HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2014.02.25. 09:04 Mayer Máté

Demokrácia – diktatúra

Az iskolában azt tanuljuk, hogy a demokrácia a létező államberendezkedések legjobbika, ahova minden civilizált országnak el kell érnie, a diktatúra meg a rossz, a barbár, ami ellen mindenáron harcolni kell. Ebben a formában viszont ez egyszerűen nem igaz. Mindkét kormányzati módszernek van előnye és hátránya egyaránt.

A diktatúra jellemzően centralizált, egy ember, vagy egy csoport kezében van minden hatalom és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan tudnak döntések születni, és azok végrehajtására is elegendő néhány óra, vagy akár néhány perc. Ez különösen előnyös mindenféle krízishelyzetben. Másfelől a diktatúrákban, mivel a hatalmon lévők mindent az ellenőrzésük alatt tartanak, bizonyos szempontból jobb a közbiztonság. Ha a diktatúra nem korrupt, jól működik, akkor nincs szervezett bűnözés, tiszták a szabályok, amikhez mindenkinek tartania kell magát, és aki nem „renitens”, annak akár egészen jó élete is lehet. Ezen kívül a diktatórikus kormányok minden döntés felelősségét magukra vállalják, atyáskodnak a nép fölött, ami a polgárok szemével nézve tulajdonképpen egy elég kényelmes állapot.

Másrészt az összes modern kori diktatúra sajátja, hogy akármilyen szép eszmék mentén is születtek, végül elkorcsosultak. Ez alatt azt értem, hogy a vezetők előbb vagy utóbb meggyőzik magukat a saját tévedhetetlenségükről, nem bírják a kritikát, még akkor sem, ha építő jellegű, és azt képzelik, hogy minden úgy van jól, ahogy azt ők mondják. Ettől az egész merevvé válik és a hatalmon levők eltávolodnak a valóságtól.

Jó példa a diktatórikus vezetés realitásvesztésére, amikor a Nagy Francia Forradalom idején az éhező asszonyok a király palotájához vonultak és az egyik grófkisasszony megkérdezte, miért elégedetlenkednek a tömegek. Erre valamelyik inas azt felelte, hogy nincs kenyér, mire a grófkisasszony a legnagyobb jóindulattal rávágta, hogy egyenek akkor kalácsot.

Ez az ifjú hölgy egyszerűen semmit sem tudott arról a népről, ami neki hatalmat és gazdagságot adott. Fogalma sem volt róla, mit jelent az éhezés és éppen ez történik a diktátorokkal is. Nem látják, hogy mi megy az országban, így bármilyen jó vezetők is egyébként, bármennyire jóindulatúak, semmit sem tudnak a valós helyzettel kezdeni mindaddig, míg ki nem nyitják a fülüket és szemüket az igazságra, akkor is, ha fáj. Ez az, ami nem szokott megtörténni, így a diktátorok többsége békés, vagy véres úton, de megbukik. Előtte azonban még megélhetjük, hogy a rendszer embertelenné torzul és a polgárok ellen fordul. Ezen a ponton a hatalom nem a közjóért cselekszik többé, hanem öncéllá alakul, a diktátor minden eszközt saját pozíciója védelmezésére használ föl, elfeledve az ideológiát, amivel hatalomra került és a nép szolgálata helyett már csak uralkodni akar.

Mindennek az az oka, hogy a diktatúrát a modern korban jellemzően rosszul alkalmazzák. Az ókori Róma a köztársaság idején, mikor nagy válság tört ki, fél évre diktátort választott az állam élére, aki erre az időre, de csak erre az időre, korlátlan hatalmat kapott, hogy kezelje a krízist. Azután visszaállt a köztársaság. A diktatúra tehát időszakosan és nem örökké szóló állapotként képes működni, hisz ekkor tudnak leginkább érvényesülni előnyei, a gyorsaság és a célorientáltság, a merevség miatt kialakuló hátrány pedig ilyen rövid idő alatt nem jelentkezik.

A másik oldalról a demokrácia legnagyobb hátrányai, hogy lassú, általában túl bürokratikus és nem eléggé hatékony az irányítás, illetve az állam működtetése. Nem tud mit kezdeni a válságokkal, krízisekkel és a nagyobb szabadság áraként kisebb a biztonságérzet, kevésbé lehet tudni, hogy milyen szabályokhoz érdemes alkalmazkodni, az állam kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem gondoskodik rólunk, és abszolút nem gondolkodik helyettünk. Minden felelősség a saját életünkkel és az állam életével kapcsolatban a miénk.

Ezzel szemben az az előnye, hogy az ország minden polgárának számít a véleménye, közösen születnek a törvények és azokat együtt hajtjuk végre…, legalábbis papíron. Ahogy a Hatalom című cikkben írtam, ma a többség számára a büntetéstől való félelem a fő motiváció a társadalmi szabályok betartására, ha pedig így van, akkor fölmerül a kérdés, hogy valóban demokráciában élünk e. Mert mi is a demokrácia? Szó szerint népuralom. És ahol a nép uralkodik, ott a nép hoz törvényeket önmaga számára. Ezeket azután a sajátjának érzi és belső motivációja van, hogy ezek szerint éljen. A mi törvényeinket viszont nemhogy nem érezzük a sajátunknak, de még csak nem is ismerjük, az elkészítésükhöz pedig közünk sincs. Így persze belső motiváció sem akad, hogy betartsuk azokat, a hatalom részéről tehát marad a megfélemlítés, a büntetéssel való fenyegetés, vagy a jutalommal ösztönzés. A valódi demokráciában „a nép van hatalmon”, a nép meg nyilván nem fogja fenyegetni önmagát. Abban a rendszerben amiben mi élünk, a nép és a hatalom különvált, így bizonyos értelemben itt nincs demokrácia. De ha nem a nép uralkodik, akkor kicsoda?

Montesquieu óta tudjuk, hogy a demokrácia a 3 hatalmi ág – a törvényhozás(=parlament), a végrehajtó hatalom(=kormány) és az igazságszolgáltatás(=bíróság és rendőrség) – szétválasztása által jön létre, azt viszont már jóval kevesebben látják, hogy ettől még nem lesz népuralom, mindez csupán az előfeltétel. Ha a kormányzás független a parlamenttől, és a bíróság, illetve a rendőrség munkájába se szól bele a másik kettő – ahogy fordítva a bírák és a rendőrök sem hoznak törvényeket, vagy vezetik az államot – akkor a hatalom széttagolt ugyan, de ettől még nem demokratikus. Csak akkor válik azzá, ha folyamatos érdekegyeztetés zajlik a társadalom különböző csoportjai között és ezek alapján történik a törvényalkotás, amik mentén a kormány irányítja az adott országot, az igazságszolgáltatás pedig a betartásukra ügyel. Más szavakkal a nép hozza önmaga törvényeit, senkit nem hagynak ki ezek előkészítéséből.

A demokráciának persze több fajtája létezik, mondhatnánk. Az egyik véglet a totális demokrácia, amit az ókori Athén valósított meg. Ebben az esetben mindenki részt vesz minden törvény megalkotásában és a fontosabb kormányzati döntések is közösen születnek, vagyis nincsenek képviselők, a parlament az összes választójoggal rendelkező polgárból áll össze. Ez a modell nagyon tetszetős ugyan, de működésképtelen, mert ha mindenki naphosszat csak „törvényalkot”, akkor senki sem ér rá dolgozni.

A másik véglet a képviseleti demokrácia, ebben élünk ma. 4 évente megválasztjuk, hogy kik képviseljenek minket a parlamentben, de a választási ciklus során megszülető törvényekhez jóformán közünk sincs. Azokat érdekegyeztető tanácsok készítik elő és véleményezik, de kik ülnek ezeken? Elsősorban lobbisták, vagyis pénzügyi csoportok hivatásos érdekképviselői és ritkábban szakszervezetek, illetve civil szervezetek, ez utóbbiaknak azonban jóval kisebb szavuk van, mint a befektetőknek. Arra a kérdésre tehát, hogy ki uralkodik valójában, itt a válasz: a gazdasági és politikai elit – hazánkban egymással alaposan összefonódva. Ez a tőke uralma, vagyis a kapitalista „demokrácia”, de erről majd később.

Végül ott van e kettő átmenete, a részvételi demokrácia, ami mostanában egyre többek számára érdekes és vonzó alternatíva. Bár a részvételi demokrácia tulajdonképpen gyűjtőfogalom, többféle modell tartozik ide, a lényege az, hogy a polgárok aktívan részt vesznek a törvénykezésben és az állam irányításában. Ennek az egyik módja, hogy civil szervezetekbe és szakszervezetekbe tömörül mindenki, majd a fontosabb jogszabályok létrehozása előtt érdekegyeztetést tartunk, ahol minden érintett csoport képviselőit egy asztalhoz ültetjük és közösen határozzuk meg a törvény célját.

Példán keresztül ez úgy nézne ki, hogy amellett, hogy mondjuk 3. kerületi lakosként a kerület képviselője védené az érdekeimet a parlamentben, a zenészek szakszervezetének tagjaként a zenészszakszervezet képviselője az olyan törvények kidolgozása során képviselne engem, amik zenészként vonatkoznak rám. Ugyanígy a tömegközlekedéssel utazók civil szervezete védhetné az álláspontomat az ilyen irányú törvények kapcsán, az alsó-középrétegbeli, városi értelmiségiek civil szervezete, mint alsó-középrétegbeli, városi értelmiségit képviselhetne, stb. Miben különbözik ez a mai gyakorlattól?

Először is abban, hogy az érdekegyeztetések során mindenkinek ugyanannyi szava lenne, mint a többieknek, minden érintett be volna vonva a jogalkotásba, szemben a mostani állapottal, ahol „elhangzik pár beszéd, de nincs párbeszéd”. A jelenlegi rendszer minderre egyébként elvileg lehetőséget ad, azonban részben a kormányaink nem mindig hívnak érdekegyeztetésre, részben mi magunk nem szerveződünk hatékonyan civil szervezetekbe és szakszervezetekbe, hogy a meghívást kiharcoljuk, illetve, ha ott is vagyunk, egyenlő szavunk akkor sincs.

A másik alapvető különbség, hogy részvételi demokráciában a civil szervezetek és szakszervezetek, vagyis mi, a nép is kezdeményezhetnénk törvényeket, sőt, egészséges esetben a legtöbb törvény civil kezdeményezésre születne meg. Bár bizonyos keretek között most is van ilyesmire lehetőség, ez koránt sincs megkönnyítve, a gyakorlat pedig igen távol van ettől, aminek az egyik legalapvetőbb oka, hogy nem vagyunk demokráciára nevelve: a fent leírtak jó része nem szerepel a tananyagban és a legtöbb polgár számára egészen új információ.

Mielőtt továbbmennénk, itt megállnék egy pillanatra és szánnék néhány bekezdést arra, hogy milyen egy „jó” polgári érdekszövetség, mi mentén szerveződhetnek ilyenek. Az egyik logikus szempont, ha az egy szakmába tartozók fognak össze, ez a szakszervezet. A másik lehetőség, ha valamilyen szempontból közös helyzetű emberek alakítanak szövetséget, mint mondjuk a nagycsaládosok. Ilyenkor van szó civil szervezetről. Vannak még a valamely nemzetiséghez, etnikumhoz tartozók szervezetei, ami egy további speciális kategória.

Civil szerveződésnél tehát az a fontos, hogy hasonló helyzetben lévő emberek fogjanak össze, az összefogás azonban ne tömörítsen se túl sok embert – ekkor a sok egyéni különbség elvész –, se túl keveset – ekkor meg elaprózódik a civil szektor. Mondok egy példát. A gazdasági réteghelyzet lehet jó szempont az összefogásra, de ha mondjuk a mélyszegénységben élők összefognak, nem tudják majd hatékonyan képviselni az érdekeiket, mivel egészen más igényei és céljai lehetnek egy pici faluban élő személynek, mint egy nagyváros nyomornegyedében lakónak. Ezért érdemes pontosabban körülhatárolni, hogy kikkel járunk hasonló cipőben.

Végül az is lényeges, hogy ne értelmetlen szempontok mentén szerveződjünk. Például a vörös hajúak civil szervezete nem tudom, hogy miben tudna engem képviselni, mert vörös hajú társaim valószínűleg ezerféle élethelyzetben vannak egymáshoz képest, így nem igazán látszik a közös érdek és cél.

Néhány bekezdéssel korábban azt írtam, hogy azért nem élünk egészen demokráciában, mert a nép és a hatalom különvált, ez azonban nem pontos megfogalmazás. Ugyanis a nép és a hatalmon lévő elit sohasem alkotott közös halmazt. Minden korban a gazdaság krémjét adó kis közösség – ami egyébként nem egységes, egymással is rivalizáló érdekcsoportokból áll – irányított, és mikor ezt a szabályt valahol megpróbálták fölrúgni, forradalom/felkelés tört ki, melyben a pénzügyileg megerősödött társadalmi réteg erőszakkal vette át a hatalmat, lásd az átmenetet a hűbériség korából a rendiségbe, vagy az Angol Polgári Forradalmat, a Nagy Francia Forradalmat, stb.

Mindkét utóbbi forradalom esetében egyébként az történt, hogy a földművelésben érdekelt papság és nemesség a királlyal együtt elveszítették a gazdaságban a vezető pozíciót az iparosokkal, kereskedőkkel, vagyis a vállalkozó nagypolgársággal szemben. Azonban a hatalomban továbbra is aránytalanul nagyobb súllyal képviseltették magukat a régi rendek. A tőkések előbb tárgyalások útján, szép szóval kérték a tortából az őket adójuk alapján megillető részt, de mivel a földbirtokos arisztokraták nem engedtek, erőszakhoz folyamodtak. Bár a forradalmakat döntően a szegényebb néprétegek vívták – különösen a francia forradalom esetében –, ezzel, tudtukon kívül, a tőkések érdekeit szolgálták.

A történelemből tehát levonható az a tanulság, hogy aki adója révén jobban hozzájárul az állam fenntartásához, az többnyire ennek megfelelően nagyobb beleszólást kap az állam életébe. Vagyis ez természetes folyamat, minden korban ennek mentén oszlik meg a hatalom. A modern nyugati világ azért kétarcú, mert miközben továbbra is az éppen aktuális gazdasági elit irányít, azt próbálják elhitetni velünk, hogy egyenlők vagyunk, hogy demokráciában élünk, hogy mi, a nép uralkodunk önmagunk felett.

A részvételi demokráciában a fenti illúzió igazzá válhatna, mégpedig azért, mert bár a tőkések több adóval járulnak hozzá az állam működtetéséhez, mint egy-egy kisember, összefogva már közel azonos, vagy még nagyobb gazdasági erőt képviselünk. Meglátásom szerint csak így érhető el a valódi demokrácia.

6 komment

Címkék: politika közélet spanyolviasz társadalom demokrácia filozófia hatalom diktatúra


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr165831837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.05.26. 19:44:33

"Ezen kívül a diktatórikus kormányok minden döntés felelősségét magukra vállalják, atyáskodnak a nép fölött, ami a polgárok szemével nézve tulajdonképpen egy elég kényelmes állapot."

Nem vállalja, hanem elveszi. Nem ugyan az.

"Ez a modell nagyon tetszetős ugyan, de működésképtelen, mert ha mindenki naphosszat csak „törvényalkot”, akkor senki sem ér rá dolgozni."
Ezért voltak Athénban is rabszolgák.

Mayer Máté 2014.05.26. 21:45:01

A modern diktatúrák jellemzően valóban elvesznek, az egykori római, választott diktatúra magára vállalta.

Illetve polgárjog nélküli szabadok, ami ma nyugaton elképzelhetetlen.

nandras1951 2014.12.28. 21:50:52

Ha a demokrácia és a diktatúra fogalmait akarjuk vizsgálni, akkor mindenek előtt abból kell kiindulnunk, hogy mindkét fogalom a hatalom fogalmához kapcsolódik. A hatalom alatt azt értjük, hogy emberek szűkebb vagy tágabb csoportjának lehetősége van egyoldalúan ráerőszakolni a többi emberre (akik felett hatalmuk van) a saját akaratukat.

Az emberi nem alapvető megkülönböztető jegye ("differentia specifiká"-ja) az élővilágon belül a termelés, azaz az emberi szükségletek sajátos kielégítési módja, amelyben az emberek nem egyszerűen alkalmazkodnak természeti környezetükhöz, hanem e környezetet alkalmazzák, vagyis a szükségleteik kielégítésére alkalmatlan természeti dolgokat átalakítják arra alkalmasakká. E termelésnek, mint folyamatnak a döntő, szubjektív összetevője az emberi munka. Az emberi munka lényegénél fogva társadalmi folyamat, amelyben ezért benne rejlik az együttműkődés (kooperáció) és a megosztás lehetősége. Mindekettő meghatványozza a munka termelékenységét. Ám amig a kooperáció a munka általános, minden történelmi feltétel közepette hatékony formája, addig a munkamegosztás csak egy történelmileg körülhatárolható periódusban játszik hatékonyságnövelő szerepet.

A természet ember általi elsajátításának e munkamegosztáson alapuló formáját, ami szükségszerűen egyes embercsoportok munkájának más embercsoportok által történő leigázását, kizsákmányolását vonja magaután, nevezi Marx magántulajdonnak. Nyilván a hatalom a magántulajdon körülményei között, mint társadalomszervező erő jelenik meg. Azokban a társadalmakban, ahol nincs magántulajdon és munkamegosztás, ott a hatalom sem létezik, legalább is társadalomtudományi értelemben. Tehát a demokrácia és diktatúra problematikája csak a magántulajdonon alapuló társadalmakban vizsgálható egyáltalán.

A magántulajdonon alapuló társadalmakban alapvetően két társadalmi forma típus különböztethető meg:

a) ahol a társadalom a legfőbb hatalom birtokosának egy személyt ismer el, és ez az elismerés vallási burokban jelenik meg, amennyiben az egyszemélyi hatalmat isteni forrásból eredeztetik, ott a társadalmi (állam-)forma a monarchia;

b) ahol a hatalmat egy jelentősebb csoport gyakorolhatja és e hatalom forrásaként nem Istent, hanem a népakaratot jelölik meg, ott a társadalmi (állam-)forma a köztársaság (Respublika). Természetesen az alkotmányos (parlamentáris) monarchia e szempontokból szintén köztársaságnak tekinthető.

A hatalom kérdése a monarchiában eléggé egyértelmű. Az egyeduralkodót az Isten ruházta fel a hatalommal, ezért az egyeduralkodó hatalmának megkérdőjelezése egyenlő az egyeduralkodónak, mint olyannak a megkérdőjelezésével. A monarchia hatalmi struktúrája piramisszerű hierarchia, ahol az alsóbb szintek hatalma csupán a csúcs (az egyeduralkodó) isteni hatalmának a meghosszabítása. Az egyeduralkodó Isten kegyelméből gyakorolja a hatalmát, az uralkodó osztály pedig az egyeduralkodó kegyelméből.

Más a helyzet a köztársaságban. Az egészen nyilvánvaló, hogy vannak a hatalmat gyakorlók és a hatalomból kirekesztettek, hiszen a hatalom lényege az egyik ember uralma a másik felett. Ha tehát mindenki rendelkezne hatalommal, mindenki a hatalom szubjektuma lenne, akkor nem lenne a hatalomnak objektuma. Ugyanakkor akik rendelkeznek a hatalommal, azok valamennyien a népfelség felhatalmazásával indokolják hatalmukat, vagyis a köztársaság hatalmi struktúrája nem piramis alakú. A hatalom birtokosai többé-kevésbé osztoznak a hatalomban, valamiféle hatalmi egyenlőség, egyensúly áll fenn közöttük.

a) A társadalom egy részének kirekesztése a hatalomból, azaz a hatalom kisajátítása a kirekesztők által - a diktatúra;

b) A hatalom megosztása a hatalmat gyakorlók között - a demokrácia.

Az Isten kegyelméből uralkodó egyeduralkodónak nem kell senkitől a hatalmat kisajátítania és senkivel nem kell megosztoznia a hatalomból. Tehát a monarchiában a demokrácia és a diktatúra értelmezhetetlen fogalmak. Vagyis a demokrácia és a diktatúra a köztársaság két oldala, mégpedig két elválaszthatatlan oldala.

Azt már láttuk, hogy a köztársaság mindig diktatúra a hatalom gyakorlói által a hatalomból kirekesztettek felett. Azokban a társadalmakban, amiket a hétköznapi nyelv demokráciáknak nevez, e szükségszerű diktatúrát a hatalom-megosztás speciális formáival, a hatalmi ágak megosztásával ellensúlyozzák, fedik el.

Ám a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a legkegyetlenebb diktatúrákban is léteznek hatalom-megosztási, azaz demokratikusnak nevezhető formák. Szélsőséges példaként említeném a náci haláltáborok fogoly-önkormányzati rendszerét (a hirhedt kápó-rendszert).

Mayer Máté 2015.01.06. 14:18:28

@nandras1951: Köszönöm a hozzászólásodat! Egészen hasonlóan közelítünk a témához, egy másik bejegyzésben ennek előzményeként én is a hatalmat, mint jelenséget vizsgáltam, illetve szintén foglalkoztam a termelő életmód társadalomformáló szerepével. Annyiban árnyalnám a hatalomról írt mondatod, hogy nem feltétlenül csak erőszak, ráerőszakolás által valósulhat meg a hatalom. A bizalom, a felelősség és a kontroll rábízása a másik emberre minőségileg másfajta viszonyt feltételez a különböző szinteken állók között. Az ilyen módon létrejövő hatalom lényegileg különbözik a félelem, vagy jutalom motiválta hatalomadástól, tehát nem csak „diktatórikus hatalom” létezik.

A hatalom, mint fogalom, eleve egy virtuális jelenség. Valójában senkinek nincs hatalma a többi ember fölött, csupán önmagunk fölött van. Hihetjük persze azt, hogy X fölöttem áll, én pedig Y fölött állok, de ez a hit ugyanúgy meg is kérdőjelezhető. Már egy kisgyerek fölött sincs valós hatalma a szülőnek, ha a gyerek fölismeri a hatalom ezen vonását. Apuka kérheti a gyereket, hogy mosogasson el, amire a gyerek, ha elég autonóm, tud nemet is mondani. Az apa próbálkozhat jutalmak ígéretével, igyekezhet hatni a gyerek lelkiismeretére, hogy anya szomorú lesz, ha nem mosogat el, stb., fenyegetheti bármilyen büntetéssel, megütheti, kínozhatja, végső soron akár meg is ölheti, de a hatalma itt véget ér. Ettől nem fog a gyerek elmosogatni. Az apa hatalma addig terjed, hogy ő maga mit kezd a gyerekkel, illetve a helyzettel, a gyerek cselekedete, gondolata, érzései tőle függetlenek. Csak ha a gyerek elhiszi, hogy apa szava a törvény, akkor lehet valamennyi hatalma a szülőnek a gyereke fölött. Azért csak valamennyi, mert mondjuk a gyerek ebben a helyzetben elmosogat, viszont nem feltétlenül úgy, ahogy a szülő szeretné. Vagyis még a másra ráerőszakolt akaratom sem biztos, hogy abban a formában jut érvényre, ahogy én elképzeltem/szeretném.

Nagyon köszönöm, hogy az istentől eredeztetett, monarchikus hatalmat ide hoztad! Történelmi távlatba helyezve azt lehet mondani, hogy valamikor a kora középkor-érett középkor fordulójától a késő középkor végén-az újkor elején Európán végigsöprő pestisjárványokig az ebbe a fajta halatomba vetett, konszenzusos hit a kontinens társadalmaira egyetemesen jellemző volt. Jóformán mindenki elfogadta azt, vagy aki mégsem bolondnak, vagy bűnözőnek bélyegezték. Ebből a konszenzusos világképből következett egy egységes normarendszer, erre épülő törvények és erkölcs. A késő középkor, ideiglenes egyházszakadást hozó katolikus belviszályai és a népesség felét – köztük a papságot is sok helyen – kiirtó, isteni csapásnak tűnő pestis azonban nemcsak az egyház tekintélyét ingatta meg, hanem az egész vallásos világképet is. Magának istennek a léte kérdőjeleződött meg és így a rá hivatkozva gyakorolt hatalom is.

Azóta sokfajta ideológia verseng egymással, de a vallásos világképhez hasonló, mindenre kiterjedő konszenzus még nem született meg. Marx a 19. században élt és a maga korában nem látott mást, csak egyenlőtlenséget és kizsákmányolást, a hatalomnak csak ezt a „ráerőszakolós” formáját ismerte. Igen figyelemreméltó gondolkodó volt, de kijelentéseire a korszak, melyben alkotott, szükségszerűen nagyban rányomta a bélyegét, be is korlátozta őt. Meglátásaiban sok igazság van, de nem csak az ő igazságai léteznek. Marx, ahogy te is írod, a demokráciát egy szabadnak hazudott diktatúrának látta, ami nem képes tovább fejlődni, de ő csak a képviseleti demokrácia néhány formájával találkozott. Az önkormányzatiság, az aktív részvételen alapuló, alulról is építkező társadalomszervezés, számára nem voltak ismertek abban a formában, ahogy ma a Skandináv országokban, vagy Svájcban megvalósulni látszanak.

Közben persze a csak képviseleti demokrácia, a bármilyen fajt diktatúra, de akár a monarchia is részvételen alapul, hisz közösen tartjuk fönt és működtetjük ezeket is. De ez a fajt részvétel inkább passzív, nem önkéntes alapú, korlátozó jellegű, beszűkítő, aminek az az ára, hogy rengeteg erőforrás veszik el pusztán arra, hogy a rendszert egyben tartsuk.

lényeglátó 2015.08.08. 12:03:13

Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? — megint Szabó Dezső! Mi mindent megírt ez az ember! Mi változott az óta? Talán a hülyeség lett nagyobb, a fal lett simább, melyről lepereg az intés, mint a borsó!