egyrészt szóltam már arról, mikor valaki a család elől menekül külföldre. A másik eset, hogy már kitelepült rokonokhoz, vagy barátokhoz költözik egy személy, aztán előfordul, hogy további itthon maradottak is követik őket, ha jól megy a soruk, így pedig egyre kevésbé van miért visszatérni Magyarországra. Végül, és talán ez a leglényegesebb forgatókönyv, az is megesik nem egyszer, hogy a külföldön töltött évek alatt hazánk fia, vagy lánya beleszeret egy helyi fiatalba és családot alapítanak. Ha eredetileg úgy is tervezte az illető, hogy pár év tanulás, vagy munka után visszatér a szülőföldjére, ez az új család igen gyakran kint tartja. Bár nem tudok rá statisztikát, de döntően azzal találkozom, hogy annak az országában telepednek le, aki eredetileg is otthon volt a szerelem hajnalán. Látogatóba persze vissza-visszatérnek, de életvitelszerűen nem költöznek ide. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy „ahol a családod, ott az otthonod”. Az ország tartós elhagyása mögött mindenképp ezt érzem vezető oknak. Aki nem alapít külföldön családot egy helyi párral, jó eséllyel visszatalál előbb-utóbb, ha a körülmények változnak.

Ennyi egyéni indítékot találtam az elvándorlás mögött és azt hiszem igen jól összefoglalható, hogy milyen tágabb összefüggések következnek mindebből. Röviden, ha valaki külföldre megy tanulni és nem ott alapít családot, akkor nagy valószínűséggel haza fog térni és tudása hasznára lesz az országnak. Ugyanez igaz a „minőségi” munkatapasztalatra is. Ezek tehát a kitelepülés hazánk szempontjából előnyös oldalai, ugyanakkor itt nem valódi elvándorlásról, csak ideiglenes külföldi tartózkodásról beszélhetünk, amit az államnak célszerű támogatnia.

A tényleges elvándorlás hátterében az embertelen magyarországi vállalati kultúra, a hallgatói röghözkötés, az összecsúszott fizetési olló, a biztató, reális jövőkép hiánya, a nyugatihoz viszonyítva alacsonyabbnak tűnő életszínvonal és az össznemzeti kisebbrendűségi érzés állnak. Ezek azok az okok, amiken társadalmi és kisközösségi szinten is lehet változtatni.

A család elől való menekülésre nincs jogszabályba foglalható gyógyír, de erről külön is szeretnék még írni. A külföldi családalapítás, ami a leghatékonyabban késztet ottani letelepedésre, egy lehetséges következménye a fenti okokból következő szerencsepróbálásnak, így inkább elfogadni, mint gátolni érdemes. Kezelni nem ezt kell!

4 komment

Címkék: oktatás család spanyolviasz társadalom filozófia elmélkedés nemzethalál jövőkép kilátástalanság kivándorlás elvándorlás külföldi munkavállalás vállalati kultúra röghözkötés kisebbrendűség külföldi tanulmányok


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr846028135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Melinda Sámson 2014.04.14. 17:02:52

Szerintem a nemi diszkrimináció is komoly oka lehet annak, hogy valaki otthagyja Magyarországot. Legalábbis az én döntésemben jelentős szerepet játszott amikor kiköltöztem.

Mayer Máté 2014.04.14. 21:01:59

@Melinda Sámson: Nagyon köszönöm, hogy kiegészítetted egy további, személyes okkal a cikket!

lényeglátó 2015.08.08. 12:17:17

Felülírt Szózat
Hazudnak rendületlenül, tenéked óh magyar!
A nagyvilágon e kívül, számodra, mindenhol, jobb a hely!
Ha élni akarsz, innen menekülnöd kell!
Ne verjen politikus esze! Se téves, hazug eszme! Megélned máshol kell! Ahol lehet!

lényeglátó 2015.08.08. 12:21:25

Amerika és kivándor¬lás nélkül az oláh parasztlázadásnál rettenetesebb lázadás törne ki Magyarországon... a magyar politikusoknak ezer évig kellene sírniuk legalább. Sírjanak és bömböljenek, uraink, nagy férfiak. Ami átok ül ezen a szerencsét¬len országon, mind önökért ül. Ami bűnt elkövettek, mind önök követték el. A Zápolyák, a nagy hazafiak, a politikusok. Ady: Jegyzetek a napról Budapesti Napló 1907. júl. 3.
A magyar politika pár éve teljesen belemerült a reakcióba, s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja. A nép vándorol ki. „Ha csak a jó sors nem segít, ez az ország pár évtized alatt össze fog omlani."

Ady Endre: István király országa, 1902. aug. 20. + 20 és összeomlott!