Stephen Hawking „bemondása” miszerint 100 éven belül el kell hagynunk a bolygót számomra sokkoló, mert ezzel a gondolkodó burkoltan azt sugallja, hogy az ehhez szükséges, ma még nem létező technológiák kifejlesztésére és legyártására, vagyis a természettudományos fejlődésre több esélyt lát, mint az emberi társadalmak fejlődésére, hogy megtanuljunk a természet határait tisztelve, fenntartható és nem kizsákmányoló módon élni. Sokkoló, mert lehet benne valami! A társadalomtudományok művelésére ugyanis az ipari forradalom kezdete óta jóval kisebb figyelmet fordítottunk, mint a természettudományokra – hiszen az hozza a gyors pénzt. A hideg ráció és a hűvös moralitás ápolása mellett pedig elhanyagoltuk az emóciók, a lélek világát, miközben semmi nem köt jobban össze bennünket, embereket, mint az érzelmeink. Kultúrától függetlenül, mindannyian hasonló érzelmi repertoárral bírunk, így ezen a szinten tudunk a legkönnyebben kapcsolódni egymáshoz. Az emóciók szavakon túli világában nagyjából egyenlőek vagyunk – az e területen súlyosan sérült személyeket leszámítva –, és ez az a világ, ami meghatározza a motivációinkat, a gondolkodásunkat és így a cselekedeteinket is. Hiába hittünk sokáig a ráció elsőségében az emóció felett, ez a tétel a ’80-as évek végére – a’90-es évek elejére tudományosan megdőlt.
Az érzelemszabályozás fejlesztésével azonban egészen a ’90-es évek végéig – a 2000-es évek elejéig, néhány úttörőt leszámítva még a lélektan sem igen foglalkozott. Freud-ot és az európai analitikusokat jobban foglalkoztatták az „ösztönök”, a szocializáció és a pszichopatológiák, az Amerikában meghatározó kognitív-behavioristákat pedig a viselkedés és a gondolkodás, mint az érzetek, érzések és érzelmek. Ezzel persze nem lebecsülni szeretném a fenti iskolákat, hisz mindannyian úttörő munkát végeztek és a megállapításaik az érzelemszabályozás szempontjából is nagyon értékesek! Csupán arra a tényre akarom felhívni a figyelmet, hogy az emóciók a közelmúltig a pszichológiai kutatás mostohagyerekei voltak – miközben a terápiás gyakorlatban már jó ideje ezekkel dolgozunk – és csak a legutóbbi években kezdtük fölfedezni azok valódi jelentőségét az egyének és az emberi kapcsolatok szempontjából. Ha pedig az idő szűkös, hogy a mai közösségek attitűdjét fenntartható irányba változtassuk, akkor leginkább lelki nevelésre, az érzelmi intelligencia, vagyis az érzelemszabályozás fejlesztésére lesz szükségünk. Mondom ezt úgy is, hogy ha az emberiség a jelenlegi társadalomtudományos szintjén kezd a Mars kolonizálásába, akkor aligha lehet abban sikeres. Hiszen amennyiben az életmódunkkal szétverünk egy működő ökoszisztémát, előidézve a saját kihalásunkat, akkor egy nulláról felépített, vagyis igen nagymértékben külsőerőforrás igényes, mesterséges marsi ökoszisztéma sem lenne tőlünk biztonságban, minden valószínűség szerint azt is hasonlóképpen tönkretennénk. Így pedig a kolonizációval nem a túlélésünket garantálnánk, csak a haldoklásunkat nyújtanánk el – akárcsak az egészségügyünk, ami a végstádiumú, gyógyíthatatlan betegséggel küzdő emberekkel teszi ugyanezt.
Utolsó kommentek