HTML

Spanyolviasz

Álmodtam egy jobb világot: http://kompetenstarsadalom.blogspot.hu

Friss topikok

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Igaza van, amikor azt írja, hogy az állami szabályozó kiszámíthatatlanságot visz a re... (2018.02.13. 11:42) Fenntartható gaz(da)ság
  • Mayer Máté: @RózsaJudit: Ez így nem teljesen igaz. Csak az utóbbi években tech milliárdosok, mint Zuckerberg, ... (2018.02.01. 18:04) A múltból tanulj és ne benne élj! – Róma 2.

Közösség

Utolsó kommentek

  • szekertabor: Zárt rendszerben (jelenlegi tudományos ismereteink alapján) semmilyen paraméter nem növelhető korl... (2018.08.27. 11:50) Zöld mítoszok
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nem-befogadás valóban az egyik út. Bár szerintem nem... (2018.03.20. 08:15) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fő megoldás a nem-befogadás szerintem. Persze ha a mi közösségünk nem képes megerősödni, el le... (2018.03.17. 10:53) „A múltból tanulj, ne benne élj!” – Róma bukása
  • Mayer Máté: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Egyetértek Veled, hogy a nagytőke túlhatalma óriási pr... (2018.02.13. 12:49) A populizmusról
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Mayer Máté: A legnagyobb diktatúra a nyugati liberális demokrácia, a hatalom a nagytőke kezében... (2018.02.13. 12:16) A populizmusról
  • Utolsó 20

Címkék

25 év (1) adat (1) Adolf (1) ageizmus (1) alacsony önértékelés (1) alárendelődés (1) Alexandrosz (1) alkalmazott (2) alkohol (1) államtitok (1) általánosítás (1) al Kaida (1) Amidala (1) Anakin (1) anarchizmus (2) androgűn (1) Antal József (1) antiteizmus (1) apokalipszis (1) armageddon (1) asztrológia (1) ateizmus (3) autoimmun betegség (1) autoritás (1) ayurvéda (1) ayurvédikus (1) baloldal (2) befolyásolás (1) beosztott (2) big picture (1) biológia (1) Birodalom (1) biszexualitás (1) bizalom (1) biztonság (1) blogindító (1) BNO-10 (1) boldogság (2) Brexit (1) cenzúra (1) civil (3) civilizáció (1) colonus (1) csábítás (1) csábító (1) család (4) családterápia (1) Csillagok háborúja (2) csoport (1) csoportidentitás (1) csöves (1) Darth Vader (2) darwinizmus (1) demográfia (2) demokrácia (10) démonizálás (1) depresszió (1) destabilizáció (1) destabilizálódás (1) digitális (1) digitális magány (1) diktatúra (4) diplomácia (2) Disney (1) divat (3) DK (3) dolgozó (1) dominancia (1) drog (1) DSM-V (1) egalizmus (1) egészség (4) egészségmegőrzés (1) egészségügy (2) egyén (1) egyenlőség (5) egyenlőtlenség (1) egyenruha (1) egyformaság (1) egyház (3) Együtt (2) együttélés (1) együttgondolkodás (1) együttműködés (1) elégedetlenség (1) elengedés (1) élet (1) életkor (1) életszínvonal (1) elfogadás (1) elidegenedés (3) elit (3) elitizmus (1) ellenzék (1) elmélkedés (5) Első Rend (1) elv (1) elvándorlás (2) elvárás (1) elvtelenség (1) ember (2) ember és környezet (1) én (1) energiahatékonyság (1) énideál (1) EQ (1) érdek (1) erkölcsiség (1) erő (1) erőszak (1) erő kutusz (1) érték (1) értékválság (2) érzelemszabályozás (1) érzelmi intelligencia (1) ész (1) eszme (2) eszmetörténet (1) etikus (1) EU (3) Euróoai Unió (1) Európai Unió (2) evolúció (4) evolúciós pszichológia (1) ezotéria (1) fajgyűlölet (1) fasizmus (2) fast-fashion (1) FED (1) fejlődés (3) félelem (2) felelősség (1) felettes én (1) felkelés (1) felmelegedés (1) felnőtt (1) felnőttek (1) félrelépés (2) feminizmus (2) fenntartható (7) férfi (3) férfiak (4) feszültség (1) feudalizmus (1) fiatal (1) fiatalok (1) Fidesz (4) film (3) filo (54) filozófia (56) finn (1) finn-ugor (1) fogyasztásmentes (1) fogyasztói társadalom (2) fölérendelődés (1) főnök (2) forradalom (3) Francia Forradalom (1) függőség (3) gazdagság (3) gazdaság (9) gazdasági válság (2) gender (1) generáció (1) genetika (1) globális felmelegedés (4) globalizáció (2) gondolkodás (3) gyarmatosítás (1) gyász (2) gyerek (1) gyerekvállalás (1) gyógyászat (1) Gyurcsány (1) háború (2) hadsereg (1) hajléktalan (1) hajléktalanság (2) hála (1) halál (2) hangulatzavar (1) Han Solo (1) Harmadik Birodalom (1) Harmadik Világ (1) hatalmi elit (1) hatalom (8) házasság (2) hazugság (1) hidegháború (2) hiedelem (1) hierarchia (1) hippi (1) hit (1) Hitler (1) Holokauszt (1) homeopátia (1) homoszexualitás (1) hontalan (1) Horn Gyula (1) humanizmus (2) hun (1) hunok (1) hűség (2) hűtlenség (2) idegengyűlölet (2) identitás (1) ideológia (2) idősek (1) időskor (1) igaz szerelem (1) india (1) indiai (1) információ (1) integráció (1) inteligencia (1) intellektus (1) internet (2) intimitás (1) inverz szexizmus (1) IS (1) ISIS (1) isten (1) Iszlám Állam (1) játék (3) Jedi (2) (1) Jobbik (4) jobboldal (2) jólét (3) jóléti társadalom (3) jóslás (1) jövő (2) jövőkép (1) jövőkutatás (2) Jung (1) jutalom (1) kapcsolatok (1) kapitalizmus (3) Karl Marx (1) Kárpát-medence (1) kataklizma (1) kegyes hazugság (1) kelet (1) képviselet (1) képviseleti demokrácia (2) kerítés (1) kiadó (1) kiegyenlítődés (1) kihalás (1) kilátástalanság (1) Kína (2) kína (1) kínai (1) kisebbrendűség (1) kivándorlás (1) kizsákmányolás (1) klerikális (1) klímaváltozás (9) kognitív (1) kommunikáció (1) kommunizmus (1) konfliktus (1) kontroll (1) könyv (1) konzervatív (1) környezet (3) környezetvédelem (3) köszönet (1) köszöntő (1) kötődés (1) közélet (11) Közép-Kelet Európa (1) közlekedés (1) kozmetika (1) közösségi nyomás (1) Köztársaság (1) közvetlen demokrácia (1) krízis (1) külföldi munkavállalás (1) külső (1) kultúra (2) kultusz (1) kütyü (1) kvóta (1) Kylo Ren (1) látó (1) lázadás (1) Leia (1) lélek (12) lélektan (21) lélekten (1) lelki betegség (1) lelki egészség (2) lelki nevelés (1) Liberálisok (1) liberális feminizmus (1) libertarianizmus (1) libertinizmus (1) LMP (3) lobbi (1) Luke (1) lustaság (1) magány (2) magatartásorvoslás (1) magyar (2) Magyarország (1) magyarság (1) manipuláció (1) Marx (1) média (5) médiakutatás (1) medicina (1) megcsalás (3) megfelelés (1) megjelenés (1) megkérdőjelezhető (1) megváltoztatás (1) Megyessy (1) meleg (1) melegség (1) meló (1) menekült (2) menekültek (2) menekültválság (1) menekült válság (1) migráció (7) migráns (2) migránsok (2) mítosz (4) mobilitás (1) modern ideálok (1) MoMa (1) Momentum (1) monogámia (3) moralizálás (2) mozi (1) MSZP (3) multi (2) munkahely (1) náci (2) nácizmus (1) nagyvállalat (1) Nagy Francia Forradalom (1) nagy Ő (3) Nagy Sándor (1) nárcizmus (1) Nem (1) nemiség (2) Nemiség (1) nemi erőszak (1) nemi szerep (1) Nemi vágy (1) nemzet (2) nemzetállam (2) nemzethalál (1) nemzeti szocializmus (2) nemzetközi kapcsolatok (1) nem vagy elég jó (1) neokonzervativizmus (1) neoliberalizmus (1) neonáci (1) népességfogyás (1) népharag (1) népszavazás (1) népvándorlás (3) (2) nők (5) növekedés (2) nyílt tabu (1) nyitott kapcsolat (2) Nyugat (1) nyugat (1) Ő (2) objektivitás (1) öko (3) oktatás (2) október 2-a (1) olvasás (1) önismeret (1) önkéntes önkorlátozás (1) önszeretet (2) önszerveződés (1) Orbán (1) öreg (1) öröm (1) oroszok (1) Oroszország (1) orvostudomány (2) őshaza (1) összefogás (1) osztály (1) Palpatine (2) pár (1) párbeszéd (1) Párkapcsolat (1) párkapcsolat (10) pártok (1) párválasztás (1) patrícius (1) pénz (1) pénzügy (1) pestis (1) plasztika (1) plebejus (1) plebs (1) PM (2) polgár (1) polgárháború (1) poligámia (2) politika (15) politikai korrektség (1) politikus (1) popkultúra (2) populista (1) populizmus (3) poszt-apokaliptikus (1) poszt-humanizmus (1) profit (1) promiszkuitás (2) propaganda (1) psziché (3) pszicho (3) pszichológia (29) pszichopatológia (1) Putyin (1) radikális (1) radikális feminizmus (1) radikalizákódás (1) rassz (1) rasszizmus (1) rasszizums (1) recesszió (1) referendum (1) rendszerváltás (1) részvételi demokrácia (3) röghözkötés (1) Róma (2) Római Birodalom (3) Róma bukása (1) rossz (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) sámán (1) sci-fi (2) siker (1) Sith (2) skinhead (1) Skywalker (1) Snoke (1) sorozat (1) soviniszta (1) sovinizmus (2) spanyolviasz (40) Spanyolviasz (32) spekuláció (1) spirituális (2) spiritualitás (3) stagnálás (1) Star Wars (2) Stephen Hawking (1) szabad (1) szabadpiac (1) szabadság (5) szabad akarat (1) szabad világ (1) számítógép (1) számítógépes játék (1) származás (1) szegénység (1) szekta (1) szellemtudomány (1) szélsőjobb (1) szélsőség (1) szélsőséges (1) személyiség (1) szemlélet (1) szenvedés (1) szépség (1) szerelem (3) szex (5) szexizmus (2) Szexualitás (1) szexualitás (5) Szíria (1) szkíta (1) szkíták (1) szociális ügy (1) szocializmus (1) szociál darwinizmus (1) szociológia (1) szorongás (1) szpanyolviasz (1) sztereotípia (1) sztereotipizálás (1) szubjektivitás (1) születésnap (1) szülő (2) szülők (1) szülőkép (1) szülőszerep (1) szuperego (1) tabu (4) táltos (1) tárgy (1) társ (1) társadalmi csoport (1) társadalmi fejlődés elmélet (1) társadalom (50) társkapcsolat (2) tartósság (1) távgyógyító (1) távol-kelet (1) technika (1) technológia (8) tekintély (1) tekintélyelvű (1) telekommunikáció (1) teljesítmény (1) természet (1) természetes szelekció (1) természetgyógyászat (1) természettudomány (1) terorizmus (1) terror (2) terrorizmus (1) testvériség (2) tini (1) titok (4) tőke (1) tolerancia (3) történelem (9) transzperszonális (1) trend (1) Trump (1) túlfogyasztás (2) túlnépesedés (10) túltermelés (2) túlvilág (1) TV (1) ugor (1) újság (1) újságíró (1) Uj Péter (1) Unió (1) uniszex (1) űrkutatás (1) USA (3) üzlet (1) vágy (2) vagyon (1) vagyoni egyenlőtlenség (1) válás (2) választók (1) vállalat (1) vállalati kultúra (3) vallás (7) valóság (1) valós vágyak (1) válság (6) változó világ (1) világcég (1) világkép (1) világnézet (1) világrend (2) világűr (1) világuralom (2) világválság (3) világvége (1) virtuális vágyak (1) virtuális valóság (1) viselkedés (1) Vona (1) vonzó (1) vonzódás (1) vonzóság (2) xenofóbia (2) Y (2) Y generáció (1) zöld (4) zöld pszichológia (1) Címkefelhő

2014.02.19. 12:34 Mayer Máté

Hatalom

Régóta foglalkoztat, hogy tulajdonképpen mi is az a hatalom, mit jelent, ha valakinek hatalma van egy másik személy fölött és egyáltalán miért hagyjuk, hogy bárki felettünk álljon. A válasz nem lesz rövid, de annál érdekesebb.

Először is azt kell tisztáznunk, hogy a hatalom virtuális dolog, vagyis csak a fejünkben létezik. Úgy működik, hogy elhisszük, hogy egy másik embernek hatalma van fölöttünk, mivel azt gondoljuk, hogy ez a személy valamiben kompetensebb nálunk, így bizonyos mértékig átadjuk neki a kontrollt a cselekedeteink felett. Másként mondva azt tesszük, amit ő mond, ahelyett, hogy szabadon cselekednénk.

Nem csak a kontrollt adjuk azonban át, hanem a felelősséget is. Hányszor hallhatjuk háborús bűnöket elkövető katonák szájából, hogy „parancsra tettük”, és végső soron igazat mondanak. A hatalom ugyanis nem úgy működik, hogy vagy van fölöttem hatalmad, vagy nincs, hanem fokozatai vannak. A skála egyik végpontja, amikor egyenrangúak vagyunk, a másik vége a feltétlen engedelmesség, amit a hadseregben és egyéb fegyveres testületeknél várnak el. Az ilyen nagymértékű alárendelődésnek pedig így hangzik a mottója: „ne gondolkozz, csak csináld”.

A hétköznapokban rengeteg probléma származhat abból, ha két ember máshova teszi ezen a képzeletbeli skálán, hogy hol vannak ők egymáshoz képest. Kezdjük egy párkapcsolati példával. Jellemző, hogy valamelyik fél kompetensebbnek gondolja magát a társánál és elkezd „főnökösködni”, teszem azt Lujza folyton megmondja Jenőnek, hogy mit csináljon. De mivel kompetensebbnek gondolja magát, ezért nem csak ráparancsol, hogy mondjuk mosogasson el, hanem abba is beleszól, hogy hogyan mosogasson: „Ne folyasd annyira a vizet!”, „Ne úgy tartsd a szivacsot!”, „Kevesebb mosószer is elég!”, stb. Ettől persze Jenő feszült lesz és jobb esetben kiáll magáért, amiből hatalmi harc kerekedik, rosszabb esetben viszont elfogadja, hogy Lujza a főnök, aki mindent jobban tud, így a férfi gyerek szerepbe kerül, Lujza lesz a „szülő”. Ez egyrészt kinyírja a szexuális életüket, másrészt Jenő lassan depresszióba zuhan, vagy egyéb betegség alakul ki nála. Mindez persze leegyszerűsítés, de szerintem jól megvilágítja a lényeget.

Munkahelyi környezetben talán még nyilvánvalóbb konfliktusok fakadnak abból, ha nem egyformán ítéljük meg, kinek mennyi hatalma van. Vegyünk például egy főnök-beosztott viszonyt. Mondjuk, hogy a beosztott nem tartja kompetensnek főnökét, ezért szerinte közelebb vannak az egyenrangúsághoz, vagy durvább esetben saját magát a főnöke fölé helyezi. Az első szituációban nem fogja végrehajtani a főnök utasításait, de legalábbis megkérdőjelezi azokat, utóbbi helyzetben viszont ő kezd el parancsolgatni a vezetőjének.

Ha a főnök nem tartja magát kompetensnek, akkor gyakran nem meri fölvállalni a megnövekedett felelősséget, és vagy mindent ráhagy a beosztottakra, esetleg még utasításokat sem képes adni, vagy frusztrációját úgy vezeti le, hogy folyton hisztizik, üvölt és veszekedik az alárendeltjeivel, hogy saját alkalmatlansági fantáziáját leplezze. Ha bármi balul sül el, akkor természetesen sohasem ő a hibás – hiszen nem vállalja a vezető pozícióval járó felelősséget, csak a kontrollt szeretné átvenni. (Ennek egyik iskolapéldája a diákjait fegyelmezni képtelen tanár, aki habzó szájjal osztja az egyeseket és intőket mindenféle eredmény nélkül.)

A skála másik végén az a vezető áll, aki egy mezei irodában is tábornoknak képzeli magát és beosztottait jóformán emberszámba sem véve mindig csak parancsolgat. Nem meglepő, hogy senki véleményére, vagy gondolataira nem kíváncsi, elvégre egyedül saját magát tartja kompetensnek, azt viszont határtalanul. Azon sem kell csodálkozni, ha valakit emberi méltóságában megsért, vagy megaláz, esetleg teljesen méltatlan körülmények között egyszerűen kirúg, hisz az ő szempontjából az alatta dolgozók eszközök, nem pedig személyek.

A hatalom tehát leegyszerűsítve azt jelenti, hogy átadom a cselekedeteim feletti kontrollt és az ezzel járó felelősséget egy másik embernek, mert kompetensebbnek tartom őt egy adott témában. Minél kompetensebbnek tartom magamhoz képest, annál nagyobb mértékben gyakorolhat fölöttem hatalmat. Bennem itt fölmerül, hogy mi okból működünk így. Egyszerűbben fogalmazva rendben van, hogy ezt csináljuk, de miért.

A válasz részben a szülő-gyerek kapcsolatban van. Egy csecsemő valóban függ a szülőtől, annak tényleges hatalma van fölötte, ha nem táplálja, meghal. A gyereknek tehát elemi érdeke alkalmazkodni a felnőtthöz, miközben az is, hogy fölhívja a szükségleteire a figyelmet és így rábírja a szüleit, hogy megkapja, amit szeretne. Ez utóbbi miatt tűnik úgy sokszor, hogy „a gyerek irányítja a szüleit”.

Ahogy cseperedünk – jó esetben –, ez a huzavona egyre finomabb, „civilizáltabb” mederbe kerül, de egészen a kamaszkorig a felnőtt tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Minden kicsi, aki azzal szembe megy, megtapasztalhatja, hogy „ki az úr a háznál” és ez bizonyos mértékig jól is van így. A felnőtt érettebb, valóban kompetensebb a legtöbb dologban, mint gyermeke, aki gyakran a szülő segítségére szorul, tehát kénytelen átadni a kontrollt. Másfelől az első évek gondtalansága nem lehetne teljes, ha a felelősséget a kicsinek kéne viselnie, így ez – mellékesen még jogilag is – szintén a felnőtt dolga. Vagyis a szülő-gyerek kapcsolat bizonyos szempontból a „hatalmi helyzet” tökéletes prototípusa. Amiatt is, mert kamaszkorra az alá-fölérendeltség folyamatosan közelít az egyenrangúság felé, így a hatalom skála jellegét is itt tanuljuk meg, mint ahogy azt is, hogy meg kell küzdenünk az egyenlőbb pozícióért. A kamaszok lázadása erről is szól.

Ugyanakkor, mire belépünk a munka világába, elméletben egyenlővé válunk a többi felnőttel, ennek ellenére rendszerint megengedjük bizonyos embereknek, hogy hatalmat gyakoroljanak fölöttünk, amit pedig nem lehet csupán a neveltetésünkkel magyarázni. Így érkezünk el a hatalom forrásainak kérdéséhez.

Korábban azt írtam, hogy azért adjuk át a kontrollt és a felelősséget másnak, mert kompetensebbnek tarjuk magunknál. Ez a kijelentés azt sugallja, mintha mindezt tudatosan csinálnánk, holott általában észre sem vesszük, mikor ilyet teszünk, annyira természetesnek tűnik. Másfelől olyan üzenete is van a mondatnak, hogy a hatalom átadás mindig egy pozitív dolog, hiszen ha a másik jobban tudja nálunk és ezt mi is felismerjük, hát had irányítson ő.

A valóságban ugyanakkor igen gyakran félünk az illetőtől és csakis ezért rendelődünk alá. Mondjuk, az oviban van egy nálunk jobban bunyózó, erősebb fiú, akinek követjük a parancsait, mert attól tartunk, hogy különben megver. Ez a fiú ilyenkor is kompetensebb nálunk, csak épp nem feltétlenül a homokvárépítésben, amire bennünket utasít, hanem a verekedésben. A hatalom egyik forrása tehát a félelem.

Egy másik, igen gyakori eset, mikor azért követünk egy személyt, mert cserébe jutalmat remélünk. Képzeljünk el például egy csapat futballhuligánt. Ha nincs köztük vezér, széthúznak és egymást püfölik, ha viszont valaki az élükre áll, a többiek meg követik, akkor az emberek félni kezdenek tőlük, mert együtt már náluk erősebb figurákkal, sőt kisebb csoportokkal is elbánnak. A követők, bár alárendeltjei a vezérnek, cserébe több hatalmuk lesz más emberek fölött. Ez az ő jutalmuk. Hasonlóan épült föl a korabeli társadalmakban a harcosok közti hierarchia is. Itt a főnök abban kompetensebb a többieknél, hogy mindenkinél eredményesebben el tudja magáról hitetni, hogy jó parancsnok – függetlenül attól, hogy ez igaz-e. A hatalom második forrása tehát a jutalom.

Végül az a helyzet is előállhat, hogy valakit tényleg alkalmasabbnak tartunk egy adott dologban magunknál, mondjuk a párunkról elismerjük, hogy jobban beosztja a pénzt mint mi, ezért átengedjük neki a vezető szerepet ebben és csak ebben a kérdésben. Ilyenkor a hatalom alapja a bizalom.

A hatalomnak ezeken túl jellemzője még, hogy fölfelé összeadódik. Ez azt jelenti, hogyha valakinek hatalma van fölöttem, és ő alárendeli magát egy harmadik személynek, akkor ez az illető automatikusan fölém is kerül, ráadásul két szinttel fölém. Hiszen ő megmondhatja a fölöttem állónak, hogy az mit csináljon, aki ennek mentén fog utasítani, hogy én mit csináljak. Ezt a sort hívjuk hierarchiának, ami mindenféle szervezet alapja. Számomra itt elég furcsa, hogy a mi kultúránk hajlamos a hierarchiát fölülről, a legfelső vezető nézőpontjából szemlélni, holott az alulról épül fel.

Ezen a ponton megállnék egy pillanatra. A közép- és kelet-európai gondolkodásban a történelmi hagyományok miatt az állam vezetőire úgy szokás tekinteni, mint afféle atyuskákra és anyuskákra, akiknek fölülről kell megoldaniuk a saját hétköznapi gondjainkat, míg mi passzívan szolgáljuk őket – ez a paternalisztikus államszemlélet. Hiába élünk demokráciában, ez a felfogás továbbra sem változott. Nap, mint nap a politikusokat okoljuk életünk majd minden nyűgéért, elvégre övék a kontroll és a felelősség is. Hol itt a baj?

Ott, hogy a vezetőink ezt a kontrollt és felelősséget tőlünk kapják, amit, ha olyan kedvünk van, meg is vonhatunk tőlük. Ilyenkor nem tartjuk be a törvényt, mondjuk nem fizetünk adót. Ha csak 10 ember tesz így, őket börtönbe zárják, vagy megbüntetik, ha viszont 10 millió, az államhatalom megszűnik. Ezen az elven működik a forradalom. A hatalom tehát bármikor megkérdőjelezhető.

Másrészt az ilyen passzív társadalmakra általában jellemző, hogy a polgárok a szükségesnél nagyobb mértékben ruházzák rá a kontrollt és a felelősséget a vezetőkre. Más szóval ahelyett, hogy saját magam megoldanék, mondjuk egy emberi konfliktust a főnökömmel, a munkatörvénykönyv megváltoztatását követelem, hogy velem jogszabályban garantálva ne lehessen így, meg úgy bánni. Ami itt hiányzik, az az egészséges öngondoskodás.

Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a mi politikai vezetőink hatalmának mi az alapja. Azok részéről, akik feltétlen hívei egy pártnak, lehet a kompetenciába vetett bizalom és az esetleges jutalom reménye, ami egy-egy zsíros állami megrendelés, vagy kényelemes pozíció formájában ölthet testet. A többséget azonban sokkal inkább a félelem motiválja az engedelmességre. Jellemző, hogy számos törvénnyel nem értünk egyet, egy rakás adót pedig igazságtalannak érzünk és csak azért tartjuk be/ fizetjük be ezeket, mert félünk a rendőrségtől, a bíróságtól, a NAV-tól, stb. Eközben azonban alkalmatlannak gondoljuk a vezetőket, sőt, rablónak, bűnözőnek mondjuk őket. Összegezve tehát a kelet közép-európai államok összetartó ereje a félelem.

A félelemre épülő hierarchia azonban nagyon is ingatag dolog, ugyanis, ha a polgárok elkezdik fölismerni saját kompetenciáikat, megerősödhetnek annyira, hogy többé nem félnek változtatni, másfelől csak addig félünk, míg van mit féltenünk. A gazdasági világválsággal ugyanakkor egyre többen válnak nincstelenné, a mélyszegénységben élőknek pedig elég kevés okuk van megőrizni a társadalmi rendet, annál több felborítani azt. Ilyenkor fölnagyítódnak olyan problémák, mint a korrupció, vagy az állami vezetők hozzá nem értése, és nem kérdés, hogy a politikusok lesznek bűnbaknak kikiáltva, ha kenyértörésre kerül a dolog. Ahogy egy készülő dalszövegben is írom „…túl sokat lopni nem szabad, mer’ a végén csak kötél és lámpavas marad”.

A fenti gondolatsor kifordított példájával szerettem volna szemléltetni a hatalom utolsó fontos jellemzőjét, vagyis azt, hogy a hatalom a társadalmi és bármiféle szervezeti együttműködés alapja. Hatalom nélkül nincs állam, nincsenek szabályok, nincs összefogás – hisz az összefogást is valakinek „össze kell fognia”. Ha nem volna hatalom, akkor mindenki mindenben öngondoskodásra lenne utalva, ami egy sokszorosan túlnépesedett bolygón például azt jelentené, hogy a többség képtelen volna megoldani a neki szükséges mennyiségű élelemtermelést és éhen veszne. Tehát nem ördögtől való az alá-fölé rendeltségi viszony, ahogy a hierarchia sem, csak lehet nagyon sötét dolgokra is használni és nem mindegy, hogy min alapulnak.

Összegezve tehát: a hatalom a cselekedeteim feletti kontroll és – az ezzel járó – felelősség részleges átadását jelenti, mert a fölöttem álló személyt valamiben kompetensebbnek gondolom magamnál. Ennek a kompetenciának az alapja lehet a bizalom, a jutalom, vagy a félelem és minél nagyobb mértékben hiszem, hogy ezek bármelyikében a fölöttem álló kompetensebb, annál több kontrollt és felelősséget adok át neki, függetlenül attól, hogy ezt ő igényli vagy sem. A hatalomról elmondható még, hogy természeténél fogva fölfelé összeadódik, amit hierarchiának nevezünk. Ez képezi az alapját a társadalmat és az államot megteremtő együttműködésnek, ugyanakkor a hatalom és ezen keresztül a hierarchia is bármikor megkérdőjelezhető.

6 komment

Címkék: együttműködés spanyolviasz társadalom félelem filozófia forradalom felelősség egyenlőség hierarchia kontroll hatalom bizalom beosztott főnök jutalom dominancia autoritás alárendelődés fölérendelődés megkérdőjelezhető


A bejegyzés trackback címe:

https://spanishwax.blog.hu/api/trackback/id/tr125822201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

labdajáték 2014.02.19. 20:04:14

Egy másféle hatalomról is eshet még szó, bár nem feltétlen hatalomnak nevezzük. Úgy írnám le, hogy "szeretlek, tégy amit akarsz velem, megbízom benned, hogy nem teszel olyat, ami számomra nem jó".

Mayer Máté 2014.02.19. 20:46:39

@labdajáték: Pontosan, ez a bizalom alapú hatalom.

LustaBéka 2014.04.03. 15:31:49

Korrekt.
Viszont a közepén érzékelek a lukat.
Az első részben leírod a hatalom forrásait: félelem, jutalom, bizalom. Azután áttérsz az államhatalmak jellemzésére.
Értelmezésem szerint az első rész kifejezetten két személy kapcsolatán keresztül vizsgálja meg a hatalom kérdését, leszűkítve azt a metális irányból történő hatásokra: valamilyen módon átadom az irányítást egy személynek, és ez határozza meg a cselekedeteimet. Az átvezetés (hierarchia) ad egyfajta bővítést, de megmarad a tranzitív bináris reláció szintjén - párosok közti átvihető összerendelés.
Hiányolom a másik irány szrepének vizsgálatát, ez pedig a cselekedetek hatása a mentális beállítottságra.
Például: a mindenkori kormány döntéseket hoz, amiket a környezetem - ilyen, vagy olyan indokkal - elfogad, megtart. Ez kényszerítő erővel bír rám - eltekintve attól a szélsőséges esettől, ha felvállalom a társadalmon kívül helyezkedés állapotát.
Ezt ugyan érinted az adó nem fizetés + börtön példával és a munkatörvénykönyv említésével, de nem érzem elég kifejtettnek.
Ha majd mindenki belenyugszik, hogy bármikor ki lehet rúgni - tehát megfosztani a megélhetésétől -, akkor hatalmi szempontból egyén és csoport kapcsolatáról beszélhetünk.
Ez a fajta kényszer pedig a másik irányba hat. Egyéniségek törnek meg, és a kényszerített cselekvésen keresztül változik meg maga a psziché. Tehát szerintem fontos kérdés az is, hogy az emberek kvázi szolgává, alárendeltté tehetők-e külső nyomás által.
Vagyis a hatalom sokkal bővebb kérdéskör, minthogy önmagában két személy kapcsolatából - vagy azok láncolatából - le lehetne vezetni az egészet.

Mayer Máté 2014.04.04. 22:05:42

@LustaBéka: Igen, itt valóban és szándékoltan a hatalmat alulról és nem felülről szemléltem. További írásokban kitérek/ki fogok térni a csoport-egyén nézőpontra is.

Ebben a bejegyzésben azért választottam ezt a megközelítést, mert jellemzően inkább a másikkal találkozom akár a "közbeszédben", akár a hétköznapokban, de még a szakmai szintű munkákban is. Ez a nézőpont pedig egyben - ráadásul nem deklaráltan - legitimálja a fennálló viszonyokat, mintegy megváltoztathatatlanként mutatja be azokat.
Én ezzel szemben mindenféle hatalom alapjának a két emberes helyzetet tartom. Nem csak az állam törhet meg egyéneket, de az egyének összefogva, csoporttá szerveződve, alternatív hatalmat létrehozva ugyanúgy megtörhetik a fönnálló rendszert is. Bár a megtörés szót nem érzem szerencsésnek, mert eleve erőszakot feltételez, ami nem feltétlen velejárója az ilyen fajta hatalomváltásnak.

LustaBéka 2014.04.07. 09:05:34

@Mayer Máté: így már értem a választásod a témát illetően, viszont szívesen látnék tőled egy olyan posztot is, ahol a két megközelítést egyszerre vizsgálod. E nélkül még mindig kicsit „billegni” érzem az elméletet.
Magának az erőszaknak a beemelésétől sem tartózkodnék, hiszen - véleményem szerint - ez óhatatlanul meghatározó jellemzője a hatalomnak. Mondhatnám a hatalom nem más, mint az akarat érvényesítése lett légyen szó tudatok, vagy cselekedetek befolyásolásáról, gondolati, vagy gyakorlati síkról. Természetesen a fizikai erőszak nem kell, hogy kötelező velejárója legyen a hatalomgyakorlásnak.
Ami különösen érdekelne még, az pont az „egy nád / köteg nád” része a mondanivaldnak.
Mi váltja ki az összefogást, a szerveződést? Mikor győzi le az érdek felismerésének és megvédésének igénye a kockázatvállalástól való félelmet, illetve az apátiát? Tapasztalataim szerint egyéni, és csoport szinten valamiféle krízis szükségeltetik mindenféle szembeszegüléshez - már ugye nem kifejezetten konfrontatív személyiségek esetében :)
Beszélhetünk-e társadalmi öntudatról, vagy legalább mérhető mutatója-e egy társadalomnak, hogy mekkora és milyen típusú nyomással szemben kezd ellenállást kifejteni?

Mayer Máté 2014.04.07. 21:41:43

@LustaBéka: A téma méretei miatt több írásban járom körül a kérdést és eredetileg nem terveztem egy szintetizáló bejegyzést a végére, de elgondolkodom rajta. A Demokrácia-diktatúra írás fölülről, kicsit más szempontból közelít és hamarosan két újabb cikk is lesz a témában a társadalomról, épp az önszerveződés beindulásáról, illetve a hatalom érvényesüléséről a vállalati kultúrában.
Az erőszakról a félelem alapú hatalom kapcsán írok. Amitől itt tartózkodnék - amire az előző kommentben utaltam - az a hatalmon lévők erőszakos elmozdításának a fejtegetése, de a fejemben már érik egy írás a demokratikus és kevésbé demokratikus népi ellenállási formákról a hatalommal szemben, ott a legradikálisabb forgatókönyvekre is kitérek majd.
"Társadalmi öntudat", úgy hiszem, van, bár inkább használnám a közösségi öntudat szót, mert sokkal inkább azt látom, hogy minden nemzetben egyszerre több ilyen öntudat is létezik, pártálláshoz, gazdasági réteghelyzethez, nemhez, szubkultúrához, stb. kötötten. A társadalmi öntudatot ezek metszéspontjaiként tudnám meghatározni és egy társadalom minél egységesebb, ez a metszet annál nagyobb, minél széttagoltabb, annál kisebb. A magyar társadalom a rendszerváltás óta rendszeresen végzett felmérések - gondolok itt elsősorban Kopp Mária és örökösei munkásságára - alapján az utóbbi kategória felé mozdul kis lépésenként, évről-évre. Hogy mi váltja ki az ellenállást, illetve az összefogást az közösségenként más és más. Ami a gyakorlatban látszik, hogy ezek a szerveződések jellemzően reaktívak, valami ellen, valamire reagálva sokkal inkább megindul az önszerveződés, mint valamiért. Ilyen értelemben van önvédelmi mechanizmusa a hazai társadalomnak, csak nincs egy platformon az egész közösség, ezért a teljes társadalom önszerveződéséről, illetve ellenállásáról ma még nem beszélhetünk. Egy átfogó gazdasági krízis, vagy környezeti/ember okozta katasztrófa lehet a társadalom "kovácsa", ám ebben az esetben is reaktív önszerveződést és összefogást látnánk.
Ezzel szemben én a proaktív önszerveződés mellett állnék ki, mikor külső behatás nélkül, a közösséggé szerveződés értékét felismerve, a több szabadidővel bíró szomszédok elkezdenek a legalacsonyabb szinten ténykedni, egyáltalán nem közéleti, hanem helyi, kis témák mentén, de erről részletesebben a következő írásban úgyis fogok szólni.